Az Arab

Szerző: Borsa Brown

Kiadó: Álomgyár Kiadó

Kiadás éve: 2015

ISBN: 978 615 525 299 0

Fülszöveg: Megbotránkoztató, ugyanakkor szívbe markoló történet egy nem mindennapi szerelemről egy szaúdi herceg és egy magyar nő között. 

Gamal ibh Hussein Ál-Szudairi a milliomosok megszokott életét éli, míg egy üzleti tárgyalás alkalmával Budapestre érkezik. Ridegsége és elhatárolódása az új világgal szemben hamarosan átalakul valami egészen mássá. 

Vannak érzések, melyek korlátokat döntenek le, és embereket formálnak át. Mindezt azért, hogy új útra léphessenek. Miként vállalhatja föl egymást két ember, akik oly különbözőek? 

Miként lépnek új útra, vagy veszik fel a harcot saját lelkükkel szemben? És mikor jönnek rá, hogy valami végleges és megváltoztathatatlan Borsa Brown, a több ezer példányban eladott Maffia triógia sikerszerzőjének legújabb és eddigi legizgalmasabb regénye sajátos, erotikával fűszerezett stílusával dolgozza fel a kényes témát. 

Csakúgy, mint eddigi könyveiben, elzárt világba kalauzol, érdekes karaktereket és élethelyzeteket, emberi kapcsolatokat mutat be, melyeket kellőképpen színez csattanós párbeszédekkel. 

Az erotikus részekre tekintettel 18 év feletti olvasóknak ajánlott!

Vélemény: A regényt úgy kezdtem el olvasni, hogy csak a címét, a műfajáról és a sikerről tudtam. Természetesen ez is elég ahhoz, hogy az embernek elvárásai vagy előítéletei legyenek, és habár én mindig próbálok objektív maradni a kritikák írásakor, néha velem is megesik, hogy előre eldöntsem, mi fog és mi nem fog tetszeni.

Ilyen szempontból Borsa Brown Az arab című regénye több meglepetést okozott, mint amire számítottam: néhányuk pozitív, de volt csalódás is.

A regény első szám első személyben íródott, a főszereplő, azaz Gamal, a Szaúd-arábiai herceg szemszögéből. A regény 512 oldalas, a cselekmény ehhez képest viszonylag lassan halad előre, aminek én mindig örülök. Jobban szeretem, ha van idő megismerni a szereplőket, hiszen ha túl sok problémát kell megoldaniuk, erre általában nem marad idő.

Mindenképpen pozitívum az, hogy a regény hosszának egyik legjelentősebb oka az, hogy nagy részletességgel mutatja be az iszlám vallást és a Szaúd-arábiai kultúrát, sőt, kitér aktuális témákra is, úgy mint a radikalizmus és a terrorizmus kérdésére. A regény olvasása közben egyértelműen érezni, hogy a szerző utánanézett a témának, tiszteli ezt a kultúrát.

Úgy gondolom, hogy az irodalom (legyen szó szórakoztató, vagy ismeretterjesztő irodalomról) legfontosabb szerepe az, hogy megismertessen új népekkel, szokásokkal, problémákkal. Ennek egyik legfőbb és leghasznosabb mellékhatása, hogy az olvasó nyitottabbá válik a bolygóján élők iránt, csökkennek előítéletei. Úgy gondolom ugyanis, hogy társadalmunk legfőbb problémái az előítéletekből fakadnak, amely pedig a tudatlanságnak tudható be. Nincsen racionális alapja annak, hogy valaki azért féljen a másiktól, mert más színű a bőre, vagy mert más istenben hisz. Ha megismerjük egymást, akkor megértjük végre, hogy a gonoszság nem a genetikán, nem a bőrszínen, vagy a hiten múlik. Hiszen ha belegondolunk, mind tudjuk, hogy szélsőségesek kultúráktól és földrajzi elhelyezkedéstől függetlenül mindenhol megtalálhatók: ki ne hallott volna például a ku-klux-klánról.

Az arab tehát jól megfelelt ennek a célnak. Habár egyoldalúan tette, de betekintést engedett egy viszonylag félreismert kultúrába, és megvilágította azt a nyilvánvaló tényt, hogy nem a vallás vagy a bőrszín alapján dől el, ki a jó és ki a rossz.

Gamal után fontos szerepet játszik Csilla, a herceg nagy szerelme. Mire a regényben oda értünk, hogy találkozzanak, bevallom, hogy már nagyon kívántam, hogy valaki helyre tegye ezt a bunkó férfit. Nagyon idegesített Gamal viselkedése a nőkkel, hiszen a regény elején nem sokra tartja a "gyengébbik" nemet. Habár többször is kiemeli, hogy vallása tiszteli a nőket, valójában a muszlim feleségekről van szó, akik a nők egy igen szűk részhalmazát képezik. Na és azt gondolom, hogy nem is értelmezzük ugyanúgy a tiszteletet.

Szerencsére jött Csilla, aki által az érzéketlennek gondolt Gamal megismerkedik a szerelemmel, de persze ezt is a saját önző módján teszi.

Tanúi lehetünk Gamal személyisége fejlődésének, de a szűk látókörű emberekhez hasonlóan, ő is csak a magára vonatkozó dolgokban látja be, hogy tévedett. Konkrét példa: Beleszeret Csillába, így kénytelen lenne elismerni, hogy több van az európai nőkben, mint elsőre gondolta. Természetesen ez nem hangzik el, inkább kivételként tekint a szeretet nőre. Tiszteli a magyar lányt, de ha szemére vetnénk viselkedésének ellentmondásosságát, valószínűleg valami olyasmit felelne, hogy "igen, de ez más". Rengeteg olyan embert ismerek, aki politikai nézeteiben viszonylag szélsőséges, vagy ha nem, akkor is megrendíthetetlen, de ha rávilágítunk arra, milyen következményekkel lennének rá a "vágyott" változtatások, akkor mindig megkapjuk az "igen, de ez más" választ. Az ilyen emberek képesek engem halálra idegesíteni. Nagyon realisztikusan ábrázolta hát a szerző a főszereplőt, annyit fejlődött csupán, amennyit egy ilyen személyiség fejlődhet, se többet se kevesebbet. Engem azonban rémesen idegesített Gamal, ezért minden pozitívum ellenére, néha nehezemre esett folytatni az olvasást.

Hogy visszatérjek Csillára, az ő szerepe ebben a regényben viszonylag egysíkú (a második kötet - Az arab szeretője - az ő szemszögéből mutatja be a történteket, ott talán jobban kibontakozik), ő a "love interest", az a dolga, hogy hagyja magát szeretni. Többet nem is nagyon mutat magából: erős személyiségnek van beállítva, de kevés helyzetben mutatkozik meg ez az ereje. Habár mindenképpen embert próbáló Gamal viselkedése, nem minden esetben tartom jó ötletnek, hogy "elviselte". Természetesen megvívják a maguk harcait, néhányat a lány nyer meg, de úgy érzem nem volt ideje megmutatni, hogy mire is képes.

Vele kapcsolatban leginkább az tetszett, hogy az ő révén betekintést nyerhetünk a tolmácsok mindennapjaiba. Mivel magam is tolmácsoltam, pontosan meg tudom érteni, milyen idegesítő, hogy az emberek azt gondolják a munkánk egyszerű: hiszen valójában csak elismételjük azt, amit hallunk. Persze a valóságban ez nem így van, ezért is kérünk minél több információt olyan esetekre, amikor nem szakterületünkhöz kapcsolódó témában kell tolmácsolni. Mindenképpen együtt tudtam hát érezni Csillával azokban a jelenetekben, ahol a szerződés aláírásáért küzd, vagy épp munkája színvonaláért.

A könyvvel kapcsolatban egy kérdésem van csak: miért van ekkora sikere a rossz fiúknak? Most komolyan! Mi vonzót látunk mi nők a bunkó, öntelt, már-már veszélyes férfiakban? Mert Gamal mindenképpen beleillik ebbe a leírásba, én pedig nem értem, hogy ez hogyan tetszhet ennyire a nőknek.

Szeretném leszögezni, hogy nagyon tetszett Borsa Brown stílusa, illetve a kulturális ismeretek átadása iránti elkötelezettsége is becsülendő. Én azonban régen találkoztam ennyire idegesítő főszereplővel. Feminista lelkem nem tudta szó nélkül olvasni, hogyan is bánik ez az ember a nőkkel, de még saját feleségével és szerelmével is. A végletekig egoista, önimádó személyiségektől mindig kiver a frász. Habár valószínű, hogy egyhamar nem fogom újra elolvasni ezt a könyvet, be kell vallanom, hogy mindezek ellenére nem hagy nyugodni, sokat gondolok rá. Úgyhogy ha van a blog olvasói között pszichológus, kérem, fejtse ki, hogy minek is köszönhetjük ezt a "beteges" vonzalmat a "nem nekünk való" férfi típushoz?

A regényt tehát egyszerre utáltam és imádtam. A szerző stílusa, a regény felépítése kifogástalan (habár 1/1-ben íródott, amit annyira nem szeretek). Mindenképpen ajánlom, ha szeretsz erős, egoista férfi karakterekről olvasni, amolyan rossz fiút jó fiúvá változtatni próbáló nőkről és az ezzel járó bonyodalmakról. Tipikus történet, tipikus fordulatok, de hazugság lenne azt állítani, hogy az embernek sosincs kedve hasonlóhoz.

Köszönöm szépen az Álomgyár kiadónak a lehetőséget!

Itt olvashatod el a regény első 100 oldalát  (vigyázat, erotikus tartalom)

Megvalósult álom

Szerző: Wendler Nikoletta
Kiadó: Álomgyár kiadó
Kiadás éve: 2015
ISBN: 978 615 559 607 0















Fülszöveg: Carmen tehetséges, talpraesett tizenkilenc éves lány, aki úgy gondolja, hogy már képes megállni a saját lábán. Elköltözik a szüleitől egy kisvárosba, ahol nemcsak jó barátokat szerez, de megismerkedik A fiú-val is.

Robról azonban hamar kiderül, hogy nem éppen az a mesebeli herceg, akire minden lány vágyik. Carmen kénytelen megtapasztalni a szerelem árnyoldalait, rettegést és bántalmazást is. Miközben az igazi szeretetről még fogalma sincs, még ha ott is van egy karnyújtásnyira tőle.
Képes lesz-e a fiatal lány kilépni ebből a testet-lelket romboló kapcsolatból? Megtalálja-e végre az igaz szerelmet, és sikerül túllépnie a sérelmein?
Wendler Nikoletta regénye túlfűtött vágyakozásról, veszélyes szerelemről és egy olyan megvalósult álomról szól, ami bárkié lehetne.

Forrás

!!! CSELEKMÉNY LEÍRÁST TARTALMAZÓ VÉLEMÉNY !!!

Nehéz erről a történetről írnom, mert alapvetően nem szeretek negatívan nyilatkozni egy regényről. Azt gondolom, hogy az irodalom, mint minden művészeti ág, teljesen szubjektív: ami nekem nem tetszik, az lehet más kedvence. Illetve tudom azt is, hogy akárhogy is sikerül egy könyv, rengeteg munkát és energiát fektetett bele mind a szerző, mind a kiadó. Azt gondolom, ezzel a könyvvel is ez a helyzet.

Ami a Megvalósult álomban leginkább idegesített benne az volt, hogy túl sok dolog történt viszonylag rövid idő alatt. 98 oldalon belül a 19 éves Carmen egyedül költözik be egy kisvárosba, bekerül egy abuzív kapcsolatba és kikerül belőle, majdnem meghal, új pasira veti ki a hálóját, az új pasi nem jön be, lezuhan egy hídról, mindenki azt hiszi meghalt, előkerül öt év után, kiderül, hogy rendőr, majd titkos-ügynök lett belőle. A könyv összesen 326 oldalas... A történet ezek után kicsit lelassul, de így is elég sok minden történik. Tehát nem csak a drámaibbnál drámaibb fordulatokból volt sok, hanem azok elosztásával is gond volt. A regény ritmusa sprintből átment gyaloglásba, majd kocogásban, végül pedig egy újabb sprintbe, akkor körülnézett, és rájött, hogy teljesen eltévedt (a lezárás nem tetszett különösebben). Engem maga a történet leginkább egy szappanoperára emlékeztetett, amivel nincs is baj, hiszen hébe-hóba ki ne nézne szívesen szappanoperát. A probléma ott van, hogy az egész olyan, mint ha a szerző 5 évadnyi történést próbálna egy epizódba sűríteni.

A fülszövegen központi szerepet kap például a bántalmazás. Az összefoglaló alapján ugyanis úgy tűnik, hogy a történt arról szól, hogyan tudja Carmen feldolgozni azt, hogy bántalmazták, és lehetséges-e ezután a boldogságra lelni. Maga a bántalmazás azonban bántóan kevés szerepet játszik a történetben, sőt, szerintem nagyon rosszul ábrázolják azt. Emlékeztek a Megkarcolt élet kritikámra? Az sem volt szerintem egy díjazásra jelölendő regény, a bántalmazást és annak hatásait azonban tökéletesen ábrázolta. A Megvalósult álom azonban pont az ellenkezőjét teszi, mintha jelentéktelenné válna maga a bántalmazás, viszonylag könnyen túl teszi magát rajta a főszereplő.

Ilyen szempontból például a szerelmes szál is problémás volt. Ahogy az ilyen történetekben illik, nagyon sokáig kerülik a forró kását, ezzel nincs is baj. A sok történés közepette azonban egyszerűen nem is marad idejük egymást szeretni, és ez az egész regényben a legnagyobb baj. A stílusból, a történetből kiderül, hogy az egész lényege a két szereplő közötti kapcsolat, ez motiválja a szereplőket, e körül forog a történet.
Nagyon nehéz megfogalmazni miért, de olvasás közben az olvasó úgy érzi, a két szereplőnek össze kell jönniük. Nem arról van szó, hogy szurkol nekik, vagy csak az olvasó vágyna erre, hanem inkább arról, hogy ez sugárzik a könyvből, ezt a várakozást építi bele az olvasó lelkébe. A probléma az, hogy felépíti ezt a feszültséget a könyv, de nem sikerül feloldania. Carmen és Jack nem lesz annyit együtt, hogy az olvasó elégedettséget érezne, de elválásuk sem katartikus élmény. Túl sokáig kerülgetik egymást, mert a sok történés és titok nem engedi őket közel egymáshoz, de olyannyira, hogy már számomra is idegesítő volt, amikor sokadik alkalommal majdnem összejöttek, aztán valami újabb érthetetlen titok miatt mégsem lehetett.


Nagy gondban voltam a szereplőkkel is. Leginkább azért, mert egysíkúak voltak, lehetetlen tulajdonságokkal. Carmennel, a főszereplővel például több probléma is felmerült:

1. Miért költözik új városba?
Egy fiatal felnőtt életében hatalmas mérföldkő a családi fészek elhagyása. Természetes, hogy a gyerek egy idő után úgy dönt, nem akar már a szüleivel egy fedél alatt élni, eljött a szárnypróbálgatás ideje. Általában azonban az ember szülővárosában keres új lakhatást, csakis komoly indokkal szoktuk ugyanis elhagyni szülővárosunkat. Ezek az indokok lehetnek a következők: tanulás, munka, nagy város. A regény elején Carmen 19 éves, még nincs állása, így az új házat (mert hogy nem lakást, hanem egyenesen házat kap) apja szerzi neki (aki rendőr... mikor telik rendőr fizetésből csak úgy egy házra?). A regényből az új hely inkább kis városnak tűnik, ahol mindenki ismer mindenkit, tehát nem a főváros izgalma és lehetőségei miatt költözött ide. A könyvben nem esik szó sem tanulásról, sem munkáról (miből fizeti vajon a számláit?), így az olvasó nem érti, miért is hozta meg ezt a döntést a főszereplő.

2. Ellentétes viselkedési minták
Carmen nem szeretné, hogy cicababának nézzék, hiszen ő önálló, erős személyiségű nő, aki nem hagyja magát. Mit gondoljon az ember azonban egy olyan lányról, aki folyton illegeti magát, kihívóan öltözködik, és nem zavarja, hogy egy ismeretlen pasas a szájába tolja a nyelvét?
Tény, hogy rendőr, majd titkos-ügynök lesz belőle (öt év alatt... rekord sebességgel tanult meg egy szakmát, majd tért át egy másikra), ami mindenképpen szemben áll a korábbi személyiségjegyekkel. Gondolhatnánk hát személyiségfejlődésre, és valóban végbe megy valami ilyesmi. Azonban én nem értem, hogy a titkos-ügynök melót miért kell miniszoknyában végezni. Szerintem van dress code, amit nem lehet csak úgy felrúgni, legfőképpen biztonsági szempontból (pl. golyóálló mellény viselése, test lefedése a sérülések elkerülése végett, pl zárt cipő kötelező használata...). A motorra sem szállhat fel valaki egy száll semmiben, hiszen baleset esetén lenyúzza magáról a bőrt, illetve a motor egyes részei felforrósodnak, és megégethetik az elővigyázatlan sofőrt.
Adott tehát egy erős nő, aki úgy viselkedik néha, mint egy cafka. A kettő annyira ellentétes egymással, hogy néha azon gondolkoztam vajon nem skizofrén-e szegény lány.

A mellékszereplők sem voltak tökéletesek, habár hoztak némi színt a történetbe. Carmennek van egy baráti köre, ami elvileg 4 személyből, gyakorlatilag 2-ből áll. Olyannyira így van, hogy a két másik lány nevére már nem is emlékszem, talán ha kétszer említik őket a regény folyamán (utánanéztem: Kiara és Maria).
Carmen legjobb barátnője, Rebecca, akiről annyit tudni, hogy szereti más dolgába beleütni az orrát, hiszen folyton beleszól Carmen és Jack kapcsolatába, illetve mindig mindent tudni akar. Fontos támasza Carmennek, mindig mellette áll, és bármit megtenne érte. Nem tudni, hogy mit tanul, vagy dolgozik, később családanya lesz.
Carmen legjobb barátja és bizalmasa, és a szerelmi szál fontos szereplője Jack. Jacknek 24 évesen van egy saját bárja, később pedig kiderül, hogy pszichológiából doktorált... Itt megint elrugaszkodunk a valóság talajáról, hiszen 24 év alatt hogyan is lenne mindez lehetséges? Én úgy tudom, hogy a doktori előtt van egy öt éves képzés, a doktori maga meg szintén több évet vesz igénybe. Még ha 24 évesen el is végzi mindezt valami csoda folytán, mikor lett volna ideje saját szórakozóhely alapítására és egy oda szokott vendégkör kialakítására? Persze lehet, hogy kapta, vagy örökölte a helyet, de erről nem tesz említést a történet.

A történetvezetés kaotikus, a szereplők ellentmondásosak és kidolgozatlanok, de probléma van még a fogalmazással is. Sok volt a tőmondat, túl sokszor volt szóismétlés, néhol pedig elég bugyuták a párbeszédek.

Mikor elkészültek, Carmen Rebeccához fordult:
- Te amúgy hány éves vagy? Még meg sem kérdeztem.
- Húsz. És te?
- Tizenkilenc.
- Az tök jó! Teljesen egy korosztály vagyunk! Figyelj! Mi lenne, ha eljönnél velem ma este a bárba? Ott bemutathatnálak a többieknek is. Mit szólsz hozzá?
- Remek ötlet. Köszönöm szépen a kedvességed.
- Igazán nincs mit. Mi fiatalok tartsunk össze, nem? [...]
- De igen, igazad van, legalább mi tartsunk össze!
- Carmen...
- Igen?
- Estére nem adnál kölcsön nekem egy ruhát?
- Persze, miért is ne... Válassz, aztán a maradékból én is kiválasztok egyet magamnak.
- Köszi, nagyon kedves vagy.
- Nincs mit.

(Rebecca és Carmen első találkozása után néhány perccel zajlik ez a beszélgetés, Carmen hálószobájában...)

Mindezek ellenére nem gondolom, hogy reménytelen lenne a dolog. A legnagyobb probléma a kidolgozatlanság, ami legfőképpen a cselekmény túlterhelése miatt van. Szerintem ha ezt a regényt mondjuk trilógiában, azaz három kötetben írták volna, sokkal élvezhetőbb lett volna a történet. Én így osztanám fel a történetet:

1. kötet: Carmen beköltözik
   Az első rész arról szólna, hogy Carmen beköltözik az új lakásba. Mielőtt persze ide költözött volna már kiszemelt magának valami jó egyetemet/munkahelyet. Be kell illeszkednie, barátokra lelnie. Belekerül egy bántalmazó kapcsolatba, milyen az a kapcsolat, miért nem tud kilépni belőle, majd mi az a folyamat, aminek a végén mégis csak bátorságra lel, és elhagyja a bántalmazót.
   Ez az első rész lehetővé tenné a szereplők bemutatását és kidolgozását. Többet tudhatnánk meg a múltjukról, jelenükről, személyiségükről.
2. kötet: Carmen eltűnik
   Carmen "halála", és az, ami az öt év alatt történik. Ez a rész lehetővé tenné azt, hogy megértsük miért is dönt a rendőri pálya mellett, egyáltalán hogyan kivitelezte azt, hogy halottnak higgyék, mégis hivatalos szervnél dolgozhasson, hogyan hatott rá a titoktartás súlyos terhe, hiányoznak-e neki a barátai és a szerelme, milyen hatással van rá ez a hiány. Talán váltott szemszögű lehetne, egyszer Carmen, egyszer Jack mesélné, mi van velük.
3. kötet: Carmen visszatér
   Innentől fogva jöhetne minden, ami a regény 98. oldalától történik (igen, az első 100 oldalban két kötetnyi cselekmény van bele erőltetve). Még így is úgy érzem, hogy a gyerek miatt túl sok minden történik, így ebben a részben szentelnék egy kicsit több időt Jack és Carmen kapcsolatára, engedném őket egy kicsit tovább együtt lenni, kiélvezni a kapcsolat okozta örömöket, és azután elválasztani őket újból. Hagy legyen egy kis öröme az olvasónak is.

Azt hiszem, ha szerző valami ilyesmit írna, akkor azt elolvasnám. Az alapötletekkel ugyanis nem volt gond. Mint mondtam, néha szívesen elolvasok egy nagyon romantikus, szappanopera hangulatú regényt, hiszen van hogy az ember könnyedebb olvasmányra vágyik. A legnagyobb baj az volt, hogy túl sok minden történt ebben a regényben, ami számomra sajnos élvezhetetlenné tette az olvasást.
Szeretném azonban leszögezni, hogy ez az én saját véleményem, és tökéletesen el tudom fogadni azt, ha másnak nagyon tetszett ez a könyv. Tudjátok: ízlések és pofonok...

A szürke ötven árnyalata

Író: E. L. James
Fordító: Tótisz András
Kiadó: Ulpius-ház

1. A szürke ötven árnyalata
Fifty Shades of Grey
Kiadás éve: 2011
ISBN: 9789632546360

2. A sötét ötven árnyalata
Fifty Shades Darker
Kiadás éve: 2012
ISBN: 9789632546377

3. A szabadság ötven árnyalata
Fifty Shades Freed
Kiadás éve: 2012
ISBN: 9789632546384








Fülszöveg: Az erotikus, mulattató és mélyen megindító Ötven árnyalat-trilógia olyan történet, amely hatalmába keríti és birtokba veszi olvasóját, azután mindig vele marad.
Amikor Anastasia Steele, az irodalom szakos egyetemi hallgató interjút készít Christian Greyjel, az ifjú vállalkozóval, gyönyörű, okos és ijesztő férfival találja szemben magát. A nem e világban élő és ártatlan Ana megretten, amikor ráébred, hogy akarja ezt a férfit, és annak rejtélyes tartózkodása ellenére kétségbeesetten próbál közelebb kerülni hozzá. Grey, aki képtelen ellenállni Ana csendes szépségének, eszének és független szellemének, elismeri, hogy ő is akarja a lányt – de a saját feltételei szerint.
Ana, akit egyszerre ijeszt és izgat Grey szokatlan szexuális ízlése, habozik. Greyt minden sikere – multinacionális vállalkozásai, hatalmas vagyona, szerető családja – ellenére démonok gyötrik és az önuralom kényszere emészti. Amikor a pár vakmerő, szenvedélyes viszonyba kezd, Ana fölfedezi Grey titkait és tulajdon, sötét vágyait.

Vélemény: Sokat rágódtam azon, hogyan is fogalmazzam meg, mit gondolok erről a könyvsorozatról. A probléma az, hogy olyan sokan olvasták, és annyi embernek van meghatározott véleménye róla, hogy nem tudtam hogy is álljak neki: szeretnék objektív maradni, de úgy érzem a személyes véleményemet is el kell mondanom.
Én magam azért döntöttem úgy (előítéleteim ellenére - amiknek létezését szégyenlem), hogy elolvasom, hogy végre megérthessem, mi okozza a vitát, magam is részt vehessek benne, illetve rájöhessek miért lehetett ekkora sikere.

A szürke ötven árnyalatai, egy Twilight fanfictionként indult erotikus regény, amelynek egyik legfőbb jellemzője, hogy BDSM elemeket tartalmaz [az angol Bondage & discipline (B&D), Domination & submission (D&S), Sadism and masochism (S&M) szavakból képzett rövidítés]. Én magam mindenképpen helyesnek tartom, ha a szexualitás kevésbé ismert, talán tabunak számító aspektusairól szól egy könyv, hiszen a megismerés révén kerülhetjük el a téves elképzelések terjedését, az előítéletek kialakulását, amely már ősidők óta legtöbb problémánk forrása. Ez a regény trilógia ennek tökéletesen megfelel, hiszen a könyv megjelenése óta megsokszorozódott a BDSM iránti érdeklődés, egyre többen próbálkoznak meg vele.

Na, de milyen a könyv, ha ezt a - nagyon is fontos - szempontot figyelmen kívül hagyjuk? Az biztos, hogy nem irodalmi műremek:
- a fogalmazás pocsék
- mindhárom kötetben rengeteg szó szerint ismétlődő mondatot találunk, ami a szerző fantáziájának, és/vagy szókincsének behatároltságát jelzi
- a trilógiában egyenlőtlenül oszlanak meg a konfliktusok: a második regényben például egyszerűen túl sok minden történik egyszerre
- Ana, a főszereplő fejében jelen lévő Tudatalatti és Belső Istennő rém idegesítő, irodalmilag rossz húzás volt

Mindenképpen érezhető a Twilight hatása. Bizonyos jeleneteket, mondatokat majdnem szó szerint átvett a szerző (pl. Ana Christian kérésére a családjáról mesél, a folytonosan visszatérő "just Ana"...), illetve persze a szereplők személyiségjegyei is visszaköszönnek:
Anastasia (just Ana) = Isabella (just Bella),
Christian = Edward,
José = Jacob,
Carry = Carlisle,
Grace = Esmée,
Mia = Alice,
Elliott = Emmett,
Ray = Charlie,
Carla = Renée,
Jack Hyde = James

Felépítésében a történet követi a romantikus, pályaudvaron olcsón kapható Júlia és hasonlók struktúráját: szűz huszonéves nő, akibe beleszeret a macsó, gazdag, jóképű, elérhetetlennek tűnő pasas. A srácnak persze sosem volt rendes kapcsolata senkivel, de ez a szende, naiv nő meghatja annyira, hogy érte hajlandó legyen teljesen megváltozni. A nő elsőre persze nem adja be a derekát, hiszen mennyi esélye lehet annak, hogy egy ilyen srác tényleg őt akarja, de végül mégis enged a csábításnak.
A különbség annyi, hogy a több száz oldalas terjedelemnek és a három kötetnek köszönhetően ki lehet dolgozni a karaktereket, árnyalni a személyiségeket, érdekes mellékszereplőkkel színesíteni a történetet és egy kis veszéllyel izgalmasabbá tenni: szerintem pedig ez az, ami megmenti Anastasia és Christian történetét.

Bevallom, nagyon nehezen vettem rá magam arra, hogy kiolvassam a trilógiát, de arra kellett ráébrednem, hogy fele annyira nem rossz, mint amire számítottam. Christian karaktere a legérdekesebb, hiszen ahogy a történetben haladunk, egyre érthetőbbé válik, hogyan is alakult ki személyisége. Sőt, reális, hogy hasonló életút ilyen reakciót váltson ki belőle. Természetesen az már kevésbé valószerű, hogy Anának köszönhetően alig néhány hónap alatt ennyire rendbe jöjjön, de mégis csak egy limonádé történetről van szó, így ezt elnézhetjük neki.
Ana jelleme kevésbé árnyalt, de igazi fejlődésnek lehetünk tanúi, ahogy a szende lányból a harmadik kötet végére erős nő válik. A párja - ahogy a való életben is történni szokott - hatással volt rá, így alig észrevehetően, de ő maga is változott.

A történet fókuszában tehát kettejük kapcsolatának alakulása áll, amelynek útját számos akadály nehezíti meg: Christian traumás gyerekkora (adoptálás előtti évek és tinédzser korában megélt molesztálás), egy felfegyverzett ex, Mrs. Robinson (a molesztáló), egy őrült, mindenre elszánt bosszúszomjas férfi. Mindezek a konfliktusok férfi főszereplőnk múltjából erednek, és csak akkor oldódnak meg, amikor hajlandó végre szembe nézni démonaival és múltjával. Talán csak én látok bele túl sokat, de szerintem jó üzenet az, hogy az ember élete csak akkor jön rendbe, ha tenni is hajlandó érte. Történhetnek rossz dolgok, de nem megoldás az, ha gondjainkat a szőnyeg alá seperve teszünk úgy, mint ha minden rendben.

A BDSM aspektusra visszatérve, szerintem ezzel volt a legkevesebb gond (semmi igazán durvát nem csináltak). Olvastam olyat, hogy a nők lealacsonyítását jelképezi, hogy megerőszakolják, megverik a főszereplőt, de a regényben ez nem fordul elő, egyáltalán nem erről szól. Ana a konfliktusokat jól kezeli, gyakran neki köszönhető, hogy egy probléma megoldódik. Habár Christian a domináns, egyértelmű, hogy az irányítás valójában Anastasia kezében van. Főszereplőnk tehát erős nő, ami ellentmond a feminizmus elleni vádnak.
A könyvben kiemelten fontos szempont a közös beleegyezés, az, hogy mindent előre meg kell beszélni, hogy a kapcsolat csak akkor működik, ha mindkét fél őszinte. Szerintem ez egy elég jó üzenet, hiszen ilyen szempomtból a mai világban a hagyományosnak nevezett kapcsolatok terén is rosszul állunk (lásd: családon belüli erőszak, nemi erőszak, stb). A regényben szintén nagy hangsúlyt kap az, hogy a nőknek joga van, sőt kötelessége nemet mondani, ha a helyzet úgy kívánja. Christian biztonsági szavakat ad Anának (sárga és vörös), amiket bármikor használhat, ha úgy érzi valami túl fájdalmas (lelkileg, vagy fizikailag). Az egyetlen olyan jelenetnél, amikor ténylegesen fájdalmat okoz a lánynak, a probléma pont abból adódik, hogy Ana nem használta a biztonsági szót, nem mondott nemet, habár lehetősége lett volna rá. Szerintem ez a regény egyik legfontosabb üzenete. Nem a nők elnyomásáról szól, hanem pont az erejükről, arról, hogy döntést hozhatnak. Közös beleegyezésen alapuló, az "átlagostól" eltérő szexuális kapcsolatról van szó, amelynek működése a két résztvevő azonos felelősségén múlik. Ennél felnőttebb és érettebb hozzáállással ritkán találkozni regényekben, ha párkapcsolat leírására kerül sor.


Mindenképpen vannak tehát jó oldalai ennek a regénynek, az élvezetet azonban teljesen elrontja a szegényes fogalmazás, az ismétlődő momentumok sokasága, és Ana belső istennője (akitől én a falra másztam). Mindenképpen 18+os regény, a szex jelenetek elég jók (szintén piros pont jár a fogamzásgátlás és védekezés fontosságának kiemeléséért - Christian használ óvszert, Ana szedi az antibébit).
Ajánlom, ha el tudsz tekinteni a pocsék fogalmazástól, ha nem zavar a BDSM jelleg, ha szereted a limonádé szerű romantikus történeteket. Nem volt olyan rossz, mint amire számítottam, de azért nem is lett a kedvencem, többször valószínűleg nem olvasom el. Én úgy érzem, nem az emberiség ellen elkövetett bűntett, hogy megjelent ez a regény, de persze ne ez alapján definiáljátok romantikus kapcsolataitokat, mert akkor csalódnotok kell majd.





Nem régiben megjelent a történet Christian szemszögéből is (teljes mértékben feleslegesnek találom) "Grey - A szürke ötven árnyalata Christian szerint" címen.

A könyv alapján filmek is készülnek, az első rész idén februárban került a mozikban. Megnéztem: elég hű a könyvhöz, de van pár poén, amit csak akkor érteni, ha olvastad előtte a regényeket.

Mi lesz velem?

Író: Amanda Maxlyn
Fordító: Deres Anita
Eredeti cím: What's Left of Me
Kiadó: Wow Kiadó
Kiadás éve: 2015
ISBN: 978 963 122 148 0


















Fülszöveg: Az élet olykor tréfát űz velünk. Négy év óta mindenki csak a végzetes betegségben szenvedő lányt látja bennem.De nem vagyok hajlandó sírni. És feladni sem fogom.

Egy komoly kapcsolat a legutolsó dolog, ami mostanában szóba jöhet nálam, de a Parkerrel töltött éjszaka felforgatja a világomat. Ő kitartó, és tudja, mit akar. Engem.
Nem bánik úgy velem, mintha törékeny lennék. Ám sejtelme sincs az igazságról, én pedig még nem állok készen arra, hogy bevalljam neki. Mert mi van, ha ez mindent megváltoztat?
Tizenhét éves voltam, amikor az életemből tragédia lett. Huszonegy, amikor rám talált a szerelem. Aundrea McCall vagyok. Ismerd meg az utat, amit végig kell járnom.

Vélemény: Mi lesz velem? Ez a kérdés merült fel bennem akkor, amikor bosszúsan letettem a könyvet, és tudatosult bennem, hogy illene erről kritikát is írnom.
Ahogy a fülszövegből is kikövetkeztethető, a főszereplő egy beteg nő, aki beleszeret egy egészséges (természetesen döglesztően jóképű és dúsgazdag) férfiba. A regényt a szerző első szám első személyben írta, ami nem a kedvenc narrációm, de ettől általában el tudok vonatkoztatni, amikor véleményezem a könyveket.

Na de mi a véleményem? Fájdalom, de összességében véve, nem tetszett. Ha azonban belemegyünk a részletekbe kiderül, hogy a regénynek csak bizonyos részei idegesítettek, nem pedig minden egyes lapja.
Tisztázzuk már az elején, hogy ha kategóriába kellene sorolnom, mindenképpen romantikusnak titulálnám, mégpedig a limonádé típusú romantikáról van szó. Az olvasó tehát ne számítson katartikus élményre, mert akkor csalódnia kell majd. Én nem szeretem annyira az ilyen könyveket, nagyon ritkán olvasok hasonlót. Racionális típus vagyok, szeretem, ha az olvasmányaim is valamilyen mértékben azok (a happy end azért nincs ellenemre, illetve szeretem a sci-fiket és a fantasyket is), az ezekben a könyvekben leírt szerelmi és szexuális kapcsolatok pedig általában távol állnak attól, ami a valóságban előfordulhat. A macsó, önálló srác - aki annyira bejön minden lánynak - soha nem lesz romantikus és bújós, mert ezek egyszerűen egymástól teljesen eltérő személyiségjegyek... persze skizofréneknél bármi előfordulhat, de ők általában nem élnek kapcsolatban.

Történetünk hősnője természetesen pont egy ilyennel találkozik: macho, önálló, magabiztos (már-már a beképzeltség szintjét súrolva), intelligens és mégis romantikus, kedveskedő, bújós és természetesen első pillanattól fogva halálosan szerelmes a beteg, mégis 36-os ruhákat hordó, bizonytalan, viszonylagos tapasztalatlansága ellenére mégis halálosan szexi lepedő akrobata nőbe.

Nagyon nem tetszett a történet kezdése és befejezése. A regény elején Aundrea egy buliba készül legjobb barátnőjével. A készülődés alatt kiderül, hogy szégyenlős, kicsit prűd, nehezen lehet rávenni arra (néhány mondat erejéig unszolni kell őt), hogy felvegye a szégyentelenül rövid pánt nélküli ruhát és a hozzá illő vörös magassarkút. Elmennek a buliba, találkozik Mr. Jóképűvel, szexin táncolnak, aztán felmennek a lakására és szexelnek, másnap Aundrea pedig elszökik onnan.
Félreértés ne essék, semmi bajom nincsen az egyéjszakás kalandokkal, sokkal inkább az OC (out of character) jelenetekkel. Egy fejezeten keresztül akart rávenni minket a szerző, hogy egy szégyenlős nővel van dolgunk. Vajon egy ilyen karakter belekezd egy szexi táncba rövid szoknyában? Lefeküdne az első jóképű sráccal, akivel összefut? Kétlem... A másik lehetőség még az lehet, hogy nem szégyenlős, csak tetteti, de ez esetben még ellenszenvesebbé válik számomra.

Főszereplőnk ezután a fantasztikus éjszaka után visszakerül a normális kerékvágásba, megismerjük az őrült szex éjszakáktól és buliktól mentes mindennapjait is. Innentől fogva sikerült a regénynek megfognia, egészen az utolsó fejezetig.
A rák és a kezelések leírása reális volt, tetszett Aundrea ereje, tetszett, ahogyan a betegségével küzdött. Nem volt tökéletes, néha ő is eljátszott a feladás gondolatával, hiszen hihetetlen fájdalmakat élt át. A rák borzalmas, mégis hihető leírása mellett azonban kirí a rózsaszín ködben lebegő romantikus szál, irrealitása még erősebben kihat így az olvasóra. Ennek ellenére tetszettek ezek a részek, mert a romantikát még az nő is szereti néha, aki amúgy nem (na, ez aztán a mondat). Nem akasztott ki annyira, kíváncsi lettem arra, hogyan alakulhat a kapcsolatuk, hogyan reagál majd Parker, ha végre elmondja neki Aundrea, hogy rákos (oké, ezt már az első oldaltól sejthetjük, de azért mégis).

Aztán jött az epilógus. A borzalmas négy első fejezet után sikerült megbékélnem a regénnyel, és akkor bedob egy ilyet az írónő... Komolyan, mint ha direkt el akarná rontani az egészet.  
A következő leírás erős spoilert tartalmaz, nem ajánlom, hogy tovább menj, ha egyszer el akarod olvasni a könyvet!
---------------------------------------
Aundrea rákos, de egy gerincvelő átültetéssel megmenthető. Ez persze kemoterápiával jár, aminek mindenféle mellékhatásától szenved a főszereplőnk. Az utolsó fejezetben kiderül, hogy az egyik ilyen mellékhatás a szívmegnagyobbodás, ami gyógyíthatatlan, egész életében gyógyszereket kell majd szednie, és még a szívelégtelenség veszélye is fennáll (ami szívrohamhoz vezethet). A nő kiborul, amikor megtudja, hogy habár a rákot legyőzte, mégis betegen kell leélnie az életét. Parkerért persze mindenre hajlandó, így belekezd a gyógyszeres kezelésbe, a regénynek itt van vége. És ennek így is kellett volna maradnia! Az epilógus azonban...
Az epilógusban Aundrea temetéséről olvashatunk, amely három évvel később játszódik. Parker még a felesége (igen, akkor már felesége) halálára is visszaemlékszik, hogy jól megríkasson minket. Természetesen nagyon szomorú, sőt le van törve, ahogy a nő egész családja... Az utolsó néhány mondatban pedig kiderül, hogy mindez csak rémálom volt! Értitek? Parker csak álmodta!
Semmi bajom azzal, hogy ha sírnom kell egy regény befejezése miatt. Ha a szerző így akarja, akkor felőlem meghalhat a főszereplő, hiszen legyen, ha ez a sorsa. Mint már korábban is írtam, nagyon szeretem a happy endeket is, hiszen miért ne lehetne néha jó vége valaminek. De ez... Ez egy nagyon olcsó, nagyon rossz húzás volt az írónőtől, ami annyira felidegesített, hogy immár az egész regényt utálom, annak ellenére, hogy a közepét élveztem.
--------------------------------------
Én nem ajánlom ezt a regényt senkinek. Ha szereted a limcsi történeteket, akkor sem. Az eleje és a vége borzalmas, a közepe elmegy, de összességében nem éri meg a kiadott összeget. Bárcsak ne vettem volna meg, hanem csak kölcsön kértem volna. Persze ízlések és pofonok, el tudom fogadni, ha másnak tetszett. Meglehet, hogy ezen a könyvemen is túladok egy újabb nyereményjáték keretében, hiszen pontosan tudom, hogy azért mert nekem nem tetszett, másnak akár még ez lehet élete legjobb olvasmánya.

