2016. május 13., péntek

Fangirl

Szerző: Rainbow Rowell
Fordító: Sóvágó Katalin
Eredeti cím: Fangirl
Kiadó: Scolar kiadó
Kiadás éve: 2015
ISBN: 978 963 244 584 7













Fülszöveg 01: Szuper történet a családról, a fantáziákról, az első szerelemről a nagykorúság küszöbén. A főiskolát kezdő ikerpár - a külsőn kívül - szinte mindenben különbözik: Wren folyton zizeg, bulizik, randizik, tele van baráttal, míg tesója, Cath a koleszban gubbaszt, folyton magányosan és morcosan. Sikerül-e mindkét lánynak önmagára találnia úgy, hogy közben ne veszítsék el egymást?

Rainbow Rowell mindig olyanokról ír, akiknek be nem áll a szájuk. Meg olyanokról, akik zűrösek. És olyanokról, akik szerelmesek lesznek...

Fülszöveg 02: Cath imádja Simon Snow-t. 
Oké, Simon Snow-t mindenki imádja… 
Ám Cath-nek az egész élete abból áll, hogy rajong – amihez nagyon ért. Cath és Wren, az ikrek kisiskolás korukban menekültek a Simon Snow-sorozathoz, miután az anyjuk elment. 
Elolvasták a könyveket. Újraolvasták őket. Beköltöztek a Simon Snow-fórumokra, továbbírták Simon Snow történeteit, az összes premieren valamelyik szereplőnek öltöztek. 
Cath nővére nagyjából kinőtt a rajongásból, de Cath nem bír. Nem is akar. 
Most, hogy felvették őket a főiskolára, Wren megmondja Cath-nek, hogy nem akar egy szobában lakni vele. Cath kikerül a védelmi zónájából, ettől fogva egyedül kell megállnia a lábán. Lesz egy mogorva szobatársa, akinek a kedves fiúja örökké náluk lebzsel; egy regényíró professzora, aki szerint a fanfickel bealkonyult a civilizációnak; egy jóképű évfolyamtársa, aki csak a szavakról akar dumálni… és közben folyamatosan izgulhat lágyszívű, érzékeny apjáért, aki még sose volt igazán egyedül. 
Tehát az a nagy kérdés: kibírja-e Cath úgy, hogy Wren nem fogja a kezét? Elég nagy már ahhoz, hogy a saját életét élje? Egyáltalán fel akar-e nőni



Vélemény: Úgy érzem egyik fülszöveg sem találja el a történet lényegét: az első egyenesen idegesítő, főleg az, amit Rainbow Rowellről ír. Nagyon leegyszerűsíti azt, amivel ez a fantasztikus szerző dolgozik. Ezek az elemek valóban megtalálhatók a könyvében de általában nem is igazán ezekről szólnak a regényei. Történeteinek mndig van egy mélyebb vonatkozása, amely önmagunk, vagy a rossz körülmények legyőzéséről szól ezáltal szólítva meg az olvasó lelkét, aki önmagára ismerve rájöhet, hogy nincs egyedül a problémáival, és igen, van kiút. Mindezt teszi úgy, hogy összességében mégis kellemes, vidám történetet tud kialakítani belőle.

Ilyen volt az Eleanor és Park, és ilyen volt a Fangirl is.

Ez a regény E/3-ban íródott, múlt időben, de néha olyan érzésem volt, mint ha eredetileg E/1-ben fogalmazta volna a szerző, majd később átírta volna: bizonyos párbeszédek esetében ugyanis nem mindig volt tiszta, hogy épp ki beszél. Persze ez a fordításból is adódhat, hiszen az angolban a "she" és "he" (a cselekvő személy nemére utaló személyes névmás) szavakat mindenképpen ki kell rakni az igék elé, ami komoly segítséget jelent a beszélő azonosításában. A magyarban nem különböztetjük meg a grammatikai nemet, ami viszont összezavarhatja az olvasót.
Ha már a hibáknál tartunk, természetesen ebben a könyvben is voltak elütési hibák, de szerencsére olyan kevés, hogy nem igazán zavarta meg az olvasást. És igazából ennyi negatívumot tudok csak felhozni a regény ellen... mert amúgy fantasztikus élményt nyújtott.

