Megvalósult álom

Szerző: Wendler Nikoletta
Kiadó: Álomgyár kiadó
Kiadás éve: 2015
ISBN: 978 615 559 607 0















Fülszöveg: Carmen tehetséges, talpraesett tizenkilenc éves lány, aki úgy gondolja, hogy már képes megállni a saját lábán. Elköltözik a szüleitől egy kisvárosba, ahol nemcsak jó barátokat szerez, de megismerkedik A fiú-val is.

Robról azonban hamar kiderül, hogy nem éppen az a mesebeli herceg, akire minden lány vágyik. Carmen kénytelen megtapasztalni a szerelem árnyoldalait, rettegést és bántalmazást is. Miközben az igazi szeretetről még fogalma sincs, még ha ott is van egy karnyújtásnyira tőle.
Képes lesz-e a fiatal lány kilépni ebből a testet-lelket romboló kapcsolatból? Megtalálja-e végre az igaz szerelmet, és sikerül túllépnie a sérelmein?
Wendler Nikoletta regénye túlfűtött vágyakozásról, veszélyes szerelemről és egy olyan megvalósult álomról szól, ami bárkié lehetne.

Forrás

!!! CSELEKMÉNY LEÍRÁST TARTALMAZÓ VÉLEMÉNY !!!

Nehéz erről a történetről írnom, mert alapvetően nem szeretek negatívan nyilatkozni egy regényről. Azt gondolom, hogy az irodalom, mint minden művészeti ág, teljesen szubjektív: ami nekem nem tetszik, az lehet más kedvence. Illetve tudom azt is, hogy akárhogy is sikerül egy könyv, rengeteg munkát és energiát fektetett bele mind a szerző, mind a kiadó. Azt gondolom, ezzel a könyvvel is ez a helyzet.

Ami a Megvalósult álomban leginkább idegesített benne az volt, hogy túl sok dolog történt viszonylag rövid idő alatt. 98 oldalon belül a 19 éves Carmen egyedül költözik be egy kisvárosba, bekerül egy abuzív kapcsolatba és kikerül belőle, majdnem meghal, új pasira veti ki a hálóját, az új pasi nem jön be, lezuhan egy hídról, mindenki azt hiszi meghalt, előkerül öt év után, kiderül, hogy rendőr, majd titkos-ügynök lett belőle. A könyv összesen 326 oldalas... A történet ezek után kicsit lelassul, de így is elég sok minden történik. Tehát nem csak a drámaibbnál drámaibb fordulatokból volt sok, hanem azok elosztásával is gond volt. A regény ritmusa sprintből átment gyaloglásba, majd kocogásban, végül pedig egy újabb sprintbe, akkor körülnézett, és rájött, hogy teljesen eltévedt (a lezárás nem tetszett különösebben). Engem maga a történet leginkább egy szappanoperára emlékeztetett, amivel nincs is baj, hiszen hébe-hóba ki ne nézne szívesen szappanoperát. A probléma ott van, hogy az egész olyan, mint ha a szerző 5 évadnyi történést próbálna egy epizódba sűríteni.

A fülszövegen központi szerepet kap például a bántalmazás. Az összefoglaló alapján ugyanis úgy tűnik, hogy a történt arról szól, hogyan tudja Carmen feldolgozni azt, hogy bántalmazták, és lehetséges-e ezután a boldogságra lelni. Maga a bántalmazás azonban bántóan kevés szerepet játszik a történetben, sőt, szerintem nagyon rosszul ábrázolják azt. Emlékeztek a Megkarcolt élet kritikámra? Az sem volt szerintem egy díjazásra jelölendő regény, a bántalmazást és annak hatásait azonban tökéletesen ábrázolta. A Megvalósult álom azonban pont az ellenkezőjét teszi, mintha jelentéktelenné válna maga a bántalmazás, viszonylag könnyen túl teszi magát rajta a főszereplő.

Ilyen szempontból például a szerelmes szál is problémás volt. Ahogy az ilyen történetekben illik, nagyon sokáig kerülik a forró kását, ezzel nincs is baj. A sok történés közepette azonban egyszerűen nem is marad idejük egymást szeretni, és ez az egész regényben a legnagyobb baj. A stílusból, a történetből kiderül, hogy az egész lényege a két szereplő közötti kapcsolat, ez motiválja a szereplőket, e körül forog a történet.
Nagyon nehéz megfogalmazni miért, de olvasás közben az olvasó úgy érzi, a két szereplőnek össze kell jönniük. Nem arról van szó, hogy szurkol nekik, vagy csak az olvasó vágyna erre, hanem inkább arról, hogy ez sugárzik a könyvből, ezt a várakozást építi bele az olvasó lelkébe. A probléma az, hogy felépíti ezt a feszültséget a könyv, de nem sikerül feloldania. Carmen és Jack nem lesz annyit együtt, hogy az olvasó elégedettséget érezne, de elválásuk sem katartikus élmény. Túl sokáig kerülgetik egymást, mert a sok történés és titok nem engedi őket közel egymáshoz, de olyannyira, hogy már számomra is idegesítő volt, amikor sokadik alkalommal majdnem összejöttek, aztán valami újabb érthetetlen titok miatt mégsem lehetett.


Nagy gondban voltam a szereplőkkel is. Leginkább azért, mert egysíkúak voltak, lehetetlen tulajdonságokkal. Carmennel, a főszereplővel például több probléma is felmerült:

1. Miért költözik új városba?
Egy fiatal felnőtt életében hatalmas mérföldkő a családi fészek elhagyása. Természetes, hogy a gyerek egy idő után úgy dönt, nem akar már a szüleivel egy fedél alatt élni, eljött a szárnypróbálgatás ideje. Általában azonban az ember szülővárosában keres új lakhatást, csakis komoly indokkal szoktuk ugyanis elhagyni szülővárosunkat. Ezek az indokok lehetnek a következők: tanulás, munka, nagy város. A regény elején Carmen 19 éves, még nincs állása, így az új házat (mert hogy nem lakást, hanem egyenesen házat kap) apja szerzi neki (aki rendőr... mikor telik rendőr fizetésből csak úgy egy házra?). A regényből az új hely inkább kis városnak tűnik, ahol mindenki ismer mindenkit, tehát nem a főváros izgalma és lehetőségei miatt költözött ide. A könyvben nem esik szó sem tanulásról, sem munkáról (miből fizeti vajon a számláit?), így az olvasó nem érti, miért is hozta meg ezt a döntést a főszereplő.

2. Ellentétes viselkedési minták
Carmen nem szeretné, hogy cicababának nézzék, hiszen ő önálló, erős személyiségű nő, aki nem hagyja magát. Mit gondoljon az ember azonban egy olyan lányról, aki folyton illegeti magát, kihívóan öltözködik, és nem zavarja, hogy egy ismeretlen pasas a szájába tolja a nyelvét?
Tény, hogy rendőr, majd titkos-ügynök lesz belőle (öt év alatt... rekord sebességgel tanult meg egy szakmát, majd tért át egy másikra), ami mindenképpen szemben áll a korábbi személyiségjegyekkel. Gondolhatnánk hát személyiségfejlődésre, és valóban végbe megy valami ilyesmi. Azonban én nem értem, hogy a titkos-ügynök melót miért kell miniszoknyában végezni. Szerintem van dress code, amit nem lehet csak úgy felrúgni, legfőképpen biztonsági szempontból (pl. golyóálló mellény viselése, test lefedése a sérülések elkerülése végett, pl zárt cipő kötelező használata...). A motorra sem szállhat fel valaki egy száll semmiben, hiszen baleset esetén lenyúzza magáról a bőrt, illetve a motor egyes részei felforrósodnak, és megégethetik az elővigyázatlan sofőrt.
Adott tehát egy erős nő, aki úgy viselkedik néha, mint egy cafka. A kettő annyira ellentétes egymással, hogy néha azon gondolkoztam vajon nem skizofrén-e szegény lány.

A mellékszereplők sem voltak tökéletesek, habár hoztak némi színt a történetbe. Carmennek van egy baráti köre, ami elvileg 4 személyből, gyakorlatilag 2-ből áll. Olyannyira így van, hogy a két másik lány nevére már nem is emlékszem, talán ha kétszer említik őket a regény folyamán (utánanéztem: Kiara és Maria).
Carmen legjobb barátnője, Rebecca, akiről annyit tudni, hogy szereti más dolgába beleütni az orrát, hiszen folyton beleszól Carmen és Jack kapcsolatába, illetve mindig mindent tudni akar. Fontos támasza Carmennek, mindig mellette áll, és bármit megtenne érte. Nem tudni, hogy mit tanul, vagy dolgozik, később családanya lesz.
Carmen legjobb barátja és bizalmasa, és a szerelmi szál fontos szereplője Jack. Jacknek 24 évesen van egy saját bárja, később pedig kiderül, hogy pszichológiából doktorált... Itt megint elrugaszkodunk a valóság talajáról, hiszen 24 év alatt hogyan is lenne mindez lehetséges? Én úgy tudom, hogy a doktori előtt van egy öt éves képzés, a doktori maga meg szintén több évet vesz igénybe. Még ha 24 évesen el is végzi mindezt valami csoda folytán, mikor lett volna ideje saját szórakozóhely alapítására és egy oda szokott vendégkör kialakítására? Persze lehet, hogy kapta, vagy örökölte a helyet, de erről nem tesz említést a történet.

A történetvezetés kaotikus, a szereplők ellentmondásosak és kidolgozatlanok, de probléma van még a fogalmazással is. Sok volt a tőmondat, túl sokszor volt szóismétlés, néhol pedig elég bugyuták a párbeszédek.

Mikor elkészültek, Carmen Rebeccához fordult:
- Te amúgy hány éves vagy? Még meg sem kérdeztem.
- Húsz. És te?
- Tizenkilenc.
- Az tök jó! Teljesen egy korosztály vagyunk! Figyelj! Mi lenne, ha eljönnél velem ma este a bárba? Ott bemutathatnálak a többieknek is. Mit szólsz hozzá?
- Remek ötlet. Köszönöm szépen a kedvességed.
- Igazán nincs mit. Mi fiatalok tartsunk össze, nem? [...]
- De igen, igazad van, legalább mi tartsunk össze!
- Carmen...
- Igen?
- Estére nem adnál kölcsön nekem egy ruhát?
- Persze, miért is ne... Válassz, aztán a maradékból én is kiválasztok egyet magamnak.
- Köszi, nagyon kedves vagy.
- Nincs mit.

(Rebecca és Carmen első találkozása után néhány perccel zajlik ez a beszélgetés, Carmen hálószobájában...)

Mindezek ellenére nem gondolom, hogy reménytelen lenne a dolog. A legnagyobb probléma a kidolgozatlanság, ami legfőképpen a cselekmény túlterhelése miatt van. Szerintem ha ezt a regényt mondjuk trilógiában, azaz három kötetben írták volna, sokkal élvezhetőbb lett volna a történet. Én így osztanám fel a történetet:

1. kötet: Carmen beköltözik
   Az első rész arról szólna, hogy Carmen beköltözik az új lakásba. Mielőtt persze ide költözött volna már kiszemelt magának valami jó egyetemet/munkahelyet. Be kell illeszkednie, barátokra lelnie. Belekerül egy bántalmazó kapcsolatba, milyen az a kapcsolat, miért nem tud kilépni belőle, majd mi az a folyamat, aminek a végén mégis csak bátorságra lel, és elhagyja a bántalmazót.
   Ez az első rész lehetővé tenné a szereplők bemutatását és kidolgozását. Többet tudhatnánk meg a múltjukról, jelenükről, személyiségükről.
2. kötet: Carmen eltűnik
   Carmen "halála", és az, ami az öt év alatt történik. Ez a rész lehetővé tenné azt, hogy megértsük miért is dönt a rendőri pálya mellett, egyáltalán hogyan kivitelezte azt, hogy halottnak higgyék, mégis hivatalos szervnél dolgozhasson, hogyan hatott rá a titoktartás súlyos terhe, hiányoznak-e neki a barátai és a szerelme, milyen hatással van rá ez a hiány. Talán váltott szemszögű lehetne, egyszer Carmen, egyszer Jack mesélné, mi van velük.
3. kötet: Carmen visszatér
   Innentől fogva jöhetne minden, ami a regény 98. oldalától történik (igen, az első 100 oldalban két kötetnyi cselekmény van bele erőltetve). Még így is úgy érzem, hogy a gyerek miatt túl sok minden történik, így ebben a részben szentelnék egy kicsit több időt Jack és Carmen kapcsolatára, engedném őket egy kicsit tovább együtt lenni, kiélvezni a kapcsolat okozta örömöket, és azután elválasztani őket újból. Hagy legyen egy kis öröme az olvasónak is.

Azt hiszem, ha szerző valami ilyesmit írna, akkor azt elolvasnám. Az alapötletekkel ugyanis nem volt gond. Mint mondtam, néha szívesen elolvasok egy nagyon romantikus, szappanopera hangulatú regényt, hiszen van hogy az ember könnyedebb olvasmányra vágyik. A legnagyobb baj az volt, hogy túl sok minden történt ebben a regényben, ami számomra sajnos élvezhetetlenné tette az olvasást.
Szeretném azonban leszögezni, hogy ez az én saját véleményem, és tökéletesen el tudom fogadni azt, ha másnak nagyon tetszett ez a könyv. Tudjátok: ízlések és pofonok...