Magánügy

Szerző: George Cooper

Kiadó: Álomgyár kiadó
Kiadás éve: 2014
ISBN: 978 615 525 252 5

Fülszöveg: Milyen lenne egy regénye, ha Rejtő Jenő napjainkban írná meg? Talán ilyen: Csodálatos dolog egy örökség! Főleg akkor, ha van kinek átadni. De ha nincs, az sem baj. Egy tévútra tévedt magánnyomozó, és egy nyugdíjazás címén félreállított detektív csatasorba áll az örökös felkutatásával megbízott lelkes ifjú titánnal, hogy végül – egy észbontóan észbontó nővel kiegészülve – gyökerestül felforgassák a világ ellen szövetkező bűnös elemek életét. Könyvünk hősei – vérfarkas és vámpír rokonok híján – súlyosan sebezhetők, legyen szó akár szerelemről, akár egyszerű ólomgolyókról, nem laknak koporsóban, és a napvilágnál sem porladnak el hideglelős sikoltozás közepette. Jól bánnak a szavakkal, tudnak kávézaccból jósolni, és kis szerencsével bármit képesek túlélni, ami nem halálos. Figyelem! A könyv klasszikusokat is feldolgozó író tollából került ki, ezért nyomokban mondanivalót is tartalmazhat. Kizárólag olvasni tudóknak!

Forrás

Vélemény: Különösen kedvelem a krimi műfaját. Elsőként Erle Stanley Gardnernek köszönhetően ismertem meg, a Perry Mason sorozaton keresztül, majd követte őt a nagy Sir Arthur Conan Doyle Sherlock Holmesja, később pedig mindenevővé váltam. Az Álomgyár kiadónak köszönhetem, hogy elolvashattam ezt a fantasztikus regényt, hiszen ha nem ajánlják fel a lehetőséget, nagy valószínűséggel soha nem teszem, ami  mindenképpen veszteség volna.

A regény főszereplője egy illegálisan (feketén) dolgozó, jobb napokat is megélt nyomozó, Dave, aki megismerkedve Tommal (aki biztosítási ügynök), elvállalja, hogy segít megkeresni egy eltűnt örököst. Természetesen semmi sem megy ilyen egyszerűen, az ügy pedig szövevényesebbnek bizonyul, mint azt bárki gondolta volna.

Különösen tetszett a regény stílusa. A szerző neve alapján úgy gondoltam eredetileg, hogy külföldi íróról van szó, de a regényt olvasva hamar rájöttem arra, hogy ez lehetetlen. Olyan tökéletesek voltak a szóviccek, ráadásul mindig a megfelelő helyen, hogy biztosnak éreztem azt, hogy nem lehet szó fordításról, ezt a regényt bizony magyarul írták. A könyv elolvasása után végzett gyors kutatás nem cáfolt rá megérzésemre, a szerző valóban magyar.

A történet első szám első személyben, de múltidőben íródott, természetesen főszereplőnk, Dave Bexley szemszögéből. A többi fontos szereplő: Tom, a megbízó, Mike, a rendőr, Carol, a szükségszerű csinos és okos segítőtárs. A kapcsolatok jól működnek, tökéletes a szereplők közötti harmónia, jól működnek együtt a regény lapjain, így meg lehet érteni, miért is ragaszkodnak egymáshoz megismerkedésük után.

A regény nem azok közül való, amelyek során tanulságos jellemfejlődésnek lehetünk szemtanúi, de érezni rajta, hogy ennek teljes tudatában volt a szerző, nem is próbálta másnak mutatni, mint ami. A történetből sütő irónia és önirónia ezt mindenképpen egyértelművé teszi.

A humor is jól működött, valóban lehet Rejtő Jenő stílusához hasonlítani. Fanyar, ironikus, néhol cinikus, telis tele szóviccekkel, amiken jó párszor hangosan fel is nevettem olvasás közben (néztek is rám kíváncsian a váróteremben). Már a regény első soraitól fogva megtudjuk, hogy mi vár ránk az elkövetkezendő négyszáz oldalban:

Forrás

– Egészségére, fiatal barátom!
– Na de uram, ez az én söröm!
– Nem baj, ha szívesen adja, elfogadom – szólt a részeg, és két csuklás között felhajtotta az italt.
A fiatalember szemmel láthatóan nem tudott magához térni az arcátlanság ily tiszta, szinte gyermeki megnyilvánulásától, mert alig talált szavakat megdöbbenése kifejezésére.
– De hát még bele sem tudtam kortyolni! – méltatlankodott.
– Tudom – bólogatott a részeg, miközben egy gyakorlott szociális gondozó empátiájával méregette újdonsült vendéglátóját. – Nem szívesen fogadnám el, ha már beleivott volna előttem.
A groteszk párbeszéd tanácstalanabbik résztvevője pár röpke pillanatig úgy nézett az üres pohárra, mint a megcsalt férj hűtlen hitvesére, aztán nagy sóhajjal beletörődött a megváltoztathatatlanba.
– Ezek szerint rendelhetek még egyet – nyugtázta a rövid ismeretség eddigi mérlegét.
– Ez jó ötlet! – derült fel az idősebbik. – De akkor rendeljen mindjárt kettőt, hogy magának is jusson! Látom, jólesne.

És ez így megy végig. Mindenképpen működik, én le sem tudtam tenni a könyvet, egy huzamban olvastam végig. Nagyon vicces volt persze, de ez ehhez önmagában kevés lett volna. A történetvezetés is tökéletes, hiszen a történet ritmusa ideális ahhoz, hogy végig fenntartsa az olvasó figyelmét. A pörgős, izgalmas jeleneteket időben váltotta fel, a történet szempontjából fontos, de lassabb szálak, majd megfelelő időben újra lendületesebb tempót vett fel, és így tovább.

Mindezek mellett, ahogyan a fülszöveg is ígéri, a történet nyomokban mondanivalót is tartalmaz. Semmi szájbarágós, csak egy-egy elejtett mondat tartalmaz számunkra értékes üzenetet, amely mellett nem lehet szó nélkül elmenni.

"Nincs a világon két férfi, akinek azonos lenne az ízlése a nők terén. A természet még a szépségben is egyedit tud alkotni – nincs olyan nő, aki ne tetszene valakinek, legfeljebb nem keres elég alaposan. És a legszebb nőkre is igaz az a mondás, hogy „na, ezt is unja éppen valaki”.

Illetve egy másik példa:

"Azt hiszem, abban különbözünk a többi állatfajtól, hogy mi tagadjuk, hogy azok lennénk. Saját nevet adtunk magunknak: ember. Ettől persze a lényeg nem változik, állatok vagyunk, azon belül is főemlősök, sőt, én már a legfőbb emlőst is láttam egy ingyenes pornóoldalon…Szóval, ha valami bántó, más nevet adunk neki. Van egy barátom, aki ugyanannyit eszik, mint korábban, csak most úgy hívja, diéta. Rendületlenül hízik tovább, de legalább a lelke nyugodt…"

 Legtöbbször Dave belső monológjaiban lelhetünk fel ezekhez hasonló gyöngyszemeket, persze mindig ebben a kicsit sötét, fanyar stílusban fogalmazva, ami az én gyengém.

Hogy ne csak jót mondjak, lenne két kritikám is a regénnyel kapcsolatban. Habár a szereplők háttértörténetük, személyiségük és nemük szempontjából igen sokszínűek voltak, beszédstílusuk miatt egyformának hatottak. Habár, mint már említettem, tetszik ez a fajta humor, úgy gondolom el kellett volna dönteni ki rendelkezik vele, és ki nem. Sokkal több lehetőséget láttam a mellékszereplőkben, de a hasonló "megszólalás" miatt, mégis egysíkúvá váltak. Nehezemre esett rájönni ki szólal meg olyankor, amikor nem voltak megnevezve a párbeszédben résztvevők. A humornak rengeteg formája létezik, maradhattak volna szórakoztatóak úgy is, ha mindegyik a humor más válfaját részesíti előnyben.

A másik problémám a cselekménnyel volt. Habár a történt tempója tökéletes volt, a regény végére érve úgy éreztem, kicsit túl sok dolog történt egyszerre. Persze a sok történetszál végül egymásra talált, mégis nehezemre esne felelevenítenem, hogyan is jutottak a végkövetkeztetésre. Talán egy picit kevesebb is elég lett volna ahhoz, hogy ugyanígy élvezzem ezt a regényt.

Összesítve: mindenképpen ajánlom ezt a regényt mindenkinek, aki szívesen olvas jó krimiket, vagy nevetne egy jót. A történet izgalmas, a szereplők érdekesek és viccesek. A történet befejezése folytatásért kiált, ha lesz ilyen, én biztosan elolvasom majd. Néhány elütést, és a fent említett két kritikát számítva is a végletekig élveztem a regény olvasását, le sem bírtam tenni a könyvet, amíg el nem értem az utolsó betűig. Olvassátok hát bátran, a tavaszi hangulathoz ugyanis tökéletesen illik ez a könyv!