2015. december 30., szerda

Éves visszatekintés, újévi fogadalmak


Elérkeztünk az év végéhez, és illő lenne visszatekinteni az eddig elért eredményekre, az elvégzett munkára. Büszke vagyok a létrehozott blogomra, habár tudatában vagyok annak is, hogy sokat kell még dolgoznom ahhoz, hogy olyan jó legyen, mint amilyennek elképzeltem. Mindezt a saját szórakozásomra tettem, ezért is lepett meg, hogy ilyen sok embernek tetszik. Nem reklámozom magam, semmi különös szolgáltatást nem nyújtok (kevés a nyereményjáték is), mégis 60-an tetszikeltétek a blog facebook oldalát.


Nagy lelkesedéssel vágtam bele februárba a blog megtervezésének, a koncepció kidolgozásának munkálataiba. Természetesen nem én vagyok az első személy, aki könyvkritikával foglalkozik, így először utánanéztem mások hogyan csinálják, hogy abból merítsek ihletet: megállapítsam mi az amit ki akarok próbálni, és mi az amit el akarok kerülni. Sok gondolkodás és tervezgetés után született meg a ma is megtekinthető blog szerkezete és kinézete.





Tekintsünk hát vissza az idei év munkájára*:
*Szociológiát tanult emberként imádom a statisztikákat, illetve rengeteg szempont szerint szeretem megközelíteni ugyanazt a kérdést. Ne haragudjatok hát a sok táblázat és adat miatt, egyszerűen oda vagyok értük.

Nagyon örülök annak, hogy a a tervemhez hűen, leginkább könykritikákat találni az oldalon: összesen 72 (de nyugodtan számoljátok át, hátha tévednék). Ezekben leltem igazán örömömet, hiszen legtöbbször pozitív élményekhez kötődik. Nincs jobb annál, mint megosztani másokkal egy jó könyv elolvasása után felmerülő gondolataidat. Én mindenesetre nagyon élvezem.

Könyvkritika
72
Szerzői adatlap
15
Booktag
25
Egyéb
51
Összesen
163

A nemi egyenlőség tekintetében nem szerepeltem túl jól. Idén összesen 47 könyvet (összesen 14.278 oldalt, átlagban havi 3 könyvet) olvastam el, többségüket női szerzőtől, férfi főszereplővel (nem számítottam bele az olyan könyveket, amelyben mindkét nemből van egy főszereplő, vagy két különböző nemű szerzők írták, illetve az ismeretterjesztő könyveket).

Férfi szerző
12
Női szerző
33
Férfi főszereplő
22
Női főszereplő
16

A 47 könyvből 36-öt magyarul, 9-et franciául, 2-t pedig angolul (utóbbi nyelvet idén erősíteni fogom az Owlcrate feliratkozásomnak hála) olvastam el. Idén szerencsére sikerült mindenféle könyvet kézbe vennem, de szokás szerint a többség mégis a fantasy műfajához kötődik valamilyen szinten (habár több romantikus történetet olvastam, azok nem hagytak bennem olyan mély nyomot). Habár az idei kedvenc könyvem a "Fény az óceán felett" pont szépirodalom, az idén megismert kedvenc íróm, Ransom Riggs regénye (Vándorsólyomkisasszony különleges gyermekei) egyértelműen ebbe a műfajba sorolható. A mindenkori kedvenc szerzőm, J. K. Rowling megerősítette pozícióját új krimi sorozatával (Cormoran Strike sorozat), bebizonyítva, hogy sok mindenre képes, és ezzel sokaknak okozva meglepetést. Műfajukhoz hűen, az idén olvasott mesékbe is jó pár fantasztikus elem vegyült, így az "A lány, aki körülhajóztaTündérföldet" és az "Így neveld a sárkányodat" sem lóg ki a sorból.
Talán nem is véletlen, hogy az idén legkevésbé kedvelt regény (csak az számít, amelyiket végig olvastam, ezért nem említem az "Alány a vonaton" című thrillert) nem ebbe a műfajhoz tartozik. A "Milesz velem?" csalódást okozott, hiszen sokkal inkább hasonlított a pályaudvarakon kapható olcsó limonádékra. Mondom ezt úgy, hogy idén olvastam "A szürke ötven árnyalatát" is, amely – habár kellemes csalódást okozott – távolról sem tartozik az idei kedvencek között.

Romantikus
11
Fantasy
7
Manga/képregény
6
Mese
5
Sci-fi
5
Szépirodalom
5
Humor
3
Életrajz
2
Történelmi
1

Az oldal kinézete keveset változott az utóbbi egy évben, csupán az elrendezés került a bal oldali menüsávból a fejléc alatti fülekre.

Munkám eredményét ti is látjátok, habár időközben némi változás állt be: végre találtam munkát. Természetesen ez azzal járt, hogy amíg beleszokom az új életembe, kevesebb időm maradt olvasni és írni. Mostanra azonban már sokkal tisztábban látom, hogy mire leszek képes, mit tudok elvállalni.

Ehhez kapcsolódnak az új évi fogadalmaim is:

  1. Hetente legalább egy bejegyzést írni.
  2. Havonta legalább egy könyvről írni kritikát.
  3. Többet olvasni (hiszen az egy órás vonatúton mi mást lehetne csinálni?)
  4. Aktívabb leszek a moly.hu-n

Mindenkinek kívánok hát boldog és sikerekben gazdag új évet. Remélem továbbra is érdekes könyveket lapozhatunk és megoszthatjuk egymással olvasási élményeinket.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése