Fordító: Dr. Sámi László
Eredeti cím: The Magicians
Kiadó: Agave
Kiadás éve: 2015
ISBN: 978 615 552 253 6
Fülszöveg: A többi fiatalhoz hasonlóan Quentin Coldwater sem hisz a varázslatokban egészen addig, míg egy zártkörű és titkos egyetem hallgatója nem lesz New York egy eldugott részében. S noha a tanulás évei úgy telnek, mint bárhol máshol – barátokra tesz szert, rendszeresen lerészegedik, majd idővel lefekszik valakivel, akibe beleszeret –, a titkos tudás örökre megváltoztatja őt. Kitűnően sajátítja el a modern varázstudományt, ám a szíve mélyén mindig is vágyott nagy kalandot és boldogságot nem kapja meg hozzá. Egy nap a barátaival azonban felfedeznek valami hatalmasat, ami mindent megváltoztathat.
A varázslók komor történet a felnőtté válásról, második esélyekről és
arról, hogy ha valamit nagyon görcsösen akarunk, akkor talán soha nem
kapjuk meg. A könyv a 2009-es megjelenését követően hatalmas vitát
váltott ki és nagyon megosztotta a fantasy műfaj kedvelőit – vannak,
akik nem is hajlandóak ekként tekinteni rá, hanem kortárs regényként
kezelik –, de emiatt csak többen és többen olvasták el. Végül óriási
siker és New York Times Bestseller lett, többek közt George R. R.
Martin, John Green, Audrey Niffenegger és William Gibson is rendkívüli
elismeréssel méltatta, ráadásul a folytatásokkal a szerző végleg
lefektette a 21. századi fantasy alapköveit.
Vélemény: Elemezzük egy kicsit ezt a fülszöveget. Már az első mondattal is gondok vannak. Quentin szerintem igenis hisz a varázslatokban, sőt, éppen azért nem találja helyét a világban, mert az nem elég varázslatos. Kalandra szeretne indulni, sárkányokkal megküzdeni, és igen, varázsolni is. Úgy tűnik eme kívánsága teljesül, amikor titokzatos módon Varázskapuba, egy varázslókat képző egyetemre kerül.
A következő mondattal is gondok vannak, legfőképpen a végével, amely szerint a "titkos tudás örökre megváltoztatja őt". Nem értek egyet ezzel a kijelentéssel sem: éppen az a gond, hogy minden varázslat ellenére sem érzi magát hosszú távon boldognak, hiszen minden olyan, mint korábban volt: tanulás, egy kis varázslattal fűszerezve, de célja/küldetése még mindig nincsen.
Mindenképpen érthető, miért is alakult ki vita az irodalomkedvelők között: ezt a regényt tényleg nehéz lenne egy műfajba besorolni. A varázslatos elemek ellenére sokkal inkább egzisztenciális kérdések boncolását végzi a regény, a természetfeletti jelenségek inkább csak szemléltető eszközök, a bizonyítási folyamat kellékei. A regény ugyanis a generációnkra jellemző céltalanság, az aktivitás hiányát ecseteli, és annak következményeit, ha valakinek minden adott, semmiért sem kell igazán küzdenie.
Amióta a gyermekeket nem kis felnőtteknek tekintik szüleik, és ők váltak a család központjává, mindig is az volt a cél, hogy jobb életet teremtsenek nekik, mint amilyen őseiknek volt. Minden generáció azért dolgozott, hogy nekünk jobb legyen, és ne kelljen igazságtalan megkülönböztetések, pénz, vagy szellemi támogatás hiánya miatt bármilyen hátránytól szenvednünk. Ennek következtében pedig egy egyre szélesebb rétegnek soha semmiért nem kellett igazán megküzdenie az életben. A "mai fiatalok" nem mennek ki az utcára tüntetni, ha a kormány olyan intézkedéseket hoz, amelyek hatásától még ők is szenvedhetnek. Sőt! A mai fiatalok többsége nem foglalkozik egyáltalán politikával, egyre kevesebben néznek híradót, olvasnak újságot és mennek el szavazni. Ez általános jelenség, a világ minden országában megfigyelhető, hol nagyobb, hol kisebb mértékben (természetesen ez a mérték függ az adott társadalmi struktúrákban rejlő egyéb elemektől is: pl. mennyire elfogadható az, ha valakit nem érdekelnek ilyen kérdések).
Nem tanultunk meg küzdeni, ezért legtöbbünk arra vár, hogy a sült galamb a szájába repüljön. Azt gondolják, hogy a boldogság születéstől való jog, és csak várják, hogy egyszer hozzájuk is megérkezzen. Talán csak késik kicsit a futár, ezért nem ért még ide. Egyre kevesebben értik, hogy a boldogságot ki kell érdemelni, fáradtságos munkával lehet csak elérni. Nem elég erősen akarni, tenni is kell érte, és erről szól ez a lehangoló, elég pesszimista hangvételű regény. Egy fiúról, akit lehangol a valóság, szívesebben élne egy varázslatos világban, de a kis ujját sem mozdítaná azért, hogy bármit is elérjen. Quentin nagyon okos, a tanulás azonban addig érdekli, amíg nem kell különösebben megerőltetnie magát, ha nem muszáj. Szereti, ha meg mondják neki mit csináljon, ha vannak is saját gondolatai, azt megtartja magának, nem meri másokkal is megosztani. Quentin tudat alatt mindezt pontosan látja, utálja is magát rendesen miatta, ez pedig újabb akadály a boldogság elérésében, amit szintén nem hajlandó leküzdeni. Könnyebb azt mondani, hogy ez a sorsa, ilyen az élet. Szeretne boldog lenni, de nem mer tenni érte.
Belőlem mindenképpen kettős érzéseket váltott ki. Egyrészt érdekelt a társadalomkritika, tetszett ez az elmélkedős utazás; másrészt viszont egy idő után már soknak éreztem. Hosszú könyv, az embernek mégsem ad sok lehetőséget a fellélegezésre, a nyomasztó hangulata kitart az első oldaltól az utolsóig. A történetvezetés sem mindig tökéletes, éreztem néha, hogy a varázsvilág kitervezésében és magyarázatában, amiket a szerző figyelmen kívül hagy, nem ad rá magyarázatot. Ebből is érződik, hogy valójában nem a fantasy száll a könyv lényege.
Erősen érezni a Narnia krónikái és a Harry Potter sorozatok hatását a regényre, biztos vagyok abban, hogy a szerző szereti ezeket, tiszteli íróikat és erősen inspirálhatta e regény megírására. Talán épp az volt a célja, hogy megírja ezeknek a hősies történeteknek a tökéletes ellentétét, amely talán szerinte sokkal közelebb áll a valósághoz, mint bármilyen "isteni" küldetésről szóló mese.
Azt hiszem azért lehetett Amerikában ekkora sikere, mert rengetegen magukra, ismerőseikre, vagy gyermekeikre ismertek a regény olvasása közben. Talán ezért is volt erőm folytatni a könyv olvasását úgy is, hogy az első 100 oldal után sem igazán történt semmi. A 269. oldalon kezd lassan mozgalmasabbá válni a történet, a könyv 440 oldalas.
Nem tudom azonban, hogyan reagál majd rá a magyar közönség. Mindenképpen távol áll a jelenleg sikeres műfajoktól, nem is tipikus fantasy. A történet lassan halad előre, a karakterek távol állnak az idealizált hősök világától, többségüket nehéz megszeretni. Társadalomkritikának azonban nagyon jó, aki erre érzékeny és szívesen elgondolkodik az élet értelmén, társadalmunk hanyatlásának lehetőségén és hasonló témákon, biztosan élvezni fogja ezt a regényt is. Ha azonban mozgalmas, akciódús történetre vágysz, ami izgalmas, színes világba repít, erős, csodálható szereplőkkel, akkor ne A varázslókat olvasd el.
Most látom, hogy ma van Lev Grossman születésnapja. Micsoda véletlen. Happy birthday Mr. Grossman!
Vélemény: Elemezzük egy kicsit ezt a fülszöveget. Már az első mondattal is gondok vannak. Quentin szerintem igenis hisz a varázslatokban, sőt, éppen azért nem találja helyét a világban, mert az nem elég varázslatos. Kalandra szeretne indulni, sárkányokkal megküzdeni, és igen, varázsolni is. Úgy tűnik eme kívánsága teljesül, amikor titokzatos módon Varázskapuba, egy varázslókat képző egyetemre kerül.
A következő mondattal is gondok vannak, legfőképpen a végével, amely szerint a "titkos tudás örökre megváltoztatja őt". Nem értek egyet ezzel a kijelentéssel sem: éppen az a gond, hogy minden varázslat ellenére sem érzi magát hosszú távon boldognak, hiszen minden olyan, mint korábban volt: tanulás, egy kis varázslattal fűszerezve, de célja/küldetése még mindig nincsen.
Mindenképpen érthető, miért is alakult ki vita az irodalomkedvelők között: ezt a regényt tényleg nehéz lenne egy műfajba besorolni. A varázslatos elemek ellenére sokkal inkább egzisztenciális kérdések boncolását végzi a regény, a természetfeletti jelenségek inkább csak szemléltető eszközök, a bizonyítási folyamat kellékei. A regény ugyanis a generációnkra jellemző céltalanság, az aktivitás hiányát ecseteli, és annak következményeit, ha valakinek minden adott, semmiért sem kell igazán küzdenie.
Amióta a gyermekeket nem kis felnőtteknek tekintik szüleik, és ők váltak a család központjává, mindig is az volt a cél, hogy jobb életet teremtsenek nekik, mint amilyen őseiknek volt. Minden generáció azért dolgozott, hogy nekünk jobb legyen, és ne kelljen igazságtalan megkülönböztetések, pénz, vagy szellemi támogatás hiánya miatt bármilyen hátránytól szenvednünk. Ennek következtében pedig egy egyre szélesebb rétegnek soha semmiért nem kellett igazán megküzdenie az életben. A "mai fiatalok" nem mennek ki az utcára tüntetni, ha a kormány olyan intézkedéseket hoz, amelyek hatásától még ők is szenvedhetnek. Sőt! A mai fiatalok többsége nem foglalkozik egyáltalán politikával, egyre kevesebben néznek híradót, olvasnak újságot és mennek el szavazni. Ez általános jelenség, a világ minden országában megfigyelhető, hol nagyobb, hol kisebb mértékben (természetesen ez a mérték függ az adott társadalmi struktúrákban rejlő egyéb elemektől is: pl. mennyire elfogadható az, ha valakit nem érdekelnek ilyen kérdések).
Nem tanultunk meg küzdeni, ezért legtöbbünk arra vár, hogy a sült galamb a szájába repüljön. Azt gondolják, hogy a boldogság születéstől való jog, és csak várják, hogy egyszer hozzájuk is megérkezzen. Talán csak késik kicsit a futár, ezért nem ért még ide. Egyre kevesebben értik, hogy a boldogságot ki kell érdemelni, fáradtságos munkával lehet csak elérni. Nem elég erősen akarni, tenni is kell érte, és erről szól ez a lehangoló, elég pesszimista hangvételű regény. Egy fiúról, akit lehangol a valóság, szívesebben élne egy varázslatos világban, de a kis ujját sem mozdítaná azért, hogy bármit is elérjen. Quentin nagyon okos, a tanulás azonban addig érdekli, amíg nem kell különösebben megerőltetnie magát, ha nem muszáj. Szereti, ha meg mondják neki mit csináljon, ha vannak is saját gondolatai, azt megtartja magának, nem meri másokkal is megosztani. Quentin tudat alatt mindezt pontosan látja, utálja is magát rendesen miatta, ez pedig újabb akadály a boldogság elérésében, amit szintén nem hajlandó leküzdeni. Könnyebb azt mondani, hogy ez a sorsa, ilyen az élet. Szeretne boldog lenni, de nem mer tenni érte.
Belőlem mindenképpen kettős érzéseket váltott ki. Egyrészt érdekelt a társadalomkritika, tetszett ez az elmélkedős utazás; másrészt viszont egy idő után már soknak éreztem. Hosszú könyv, az embernek mégsem ad sok lehetőséget a fellélegezésre, a nyomasztó hangulata kitart az első oldaltól az utolsóig. A történetvezetés sem mindig tökéletes, éreztem néha, hogy a varázsvilág kitervezésében és magyarázatában, amiket a szerző figyelmen kívül hagy, nem ad rá magyarázatot. Ebből is érződik, hogy valójában nem a fantasy száll a könyv lényege.
Erősen érezni a Narnia krónikái és a Harry Potter sorozatok hatását a regényre, biztos vagyok abban, hogy a szerző szereti ezeket, tiszteli íróikat és erősen inspirálhatta e regény megírására. Talán épp az volt a célja, hogy megírja ezeknek a hősies történeteknek a tökéletes ellentétét, amely talán szerinte sokkal közelebb áll a valósághoz, mint bármilyen "isteni" küldetésről szóló mese.
Azt hiszem azért lehetett Amerikában ekkora sikere, mert rengetegen magukra, ismerőseikre, vagy gyermekeikre ismertek a regény olvasása közben. Talán ezért is volt erőm folytatni a könyv olvasását úgy is, hogy az első 100 oldal után sem igazán történt semmi. A 269. oldalon kezd lassan mozgalmasabbá válni a történet, a könyv 440 oldalas.
Nem tudom azonban, hogyan reagál majd rá a magyar közönség. Mindenképpen távol áll a jelenleg sikeres műfajoktól, nem is tipikus fantasy. A történet lassan halad előre, a karakterek távol állnak az idealizált hősök világától, többségüket nehéz megszeretni. Társadalomkritikának azonban nagyon jó, aki erre érzékeny és szívesen elgondolkodik az élet értelmén, társadalmunk hanyatlásának lehetőségén és hasonló témákon, biztosan élvezni fogja ezt a regényt is. Ha azonban mozgalmas, akciódús történetre vágysz, ami izgalmas, színes világba repít, erős, csodálható szereplőkkel, akkor ne A varázslókat olvasd el.
Most látom, hogy ma van Lev Grossman születésnapja. Micsoda véletlen. Happy birthday Mr. Grossman!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése