Tegnap
megérkezett a Dream Válogatás versenyen résztvevőknek felajánlott díj:
egy notesz, egy toll és egy kedves levélke, amleyben megköszönik a
részvételt. Én is köszönöm a Maxim Könyvkiadó Kft.nek és a Dream válogatásnak!
A toll és a notesz azoknak járt, akik legalább három fordulót hibátlanul kitöltöttek. Sajnos az utolsó fordulóról lemaradtam, így lettem erre a nyereményre jogosult. Legközelebb nem feledkezem meg a határidőről :)
A letehetetlen; szerkesztője, Rea, bejelölt, hogy én is csináljam meg a Taylor Swift book taget, úgyhogy "jelen!", már itt is van.
1. We Are Never Ever Getting Back Together (Egy könyvsorozat, amibe belezúgtál, majd szakítottál vele, és soha-soha-soha nem jössz vele össze újra)
True Blood - Inni és élni hagyni: a sorozatot franciául olvastam, és a harmadik kötet végéig különös hangulata ellenére is nagyon tetszett. A végén azonban Sookie szakít Billel, én pedig utánanéztem és láttam, hogy később sok más sráccal jön majd össze. A kilátások tehát nem voltak valami jók, így abba hagytam az olvasást, többé pedig soha nem álltam neki.
2. Red(Egy könyv, amelynek piros vagy vörös a borítója)
A lány, aki körülhajózta Tündérföldet: annak ellenére, hogy több vörös boritós könyvem van, egy pillanatig sem kellett agyalnom, melyiket is válasszam. Egyrészt gyönyörűen néz ki, másrészt egyik kedvenc történetem. Tanulságos, aranyos, vicces, elgondolkodtató mese a gyerekkorról, a felnőttekről, a világról.
3. The Best Day(Egy könyv, amelytől elfog a nosztalgia)
Heidi, vagy Comtesse de Ségur regényei: ezeken a könyveken nőttem fel. Még a Harry Potter sorozat előtt is olvastam őket, így ahányszor kézbe veszem valamelyiket, vagy csak meglátom, ahogy ott sorakoznak a könyvespolcomon, elfognak az emlékek. A biztonságos, csoki illatú gyerekkort juttatják eszembe, amikor még anyukám, vagy nagymamám olvasta fel nekünk kedvenc történeteinket. Emlékeztet arra is, milyen lelkesen tanultam meg olvasni, hogy ne kelljen arra várnom, végre ráérjen valaki mesélni.
4. Love Story (Válassz egy könyvet, amelyben tiltott szerelem szerepel)
Seraphina: a Harry Potter és Gyűrűk ura óta nem olvastam ilyen jól kitalált világban játszódó regényt. A történet főszereplője, Seraphina, több szempontból sem szerethetne bele Lucian Kiggsbe (egyik ok az, hogy egy hercegnő jegyese), mégis megtörténik.
5. I Knew You Were Trouble(Egy karakter, aki rossz, mégis megszeretted)
Perselus Piton - Harry Potter sorozat: ne essetek nekem, tudom, hogy végül kiderült, a jó oldalon áll. Ennek ellenére nem nevezném őt kedves, jó embernek, hiszen megbocsáthatatlanul bánik a rá bízott diákokkal. Habár életét teszi arra, hogy megmentse Harry Potter életét, mégis hatalmas veszélybe sodorja azzal, hogy nem tudja elérni, bízzon benne a fiú (az okklumencia órák sikertelensége nagy részt ennek köszönhető, ami Harry szökéséhez és Sirius halálához vezetett). Mindezek ellenére én is megkedveltem ezt a szereplőt, de szem előtt tartom, hogy nem találkoznék vele szívesen.
6. Innocent (Válassz egy könyvet, amit valaki elspoilerezett neked)
Harry Potter és a félvér herceg: megint ez a sorozat... Életem legdurvább spoilere azonban ehhez akönyvhöz kapcsolódik. A hatodik kötet megjelenésének időszakában már akkora rajongótábora volt, hogy többen meg sem várták a magyar/francia megjelenést, hanem nekiláttak angolul olvasni. A probléma ezzel az volt, hogy sokan majdnem egy évvel azelőtt tudták, mi a vége, mint mi, angolul (akkor még olyan jól) nem tudó földi halandók. A saját testvérem lőtte le nekem a "poént".
7. Everything Has Changed(Egy karakter, aki hatalmas változáson ment keresztül a történet lefolyása alatt)
Jacob - Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei: Egy átlagos, a természetfelettit mesének tartó fiatal fiúból kellett egy különös képességekkel bíró gyerekcsapat vezetőjévé válnia. Habár nagyon nehezen dolgozta fel a dolgot, egyre jobban helyt áll ebben a szerepben is. Tetszik, hogy a helyzet súlyossága ellenére, Ransom Riggs nem egyik pillanatról a másikra teszi őt hőssé, hanem hagyja, hogy lássuk bizonytalanságát, tanúi lehessünk fejlődésének.
8. You Belong With Me (A könyv, amit a legjobban vársz jelen pillanatban)
Library of Souls: Ransom Riggs Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei trilógiájának utolsó kötete idén ősszel jelenik meg angolul. Nagyon tetszett a két első kötet különös hangulata, képekkel tarkított lapjai, a szerző stílusa, a szereplők személyisége. Egyszerűen magával ragadó olvasmány, aminek türelmetlenül várom a végkifejletét. Carrer of Evil: Robert Galbraith (azaz J. K. Rowling) Cormoran Strike bűnügyi regénysorozatának következő kötete szintén ősszel jelenik meg. Nagy krimi rajongó vagyok, ez a sorozat pedig egyszerűen fantasztikus, így nagyon várom már a folytatást.
9. Forever and Always (A kedvenc könyves romantikus párosod)
Eleanor és Park: igazából nincs kedvenc párosom, mivel általában a történet egy pontján mindig felidegesít valamelyik fél. Eleanor és Park esetében fordult elő legritkábban, úgyhogy őket jelölöm a kategória győzteseinek.
10. Teardrops on My Guitar(Egy könyv, amin nagyon sokat sírtál)
Csillagainkban a hiba: manapság egyre nehezebben hatnak meg a könyvek. egyrészt
azért, mert már annyiféle szomorú véget olvastam, hogy nem ér
váratlanul a felbukkanásuk; másrészt pedig azért, mert nem szeretek
mások előtt könnyekig meghatódni filmeken és könyveken, a sok
visszatartott pillanat pedig ilyen szempontból keményebbé tett. A Csillagainkban a hiba azonban elérte, hogy többször is hullani kezdtek azok a fránya könyvek, akár akartam, akár nem.