The DUFF - A pótkerék

Író: Kody Keplinger
Fordító: Katona Ildikó
Cím: The DUFF - A pótkerék
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2014
ISBN: 978 963 399 246 3













Fülszöveg: A tizenhét éves Bianca Piper cinikus, hűséges, és még véletlenül sem gondolja azt, hogy ő lenne a legszebb a barátnői között. Arról nem is beszélve, hogy okosabb annál, mint hogy elkábítsák az iskolai nőcsábász, Wesley Rush szavai. Ami azt illeti, Bianca kifejezetten gyűlöli ezt a srácot. Amikor pedig Wesley Duffnak nevezi őt, egyszerűen ráborítja a kóláját.
Ám Bianca élete otthon sem éppen tökéletes, így figyelemelterelésre van szüksége. Azon kapja magát, hogy megcsókolja Wesleyt. És ami a legrosszabb, még élvezi is. Hogy elszabaduljon a mindennapok poklából, beleveti magát a fiúval egy titkos „ellenségek extrákkal” kapcsolatba.
És ez egészen addig működik is, amíg ki nem csúsznak a dolgok az irányítása alól: kiderül, hogy Wesley nem is olyan rossz hallgatóság, ráadásul az ő élete is elég kiábrándító. Bianca elborzadva veszi észre, hogy kezd beleszeretni abba a srácba, akiről úgy gondolta, mindenkinél jobban utálja.

Vélemény: Hát a fülszöveg úgy érzem eléggé lelövi a poént, még akkor is, ha már a regény pár oldalának elolvasása után sejtheti az olvasó, hogy mi lesz a történet vége. Tipikus tini szerelmes regény struktúrája van: átlagos kinézetű okos lány, kibírhatatlan gazdag srác, a két karakter utálja egymást, mégis egy ágyban kötnek ki. Mi az, ami miatt ilyen nagy sikere lett? Mi vehetett vajon rá engem, hogy ezen a blogon megemlítsem ezt a könyvet? A sablonos alaptörténet ellenére van néhány érdekes "újítása" is a sztorinak. Egyre több regényben fedezem fel, hogy kortárs szerzőink inkább próbálnak életszerűek lenni. Most vonatkoztassunk el attól a kérdéstől, hogy egy 17 éves srác honnan tudhat ennyit a szexről, mert inkább a történet hátterére utalok most.
Bianca (a történet főszereplője) nem egy ártatlan szüzecske, hanem egy erős jellemű, kedves, de célratörő és őszinte lány. Nagyon is igazinak ható főszereplő, amit régóta hiányoltam már a romantikus regényekből. Élethelyzete, és a folyamatosan felmerülő problémák is valóságosak, bárkivel előfordulhatnak és ez az, ami élvezhetővé teszi ezt az amúgy limonádé jellegű könyvet.
Amiért azonban leginkább elnyerte tetszésemet, hogy kimondta azt, amit már én is régóta gondolok: "[lekurvázni valakit] bántó és gonosz dolog, és egy olyan elnevezés, ami csak táplálja azokat a gondolatokat, amelyek minden lány fejében megfordulnak időről időre. Ribanc, kurva, prűd, szűzkurva, hülye picsa. Mind ugyanolyan. Nincs olyan lány, aki ne érezte volna már valamikor, hogy egy szexista jelző nagyon is illik rá. Szóval lehet, hogy minden lány úgy érzi néha, hogy ő a DUFF?"
Ez az a hozzáállás, ami az egész regényben jelen van, és ami miatt ekkora sikere lehet. Végre azt hallhatják a lányok, hogy amit tesznek, ahogy éreznek, ahogy kinéznek, az nem rossz. Mindenki más, mindenki máshogy dolgozza fel az élet által rájuk mért problémákat. Nem ítélhetünk el senkit azért, mert nem úgy viselkedik, ahogyan mi épp szeretnénk, vagy elfogadhatónak találnánk, hiszen valamikor mi is teszünk olyat, ami meg mások szerint nem "normális". Mindenki kilóg a sorból és épp ezért senki sem lóg ki a sorból, ezt pedig ideje lenne végre felfogni.

Úgyhogy ajánlom minden olyan lánynak és fiúnak, aki bizonytalan önmagával kapcsolatban, mert Bianca történetének elolvasása után rájöttök majd, hogy felesleges amiatt aggódni, vajon mit gondolnak rólatok mások. Azok vagyunk, akik, és ezzel nincsen semmi baj.
Kellemes, könnyed hangvételű regény, amely tökéletesen illik a meleg, napos időhöz. És igen, italnak a limonádét ajánlom, mert tökéletes kísérője ennek az aranyos szerelmes történetnek.

A könyv alapján nem régiben film is készült, aminek itt az előzetese (már itt látszik, hogy eléggé eltér a könyvtől, inkább a regényt olvassátok el):