Ahogyan a fülszövegben is elhangzik, a regény főszereplője Cath, akinek ikertestvére úgy dönt, hogy egy távolabbi egyetemen akar tanulni, magával rángatva testvérét. Habár egész életükben mindig együtt csináltak mindent, Wren úgy dönt ideje végre külön életet élniük, így miután rávette a "költözésre", magára hagyja, hogy végre annyit bulizhasson új haverjaival, amennyit csak lehet. Cathnek, akinek már így is túl sok volt a változásból, nehezen birkózik meg ezzel az új helyzetben, elhagyatottnak érzi magát és meg nem értettnek. Aggódik apjáért, testvéréért, és önmagáért, hiszen:
"Cath szeretett aggódni. Proaktívnak érezte magát tőle, még ha teljesen tehetetlen volt is."
A szorongásokkal teli lány nehezen illeszkedik be új környezetében, és az időközben felmerülő családi és személyes problémák egyre csak megerősítik őt abban, hogy rossz döntés volt elhagynia az otthon biztonságát. A regény tehát arról szól, hogyan próbálja meg Cath leküzdeni saját félelmeit és korlátait, illetve hogy környezete milyen hatással van erre a folyamatra.

Ami nekem leginkább tetszett az volt, hogy valósághűen ábrázolta a szorongás mibenlétét, illetve az emberre gyakorolt hatásait, a könyvnek mégsem volt depressziós hangulata, ugyanis az a legfontosabb tudnivaló a szorongásról, hogy az ember nem mindig szenved tőle, nem él folyamatos félelemben. Kimondottan boldog is, ha a dolgok szokásos medrükben folynak. A rutin jelenti a fogódzkodót, és minden újdonság potenciális veszélyforrást rejt magában. Kimondottan tetszett, ahogy Cath racionalizálja félelmeit, hiszen azok rossz tapasztalatokon alapulnak, amelyek megismétlődhetnének, így joggal tart minden új helyzettől. Valójában persze attól, hogy egyszer valami nem sikerült, vagy valaki megbántott nem jelenti azt, hogy minden alkalommal megismétlődik majd. Azonban van rá esély, és ez elég ahhoz, hogy táplálja a rossz érzéseket.
Azt gondolom, hogy gyakran félreértik az emberek a pánikbetegséget és a szorongást: vagy azt gondolják, hogy folytonos szenvedésben él az ember, vagy pedig azt, hogy valójában semmiség az egész, és csakis lustasága miatt nem képes ezen az apróságon felülkerekedni. Azzal gyanúsítják az embert, hogy így kényelmes neki, hogy valójában nem is szeretne megváltozni. Nagyobbat nem is tévedhetnének, és ez a regény tökéletes arra, hogy erre rávilágítson. A szorongó ember gyakran teljes mértékben tudatában van annak, hogy félelmei irracionális méreteket öltenek, illetve azt is tudják, mi lenne a normális viselkedés. Érzékenységük miatt azonban sokkal sérülékenyebbek, mint mások, ennek tudatában pedig hiába minden racionalitás, segítség nélkül nem igen képesek legyőzni a nyomasztó gondolatokat.
- Csak... néha nem lehet feladni? Nem lehet azt mondani : ez nagyon fáj, úgyhogy feladom?
- Veszélyes precedenssel szolgálna.
- Hogy kerüljük a fájdalmat?
- Hogy kerüljük az életet.


Maga a szerelmi szál is minőségi volt: nem volt eltúlozva sem a konfliktus, sem a romantika, így a regény nem ment át csöpögős, rózsaszín ködbe burkolt limonádévá. A srác hozzáállása, türelme és kedvessége példaértékű volt (bárcsak több hozzá hasonló férfival találkoztam volna életem során) és Cath hozzáállása sem volt túlzottan drámai a konfliktus fellépésekor, bántottsága és fájdalma megmaradt a realitás szintjén.
Őszintén szólva, egy szereplővel kapcsolatban sem éreztem úgy, hogy sztereotipikus viselkedésmintával ruházta volna fel a szerző. Senki sem tökéletes, de nem is utálatos, mindegyiket meg lehet érteni, és elfogadni. Mindegyik rétegelt, realisztikus személyiséggel. Színesítik a történetet, de többségük hozzá is ad, új jelentésréteget adva a történethez.

Tetszett a testvéri viszony leírása is. Persze ikernek lenni külön kihívás lehet, de én úgy éreztem, hogy a regényben leírt testvéri kapcsolatban rejlő problémák nem csak rájuk vonatkoznak. Én legalábbis többször is találkoztam benne ismerős jelentekkel, helyzetekkel és konfliktusokkal. Mindig van egy ragaszkodó és egy elkülönülni vágyó testvér, mindig van egy vad, és egy nyugodtabb, stb. Cath és Wren kapcsolatának dinamikája hihetetlenül valósághű volt.

A fandom világáról is érdekes volt regényben találkozni. Egy rajongó közösségen kívül az ember ritkán emlegeti, hogy mennyire oda van egy filmért (filmsorozatért), vagy egy könyv (könyvsorozatért), hiszen - ahogy a könyvben is említik - ezt valamiért még mindig egyfajta szégyen övezi. Szerintem ez azért olyan különös, mert látva mennyien írnak fanfictionöket és milyen sikereket érnek el, a fiatalabb generációk nagy többsége benne van ebben. Én magam is élvezettel olvastam őket, és szívesen írtam is, de tény, hogy a testvéreimen kívül senki nem tudott róla. A fandom közösségek pedig közös érdeklődésük miatt igen szoros kapcsolatok hálójából áll, hihetetlenül erős támogatást képesek egymásnak nyújtani tudatosan és tudattalanul is. Tény, hogy amikor az embernek nincsenek a környezetében barátai, az internet képes kitágítani a teret, és lehetetlen nem találni olyan személyt, aki nem élt volna át hasonló problémákat, akivel ne lenne közös érdeklődési köröd. Ha az ember megtalálja a megfelelő közösséget, akkor végre úgy érezheti, hogy nem lóg ki annyira a sorból, vannak hozzá hasonló emberek ezen a világon, nincsen egyedül. Én azt gondolom, hogy az internetnek ez az oldala különös erővel bír és egyike azoknak a pozitívumoknak, amelyek mindenképpen említésre méltóak. Szerintem sincs ebben semmi szégyellni való.

Rainbow Rowell regényéből áradt a kedvesség, a megértés és a cinkos egyetértés is. Nem voltak benne váratlan fordulatok, Cathnek nem kellett sárkányokkal megküzdenie, megmentenie a világot egy gonosz sötét varázslótól, vagy értékes tárgyak után kutatnia. Van azonban, amikor saját félelmeink leküzdése pont olyan nehéz, mint az előbb felsorolt tetteket végrehajtani. Az embernek egy igazi ellensége van, és az önmaga. Senki más nem állhat utunkban, csakis mi magunk.
Habár semmi különösen rossz nem történt a regény során, gyakran elsírtam magam olvasás közben, amikor egyes sorok mögött felismerni véltem egy barátkozni nem akaró, sehova nem tartozó lány félelmét az új iskolába lépés előtt. Vagy azt a lányt, aki úgy érezte kihasználták és elárulták, megerősítve benne minden eddigi félelmét... Igen, gyakran ismertem magamra a regény olvasása közben, és ez fakasztott könnyekre. Olvasás közben egyszerre éltem át a régi sérelmeket, emlékeztem egykori fájdalmaimra és jöttem rá arra, hogy mekkora utat is tettem meg azóta. Egyszerre sajnáltam a gyerekkori énemet, és éreztem büszkeséget, amiért idáig jutottam, anélkül, hogy valaha is feladtam volna értékeimet.
Tudom, hogy sokan éltek át hasonlót, sőt, sokan ma is szorongásban élnek. Van kiút. Ez a regény pedig olyan tisztelettel és megértéssel illusztrálja mindezt, hogy kötelező olvasmánnyá tenném a gimnáziumban. Hiszen mi más lenne az irodalom legfőbb szerepe, minthogy ráébresszen arra, nem vagy egyedül a problémáiddal, más is élt már át hasonlót, megoldódik. Mindig megoldódik.

Ajánlom hát ezt a könyvet mindenkinek: lányoknak, nőknek, fiúknak és férfiaknak. Kicsiknek és nagyoknak. Gyönyörű utazásra indulhattok saját lelketek mélyére, vagy beleláthattok a furcsa osztálytársatok gondolataiba. A megértés a megismeréssel kezdődik, ez a regény pedig tökéletes kiindulópontja ennek az utazásnak.

Fanart:



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése