Mi lesz velem?

Író: Amanda Maxlyn
Fordító: Deres Anita
Eredeti cím: What's Left of Me
Kiadó: Wow Kiadó
Kiadás éve: 2015
ISBN: 978 963 122 148 0


















Fülszöveg: Az élet olykor tréfát űz velünk. Négy év óta mindenki csak a végzetes betegségben szenvedő lányt látja bennem.De nem vagyok hajlandó sírni. És feladni sem fogom.

Egy komoly kapcsolat a legutolsó dolog, ami mostanában szóba jöhet nálam, de a Parkerrel töltött éjszaka felforgatja a világomat. Ő kitartó, és tudja, mit akar. Engem.
Nem bánik úgy velem, mintha törékeny lennék. Ám sejtelme sincs az igazságról, én pedig még nem állok készen arra, hogy bevalljam neki. Mert mi van, ha ez mindent megváltoztat?
Tizenhét éves voltam, amikor az életemből tragédia lett. Huszonegy, amikor rám talált a szerelem. Aundrea McCall vagyok. Ismerd meg az utat, amit végig kell járnom.

Vélemény: Mi lesz velem? Ez a kérdés merült fel bennem akkor, amikor bosszúsan letettem a könyvet, és tudatosult bennem, hogy illene erről kritikát is írnom.
Ahogy a fülszövegből is kikövetkeztethető, a főszereplő egy beteg nő, aki beleszeret egy egészséges (természetesen döglesztően jóképű és dúsgazdag) férfiba. A regényt a szerző első szám első személyben írta, ami nem a kedvenc narrációm, de ettől általában el tudok vonatkoztatni, amikor véleményezem a könyveket.

Na de mi a véleményem? Fájdalom, de összességében véve, nem tetszett. Ha azonban belemegyünk a részletekbe kiderül, hogy a regénynek csak bizonyos részei idegesítettek, nem pedig minden egyes lapja.
Tisztázzuk már az elején, hogy ha kategóriába kellene sorolnom, mindenképpen romantikusnak titulálnám, mégpedig a limonádé típusú romantikáról van szó. Az olvasó tehát ne számítson katartikus élményre, mert akkor csalódnia kell majd. Én nem szeretem annyira az ilyen könyveket, nagyon ritkán olvasok hasonlót. Racionális típus vagyok, szeretem, ha az olvasmányaim is valamilyen mértékben azok (a happy end azért nincs ellenemre, illetve szeretem a sci-fiket és a fantasyket is), az ezekben a könyvekben leírt szerelmi és szexuális kapcsolatok pedig általában távol állnak attól, ami a valóságban előfordulhat. A macsó, önálló srác - aki annyira bejön minden lánynak - soha nem lesz romantikus és bújós, mert ezek egyszerűen egymástól teljesen eltérő személyiségjegyek... persze skizofréneknél bármi előfordulhat, de ők általában nem élnek kapcsolatban.

Történetünk hősnője természetesen pont egy ilyennel találkozik: macho, önálló, magabiztos (már-már a beképzeltség szintjét súrolva), intelligens és mégis romantikus, kedveskedő, bújós és természetesen első pillanattól fogva halálosan szerelmes a beteg, mégis 36-os ruhákat hordó, bizonytalan, viszonylagos tapasztalatlansága ellenére mégis halálosan szexi lepedő akrobata nőbe.

Nagyon nem tetszett a történet kezdése és befejezése. A regény elején Aundrea egy buliba készül legjobb barátnőjével. A készülődés alatt kiderül, hogy szégyenlős, kicsit prűd, nehezen lehet rávenni arra (néhány mondat erejéig unszolni kell őt), hogy felvegye a szégyentelenül rövid pánt nélküli ruhát és a hozzá illő vörös magassarkút. Elmennek a buliba, találkozik Mr. Jóképűvel, szexin táncolnak, aztán felmennek a lakására és szexelnek, másnap Aundrea pedig elszökik onnan.
Félreértés ne essék, semmi bajom nincsen az egyéjszakás kalandokkal, sokkal inkább az OC (out of character) jelenetekkel. Egy fejezeten keresztül akart rávenni minket a szerző, hogy egy szégyenlős nővel van dolgunk. Vajon egy ilyen karakter belekezd egy szexi táncba rövid szoknyában? Lefeküdne az első jóképű sráccal, akivel összefut? Kétlem... A másik lehetőség még az lehet, hogy nem szégyenlős, csak tetteti, de ez esetben még ellenszenvesebbé válik számomra.

Főszereplőnk ezután a fantasztikus éjszaka után visszakerül a normális kerékvágásba, megismerjük az őrült szex éjszakáktól és buliktól mentes mindennapjait is. Innentől fogva sikerült a regénynek megfognia, egészen az utolsó fejezetig.
A rák és a kezelések leírása reális volt, tetszett Aundrea ereje, tetszett, ahogyan a betegségével küzdött. Nem volt tökéletes, néha ő is eljátszott a feladás gondolatával, hiszen hihetetlen fájdalmakat élt át. A rák borzalmas, mégis hihető leírása mellett azonban kirí a rózsaszín ködben lebegő romantikus szál, irrealitása még erősebben kihat így az olvasóra. Ennek ellenére tetszettek ezek a részek, mert a romantikát még az nő is szereti néha, aki amúgy nem (na, ez aztán a mondat). Nem akasztott ki annyira, kíváncsi lettem arra, hogyan alakulhat a kapcsolatuk, hogyan reagál majd Parker, ha végre elmondja neki Aundrea, hogy rákos (oké, ezt már az első oldaltól sejthetjük, de azért mégis).

Aztán jött az epilógus. A borzalmas négy első fejezet után sikerült megbékélnem a regénnyel, és akkor bedob egy ilyet az írónő... Komolyan, mint ha direkt el akarná rontani az egészet.  
A következő leírás erős spoilert tartalmaz, nem ajánlom, hogy tovább menj, ha egyszer el akarod olvasni a könyvet!
---------------------------------------
Aundrea rákos, de egy gerincvelő átültetéssel megmenthető. Ez persze kemoterápiával jár, aminek mindenféle mellékhatásától szenved a főszereplőnk. Az utolsó fejezetben kiderül, hogy az egyik ilyen mellékhatás a szívmegnagyobbodás, ami gyógyíthatatlan, egész életében gyógyszereket kell majd szednie, és még a szívelégtelenség veszélye is fennáll (ami szívrohamhoz vezethet). A nő kiborul, amikor megtudja, hogy habár a rákot legyőzte, mégis betegen kell leélnie az életét. Parkerért persze mindenre hajlandó, így belekezd a gyógyszeres kezelésbe, a regénynek itt van vége. És ennek így is kellett volna maradnia! Az epilógus azonban...
Az epilógusban Aundrea temetéséről olvashatunk, amely három évvel később játszódik. Parker még a felesége (igen, akkor már felesége) halálára is visszaemlékszik, hogy jól megríkasson minket. Természetesen nagyon szomorú, sőt le van törve, ahogy a nő egész családja... Az utolsó néhány mondatban pedig kiderül, hogy mindez csak rémálom volt! Értitek? Parker csak álmodta!
Semmi bajom azzal, hogy ha sírnom kell egy regény befejezése miatt. Ha a szerző így akarja, akkor felőlem meghalhat a főszereplő, hiszen legyen, ha ez a sorsa. Mint már korábban is írtam, nagyon szeretem a happy endeket is, hiszen miért ne lehetne néha jó vége valaminek. De ez... Ez egy nagyon olcsó, nagyon rossz húzás volt az írónőtől, ami annyira felidegesített, hogy immár az egész regényt utálom, annak ellenére, hogy a közepét élveztem.
--------------------------------------
Én nem ajánlom ezt a regényt senkinek. Ha szereted a limcsi történeteket, akkor sem. Az eleje és a vége borzalmas, a közepe elmegy, de összességében nem éri meg a kiadott összeget. Bárcsak ne vettem volna meg, hanem csak kölcsön kértem volna. Persze ízlések és pofonok, el tudom fogadni, ha másnak tetszett. Meglehet, hogy ezen a könyvemen is túladok egy újabb nyereményjáték keretében, hiszen pontosan tudom, hogy azért mert nekem nem tetszett, másnak akár még ez lehet élete legjobb olvasmánya.