11. Style(Egy könyv, aminek gyönyörű a borítója)
Ulpius kiadó féle Jane Austen könyvek: nagyon válogatós vagyok, ha könyvborítóról van szó. Általában leginkább az egyszerű grafika tetszik, nem szeretem, ha túl sok minden van a könyvön, nem szeretem az élő személyről készült képeket (főleg a látványosan melankolikus, vagy boldog lányok, szexinek erőltetett macsó pasik, stb), ne, syeretem a cifra betűtípust. Ezeknek a szempontoknak ez a borító is eleget tesz, habár a könyvespolcomon több olyan kötetet is találni, amely megfelel a kritériumaimnak.
Májusban, a Library of Souls, a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei trilógia utolsó kötet borítójának leleplezésekor az Entertainment Weekly interjút készített a könyv szerzőjével, Ransom Riggsszel, amit én lefordítottam. Az eredeti angol interjút IDE kattintva találjátok.
Meséljen kicsit
arról, miről szól majd a Library of Souls* című könyve.
Az Üresek városa végén igen bizonytalan helyzetben hagytuk
magukra a különleges gyermekeket, a következő kötet tehát ott veszi fel a
fonalat, ahol az előző elejtette. Jacobnak újonnan felfedezett erős képessége, és
az ingerlékeny, tüzes Emma segítségével kell kimentenie barátait egy szigorúan
őrzött erődből. Ahhoz azonban, hogy eljussanak oda, előbb Devil's Acre-ot kell
túlélniük: egy gyilkosok, tolvajok és különleges képességekkel rendelkező
bűnözők lakta viktoriánus korabeli nyomornegyedet. A három kötet közül ez a
legvaskosabb: több a szereplő, a világleírás, és az akció, mint a két másik
könyvben együtt.
Azt mondta, az első
kötetet csupán 10 hónap alatt írta meg, a másodikat azonban két és fél év
alatt. Mennyi időt szánt a Library of Soulsra?
Én azt hiszem, az Üresek városát csak másfél év alatt írtam
meg... de az biztos, hogy két és félnek éreztem. Az egyik ok, amiért ilyen
sokáig tartott a munka az, hogy többször is újra kezdtem a regényt; kidobtam az
egész hóbelevancot és újrakezdtem. Fájdalmas volt, de rá akartam lelni az
Üresek városának igazi hangulatára, formájára. Örülök, hogy elég időt szántam rá, mert igazán
büszke vagyok a végeredményre. A Library of Souls sokkal hosszabb, de ezúttal
már az írás folyamatának elejétől ráéreztem a megfelelő irányvonalakra, így
egyszer sem kellett újra kezdenem. Összesen tizenöt hónap alatt készült el.
Kik a Library of
Souls új szereplői?
Az Üresek városa olvasói felismerik majd Addison MacHenryt,
a büszke és elbizakodott kutyát - elég nagy a szája és fontos szerepet tölt be
az utolsó kötetben, igazán szórakoztató volt megírni őt. Kedvencem egy
kaszás/Sztüx folyó révésze típusú szereplő, akit Sharonnak** hívnak, egy utazási
iroda tulajdonosa, és amolyan idegenvezetőként vezeti szereplőinket keresztül
Devil's Acre-en. Nagyon szeretek gonosz és talán megbízható, talán
megbízhatatlan szereplőket írni: mindkettőből lesz bőven, beleértve
Vándorsólyom kisasszony két fivérét is. (Többet nem árulhatok el!)
Nemrégiben
ellátogatott a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei forgatásának helyszínére. Megosztaná velünk hogy néz ki a kúria?
Vándorsólyom kisasszony otthona a történet szimbolikus
szíve, ahogyan a sorozat címe is***, Tim Burton dizájner és díszlettervező csapata
pedig fantasztikus munkát végeztek életre keltésében. Több hatalmas, különös
viktoriánus kort idéző belső díszletet is megnézhettem a stúdióban. Annyira magával ragadó
tapasztalat volt, hogy már-már testen kívüli élményben volt részem, amikor a
díszletre léptem. Mint ha könyveim lapjai közé tévedtem volna. Látni pedig,
ahogy Tim lelkesen körül pattogja őket, akár valami gyerek egy életnagyságú csodavilágban... duplán testen kívüli élmény. Főleg egy olyan személy számára,
aki az ő filmjein nőtt fel.
A regény melyik
részének adaptációját várja leginkább?
Jacob és Emma kapcsolatáét. Ez maga a történet, és Jacob hétköznapiból induló és a különlegesbe érő utazásának lelke. Asa Butterfield és
Ella Purnell alakítják őket, akik nem csak nagyszerű emberek, de fantasztikus
színészek is. A kamerák mögül én is végig nézhettem néhány jelenetüket.
Viccesek, elbűvölőek és jól működik köztük a kémia. Alig várom már, hogy nagy
képernyőn láthassam barátságuk és szerelmük alakulását.
* Nem tudok hivatalos fordításról, így maradt az angol cím.
Szó szerinti fordítása: Lelkek könyvtára (a ford.)
** Az említett révész neve Kharon, érdekes a két név közötti hasonlóság (a
ford.)
*** Angolul a regény címe Miss Peregrine's Home for Peculiar
Children, azaz Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekeknek fenntartott otthona
(a ford.)
Író: Robert Galbraith Fordító: Nagy Gergely Eredeti cím: The Cuckoo's Calling Kiadó: Gabo Kiadás éve: 2014 ISBN: 978 963 689 884 7
Fülszöveg: Amikor egy zűrös életű modell lezuhan londoni lakása erkélyéről és
meghal, mindenki azt gondolja, öngyilkos lett. A bátyjának azonban
kétségei támadnak, és felfogadja Cormoran Strike magánnyomozót, hogy
nézzen rá az ügyre.
Strike háborús veterán, aki megsérült
Afganisztánban, ráadásul az élete is romokban van. Az ügy pénzügyi
mentőövet dob neki, de ennek megvan az ára – minél mélyebben ássa bele
magát a fiatal modell életébe, annál sötétebbnek tűnnek a dolgok, és ő
maga is annál szörnyűbb veszélynek teszi ki magát…
Vélemény: Magával ragadott és minden téren elnyerte tetszésemet ez a fantasztikus, a régi klasszikusok stílusát tükröző krimi. Olyan régen vágytam már egy olyan bűnügyi regényre, amely visszanyúl a gyökerekhez anélkül, hogy az embernek olyan érzése támadna, mint ha valaki lemásolta volna kedvenc íróinak stílusát... Robert Galbraith (azaz j. K. Rowling) ennek az igényemnek száz százalékosan eleget tett, aminek köszönhetően figyelemmel kísérem majd a Cormoran Strike sorozat alakulását.
A Kakukkszó leginkább a főszereplő páros és a főbb strukturális elemek szempontjából idézi fel a klasszikus krimik hangulatát. Ahogyan a bűnügyi regények mesterének, Sir Arthur Conan Doyle-nak első ilyen témájú művei óta gyakori szokás, úgy itt is két visszatérő főszereplőnk van: a nyomozó (Cormoran Strike), és segédje/titkárnője (Robin Ellacott). Bizonyos szempontból ez a felosztás hasonlít Erle Stanley Gardner híres krimi sorozatára, amelyben a híres ügyvéd, Perry Mason és csinos titkárnője Della Street nyomoztak ügyfeleik érdekében. Cormoran Strike, amputált lába miatt azonban inkább juttatja eszembe Jefferey Deaver lebénult kriminológusát, a morcos Lincoln Rhyme-ot, mint a jó kedélyű Perry Masont.
Ezekre a regényekre hajaznak persze a történet legalapvetőbb strukturális elemei: megérkezik az ügyfél, egy lehetetlen, lezárt, vagy a rendőrség által rosszul kezelt üggyel, amelyet főszereplőink kemény munka és kivételes intellektusuknak köszönhetően természetesen megoldanak.
A hasonlóságok azonban itt meg is szűnnek. Galbraith egyedi történetvezetése, mesemondó stílusa és szereplői miatt olvasás közben eszembe sem jutott párhuzamot vonni más krimikkel. A korábban említett szerzők rövidebben mesélik el történeteiket, könyveikben sokkal nagyobb szerepet játszik az ügy megoldása, mint a főszereplők megismerése, így ritkán lehetünk tanúi karakter fejlődésnek, bonyolult szereplők felépítésének. A Cormoran Strike sorozattal azonban nem ez a helyzet. Az eddig megjelent mindkét kötet meghaladja az ötszáz oldalt, így nem csak egy bonyolult ügy felépítésére és megoldására adódik lehetőség, hanem a szereplők kidolgozására is. Ez egyike azoknak a tulajdonságoknak, amelyek elnyerték tetszésemet. A sorozat olvasása során megismerjük a szereplők "jelen" életét, de múltjuk bizonyos részeibe is betekintést nyerhetünk, így árnyalva a róluk alkotott benyomásunkat, így téve őket még szerethetőbbé.
Jó szereplőkre mindig szükség van, jó történet nélkül azonban semmit nem érnek. A regény ebből a szempontból sem hagy minket cserben. A rejtélyt gyönyörűen felépítette a szerző. Különösen tetszik, hogy Cormoran Strike nem rendelkezik hatodik érzékkel, amely alapján első látásra eldöntheti, elvállalja-e az ügyet, tényleg megéri-e neki. Perry Masonnal ellentétben nem tudja első ránézésre, hogy ez az ember ártatlan, érdemes neki segíteni. Főbb motivációja teljesen emberi: meg akar élni valamiből, amit szeret csinálni. Így amikor John Bristow betoppan hozzá azzal, hogy híres testvére, Lula Landry nem öngyilkos lett, hanem gyilkosság áldozata, Strike nem gondolja azonnal, hogy "hát persze, hogyan is lehetett ilyen bolond a rendőrség." Nem hisz a férfinak, el is mondja neki, hogy vállalja az ügyet, de csakis az igazságot várhatja el tőle, a kedvéért nem változtat azon.
Ezek után nyomon követhetjük a nyomozás minden részletét, és hogyan változik meg a nyomozó véleménye az ügyről. A történet csavaros, de - és ez különösen tetszik - a nyomok alapján az olvasó is rájöhetett volna arra, ki a gyilkos. Természetesen ez akkor lehetséges, ha olvasás közben jegyzetelte a felmerülő nyomokat, vagy fotografikus memóriája van. Én magam csak a végkifejlet elolvasása után csaptam a homlokomra, hogy: "Hát persze! Hiszen itt volt végig a szemem előtt!"
Egyetlen egy momentum van csupán, amit nem értettem, és amiért alacsonyabb értékelést kap tőlem a könyv (spoiler, jelöld ki a szöveget, hogy lásd): hogy miért is bízta meg John Bristow Strike-ot a gyilkosság felderítésével, ha egyszer a rendőrség lezárta már az ügyet és megúszhatta volna? Ennek egyszerűen semmi értelme nincs, hiszen a rendőrségi nyomozás alapján nem maradt elvarratlan szál, senki nem gyanakodott volna rá.
Ennek ellenére nagyon élveztem a regény olvasását, és mindenképpen ajánlom minden krimi rajongónak ezt a sorozatot. Fantasztikus történetvezetés, jól kidolgozott bűneset és megoldások, árnyalt főszereplők és színes mellékszereplő gárda teszi a Kakukkszót élvezetessé. Én nyáron szeretek leginkább krimit olvasni, kiülök a kertbe és egy finom limonádé kíséretében falom fel a könyvet. Ha szereted a klasszikus bűnügyi regényeket, és te is ilyenkor olvasod őket szívesen, akkor mindenképpen ajánlom Robert Galbraith Kakukkszó című regényét.
Kiss Tamás verse
Utóirat: Sokan kritizálják, hogy nem egyértelmű, miért is lett kakukkszó a könyv
címe. A regényben Lula egyik ismerőséről kiderül, hogy Kakukknak becézte
a lányt. A kakukk arról ismert, hogy tojásait más madarak fészkében
rakja, hogy azok neveljék fel fiókáit. A történetben Lulát biológiai
édesanyja örökbe adta, így a modell kakukk fióka lett. A könyv címe
azonban nem Kakukk, hanem Kakukkszó. A kakukkszó több mitológiai
világban is a gyász, a fájdalom hangjának szimbóluma (a könyv elején található Rossetti vers is ezt a jelentést sugallja), ez a történet
pedig ekörül a téma körül mozog, a végkifejlet szempontjából is fontos
tényező, ezért is találó címe ez a könyvnek.
A könyvet a BBC sorozat formájában megfilmesíti, de még nincsen megjelenési dátum.
A sorozat második kötete is megjelent már magyarul, címe A selyemhernyó, amelynek kritikáját itt olvashatjátok.
A sorozat harmadik kötete Career of Evil címen októberben jelenik meg az Egyesült Királyságban.
- Robert Galbraith (azaz J. K. Rowling) újabb könyvvel érkezik októberben: a Cormoran Strike sorozat harmadik kötete, Career of Evil címen. A borítóterveket is közzétették, íme:
- A szerzőnél maradva, december óta hír, hogy a BBC sorozat formájában megfilmesíti a Kakukkszót, azaz a Cormoran Strike sorozat első kötetét.
- A Kossuth kiadónak új üzlete nyílt Budapesten, a Móricz Zsigmond
körtéren, illetve első könyvautomatájuk is kikerült. Ti mit szóltok az
ötlethez?
- Ransom Riggs Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei című könyve felkerült az Amazon "100 Young Adult Books to Read in a Lifetime" (100 YA, amit legalább egyszer el kell olvasni) listájára.
- A Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei film első plakátja is napvilágra került, a rajongók legnagyobb örömére:
- Éhezők viadala rajongók, figyelem! nem régiben kikerült az utolsó film előzetese: Mockingjay part 2.
Hányszor láttuk már a könyvekre ragasztott idegesítő matricákat, amelyek a könyv különböző díjak által való elismerését kiáltják világgá? Van, aki a matrica miatt veszi meg a könyvet, más pedig azon bosszankodik, hogyan fogja leszedni róla úgy, hogy ne tegye tönkre a borítót. De vajon tudjuk-e, hogy ezek honnan származnak, mit jelentenek?
Irodalmi Nobel-díj
Az irodalmi díj egy olyan díj, melyet olyan szerzőknek adnak, akik valamilyen kiemelkedő művet vagy műveket hoztak létre. A költészettől a regényig
számtalan formában szokás irodalmi díjat osztani. Sok díj kifejezetten
egy bizonyos kategóriára vagy műfajra koncentrál, míg mások általánosabb
kereteket szabnak. A legtöbb irodalmi díj párosul egy díjátadó
ünnepséggel és anyagi jellegű juttatással is, amelynek célja az irodalom támogatása. Általában egy (gyakran nonprofit) egyesület által kialakított zsűri ítéli oda a díjat a szerzőknek, egy másik egyesület felel azonban az anyagi támogatásért: ő állja a díjátadó ünnepség költségeit, a marketing kampányt, a kapcsolatépítést, tőle kapják a nyertesek a pénzjutalmat. Gyakran ez utóbbiról kapja nevét maga a díj is (pl. Orange Prize).
Az írás mindenféle műfajára vannak díjak (költészet, regény, dráma...), több díj pedig egyes műfajokra specializálódik (sci-fi, fantasy, krimi...). Vannak olyan díjak, amelyek konkrét nyelven íródott regények elismerésére koncentrálnak, mint például a Cervantes-díj (spanyol), a Camões-díj (portugál), a Mann Booker-díj, a Pulitzer-díj, és a Hugo-díj (angol).
A legfontosabb nemzetközi irodalmi díjak a következők: irodalmi Nobel-díj (tavaly Patrick Modiano, francia szerzőnek ítélték), Franz Kafka-díj (június elsején derült ki, hogy idén Eduardo Mendoza Garriga, spanyol író kapta), Jeruzsálem-díj (idén Ismail Kadare, albán író nyerte). Olyan irodalmi díjak is léteznek, amelyeknek kifejezett célja az irodalom világában hátrányos helyzettől szenvedők elismerése: például afroamerikaiak (pl. Ernest J. Gaines Award for Literary Excellence és a Hurston-Wright Legacy Award), nők (Baileys Women's Prize for Fiction)... Vannak azonban komolytalan díjak is, amelyek nem a legjobb, hanem a legrosszabb műveket értékelik: például a Literary Review-nak van egy Bad Sex in Fiction-díja, amit a legrosszabbul megírt szex jelenetet tartalmazó regény szerzőjének ítél oda. Angliában létezik egy Bokseller Prize for Oddest Title of the Year, amely a legfurcsább című könyvnek jár. A Bulwer-Lytton Fiction Contest és a Lyttle Lytton Contest fődíja pedig a legrosszabb mondatért jár.
A magyar díjak közül a legfontosabbak:
Balassi Bálint-emlékkard: A magyar líra élvonalába tartozó, európai szellemiségű költőket,
valamint a magyar költészetet – köztük Balassi verseit – fordító idegen
anyanyelvű külföldi irodalmárokat tünteti ki. Idén Kiss Anna és Muzafer Dzaszohov oszét költő nyerte. Baumgarten-díj: Schöpflin Aladár halálát (1950. augusztus 9-e) követően, októberben megszüntették az Alapítványt. Megszüntetése után helyét a Minisztertanács által alapított József Attila-díj vette át. József Attila-díj: Kiemelkedő irodalmi tevékenységért adományozható, a művészeti középdíjak kategóriájába tartozó irodalmi díj. Az idei kitüntetettek: Bakonyi István, Cs. Nagy Ibolya, Csontos János, Fenyvesi Ottó, Gálfalvi György, Szondi György, Zsille Gábor. Kossuth-díj: Magyar állami kitüntetés, amelyet 1990 óta a köztársasági elnök adományoz, általában a miniszterelnök előterjesztése alapján. Idén kitüntetett szerzők: Albert Gábor, Mezey Katalin, Szőcs Géza. Szép Ernő-jutalom: 1984-ben alapított irodalmi díj, melyet drámaíróknak osztanak ki évente (szeptemberben). Tavaly díjazottak: Görgey Gábor, Kocsis István, Mohácsi István és Mohácsi János. Prima Primissima-díj és Prima-díj: 2003-ban alapították, célja „a magyar értelmiség eredményeinek megőrzése, a hazai tudomány, művészet és kultúra fejlesztésének pártoktól független erősítése”. A díjat decemberben adják át, tavaly díjazottak: Prima Primissima - Turczi István; Prima - Bodor Ádám és Buda Ferenc.
Manga díjak:
A mangák iparában 7 díjat
különböztetünk meg, amelynek igen nagy húzóereje a fogyasztásban.
Gyakorlatilag a kiadók is fenntartanak saját díjkiosztásokat, bár ezek
nem igen nyomnak latba valamit. Így a legfontosabb díjak a következők:
Akatsuka Award: a leghumorosabb mangának járó díj
Dengeki Comic Grand Prix: a oneshot mangák számára járó díj
Kodansha Manga Award
Seiun Award: az év legjobb sci-fi mangájának járó díj
Shogakukan Manga Award
Tezuka Award: a legjobb új mangasorozatnak járó díj
Tezuka Osamu Cultural Prize
International Manga Award: a japán Külügyminisztérium által fenntartott díj 2007 óta
De vajon mire jók ezek a díjak? Az olvasók többsége gyakran az elismerést jelző matricák alapján választanak könyvet, hiszen ez a minőség garanciájának egyik formája. De valóban így lenne? Richard Falangen keményen kritizálja az irodalmi díjak hasznát a 2012-ben íródott A loss for words című esszéjében. Azt írja, hogy a "nemzeti díjak gyakran a burzsoá rossz ízlés legjobb mérőeszközei". Szerinte a végső döntést gyakran befolyásolja a zsűri tagjainak személyes érzései: az emberi természetre ugyanis nem csak a bölcsesség és a tudás, hanem az önteltség és féltékenység is jellemző. A regények minősége ugyan fontos, mégis mellékes szerepet tölt be a figyelemért folytatott harcban, amelyben a népszerű szerzők előnnyel indulnak. Habár a népszerűség nem mindig egyenlő silány minőséggel, a legfantasztikusabb műveket sem mindig a népszerű szerzők írják meg. Flanagan nem a díjak létjogosultsága ellen érvel, hanem az ellen, hogy ilyen komolyan vegyék őket. Attól tart, hogy ezek a díjak elfednek egy komoly problémát: az irodalom valódi támogatásának majdnem teljes hiányát.
Én magam úgy érzem, hogy az igazság valahol középen található. Általában nem a díjak határozzák meg, milyen könyvet veszek meg, hanem az, hogy ki ajánlotta nekem, és mit hallottam róla. Ha azonban olyan könyv kerül a kezembe, amelyet valamilyen díjjal jutalmaztak, úgy érzem jól döntöttem, valószínűleg jó olvasmánynak találom majd. Eddig nem kellett még az ilyen regényekben csalódnom, így szerintem a díjak mindenképpen jó irányvonalat adnak, de ahogy Falangen is mondja, ne vegyük őket halál komolyan.
Disney karakterek/történetek jellemzőivel rendelkező könyvszereplőket/könyveket kell ebben a book tagben azonosítani. Kíváncsi vagyok, egyetértetek-e választásaimmal.
1. Ariel, a kis hableány: egy olyan szereplő, aki kikerül megszokott környezetéből
Szerintem nagyon illik ez a leírás Jacob-ra, a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei könyvsorozat főszereplőjére. Hirtelen kiderül, olyan világban él, ahol különleges képességekkel rendelkező személyek is léteznek, akaratán kívül pedig belekeveredik az őket érő kalandokba. Eleinte nagyon nehezen tudja csak elfogadni ezt az új valóságot, nem tudja hogyan viselkedjen és álljon hozzá a történtekhez.
2. Hamupipőke: egy olyan szereplő, aki komoly átalakuláson esik át
Rengeteg példa jut eszembe, hiszen a legtöbb regénynek középpontjában általában éppen ilyen átalakulások állnak: az egyszerű, mindennapi emberből valamilyen módon hős lesz. Senki nem olvasna el egy olyan regényt, amelynek főszereplője semmit nem fejlődik, hiszen ehhez az kell, hogy ne történjen vele semmi.
Leginkább azokat a regényeket szeretem, amelyekben a főszereplő komoly erőfeszítéseket tesz saját sorsának megváltoztatására. Legjobb példák szerintem a következők:
- Jean-Christophe Rufin: Le grand Coeur. A történet főszereplője egy kereskedő fia. Saját képességeinek és intelligenciájának köszönhetően élete végégre Franciaország leggazdagabb emberévé lesz.
- Anne Golon: Angélique, Marquise des Anges. Miután férjét boszorkányság vádjával elítélik, Angélique szegénységben él, de minden tudását latba véve sikerül újra megteremtenie a kényelmes élet feltételeit, illetve mindent megtesz azért, hogy szeretett férjével újra együtt lehessenek.
3. Hófehérke: egy olyan könyv, amelyben rengeteg különböző szereplő van
Mindenképpen a Végzet ereklyéi sorozat jut eszembe, hiszen rengeteg egymástól nagyon eltérő szereplő találkozik a hat kötetben. Nem csak a fajuk más (árnyvadász, boszorkány, vérfarkas, tündér, stb), hanem személyiségük is mind egyedi, a karakterek nem hasonlítanak egymásra, ennek köszönhetően nem válik unalmassá az igen hosszú történet.
4. Csipkerózsika: egy olyan könyv, ami altató hatással volt rád
Nagyon nehezemre esett végig olvasni Stendhaltól a Vörös és feketét. Tipikusan olyan könyvről van szó, amit magamtól sosem vettem volna kézben, de kötelező olvasmány volta miatt, nem igen volt választási lehetőségem. Sem a szereplők, sem a történet nem fogott meg.
5. Az oroszlán király: egy olyan szereplő, akinek traumatikus gyerekkora volt
- Mivel nem rég olvastam, először A szürke ötven árnyalata férfi főszereplője jut eszembe: Christian Grey. Spoiler ---> Négy éves koráig bántalmazta őt biológiai anyja stricije, az anyuka prostituált volt és drogfüggő, akinek holtteste mellett feküdt négy napig a kisfiú, mire valaki rájuk nem talált végre. Ha pedig ez nem volna elég, Christiant tinédzser korában molesztálta egy nála idősebb nő. Ha ez nem traumatikus, akkor nem tudom mi lehet az.
- Eszembe jut még Chio-chan, az Egy gésa emlékiratainak főszereplője, akit nővérével gyermekkorában adnak el szülei. Őt egy gésa ház fogadja be, testvére azonban prostituált lesz, majd őt ott hagyva menekül el a városból.
6. A szépség és a szörnyeteg: egy szörnyen hatalmas könyv, amelynek elolvasására nehezen vetted rá magad, de a történetét végül gyönyörűnek találtad
Elizabeth Adlertől a Bűnös gazdagok. Ettől a szerzőtől előtte csak egy könyv tetszett igazán, ez pedig a Nyár Capri szigetén. A Bűnös gazdagok nagyon vastag könyv, aminek elolvasására nagyon nehezen vettem rá magam, csupán anyám győzködése hatására voltam végül hajlandó kézbe venni. Nem bántam meg, gyönyörű, izgalmas történet bontakozott ki, amelynek elmesélésére tényleg szükség volt ennyi oldalra.
7. Aladdin: egy olyan szereplő, akinek kívánságai teljesülnek, akár jó, akár rossz következményekkel járt ez
Lev Grossman A varázslók című regény főhősének egy kívánsága van csupán: bár lenne izgalmasabb, varázslattal átszőtt élete. Kívánsága teljesül, de kiderül, hogy nem olyan fenséges ilyen világban élni. Hiszen mit tegyen az ember, ha bármit megkaphat, amit csak akar? Van így értelme az életnek, ha az embernek nincsenek céljai?
8. Mulan: egy olyan szereplő, aki másnak állítja be magát, mint amilyen valójában
Szerintem a legtöbb romantikus regény férfi főszereplője beleférne ebbe a kategóriába, hiszen mind macsónak állítja be magát, majd kiderül, hogy valójában rém romantikus, kedveskedő emberek. Aztán ott vannak a gonoszok, akik jónak állítják be magukat, hogy átverhessék a gyanútlan főszereplőt (pl. Jágó, az Othelloban). Ha azonban Mulanról van szó, akkor másfajta hazugságra gondolunk.
A Seraphina című könyv főszereplője saját védelme és megélhetése érdekében embernek tetteti magát, habár nem az. Nagyon érdekes történet a másság elfogadásáról és az előítéletekről, amit amúgy mindenkinek melegen ajánlok.
9. Toy Story: egy olyan könyv, aminek szereplőivel szívesen megismerkednél a való életben is
Nagyon kedvesnek találom a Vándorsólyom kisasszony különleges gyerekei című könyv szereplőit. Mindegyikük egyéniség, többségük kedves és segítőkész. Szívesen találkoznék és beszélgetnék egy jót velük (ha már túl vagyok az ijedtségen).
10. Disney descendants: kedvenc gonosztevőd / zavaros moralitású karaktered
Nem szoktam a gonosz szereplőket szeretni, ezalól egyetlen egy kivétel van: Perselus Piton professzor. Tudom, kiderül, hogy ő is a jó oldalon áll, de azért ismerjük be, hogy megbocsáthatatlanul bánik a könyv legtöbb szereplőjével, legfőképpen pedig Harryvel (órákon, okklumencia, stb). Nem mondom, hogy a srác könnyen elviselhető, de Piton olyan okkal utálja őt, amiről a fiú nem tehet. A többi diákja iránt tanúsított igazságtalan viselkedés pedig hab a tortán.
Ennek ellenére kedvelem a karaktert, mert összetett, motivációit végül megértjük, ahogyan azt is, miért vált olyanná, amilyennek mi ismerjük. kérdés, hogy ezzel együtt meg lehet-e bocsátani viselkedését... Szerintem nem feltétlenül, sőt, nem is kell. Sok ember él meg tragikus dolgokat, mégsem válnak kegyetlen, szemét tanárokká.
Író: E. L. James Fordító: Tótisz András Kiadó: Ulpius-ház
1. A szürke ötven árnyalata
Fifty Shades of Grey Kiadás éve: 2011 ISBN: 9789632546360
2. A sötét ötven árnyalata
Fifty Shades Darker Kiadás éve: 2012 ISBN: 9789632546377
3. A szabadság ötven árnyalata
Fifty Shades Freed Kiadás éve: 2012 ISBN: 9789632546384
Fülszöveg: Az erotikus, mulattató és mélyen megindító Ötven árnyalat-trilógia olyan
történet, amely hatalmába keríti és birtokba veszi olvasóját, azután
mindig vele marad.
Amikor Anastasia Steele, az irodalom szakos egyetemi hallgató
interjút készít Christian Greyjel, az ifjú vállalkozóval, gyönyörű, okos
és ijesztő férfival találja szemben magát. A nem e világban élő és
ártatlan Ana megretten, amikor ráébred, hogy akarja ezt a férfit, és
annak rejtélyes tartózkodása ellenére kétségbeesetten próbál közelebb
kerülni hozzá. Grey, aki képtelen ellenállni Ana csendes szépségének,
eszének és független szellemének, elismeri, hogy ő is akarja a lányt –
de a saját feltételei szerint.
Ana, akit egyszerre ijeszt és izgat Grey szokatlan szexuális ízlése,
habozik. Greyt minden sikere – multinacionális vállalkozásai, hatalmas
vagyona, szerető családja – ellenére démonok gyötrik és az önuralom
kényszere emészti. Amikor a pár vakmerő, szenvedélyes viszonyba kezd,
Ana fölfedezi Grey titkait és tulajdon, sötét vágyait.
Vélemény: Sokat rágódtam azon, hogyan is fogalmazzam meg, mit gondolok erről a könyvsorozatról. A probléma az, hogy olyan sokan olvasták, és annyi embernek van meghatározott véleménye róla, hogy nem tudtam hogy is álljak neki: szeretnék objektív maradni, de úgy érzem a személyes véleményemet is el kell mondanom.
Én magam azért döntöttem úgy (előítéleteim ellenére - amiknek létezését szégyenlem), hogy elolvasom, hogy végre megérthessem, mi okozza a vitát, magam is részt vehessek benne, illetve rájöhessek miért lehetett ekkora sikere.
A szürke ötven árnyalatai, egy Twilight fanfictionként indult erotikus regény, amelynek egyik legfőbb jellemzője, hogy BDSM elemeket tartalmaz [az angol Bondage & discipline (B&D), Domination & submission (D&S), Sadism and masochism (S&M) szavakból képzett rövidítés]. Én magam mindenképpen helyesnek tartom, ha a szexualitás kevésbé ismert, talán tabunak számító aspektusairól szól egy könyv, hiszen a megismerés révén kerülhetjük el a téves elképzelések terjedését, az előítéletek kialakulását, amely már ősidők óta legtöbb problémánk forrása. Ez a regény trilógia ennek tökéletesen megfelel, hiszen a könyv megjelenése óta megsokszorozódott a BDSM iránti érdeklődés, egyre többen próbálkoznak meg vele.
Na, de milyen a könyv, ha ezt a - nagyon is fontos - szempontot figyelmen kívül hagyjuk? Az biztos, hogy nem irodalmi műremek:
- a fogalmazás pocsék
- mindhárom kötetben rengeteg szó szerint ismétlődő mondatot találunk, ami a szerző fantáziájának, és/vagy szókincsének behatároltságát jelzi
- a trilógiában egyenlőtlenül oszlanak meg a konfliktusok: a második regényben például egyszerűen túl sok minden történik egyszerre
- Ana, a főszereplő fejében jelen lévő Tudatalatti és Belső Istennő rém idegesítő, irodalmilag rossz húzás volt
Mindenképpen érezhető a Twilight hatása. Bizonyos jeleneteket, mondatokat majdnem szó szerint átvett a szerző (pl. Ana Christian kérésére a családjáról mesél, a folytonosan visszatérő "just Ana"...), illetve persze a szereplők személyiségjegyei is visszaköszönnek:
Anastasia (just Ana) = Isabella (just Bella),
Christian = Edward,
José = Jacob,
Carry = Carlisle,
Grace = Esmée,
Mia = Alice,
Elliott = Emmett,
Ray = Charlie,
Carla = Renée,
Jack Hyde = James
Felépítésében a történet követi a romantikus, pályaudvaron olcsón kapható Júlia és hasonlók struktúráját: szűz huszonéves nő, akibe beleszeret a macsó, gazdag, jóképű, elérhetetlennek tűnő pasas. A srácnak persze sosem volt rendes kapcsolata senkivel, de ez a szende, naiv nő meghatja annyira, hogy érte hajlandó legyen teljesen megváltozni. A nő elsőre persze nem adja be a derekát, hiszen mennyi esélye lehet annak, hogy egy ilyen srác tényleg őt akarja, de végül mégis enged a csábításnak.
A különbség annyi, hogy a több száz oldalas terjedelemnek és a három kötetnek köszönhetően ki lehet dolgozni a karaktereket, árnyalni a személyiségeket, érdekes mellékszereplőkkel színesíteni a történetet és egy kis veszéllyel izgalmasabbá tenni: szerintem pedig ez az, ami megmenti Anastasia és Christian történetét.
Bevallom, nagyon nehezen vettem rá magam arra, hogy kiolvassam a trilógiát, de arra kellett ráébrednem, hogy fele annyira nem rossz, mint amire számítottam. Christian karaktere a legérdekesebb, hiszen ahogy a történetben haladunk, egyre érthetőbbé válik, hogyan is alakult ki személyisége. Sőt, reális, hogy hasonló életút ilyen reakciót váltson ki belőle. Természetesen az már kevésbé valószerű, hogy Anának köszönhetően alig néhány hónap alatt ennyire rendbe jöjjön, de mégis csak egy limonádé történetről van szó, így ezt elnézhetjük neki.
Ana jelleme kevésbé árnyalt, de igazi fejlődésnek lehetünk tanúi, ahogy a szende lányból a harmadik kötet végére erős nő válik. A párja - ahogy a való életben is történni szokott - hatással volt rá, így alig észrevehetően, de ő maga is változott.
A történet fókuszában tehát kettejük kapcsolatának alakulása áll, amelynek útját számos akadály nehezíti meg: Christian traumás gyerekkora (adoptálás előtti évek és tinédzser korában megélt molesztálás), egy felfegyverzett ex, Mrs. Robinson (a molesztáló), egy őrült, mindenre elszánt bosszúszomjas férfi. Mindezek a konfliktusok férfi főszereplőnk múltjából erednek, és csak akkor oldódnak meg, amikor hajlandó végre szembe nézni démonaival és múltjával. Talán csak én látok bele túl sokat, de szerintem jó üzenet az, hogy az ember élete csak akkor jön rendbe, ha tenni is hajlandó érte. Történhetnek rossz dolgok, de nem megoldás az, ha gondjainkat a szőnyeg alá seperve teszünk úgy, mint ha minden rendben.
A BDSM aspektusra visszatérve, szerintem ezzel volt a legkevesebb gond (semmi igazán durvát nem csináltak). Olvastam olyat, hogy a nők lealacsonyítását jelképezi, hogy megerőszakolják, megverik a főszereplőt, de a regényben ez nem fordul elő, egyáltalán nem erről szól. Ana a konfliktusokat jól kezeli, gyakran neki köszönhető, hogy egy
probléma megoldódik. Habár Christian a domináns, egyértelmű, hogy az
irányítás valójában Anastasia kezében van. Főszereplőnk tehát erős nő,
ami ellentmond a feminizmus elleni vádnak.
A könyvben kiemelten fontos szempont a közös beleegyezés, az, hogy mindent előre meg kell beszélni, hogy a kapcsolat csak akkor működik, ha mindkét fél őszinte. Szerintem ez egy elég jó üzenet, hiszen ilyen szempomtból a mai világban a hagyományosnak nevezett kapcsolatok terén is rosszul állunk (lásd: családon belüli erőszak, nemi erőszak, stb). A regényben szintén nagy hangsúlyt kap az, hogy a nőknek joga van, sőt kötelessége nemet mondani, ha a helyzet úgy kívánja. Christian biztonsági szavakat ad Anának (sárga és vörös), amiket bármikor használhat, ha úgy érzi valami túl fájdalmas (lelkileg, vagy fizikailag). Az egyetlen olyan jelenetnél, amikor ténylegesen fájdalmat okoz a lánynak, a probléma pont abból adódik, hogy Ana nem használta a biztonsági szót, nem mondott nemet, habár lehetősége lett volna rá. Szerintem ez a regény egyik legfontosabb üzenete. Nem a nők elnyomásáról szól, hanem pont az erejükről, arról, hogy döntést hozhatnak. Közös beleegyezésen alapuló, az "átlagostól" eltérő szexuális kapcsolatról van szó, amelynek működése a két résztvevő azonos felelősségén múlik. Ennél felnőttebb és érettebb hozzáállással ritkán találkozni regényekben, ha párkapcsolat leírására kerül sor.
Mindenképpen vannak tehát jó oldalai ennek a regénynek, az élvezetet azonban teljesen elrontja a szegényes fogalmazás, az ismétlődő momentumok sokasága, és Ana belső istennője (akitől én a falra másztam). Mindenképpen 18+os regény, a szex jelenetek elég jók (szintén piros pont jár a fogamzásgátlás és védekezés fontosságának kiemeléséért - Christian használ óvszert, Ana szedi az antibébit).
Ajánlom, ha el tudsz tekinteni a pocsék fogalmazástól, ha nem zavar a BDSM jelleg, ha szereted a limonádé szerű romantikus történeteket. Nem volt olyan rossz, mint amire számítottam, de azért nem is lett a kedvencem, többször valószínűleg nem olvasom el. Én úgy érzem, nem az emberiség ellen elkövetett bűntett, hogy megjelent ez a regény, de persze ne ez alapján definiáljátok romantikus kapcsolataitokat, mert akkor csalódnotok kell majd.
Nem régiben megjelent a történet Christian szemszögéből is (teljes mértékben feleslegesnek találom) "Grey - A szürke ötven árnyalata Christian szerint" címen.
A könyv alapján filmek is készülnek, az első rész idén februárban került a mozikban. Megnéztem: elég hű a könyvhöz, de van pár poén, amit csak akkor érteni, ha olvastad előtte a regényeket.
Író: Robert Galbraith (alias J. K. Rowling) Eredeti cím: The Silkworm Fordító: Nagy Gergely Kiadó: Gabo Kiadás éve: 2015 ISBN: 978 963 689 949 3
Fülszöveg: Amikor a regényíró Owen Quine eltűnik, a felesége Cormoran Strike
magánnyomozóhoz fordul. Először azt hiszi, a férje csak elvonult magában
valahová néhány napra (ahogy már korábban is), és most azt szeretné, ha
Strike megkeresné és hazahozná.
De ahogy Strike nyomozni kezd, kiderül, több van Quine eltűnése
mögött, mint azt a felesége gondolta. Az író épp befejezett egy
kéziratot, melyben vitriolos tollal megírt portrék szerepelnek szinte
minden ismerőséről. Ha ez a regény megjelenik, életeket tehet tönkre –
így tehát nagyon is sokan lehetnek, akik szeretnék befogni a száját.
És amikor rátalálnak a bizarr körülmények között brutálisan
meggyilkolt Quine-ra, versenyfutás következik az idővel: meg kell
fejteni, mi vezeti ezt a kegyetlen gyilkost – mert Strike ilyennel még
sosem találkozott…
Vélemény: J. K. Rowling egy krimi sorozat írásába kezdett Robert Galbraith álnéven. És milyen jól tette, hogy a Harry Potter világméretű sikere után nem döntött úgy, hogy marad a jól bevált műfajnál, és bele vágott mindenféle másba is, hiszen ennek köszönhetjük a Cormoran Strike sorozatot.
A selyemhernyó a sorozat második kötete, de ahogyan ez ebben a műfajban megszokott, a történetek egymástól függetlenül is olvashatók, nem okoz értelmezési problémát az előzmények mellőzése. Én magam is később olvastam a Kakukkszót (első rész), de olyan fantasztikus olvasmány volt A selyemhernyó, hogy mindenképpen be akartam szerezni azt a kötetet is.
A sorozat szereplő felosztása miatt - magánnyomozó és titkárnője - egyrészt emlékeztet az egykori nagy klasszikusra, E. S. Gardner híres Perry Mason sorozatára; másrészt Strike sérülése (amputálták egyik lábát) Jeffery Deaver jól ismert kriminológusát juttatja eszembe, Lincoln Rhyme-ot. A jól felépített, bonyolult személyiséggel rendelkező főszereplőhöz társul egy segítő is, Robin Elacott, a csinos, intelligens és tehetséges titkárnő (Gardnernél - Della Street, Deavernél - Amelia Sachs). Rowling tehát egy jól bevállt, ősrégi sablont követ, amelyet már Sir Arthur Conan Doyle is használt (Sherlock Holmes segítségére mindig ott volt a jó öreg Dr. John Watson). Ezt egyáltalán nem negatívumként említem, hiszen nagyon jól működött és működik a mai napig ez a felállás. A főszereplő mellé azért kell társ, hogy ne kelljen tökéletesnek lennie. Emberibbé válik attól, hogy partnere mellett nem csak erősségei, de hibái is gyakran előtűnhetnek. Ha pedig tévedne, baklövését helyre hozhatja hűséges barátja, akire minden esetben számíthat.
Cormoran Strike veterán, egyedülálló (nem régiben vetett véget egy hosszú kapcsolatnak), és egy híres rock sztár törvénytelen fia, aki számára nincs fontosabb az igazság felderítésénél. A seregben töltött évek hatására szereti a rendet, és lelkesen követi a szabályokat, hacsak azok nem akadályozzák célja elérésében (pl. ha a rendőrség megtiltja neki, hogy tovább nyomozzon).
Titkárnője, Robin Ellacott nehéz helyzetben van. Vőlegénye ugyanis nincs oda a gondolatért, hogy menyasszonya egy ilyen ember mellett dolgozzon, pláne, ha ezzel saját életét is veszélybe sodorja. A nő azonban még titkárnői állását is kevésli: nagy álma, hogy előléptessék társ-nyomozóvá.
Hihetetlenül tetszett, hogy Rowling nem hozza össze a két főszereplőt - vagy nem sieti el a dolgot. Mindenképpen pozitívnak találtam, hogy Robin és Matthew megpróbálják rendbe hozni kapcsolatukat, (spoiler, kiemeléssel válik láthatóvá) a férfi a végére megérti, milyen fontos is ez az állás menyasszonyának, és el is fogadja. Strike-nak tetszik csinos kolléganője, de egyrészt barátságukat többre tartja annál, hogy tönkre tegyen egy működő kapcsolatot; másrészt önmaga sincs teljesen tisztában érzelmeivel, hiszen most jött ki egy 15 évig tartó kapcsolatból, ami azért számára is nehéz.
A szereplők tehát árnyaltak, érdekesek, hihetőek. Emellett a történetvezetés is nagyon jó. A regény 500 oldalas, csak a 143. oldalon derül ki, hogy gyilkosság történt. Ennek ellenére a könyv elejét sem tartottam unalmasnak, hiszen már nyomozott az eltűnt személy után. Ezzel egy időben más ügyeken is dolgozott, hiszen egy magánnyomozó nem vállalhat el egyszerre csak egy munkát, különben nem tudna megélni. Különösen tetszett a regénynek ez az aspektusa, hiszen a krimikben gyakran az az érzése támad az embernek, mint ha csak egy esettel foglalkoznának egy időben, pedig ez a valóságban nem így van.
A különböző gyanúsítottak személyisége is érdekes, van időnk megismerni őket és véleményt alkotni róluk, ahogy Strike sorban meglátogatja őket, és beszélget velük. Galbraith megfelelően adagolja az új információkat, folyton fenntartva az olvasó figyelmét. Érezni, ahogy a történet előre haladtával, a szereplők egyre idegesebbek, az izgatottság a történet ritmusában is érződik, hiszen egyre gyorsul, akár az olvasó szívverése is, ahogyan egyre közelítünk a csúcsponthoz, a rejtély megoldásához.
Az eset az irodalmi világban játszódik, hiszen egy író hal meg, a gyanúsítottak pedig más szerzők, szerkesztők, vagy kiadók igazgatói. Nem tehetek róla, de én úgy érzem, ebben van némi kritika is a kiadói világ felé. Ott a dölyfös, sikeres szerző, az elvont igazgató, a művészlélek és a sikertelenek. Éreztem néha némi iróniát, amolyan karikaturista vonásokat, amelyekben azért kemény kritika is megbújt. Én pedig imádom a kritikát, így ezért is gondolati piros pont járt a szerzőnek.
Ha szereted a krimi műfaját, akkor mindenképpen ajánlom ezt a könyvet, mert tele van érdekes szereplőkkel, az eset pedig egészen különös és izgalmas. Ha így folytatja, egészen biztos, hogy Robert Galbraith (azaz Rowling) is olyan klasszikusok sorába szegődik, amilyen Erle Stanley Gardner is volt. Én mindenesetre türelmetlenül várom a sorozat folytatását.
Itt találhatjátok az augusztusban megjelenő regények listáját, amit a Líra és az Alexandra könyváruházak honlapján hoztam össze. Nyugodtan szóljatok, ha hiányzik valami a listáról, vagy ha tudtok valamilyen változásról.
Író: Robert Galbraith
Bevallom, nagyon nehezen vettem rá magam arra, hogy kiolvassam a trilógiát, de arra kellett ráébrednem, hogy fele annyira nem rossz, mint amire számítottam. Christian karaktere a legérdekesebb, hiszen ahogy a történetben haladunk, egyre érthetőbbé válik, hogyan is alakult ki személyisége. Sőt, reális, hogy hasonló életút ilyen reakciót váltson ki belőle. Természetesen az már kevésbé valószerű, hogy Anának köszönhetően alig néhány hónap alatt ennyire rendbe jöjjön, de mégis csak egy limonádé történetről van szó, így ezt elnézhetjük neki.
A BDSM aspektusra visszatérve, szerintem ezzel volt a legkevesebb gond (semmi igazán durvát nem csináltak). Olvastam olyat, hogy a nők lealacsonyítását jelképezi, hogy megerőszakolják, megverik a főszereplőt, de a regényben ez nem fordul elő, egyáltalán nem erről szól. Ana a konfliktusokat jól kezeli, gyakran neki köszönhető, hogy egy
probléma megoldódik. Habár Christian a domináns, egyértelmű, hogy az
irányítás valójában Anastasia kezében van. Főszereplőnk tehát erős nő,
ami ellentmond a feminizmus elleni vádnak.
