My Lady Jane

Szerző: Cynthia Hand, Brodi Ashton, Jodi Meadows

Kiadó: HarperCollins

Kiadás éve: 2016

ISBN:

Összefoglaló

Mi van, ha egyszerűen nem tetszik nekünk az, ahogy bizonyos történelmi személyek sorsa alakult? Cynthia Hand, Brodi Ashton és Jodi Meadows szerint, egyszerűen át kell írni a történelmet. A regény, ahogy a címéből is kiderül leginkább Lady Jane Greyről szól, de fontos szerepet kap benne férje Guilford Dudley, és VI. Eduárd angol király is.

A regényben varázslat keveredik történelmi tényekkel, és bizonyos lefejezés előtt a szerzők úgy döntöttek, inkább meghagyják adott szereplők fejét a helyükön, és úgy alakítják a történetet, hogy megkaphassák a jól megérdemelt happy endet. Humoros, romantikus félig-meddig történelmi regény, a nyári időszakra leginkább alkalmas olvasmány.

Vélemény

A júniusi OwlCrate csomagban érkezett könyv olvasásának előítélet mentesen kezdtem neki, hiszen eddig ha történelmi regényt olvastam, az inkább a krimi műfajával, nem pedig a romantikával és a fantasyvel keveredett, illetve semmit nem olvastam még ezektől a szerzőktől, habár nevük nem ismeretlen számomra. Talán az elvárások teljes hiánya, talán jelen lelkiállapotom miatt, talán egyszerűen a kivitelezés minősége tette, mindenesetre nagyon tetszett nekem ez a regény.

A könyv három szemszögből, első szám harmadik személyben, illetve múlt időben íródott: Jane, Gifford és Eduárd személye váltakozik fejezetenként, kötött sorrendben: Eduárd, Jane, Gifford, azaz minden szereplőre azonos számú fejezet jutott, ugyanannyit szerepelnek a történetben. Ez persze annak tudható be, hogy a három szerző mindegyike egy-egy karakterért volt felelős. Jelenleg nem lehet tudni biztosan, hogy mely szerző mely karakter fejezeteit írta, de talán a közös honlapjukon játék keretében közzétett photoshopozott képeket nyomnak tekinthetjük.

Ezeken a képeken Jodit láthatjuk Jane-ként, Brodit Giffordként és Cynthiát Eduárdként. Talán a regény megírását is így osztották fel egymás között.

A regényt két részre osztották, a történelmileg viszonylag hű (a bizonyos lefejezés előttig), és a történelmi tényeket megváltoztató második rész, amelyben Jane és Gifford végül megtarthatják a fejüket. Érdekes, hogy a szerzők előszava ellenére az első rész az, amely hosszabb: a regény összesen 512 oldalas, a második rész pedig a 293. oldalon kezdődik, az első rész tizennyolc fejezetes, a második csak tizenkettő.

A könyv megírása Cynthia Hand ötlete volt, aki történelem minorral rendelkezik, és mindig is úgy találta, hogy Lady Jane Grey sorsa túl tragikus. A regényben a szerzők több mű és író előtt tisztelegnek, hatással voltak a történetre: legfőképpen A herceg menyasszonya és Shakespeare (utóbbit több mint ötvenszer idézik), Monty Python, az Aranyhaj és a nagy gubanc, a Trónok harca, az Örökkön örökké (Hamupipőke feldolgozás) és a Star Wars -- Én egyiket sem ismerem annyira, hogy a könyvet angolul olvasva felismerjem az utalásokat és idézeteket, kivétel ez alól az "as you wish", ami persze A herceg menyasszonyából származik.

A világ

Habár félig-meddig történelmi regényről van szó, a szerzők fantasy elemeket is beemeltek a történetbe. A regény így egy olyan XVI. századi Angliában játszódik, amelynek népessége két részre szakadt: Edian és Verity. Az Edianok képesek valamilyen állati alakot felvenni, a Verityk pedig emiatt vadásszák őket. Edianná bármikor válhat az ember, általában erős érzelmi sokk hatására változik át először, majd megtanulja képességét uralni, hogy bármikor képes legyen alakot váltani. Az Edian csakis egy állattá tud változni, általában állat alakban érzi magát nagyobb biztonságban.

A Verity egy vallási mértéket öltő mozgalom, amely az Edianok kiirtását tűzte ki nemes feladatául. Székhelyük Rómában található, Európa legtöbb országának ez a hivatalos vallása. 

A történet elején a két "irányzat" közötti feszültség már odáig fajult, hogy az Edianok egy csoportja is szerveződésbe kezdett, és a környék lakosságának zaklatásába kezdenek.

A szereplők

A cím ellenére a regénynek három főszereplője is van, a már fent említett történelmi alakokra ugyanis azonos számú fejezetet szenteltek a szerzők, mindhárom személyiség rendesen kidolgozott, így nem állíthatjuk azt, hogy Jane kapta a főszerepet.

Mivel azonban Jane Grey a címadó karakter, foglalkozzunk először vele. A lány a történet elején tizenhat éves, amikor Eduárd király (némi ráhatással) úgy dönt, hogy Giffordhoz kell feleségül mennie. Jövendőbelijével még soha nem találkozott, ami részben annak tudható be, hogy bálozás helyett szívesebben olvas, illetve annak, hogy férje egy ló. Na, de ne szaladjunk előre, Giffordot később tárgyaljuk ki. Jane tehát olvasott, művelt nő, aki éppen ezért öntudatos is, nem szereti, ha neme okán bánnak vele másképpen. Erős női karakter, aki nem hagyja magát eltiporni, tudását pedig többször is kamatoztatja kalandjaik során.

Gifford, a férjjelölt, egy ló. Egyike az Ediánoknak, akik - mint már korábban is írtam - képesek állati alakot ölteni. G - merthogy jobban szereti, ha így nevezik - nem tudja képességét uralni, ezért napkeltétől napnyugtáig ló alakban kénytelen tölteni idejét, ami valójában nincs is ellenére. Költői vénával lett megáldva, így éjszakái nagy részét sem a bálokon, vagy családja körében tölti, hanem sokkal szívesebben vesz részt felolvasó esteken. Nem ő regény a legbátrabb szereplője, de ha a szükség úgy hozza, rá mindig lehet számítani.

Eduárd gyermekkora óta király, alig emlékszik olyan időkre, amikor nem kellett koronát hordania. Ez azt is jelenti, hogy nem emlékszik olyan időkre, amikor nem más vezette az ország dolgait helyette. Eduárd talán nem a legjobb király, de mindenképpen kedves, jóindulatú fiú. Habár némileg szexistának indul, a regény során bőven akad lehetősége megtanulnia, hogy a nők sokkal többre képesek, mint azt ő gondolta volna.

Mind a főszereplők, mind a mellékszereplők érdekesek voltak, rétegesek, mindnek megvoltak a maguk motivációi, szóval már csak ilyen szempontból is egyedülállóan színes, változatos és humoros történet volt ez.

Gondolatok

Ami elvezet végül a regénnyel kapcsolatos véleményemre. A világ felépítése nem volt rossz, az Edianok élete és képességei érdekesek, de mindenképpen a szereplők vitték a pálmát. Ugyanez a regény mágia nélkül is fantasztikus lett volna, ha a karakterek ilyenek maradnak.

A könyv tele van erős női karakterekkel: ott van természetesen a művelt Jane, a taktikus Bess (akiből a történelem során I. Erzsébet királyné lesz), a hatalomvágyó Mary (I. Mary, aki lefejezné Jane-t és Giffordot), a fifikás Gracie, illetve Eduárd egyben bölcs és kicsit talán őrült nagyanyja. ezek a nők mind fontos részét képezik a történetnek, nagyrészt ők viszik előre a történetet, a regény férfi karakterei sehol nem tartanának, ha ők nem lettek volna.

Aztán ott vannak a férfiak, kicsit szexisták, mindez azonban abból fakad, hogy leplezni próbálják a tényt, hogy talán nem felelnek meg a kor férfi ideáljának. Mindketten művészetkedvelők és inkább töltenék idejük nagy részét ezzel foglalatoskodva, mint háborúzva, vagy egyesek esetében uralkodva. Mindezek ellenére nem nyámnyilák, ha szükség van a segítségükre, akkor lehet rájuk számítani, mindent megtennének azért, hogy megvédjek szeretteiket, még akkor is, ha azok csak ritkán szorulnak erre. Kedvesek, udvariasak, érzéseiket kimutatják, és jé, mégis férfiak maradnak.

A regény egyik központi eleme tehát a nemek közötti egyenlőség. Lehetsz okos nő, lehetsz vezető nő, lehetsz érzelmes férfi, lehetsz művészetet kedvelő férfi, mindezt következmény nélkül, nem fogsz varázslatos módon nemet, vagy szexuális irányultságot váltani. A karakterek megtanulják elfogadni önmagukat olyannak amilyenek, illetve rájönnek arra, hogy a társadalmilag elfogadott nem feltétlenül maga az igazság.

A regény másik fontos társadalmi kérdésfeltevése az Edian-Verity konfliktus keretében bemutatott diszkrimináció és előítélet, ami könnyen párhuzamba hozható a manapság is erős jelenlétű vallási és faji konfliktusokkal. A szereplők legfőbb célja a népesség két része közötti egyenlőség megteremtése, de lépten-nyomon beleütköznek az emberek buta előítéleteibe, amelyek megakadályozzák a fejlődést. A nép ugyanis a rossz tapasztalatok alapján általános következtetéseket vonnak le, ami mindig a konfliktus mélyüléséhez vezet. Soha nem szabad általánosítani, hiszen mind különbözünk, és ez egy népcsoporton belül is érvényes. Mindkét oldalon vannak jó és rossz emberek is, ez nem bőrszíntől, vallástól vagy varázsképességektől függ. Különösen tetszett a mód, ahogy ezt a regény bemutatja és megérteti Jane-en keresztül mind a szereplőivel, mind az olvasóval.

Mindenképpen ajánlom ezt a regényt, legfőképpen ebben a nyári évszakban, hiszen humoros, és hossza ellenére könnyed történet, amelyet könnyen el tudnék képzelni a strandolók kezében is, valamilyen kellemes koktél társaságában. Én gyakran felnevettem olvasás közben, a humor forrása leginkább az irónián és szarkazmuson alapszik. Mindeközben izgalmasnak is találtam, a szereplők sorsa gyakran egy hajszálon múlik, nem szívesen tettem le munka előtt a regényt, mert nehezen tudtam kivárni a nyolc óra végét, hogy megtudhassam végre, túlélik-e egyáltalán a legutóbbi eseményeket. A műfajok keveredésének, illetve a három szereplő nemi felosztásának köszönhetően azt gondolom nagyon sokaknak tetszhet, hiszen egy női és két férfi főszereplői vannak, a regény a történelmi, a fantasy és a humor műfajaiban is megállja a helyét.

This Savage Song

Szerző: Victoria E. Schwab
Kiadó: HarperCollins
Kiadás éve: 2016
ISBN: 978 006 238 085 2

Összefoglaló

A könyv az amerikai kontinensen, egy disztopikus jövőben játszódik, ahol valamilyen különös és ismeretlen Esemény (the Catalyst) után egy viszonylag szűk területen (V-City) az emberek által elkövetett szörnyűségek testet öltenek. Az Esemény hatására az emberek bepánikolnak, a katasztrófa közepén pedig két személy kezd a rendért harcolni, habár két teljesen eltérő módon. Harker pénzért cserében, a szörnyekkel szövetkezve biztosítja az emberek védelmét, Flynn a szörnyeket megölve, magas morális és etikai követelményeket szabva mindenkit ingyen védene meg. A két férfi ádázan küzd egymással, míg egy szörnyű, sok áldozatot követelő robbanás után úgy nem döntenek, hogy fegyverszünetet kötnek, és két felé osztják egymás közt a fővárost, így született a fallal elválasztott North City és South City.

Ebben a világban él August Flynn és Kate Harker, akik nem csak a nevük, de fajuk miatt is arra hivatottak, hogy ellenségekké váljanak. A veszélyes körülmények között azonban együttműködésre kényszerülnek.

Vélemény

A regény váltott szemszögben íródott, de a főszereplők nem mindig kapnak külön fejezeteket: néha fejezet közben vált személyiséget az írónő. A regényt első szám harmadik személyben írta, amit én sokkal jobban szeretek, mint amikor első szám első személyben kell olvasnom. Gyakran érzem úgy, hogy aki első szám első személyben ír kényszert érez arra, hogy a szereplő minden egyes gondolatát megossza az olvasóval, pedig ez sokszor felesleges, néha egyenesen idegesítő.

Nagyon tetszik a történet haladásának ritmusa. Szeretem a lassabb folyású regényeket, de nincsenek ellenemre az akciós jelenetek sem. Ebben a regényben a szerzőnek sikerült a kettőt megfelelően ötvöznie ahhoz, hogy legyen ideje rendesen kidolgozni karaktereit - legyenek akár fő- vagy mellékszereplők -, mégsem tartaná unalmasnak az az olvasó sem, aki a pörgősebb történeteket kedveli. A katarzis pillanatát is tökéletesen felvezeti az egyre fokozódó feszültséggel, majd szépen lassan le is vezeti, nem hagyja lógva az olvasót egy izgalmas befejezéssel, hogy aztán idegességében rágja le a körmét a folytatásra várva. Sikerült ezt úgy kiviteleznie, hogy ennek ellenére a megválaszolatlan kérdések a regény befejezése után is ott motoszkáljanak a fejünkben, és mégis várjuk, mikor kaphatunk még ebből a világból. Legjobb tudomásom szerint ugyanis a történetet két kötetesre tervezte a szerző. Habár ebben a könyvben nem kaptunk választ minden kérdésre, én úgy érzem, hogy elég kielégítően zárul a regény ahhoz, hogy egymagában is olvasható legyen azok számára, akik nem szeretik a folytatásos regényeket.

A világ

Az Egyesült államokat valamilyen oknál fogva tíz területre osztották, amelyek közül a legnagyobbak Valor, Prosperity, Fortitude és Verity (Vitézség, Virágzás, Állhatatosság, Igazság). A történet Verityben játszódik, amely Kentucky, Missouri, Illinois és Iowa jelenlegi területeit fedi, Verity fővárosa pedig V-City.

Valamilyen Esemény folytán (the Catalyst) az emberek által elkövetett súlyos bűnök következtében szörnyetegek kelnek életre és veszélyeztetik az emberek életét. A katasztrófa következtében a főváros két felé szakadt, North- és South Cityre. A kettőt egy fal választja el egymástól, az élet pedig sokban különbözik annak két oldalán.

North Cityben Harker uralkodik, aki a szörnyekkel szövetkezve tudja látszólag garantálni a lakók biztonságát. Mivel komoly fizetség ellenére lehet csak ebben a városrészben élni, sokan nem engedhetik ezt meg maguknak és kénytelenek South Cityben, vagy a fővároson kívül élni. North City rendezett és tiszta, nappal könnyen megfeledkezhet az ember arról, hogy milyen veszélyek is leselkednek rájuk éjszaka.

South City leginkább egy háborús övezetre hasonlít. Csak az maradhat ott, aki hajlandó és képes megfelelni a magas morális elvárásoknak, hiszen Flynn vezetése alatt csakis a további szörnyek létrehozásának megakadályozása, illetve a már létező szörnyek megölése lehet a cél. Sokan azért is hagyták el ezt a városrészt, mert úgy döntöttek, nem akarnak egész életükben harcolni.

A városon kívül az élet egy fokkal biztonságosabb, mert a szörnyek többsége nem távolodik el nagyon a fővárostól, hiszen éjszakai lények, nem veszélyeztetnék azt, hogy kint érje őket a nappal.

Három szörnyeteg típus van: Corsai, Malchai, Sunai. A Malchai gyilkosság után születik, emberi csontból és húsból táplálkozik, csak éjszaka aktív. A Corsai kisebb erőszakos bűncselekmények után jön a világra, vérből táplálkozik, nappal és éjszaka is aktív, habár nincs oda a napfényért. A Sunai különös lény, róla a regény szempontjából nem árulnék el csak annyit, hogy emberi lelkekből táplálkozik.

Különösen tetszett a regény világának felépítése, mert úgy érzem sokat gondolkodott rajta a szerző. Ott van például a különböző területek elnevezése, amelyek mind igen pozitív kisugárzásúak. Vajon véletlen, hogy pont Verityben, az Igazságként elnevezett városban lesz látható nyoma a bűnnek? Nem lehet immár úgy tenni, mintha nem történnének rossz dolgok, hiszen a bűncselekmények szörnyek formájában lettek megszemélyesítve, kényszerítve az emberiséget arra, hogy szembenézzenek tetteikkel, illetve viseljék azok következményeit. Semmi nem merülhet feledésbe, szó szerint meg kell küzdeniük a démonjaikkal.

Aztán ott van a felfogásbeli különbség is: azok, akik mindezek ellenére továbbra is próbálnának úgy tenni, mint ha semmi nem történt volna, akik inkább folytatnák a bűnözést, illetve a  másik oldal, ami a megváltásért hajlandó akár saját természetével is megküzdeni. Mindezek közepén pedig ott áll az egyén is, aki egy kettészakadt társadalomban, démonjaival küszködve próbál ellavírozni.

A főszereplők

Fantasztikusan kidolgozott szereplőgárdával találjuk szemben magunkat, nem csak a főszereplők, hanem a mellékszereplők is érdekesek, bejárnak egy utat, van aki többet, van aki kevesebbet fejlődik (a fejlődést nem feltétlenül pozitív jelzőként értelmezd, itt inkább a személyiségbeli változásra utalok). 

Nekem Kate tetszett leginkább. Különösen örülök annak, hogy egyre gyakrabban olvashatok erős, önálló női karakterekről, Kate pedig tökéletesen illeszkedik a sorba. Tudja, hogy mit akar és meg is küzd érte - még ha az nem is feltétlen jó döntés -, illetve vállalja tettei következményeit. Segítségre szorul néha, de megmentésre nem.

Tetszik a pszichológiai felépítése is: motivációi érthetők, egész személyisége realisztikusnak hat. Édesanyja meghalt, így hiába apja minden borzalmas tette, élete legfőbb célja újra közel kerülni hozzá, elnyerni szeretetét és tiszteletét.

August teljesen más tészta. Ha a moly-on és a Goodreadsen levontam pontokat, az ő miatta volt. August egyike a szörnyetegeknek, hiszen Sunai. A problémám talán az volt, hogy az ő dilemmáját a Vámpírnaplók és a Twilight óta már mindenki unalomig ismeri: ő a tipikus tini felnagyított változata, a fiatalabb olvasók vele hivatottak azonosulni. Koromból adódóan, illetve legidősebb gyermekként azonban engem néha idegesített. Egyáltalán nem az zavar, hogy fiú létére teszi ezt, nemtől függetlenül találom ezt zavarónak, hiszen rengetegszer olvashattunk hasonlót. Ennek ellenére mindenképpen látom ennek a hasznát is, hiszen a férfiak gyakran gondolják azt, hogy csakis akkor lehetnek férfiasak, ha nincsenek érzéseik. Ez természetesen butaság, nincs semmi baj azzal, ha egy férfi sír, vagy megosztja mással gondjait. A valóságban is zavar azonban, ha valaki (legyen akár nő vagy férfi), folyamatosan mást sem csinál, mint panaszkodik, még ha meg is értem, hogy van rá oka.
August karaktere egyértelműen az útkeresésről, a belső vívódásról, önmagunk elfogadásáról szól, a függőséggel való harcról. Mindeközben pedig igazi "Mary Sue" karakter, még hibáival együtt is túl tökéletes.

A két főszereplő a kamaszok két típusát mutatja be:

1. az elgondolkozó, zárkózott, saját fájdalmába takaródzó, a világ problémáin agyaló fiatalt, és

2. a személyiségével ellentétes szerepet magára erőltető, beilleszkedni, másoknak megfelelni vágyó tinédzsert.

Mindezek ellenére megfogó karakterfejlődésnek lehetünk tanúi, a Twilighttal férfi főszereplőjével ellentétben August nem ragad meg végleg az bűnös áldozat szerepében, és ez nagyon tetszett. Kate is sokat fejlődik, ezt pedig mindenképpen barátja behatására éri el, hiszen az ő emberségesség iránti igyekezete nem hagyhatja hidegen. Hosszú utat tesznek meg a "felnőtté válási", ezt az utat pedig nagyon érdekes volt végigkövetni.

Leginkább az tetszett a regényben, hogy a szerző nem engedett a kísértésnek, és nem kerekített belőle valami modern Rómeó és Júlia történetet. A két főszereplő a kényszerűség és az átéltek miatt ugyan szoros barátságba kerülnek, de nem szeretnek egymásba, legalábbis ebben a részben nem (és remélem a következőben sem fognak).

Különösen érdekesnek találtam a regény bűnözéssel, bűnnel kapcsolatos mondanivalóját. Hiszen milyen lehetett V-City az Esemény előtt? Biztosan olyan város volt, ahol az erőszakot szenzációs hírként mutatta be a média, az emberek pedig élvezettel vegyes undorral beszélhettek azokról a bizonyos "problémás környékekről" anélkül, hogy egy percig is aggódnának, hiszen "ilyen velük sosem fordulhat elő". Az erőszak csak az elkövetőt, az áldozatot és azok családjait érinti, így hírként érdekes, idővel azonban megfeledkezik róluk a társadalom. Pedig az érintettek életét nem csak időszakosan befolyásolják a hasonló történések, gyakran egész életüket is tönkre teheti az átélt érzelmi sokk.

"But the teacher had been right about one thing: violence breeds.
Someone pulls a trigger, sets off a bomb, drives a bus full of tourists off a bridge, and what's left in the wake isn't just shell casings, wreckage, bodies. There's something else. Something bad. An aftermath. A recoil. A reaction to all that anger and pain and death."

Ebben a történetben viszont bizonyos értelemben életre kelnek a bűnök és az egész társadalmat fenyegetik. Azt gondolhatnánk, hogy ilyen körülmények között már nem legyinthet senki, hogy ilyen vele nem eshet meg, az emberek nem nézhet félre, nem spörhetik a problémát a szőnyeg alá. Vajon az emberiség mégis hogyan kezelné a helyzetet? Kimondottan érdekesnek találom azon gondolkodni, hogy társadalmunk hogyan viselkedne akkor, ha az erőszak már nem csak az elkövetőt és az áldozatot, hanem minden egyes tagját is személyesen érintené.

Tipikus YA, azaz ifjúsági regény, fantasy elemekkel. Erősen érezni az útkeresés, a felnőtté válás metaforáit, mindezek ellenére sikerült a szerzőnek ezt a jól ismert témát új köntösbe helyeznie, érdekessé tennie. Letehetetlenné teszi a könyvet a fantasztikusan kidolgozott világ és szereplők, illetve a történet ritmusa. Mindenképpen ajánlom, ha szereted ezt a műfajt.

Az árulás szíve

Író: Mary E. Pearson

Fordító: miks-Rédai Viktória

Eredeti cím: The Heart of Betrayal

Kiadó: Gabo Kiadó

Kiadás éve: 2016

ISBN: 978 963 406 254 7

Fülszöveg: A Venda barbár birodalmában foglyul esett Lia és Rafe számára alig van esély a menekülésre. Kaden, hogy megmentse Liát, akit korábban meg kellett volna ölnie, most azt állítja, hogy a hercegnő különleges adottságot birtokol – ez pedig felkelti a vendai komizár érdeklődését.

Semmi sem fekete vagy fehér többé. Rafe hazudott Liának, ám feláldozta a szabadságát, hogy megvédje. Kaden az életére tört, most mégis megmenti. A vendaiakról pedig, akiket Lia világéletében barbárnak hitt, kiderül, hogy távolról sem azok.
Liának meg kell küzdenie a neveltetésével, az adottságával és saját érzéseivel, miközben veszedelmes játékba fog az ellenséges főváros szívében… és döntései mindörökre megváltoztatják hazája, Morrighan és a saját sorsát.

* Ha kíváncsi vagy a spoileres kritikára, kattints a következő linkre.

Ahogyan az első kötetben, úgy ebben a folytatásban is váltott szemszögből figyelhetjük meg a történet haladását: Lia, Rafe, Kaden és - szerencsére csak ritkán - Paulinéból. Ha az arányokat nézzük, akkor legtöbbször a főszereplőn, azaz Lián keresztül értesülünk a helyzet alakulásáról.

A könyv összesen hatvannégy fejezetes, ebből:

• 38 jut Liára
• 11 jut Rafe-re
• 11 jut Kadenre 
• 4 jut Pauline-ra

Számomra nagyon különös volt a könyv szerkezeti felosztása, a fejezetek ugyanis különböző hosszúságúak voltak, olvasásuk még csak körülbelül sem tartottak ugyanolyan sokáig. Nagyon rövidek voltak például olyankor, amikor nem a főszereplő szemszögéből íródtak (min. másfél oldal, max. három oldal). Volt azonban olyan, amikor három egymást követő fejezet is Lia szemszögéből íródott, az első nyolc és fél, a következő másfél, a harmadik pedig tizenkét oldalas volt; habár valóban egymástól elkülönülő történéseket dolgoztak fel, nagyon furcsa volt ez a hatalmas különbség. Visszanézve ez volt a helyzet már az első kötetnél is, de akkor valahogy nem keltette fel a figyelmemet úgy, ahogyan most.

 

A szereplők

A fontosabb szereplők továbbra is ugyanazok, mint az első kötetben, azaz:

• Lia - Arabella Celestine Idris Jezelia, morrighani hercegnő
• Rafe - Jaxon Tyrus Rafferty, Dalbreck hercege és egyetlen örököse
• Kaden - vendai orgyilkos
• Pauline - Lia egykori szobalánya és legjobb barátnője

De most kiegészül a Komizárral, aki a könyv végéig a legtöbb jelenetben szintén szerepel. Magáról a Komizár személyéről keveset tudunk meg ebben a kötetben. Náhányan úgy gondolják, hogy egykor jó ember volt, én azonban kételkedem abban, hogy valaha más lett volna a személyisége. A segítségét legalábbis ebben a részben mindig manipulatív hátsó szándékkal nyújtotta, így kedveltetve meg magát a néppel és környezetével. Mindezek alapján viszont egysíkú, általános főgonosz szerepet tölt be, nincs igazán benne semmi különleges. Az a típus, akit az ember imád utálni.

Egy másik új szereplő Calantha, akiről nagyon nehéz eldönteni, hogy barát-e vagy ellenség, de mindenképpen fontos szerepet kap a történetben. Ő sokkal árnyaltabb karakter a Komizárnál, ennélfogva érdekesebb is, sőt fejlődőképes.

Karakterfejlődés leginkább Kaden esetében történik. Az olvasó is megismeri történetének egy részét, így könnyebb vele szimpatizálni. Kiderül ugyanis, honnan is ismeri ilyen jól a morrighani nyelvet és kultúrát, és miért fűzi olyan szoros kötelék Vendához és a Komizárhoz.

Lia tovább erősödik, óvatos szárnypróbálgatásokba kezd az adottságát illetően, habár még nehezen tudja elfogadni a természetnek ezt a logikusan megmagyarázhatatlan oldalát. Tartózkodása miatt mindent racionálisabban próbál megközelíteni mint általában, és éppen ez akadályozza meg szerintem abban, hogy képességének teljes hatalmát élvezhesse. Minél több különös dolog történik vele, annál földhözragadtabban gondolkozik, ez pedig megnehezíti adottságénak kiteljesedését. A főszereplőnk azonban ebben fejlődik leginkább a regény során, a végére már úgy éreztem, hogy kezdi elfogadni a dolgokat.

Rafe viszonylag háttérszerepbe kényszerül, legnagyobb sajnálatomra. Belőle merít Lia lelkierőt a mindennapokban, de ennél sajnos nincs nagyobb szerepe, hiszen a szökést sem ő szervezi. A rab státusz miatt és a lelki manipulációi sikerének érdekében a Komizár általában távol tartja őket egymástól, így ebben a kötetben sokkal kevesebb a romantikus jelenet, azok viszont nagyon jók, hiszen ilyenkor lélegezhet fel az olvasó, amolyan "szünet" szerepet töltenek be.

Venda

A többi királyságról nem igen esett szó ebben a kötetben, azok szokásairól és hitrendszeréről az előző kötet kritikájában olvashattok, ezen a linken.

Többet tudtunk meg viszont Venda politikai struktúrájáról. Az országot a Komizár irányítja. Az emberből Komizár csak akkor lehet, ha megöli az elődjét (ez az összes hatalmi pozícióval így van). Állítólag a pozíció rejtette életveszély miatt nem olyan gyakori a váltás. A Komizár munkáját egy tanács segíti, amely a következőkből áll:

• 10 rahtan: jelentése - aki soha nem hibázik. A Komizár legmegbízhatóbb emberei, fő tanácsadói. A rahtanok egyike az orgyilkos.
• 14 kormányzó: Venda 14 tartományának vezetői
• 5 chievdar: katonai vezetők
• a Komizár

Venda kopár vidék, ahol nehezen terem meg az élethez szükséges élelem. A nép tehát többnyire éhezik, főleg mióta egy hatalmas sereget is etetnie kell. Az ott élők ebből adódóan nagyon babonásak, hisznek a régi énekekben, reménykedni akarnak, ezért könnyen manipulálhatók. Csak egy szokásukról szerzünk tudomást, egy különös asztali áldás féleségről, amely egy köszönetmondó szöveg elmondása után, egy csont övre akasztásával zárul.

Kiderül az is, hogy melyik aktuális földrész posztapokaliptikus területén játszódik a történet, de nem lövöm le a poént, hátha ti is kitalálnátok olvasás közben. Én mindenesetre most már biztos vagyok abban, hogy elméletem helyes volt, és a mi világunk disztópikus jövőjében játszódik a történet.

Kérdések

Az első kötet elolvasása után maradtak bennem kérdések, ezek egy részére azonban itt fény derült. Természetesen újabb kérdések is felmerültek, hiszen máskülönben nem is tarthatná fent az olvasó érdeklődését a szerző.

1. Megbízhatunk-e Gwynethben?

2. A morrighaniak mért hisznek olyan könnyen Lia árulásában?

3. Mi lett a Komizárral?

4. Mi lesz most Liával?

5. A történtek után Lia miért nem maradt?

Összesítés

Nagyon tetszett a regénynek ez a folytatása, amint ez a bőbeszédű kritikámból talán érződik is. Természetesen számítottam a váltott szemszögre, hiszen furcsa lett volna most váltani, mégis zavart néha, leginkább akkor, amikor Pauline-ra váltottunk. Ezek a részek szerencsére rövidek voltak, de szerintem feleslegesek, hiszen mindezt később Liának is elmesélhette volna barátnője, vagy más szemtanú.

A regény továbbra is jól kidolgozott. bonyolult kultúrával és hitrendszerrel operál, ami reálissá, könnyen elképzelhetővé varázsolja a történetet. A szereplők is emberiek, nem tökéletesek, megvannak a maguk hibái, mégis szerethetők. Jól működik Rafe és Lia kapcsolata, és a Kadenhez fűződő testvéri érzelmek sincsenek eltúlozva, a szerelmi háromszög gyenge, nem idegesítő és inkább testvéri érzelmekről szól.

Én mindenképpen ajánlom mindenkinek, aki szívesen olvas olyan regényt, amelynek erős női főszereplője van. Lia általában nem szorul segítségre, sőt, gyakran ő ment meg másokat. Nem az a típus, aki arra vár, hogy fehér paripáján megérkezzen a szőke herceg, hanem kezébe veszi az irányítást, és megoldja.

Oda vagyok Az árulás szívéért, és alig várom már a harmadik, egyben utolsó kötet megjelenését (habár nem tudom, hogy lehetne mindezt egy kötetben lezárni).

Ha kíváncsiak vagytok az első kötet kritikájára, ezen a linken találjátok.

Az árulás szíve - spoileres kritika

Író: Mary E. Pearson

Fordító: Miks-Rédai Viktória

Eredeti cím: The Heart of Betrayal

Kiadó: Gabo Kiadó

Kiadás éve: 2016

ISBN: 978 963 406 254 7

Fülszöveg: A Venda barbár birodalmában foglyul esett Lia és Rafe számára alig van esély a menekülésre. Kaden, hogy megmentse Liát, akit korábban meg kellett volna ölnie, most azt állítja, hogy a hercegnő különleges adottságot birtokol – ez pedig felkelti a vendai komizár érdeklődését.

Semmi sem fekete vagy fehér többé. Rafe hazudott Liának, ám feláldozta a szabadságát, hogy megvédje. Kaden az életére tört, most mégis megmenti. A vendaiakról pedig, akiket Lia világéletében barbárnak hitt, kiderül, hogy távolról sem azok.
Liának meg kell küzdenie a neveltetésével, az adottságával és saját érzéseivel, miközben veszedelmes játékba fog az ellenséges főváros szívében… és döntései mindörökre megváltoztatják hazája, Morrighan és a saját sorsát.

Figyelem: ez a kritika cselekmény leírást tartalmaz. Ha a spoiler mentes kritika érdekel, kattints a következő linkre.

Ahogyan az első kötetben, úgy ebben a folytatásban is váltott szemszögből figyelhetjük meg a történet haladását: Lia, Rafe, Kaden és - szerencsére csak ritkán - Paulinéból. Ha az arányokat nézzük, akkor legtöbbször a főszereplőn, azaz Lián keresztül értesülünk a helyzet alakulásáról.

A könyv összesen hatvannégy fejezetes, ebből:

• 38 jut Liára
• 11 jut Rafe-re
• 11 jut Kadenre 
• 4 jut Pauline-ra

Számomra nagyon különös volt a könyv szerkezeti felosztása, a fejezetek ugyanis különböző hosszúságúak voltak, olvasásuk még csak körülbelül sem tartottak ugyanolyan sokáig. Nagyon rövidek voltak például olyankor, amikor nem a főszereplő szemszögéből íródtak (min. másfél oldal, max. három oldal). Volt azonban olyan, amikor három egymást követő fejezet is Lia szemszögéből íródott, az első nyolc és fél, a következő másfél, a harmadik pedig tizenkét oldalas volt; habár valóban egymástól elkülönülő történéseket dolgoztak fel, nagyon furcsa volt ez a hatalmas különbség. Visszanézve ez volt a helyzet már az első kötetnél is, de akkor valahogy nem keltette fel a figyelmemet úgy, ahogyan most.

A szereplők

A fontosabb szereplők továbbra is ugyanazok, mint az első kötetben, azaz:

• Lia - Arabella Celestine Idris Jezelia, morrighani hercegnő
• Rafe - Jaxon Tyrus Rafferty, Dalbreck hercege és egyetlen örököse
• Kaden - vendai orgyilkos
• Pauline - Lia egykori szobalánya és legjobb barátnője

De most kiegészül a Komizárral, aki a könyv végéig a legtöbb jelenetben szintén szerepel. Magáról a Komizár személyéről keveset tudunk meg ebben a kötetben. Calantha és Kaden úgy gondolják, hogy egykor jó ember volt, én azonban kételkedem abban, hogy valaha más lett volna a személyisége. A segítségét legalábbis ebben a részben mindig manipulatív hátsó szándékkal nyújtotta, így kedveltetve meg magát a néppel és környezetével.

Liának is saját céljai elérésére érdekében kegyelmez meg, amikor látja, hogy milyen szívesen fogadják őt a vendaiak többsége. a lány karizmája hatással lévén népére, úgy dönt, hogy maga mellett tartja (esküvővel) a lányt, de a férfi megmutatja szeme fehérjét amint az több "követőre" lel, mint az tetszene a Komizárnak.

Egy másik új szereplő Calantha, az előző Komizár bántalmazott lánya, akit az új (azaz aktuális) Komizár mentett meg (ezzel is népszerűségre téve szert, hiszen a lányt sokan szerették). A lányt gyakran megverte apja, az egyik ilyen alkalommal majdnem bele is halt sérüléseibe. Szeretője, aki az esemény kiváltó oka volt , el is hunyt az véreskezű apa által okozott sérülésekbe. A Komizár iránt érzett hála miatt nehezen tudja eldönteni, hogy kinek az oldalán áll.

Karakterfejlődés leginkább Kaden esetében történik. Az olvasó is megismeri történetének egy részét, így könnyebb vele szimpatizálni. Kiderül ugyanis, hogy egy Merighani nemes törvénytelen gyermeke, akit anyja halála után bántalmazott az apja, majd eladott egy koldus csoportnak. A koldusok éheztették a gyermek Kadent, hogy jobban megeshessen rajta az emberek szíve és így több pénzt tudjon kéregetni. Ha nem tért vissza elegendő pénzzel, akkor megverték. Ilyen állapotban talált rá az akkor még orvgyilkosként tevékenykedő jövendőbeli Komizár, és magával vitte, megmentve a gyermek életét. A férfi bosszút esküdött apja ellen, minden egyes tette ezt szolgálja és a tervezett morrighani háborút is eszköznek tekinti célja elérésében.

Kaden végtelenül hálás a Komizárnak, erős kötelék fűzik őket egymáshoz, már-már testvéri szeretet. A férfi Lia iránt érzett érzelmei azonban rossz hatással vannak erre a kapcsolatra és tanúi lehetünk a két szereplő eltávolodásának.

Lia tovább erősödik, óvatos szárnypróbálgatásokba kezd az adottságát illetően, habár még nehezen tudja elfogadni a természetnek ezt a logikusan megmagyarázhatatlan oldalát. Tartózkodása miatt mindent racionálisabban próbál megközelíteni mint általában, és éppen ez akadályozza meg szerintem abban, hogy képességének teljes hatalmát élvezhesse. Minél több különös dolog történik vele, annál földhözragadtabban gondolkozik, ez pedig megnehezíti adottságénak kiteljesedését. A főszereplőnk azonban ebben fejlődik leginkább a regény során, a végére már úgy éreztem, hogy kezdi elfogadni a dolgokat.

Rafe viszonylag háttérszerepbe kényszerül, legnagyobb sajnálatomra. Belőle merít Lia lelkierőt a mindennapokban, de ennél sajnos nincs nagyobb szerepe, hiszen a szökést sem ő szervezi. A rab státusz miatt és a lelki manipulációi sikerének érdekében a Komizár általában távol tartja őket egymástól, így ebben a kötetben sokkal kevesebb a romantikus jelenet, azok viszont nagyon jók, hiszen ilyenkor lélegezhet fel az olvasó, amolyan "szünet" szerepet töltenek be. 

 

Lia sorsa

Lia sorsát úgy tűnik, hogy egy szokásos kiválasztottságra utaló jövendölés, jóslat határozza meg, amely a következőképpen hangzik:

Morrighan ágyékából,

a pusztulás távolából,

uralkodók fondorkodásából,

a királynő félelméből

remény születik.

A halál túloldalán,

a nagy szakadékon átkelvén,

ahol az éhség lelkeket zabál,

ezer könnyet sírnak majd el.

A sárkány feléled majd,

ezer arcot vesz fel,

becsapja az elnyomottakat, összegyűjti a gonoszokat,

istenként, megállíthatatlanul csap le,

ítélete kérlelhetetlen,

törvénye hajthatatlan,

elrabolja az álmokat,

eltapossa a reményt.

Míg egy hatalmasabb nem támad,

a nyomorúság gyermeke,

aki gyenge volt,

akit meghurcoltak,

akit karommal és indákkal jelöltek meg,

aki titokban kapta meg a Jezelia nevet.

A sajátjai árulják el,

megverik és megalázzák,

mégis felfedi a gonoszt,

mert a százarcú sárkány

nem ismer határokat.

És meglehet, hosszan vártok,

de az ígéret hatalmas:

a Jezeliának nevezett

élete lesz az áldozat

a ti életetek reményéért.

1. versszak: ez a leírás bármilyen morrighani uralkodótól született személyre illik, lehetne akár Lia egyik testvére, de akár lehet egy már meghalt, vagy még meg sem született ember is.

2. versszak: ha abból a feltételezésből indulunk ki, hogy a vers Liáról szól, akkor ez a leírás vonatkozhat arra az időszakra, amikor a hercegnőt rabként Terravinből Vendába viszik, hiszen egy sivatagon kelnek át, majd a folyó felett egy hídon Vendába. Persze jelenthet teljesen mást, és talán szó szerint a halálra vonatkoztatható, nem pedig egy halott vidékre, főleg ha arra gondolunk, hogy a második kötet végén Lia a halálán van.

3. versszak: a korábban vázolt feltételezésből kiindulva, az első kötet olvasása után azt gondoltam, hogy ez a rész a Komizárról szólhat, hiszen láthatóan nem csak Vendaiakat gyűjtött maga köré: Kadenről például kiderült, hogy morrighani származású. Szintén illik a Komizárra az a kijelentés, hogy elnyomottakat használ ki, hiszen Kadenről és Ebenről is tudni lehet, hogy a morrighani rendszer keményen elbánt velük, menekülniük kellett az országból. Valószínűleg az ilyen emberek ellenérzéseire épít a Komizár, hiszen őket lehet legjobban fanatizálni. Az ezer arc pedig utalhat arra, hogy milyen manipulatív személy, más-más arcot mutat attól függően, hogy mit akar elérni.
A második kötet végén azonban Lia halálosan megsebesíti a Komizárt. Habár nem látjuk konkrétan, hogy meghalt (szerintem nem is), ha ez mégis megtörténne, akkor ez a versszak nem szólhat a Komizárról. Ez esetben azonban talán nem is egyetlen személyről szól, hanem általánosan az emberekben rejlő gonoszra utal, hiszen rengeteg emberről kiderül, hogy elárulták népüket, sokan akarhatják ezt a háborút.

4. versszak: ez az a rész, amely egyértelműen Liára utal. A lány kavahja (a hátára festett tetoválás) a morrighani és a dalbrecki királyság jelképeinek összefonódását ábrázolja: az oroszlán és a szőlő indák, tehát szó szerint "karommal és indákkal jelölték meg". Liát valójában Arabella Celestine Idris Jezeliának hívják, beceneve a Jezelia rövidítése. A nevet édesanyjától kapta úgy, hogy apja nem egyezett bele.
Az utolsó versszaknak csupán az első szava, a "Míg" szócska utal arra, hogy mi lehet Lia feladata: valószínűleg a "sárkányt" kell megállítania valahogy.

5. versszak: az ötödik és a hatodik új, eddig ismeretlen versszakok, amelyekre csak a második rész végén derül fény. Az, hogy a "száz arcú sárkány nem ismer határokat" alátámaszthatja azt az elméletet, miszerint nem egy személyről, hanem egy szervezetről, vagy az emberi gonoszság általános megszemélyesítéséről van szó. Jelentheti azonban azt is, hogy a Komizár hatalma mindenhova elér, előle nem menekülhet senki.
Az, hogy a sajátjai elárulják utalhat arra, hogy a morrighaniak hátat fordítottak neki: először amikor vérdíjat tűztek ki rá, majd amikor elhitték, hogy saját akaratából lett a Komizár felesége, és árulónak bélyegezték. Szólhat azonban egy jövőbeni árulásról, talán Rafe, vagy Pauline részéről (nagyon remélem, hogy nem).

6. versszak: ez a versszak szerintem Lia halálát vetíti előre, hiszen majdnem azt mondja, hogy életével kell áldoznia a nagyobb jó érdekében.

 

Venda

A többi királyságról nem igen esett szó ebben a kötetben, azok szokásairól és hitrendszeréről az előző kötet kritikájában olvashattok, ezen a linken.

Többet tudtunk meg viszont Venda politikai struktúrájáról. Az országot a Komizár irányítja. Az emberből Komizár csak akkor lehet, ha megöli az elődjét (ez az összes hatalmi pozícióval így van). Állítólag a pozíció rejtette életveszély miatt nem olyan gyakori a váltás. A Komizár munkáját egy tanács segíti, amely a következőkből áll:

• 10 rahtan: jelentése - aki soha nem hibázik. A Komizár legmegbízhatóbb emberei, fő tanácsadói. A rahtanok egyike az orgyilkos.
• 14 kormányzó: Venda 14 tartományának vezetői
• 5 chievdar: katonai vezetők
• a Komizár

Venda kopár vidék, ahol nehezen terem meg az élethez szükséges élelem. A nép tehát többnyire éhezik, főleg mióta egy hatalmas sereget is etetnie kell. Az ott élők ebből adódóan nagyon babonásak, hisznek a régi énekekben, reménykedni akarnak, ezért könnyen manipulálhatók. Csak egy szokásukról szerzünk tudomást, egy különös asztali áldás féleségről, amely egy köszönetmondó szöveg elmondása után, egy csont övre akasztásával zárul.

 

Helyszín

Venda fővárosa (Sanctum) nagy valószínűséggel az "egykori" Washington területén fekszik, a városnézés közben ugyanis Kaden megmutat Liának néhány romot. Az egyik ilyen egy egykori, majdnem száznyolcvan méter magas torony szerű építményé, amelyet az Ősök egy vezetőjük emlékére állítottak. A másik egy szobor, amely "egy férfi fejét és vállait ábrázolta. Az arc nem egy isten tökéletes arca volt, nem is az ideális katonáé. Különös árnyakkal bírt: a homloka túl széles volt, az orra hatalmas, kiemelkedő járomcsontja miatt úgy tűnt, mint aki éhezik." Szerintem az egykori National Mall parkban állnak és a Washington-, illetve a Lincoln-emlékművek romjait csodálják. A leírás mindenesetre illik rá, a fehér márvány, a templomszerű épület romjai a szobor mögött mind-mind az Egyesült Államok fővárosának két legismertebb emlékműjére utal.

Azt gondolom, hogy mindez alátámasztja a hipotézisemet, mely szerint a regény egy posztapokaliptikus jövőben játszódik. Habár naivan úgy gondoltam, hogy Európa egykori területén zajlanak a könyv történései, megelégszem Amerikával is. A klíma azonban különös, de ezt okozhatta az "apokalipszis".

 

Kérdések

Az első kötet elolvasása után maradtak bennem kérdések. Lássuk, hogy kaptunk-e rájuk választ.

1. A vendaiak miért is támadják szomszédaikat/mik a Komizár motivációi? 

A Komizár csak még több hatalmat szeretne, illetve egy termékenyebb, kellemesebb klímájú országot. Több ezres sereget állított fel ennek elérése érdekében és az Ősök könyveiből rengeteg katonai eszközt (lőszer, stb) épített, mindezt persze népe jólétének árán, hiszen mindezek költségeit egyre nehezebben tudják megfizetni.

2. Kaden múltjában mi történhetett, ami Vendába taszította? 

A férfi egy morrighani nemes törvénytelen fia volt. Apja bántalmazta, majd anyja halála után eladta őt koldusoknak, akik éheztették őt. A Komizár ebből a helyzetből mentette ki, így nyerve el bizalmát és örök hűségét, amelyet a morrighaniak ellen érzett gyűlölet is táplál.

3. Mi pontosan az adottság? 

Az adottságról még nem derült ki sok minden, de jelenleg úgy tűnik, hogy ősök által "suttogott" vagy "énekelt" megérzés szerűség. A regény közepétől fogva még emberi alakot, Venda személyében meg is jelenik Liának.

4. Mire lett Lia "kiválasztva"? 

Ez még nem derül ki pontosabban, habár az erről szóló vers bővült két versszakkal. Majdnem biztos, hogy valamilyen áldozatot kell hoznia, hacsak nem ő az áldozat, azaz életével kell áldoznia.

5. Mi vagy van-e a királyságok között történelmi és kulturális kapocs? 

Van, de nem derült fény részletekre.

6. Miért nem bízik egymásban a morrighani és a dalbercki királyság? 

Csak annyi derült ki, hogy többször is átverték egymást, illetve hogy Dalbreck igényt tart egy kikötőre, amely szerinte őt illeti.

7. Most komolyan, Eben lovának megölése előtt mit mond Lia vendaiul? Ez csak engem foglalkoztat? 

Nem derült ki, de elég csúnya lehetett.

Újabb kérdések is felmerültek:

1. Megbízhatunk-e Gwynethben? Hiszen megtudjuk, hogy a Kancellártól született gyermeke, neki kémkedett sokáig.

2. Lia népe miért hiszi el, hogy önszántából megy feleségül a Komizárhoz azok után, hogy Pauline szólt Lia testvéreinek arról, hogy a lányt elrabolták? 

3. Meghalt-e a Komizár? Ha igen, ki veszi át a helyét és ő is akar-e majd háborút?

4. Túl éli-e Lia a sérüléseit? Ha igen, most hova mennek?

5. Miért nem maradt Lia, hogy ő legyen az új Komizár miután megölte az előzőt? Hiszen ezzel talán megakadályozhatna egy háborút.

 

Összesítés

Nagyon tetszett a regénynek ez a folytatása, amint ez a bőbeszédű kritikámból talán érződik is. Természetesen számítottam a váltott szemszögre, hiszen furcsa lett volna most váltani, mégis zavart néha, leginkább akkor, amikor Pauline-ra váltottunk. Ezek a részek szerencsére rövidek voltak, de szerintem feleslegesek, hiszen mindezt később Liának is elmesélhette volna barátnője, vagy más szemtanú.

A regény továbbra is jól kidolgozott. bonyolult kultúrával és hitrendszerrel operál, ami reálissá, könnyen elképzelhetővé varázsolja a történetet. A szereplők is emberiek, nem tökéletesek, megvannak a maguk hibái, mégis szerethetők. Jól működik Rafe és Lia kapcsolata, és a Kadenhez fűződő testvéri érzelmek sincsenek eltúlozva, nincs kellemetlenkedő szerelmi háromszög (csak Kaden részéről, de szerintem ő úgyis Pauline-nal jön majd össze, hiszen ugyanazokkal a jelzőkkel illette a lányt, mint saját anyját, ez pedig jel).

Én mindenképpen ajánlom mindenkinek, aki szívesen olvas olyan regényt, amelynek erős női főszereplője van. Lia általában nem szorul segítségre, sőt, gyakran ő ment meg másokat. Nem az a típus, aki arra vár, hogy fehér paripáján megérkezzen a szőke herceg, hanem kezébe veszi az irányítást, és megoldja.

Oda vagyok Az árulás szívéért, és alig várom már a harmadik, egyben utolsó kötet megjelenését (habár nem tudom, hogy lehetne mindezt egy kötetben lezárni).

Ha kíváncsiak vagytok az első kötet kritikájára, ezen a linken találjátok.

Ezen a linken találhattok egyéb információkat a Gabo SFF és a Könyvjelző blogoknak köszönhetően.

Az Arab

Szerző: Borsa Brown

Kiadó: Álomgyár Kiadó

Kiadás éve: 2015

ISBN: 978 615 525 299 0

Fülszöveg: Megbotránkoztató, ugyanakkor szívbe markoló történet egy nem mindennapi szerelemről egy szaúdi herceg és egy magyar nő között. 

Gamal ibh Hussein Ál-Szudairi a milliomosok megszokott életét éli, míg egy üzleti tárgyalás alkalmával Budapestre érkezik. Ridegsége és elhatárolódása az új világgal szemben hamarosan átalakul valami egészen mássá. 

Vannak érzések, melyek korlátokat döntenek le, és embereket formálnak át. Mindezt azért, hogy új útra léphessenek. Miként vállalhatja föl egymást két ember, akik oly különbözőek? 

Miként lépnek új útra, vagy veszik fel a harcot saját lelkükkel szemben? És mikor jönnek rá, hogy valami végleges és megváltoztathatatlan Borsa Brown, a több ezer példányban eladott Maffia triógia sikerszerzőjének legújabb és eddigi legizgalmasabb regénye sajátos, erotikával fűszerezett stílusával dolgozza fel a kényes témát. 

Csakúgy, mint eddigi könyveiben, elzárt világba kalauzol, érdekes karaktereket és élethelyzeteket, emberi kapcsolatokat mutat be, melyeket kellőképpen színez csattanós párbeszédekkel. 

Az erotikus részekre tekintettel 18 év feletti olvasóknak ajánlott!

Vélemény: A regényt úgy kezdtem el olvasni, hogy csak a címét, a műfajáról és a sikerről tudtam. Természetesen ez is elég ahhoz, hogy az embernek elvárásai vagy előítéletei legyenek, és habár én mindig próbálok objektív maradni a kritikák írásakor, néha velem is megesik, hogy előre eldöntsem, mi fog és mi nem fog tetszeni.

Ilyen szempontból Borsa Brown Az arab című regénye több meglepetést okozott, mint amire számítottam: néhányuk pozitív, de volt csalódás is.

A regény első szám első személyben íródott, a főszereplő, azaz Gamal, a Szaúd-arábiai herceg szemszögéből. A regény 512 oldalas, a cselekmény ehhez képest viszonylag lassan halad előre, aminek én mindig örülök. Jobban szeretem, ha van idő megismerni a szereplőket, hiszen ha túl sok problémát kell megoldaniuk, erre általában nem marad idő.

Mindenképpen pozitívum az, hogy a regény hosszának egyik legjelentősebb oka az, hogy nagy részletességgel mutatja be az iszlám vallást és a Szaúd-arábiai kultúrát, sőt, kitér aktuális témákra is, úgy mint a radikalizmus és a terrorizmus kérdésére. A regény olvasása közben egyértelműen érezni, hogy a szerző utánanézett a témának, tiszteli ezt a kultúrát.

Úgy gondolom, hogy az irodalom (legyen szó szórakoztató, vagy ismeretterjesztő irodalomról) legfontosabb szerepe az, hogy megismertessen új népekkel, szokásokkal, problémákkal. Ennek egyik legfőbb és leghasznosabb mellékhatása, hogy az olvasó nyitottabbá válik a bolygóján élők iránt, csökkennek előítéletei. Úgy gondolom ugyanis, hogy társadalmunk legfőbb problémái az előítéletekből fakadnak, amely pedig a tudatlanságnak tudható be. Nincsen racionális alapja annak, hogy valaki azért féljen a másiktól, mert más színű a bőre, vagy mert más istenben hisz. Ha megismerjük egymást, akkor megértjük végre, hogy a gonoszság nem a genetikán, nem a bőrszínen, vagy a hiten múlik. Hiszen ha belegondolunk, mind tudjuk, hogy szélsőségesek kultúráktól és földrajzi elhelyezkedéstől függetlenül mindenhol megtalálhatók: ki ne hallott volna például a ku-klux-klánról.

Az arab tehát jól megfelelt ennek a célnak. Habár egyoldalúan tette, de betekintést engedett egy viszonylag félreismert kultúrába, és megvilágította azt a nyilvánvaló tényt, hogy nem a vallás vagy a bőrszín alapján dől el, ki a jó és ki a rossz.

Gamal után fontos szerepet játszik Csilla, a herceg nagy szerelme. Mire a regényben oda értünk, hogy találkozzanak, bevallom, hogy már nagyon kívántam, hogy valaki helyre tegye ezt a bunkó férfit. Nagyon idegesített Gamal viselkedése a nőkkel, hiszen a regény elején nem sokra tartja a "gyengébbik" nemet. Habár többször is kiemeli, hogy vallása tiszteli a nőket, valójában a muszlim feleségekről van szó, akik a nők egy igen szűk részhalmazát képezik. Na és azt gondolom, hogy nem is értelmezzük ugyanúgy a tiszteletet.

Szerencsére jött Csilla, aki által az érzéketlennek gondolt Gamal megismerkedik a szerelemmel, de persze ezt is a saját önző módján teszi.

Tanúi lehetünk Gamal személyisége fejlődésének, de a szűk látókörű emberekhez hasonlóan, ő is csak a magára vonatkozó dolgokban látja be, hogy tévedett. Konkrét példa: Beleszeret Csillába, így kénytelen lenne elismerni, hogy több van az európai nőkben, mint elsőre gondolta. Természetesen ez nem hangzik el, inkább kivételként tekint a szeretet nőre. Tiszteli a magyar lányt, de ha szemére vetnénk viselkedésének ellentmondásosságát, valószínűleg valami olyasmit felelne, hogy "igen, de ez más". Rengeteg olyan embert ismerek, aki politikai nézeteiben viszonylag szélsőséges, vagy ha nem, akkor is megrendíthetetlen, de ha rávilágítunk arra, milyen következményekkel lennének rá a "vágyott" változtatások, akkor mindig megkapjuk az "igen, de ez más" választ. Az ilyen emberek képesek engem halálra idegesíteni. Nagyon realisztikusan ábrázolta hát a szerző a főszereplőt, annyit fejlődött csupán, amennyit egy ilyen személyiség fejlődhet, se többet se kevesebbet. Engem azonban rémesen idegesített Gamal, ezért minden pozitívum ellenére, néha nehezemre esett folytatni az olvasást.

Hogy visszatérjek Csillára, az ő szerepe ebben a regényben viszonylag egysíkú (a második kötet - Az arab szeretője - az ő szemszögéből mutatja be a történteket, ott talán jobban kibontakozik), ő a "love interest", az a dolga, hogy hagyja magát szeretni. Többet nem is nagyon mutat magából: erős személyiségnek van beállítva, de kevés helyzetben mutatkozik meg ez az ereje. Habár mindenképpen embert próbáló Gamal viselkedése, nem minden esetben tartom jó ötletnek, hogy "elviselte". Természetesen megvívják a maguk harcait, néhányat a lány nyer meg, de úgy érzem nem volt ideje megmutatni, hogy mire is képes.

Vele kapcsolatban leginkább az tetszett, hogy az ő révén betekintést nyerhetünk a tolmácsok mindennapjaiba. Mivel magam is tolmácsoltam, pontosan meg tudom érteni, milyen idegesítő, hogy az emberek azt gondolják a munkánk egyszerű: hiszen valójában csak elismételjük azt, amit hallunk. Persze a valóságban ez nem így van, ezért is kérünk minél több információt olyan esetekre, amikor nem szakterületünkhöz kapcsolódó témában kell tolmácsolni. Mindenképpen együtt tudtam hát érezni Csillával azokban a jelenetekben, ahol a szerződés aláírásáért küzd, vagy épp munkája színvonaláért.

A könyvvel kapcsolatban egy kérdésem van csak: miért van ekkora sikere a rossz fiúknak? Most komolyan! Mi vonzót látunk mi nők a bunkó, öntelt, már-már veszélyes férfiakban? Mert Gamal mindenképpen beleillik ebbe a leírásba, én pedig nem értem, hogy ez hogyan tetszhet ennyire a nőknek.

Szeretném leszögezni, hogy nagyon tetszett Borsa Brown stílusa, illetve a kulturális ismeretek átadása iránti elkötelezettsége is becsülendő. Én azonban régen találkoztam ennyire idegesítő főszereplővel. Feminista lelkem nem tudta szó nélkül olvasni, hogyan is bánik ez az ember a nőkkel, de még saját feleségével és szerelmével is. A végletekig egoista, önimádó személyiségektől mindig kiver a frász. Habár valószínű, hogy egyhamar nem fogom újra elolvasni ezt a könyvet, be kell vallanom, hogy mindezek ellenére nem hagy nyugodni, sokat gondolok rá. Úgyhogy ha van a blog olvasói között pszichológus, kérem, fejtse ki, hogy minek is köszönhetjük ezt a "beteges" vonzalmat a "nem nekünk való" férfi típushoz?

A regényt tehát egyszerre utáltam és imádtam. A szerző stílusa, a regény felépítése kifogástalan (habár 1/1-ben íródott, amit annyira nem szeretek). Mindenképpen ajánlom, ha szeretsz erős, egoista férfi karakterekről olvasni, amolyan rossz fiút jó fiúvá változtatni próbáló nőkről és az ezzel járó bonyodalmakról. Tipikus történet, tipikus fordulatok, de hazugság lenne azt állítani, hogy az embernek sosincs kedve hasonlóhoz.

Köszönöm szépen az Álomgyár kiadónak a lehetőséget!

Itt olvashatod el a regény első 100 oldalát  (vigyázat, erotikus tartalom)

Az árulás csókja

 
Szerző: Mary E. Pearson
Fordító: Miks-Rédai Viktória
Eredeti cím: The Kiss of Deception
Kiadó: Gabo Könyvkiadó
Kiadás éve: 2015
ISBN: 978 963 406 127 4

Fülszöveg: EGY HERCEGNŐ KERESI A HELYÉT AZ ÚJJÁSZÜLETETT VILÁGBAN.

Megszökik az esküvője napján. Ősi iratokat lop el a kancellár titkos gyűjteményéből. A saját apja küld fejvadászokat utána.

Ő Lia hercegnő, Morrighan Királyságának Első Leánya.

Morrighan Királyságának rendjét hagyományok és egy letűnt világ történetei szabják meg, de bizonyos hagyományoknak Lia nem hajlandó engedelmeskedni. Az elrendezett házasság elől menekülő és új életre vágyó lány az esküvője reggelén egy távoli halászfaluba szökik. Egy fogadóban talál munkát, ahová hamarosan két idegen érkezik, de Lia mit sem tud arról, hogy egyikük az elhagyott herceg, a másik pedig egy ellene küldött orgyilkos.

Megtévesztés és árulás szövi hálóját a három fiatal köré, és Lia veszedelmes titkokra bukkan, amelyek elpusztíthatják a világát. A titkokon túl azonban olyasmit is talál, amire nem számított – szerelmet.

Vélemény: A történet a felelősségei elől menekülő hercegnő és az őt kereső herceg és orgyilkos szemszögéből íródott. A legtöbb esetben Lián keresztül figyelhetjük meg a történéseket, de itt-ott található egy-egy olyan fejezet, amely a herceg vagy az orgyilkos, Rafe vagy Kaden szemszögéből íródott (pl. az egyik fejezetcím az, hogy "A herceg", a következőé meg az, hogy "Az orgyilkos", majd későbbi fejezet címe az, hogy "Kaden", majd pedig az, hogy "Rafe". A regény tehát váltott szemszögből, illetve első szám első személyben íródott, amit nem kedvelek annyira. Ennek szövődménye lett az, hogy a herceg és orgyilkos kilétét övező titokzatosság összezavart, hiszen nem lett volna gond, ha csak Lia szempontjából ismerjük meg a történetet, az izgalom ráadásul így is megmaradt volna. Vizuális típus lévén, engem sokáig összezavart, hogy nem tudni melyik a herceg és melyik az orgyilkos és mégis belelátni a fejükbe, hiszen így nem tudtam elképzelni a jeleneteket. Számomra az olvasás olyan, mint a filmnézés: nem a betűket látom, hanem a jelenetet, ezért különösen zavaró, ha nem lehetek biztos abban, hogy ki-kicsoda. Az egyetlen megoldás az volt, hogy kitaláljam kit rejtenek a megadott nevek. Szerencsére eltaláltam, habár nem egy félrevezető információt kaptunk (ha érdekelnek a spoileres véleményem, KATT)

A történet főbb szereplői tehát Lia, Rafe, Kaden, Pauline (a hercegnő legjobb barátnője) és Berdi (a fogadós). Tetszettek a karakterek, habár sokáig nem derülnek ki a motivációik, a múltjukból sem tudunk meg sokat, mégis árnyaltak, több síkuak, és érdekesek. Személy szerint én nagyon örültem annak, hogy végül abba a személybe szeretett bele Lia, akinek mindvégig szurkoltam. Nem vagyok oda a szerelmi háromszögekért, általában nem is nagyon olvasok olyan regényeket, amelyekben kiemelt szerepet kap egy ilyen szerelmi szál. Ebben a regényben azonban tetszett, hogy a főszereplő már az első pillanattól fogva jobban vonzódott az egyikhez, mint a másikhoz, és kitartott választottja mellett. Nagyon remélem, hogy a következő kötetben ezt nem kívánja bonyolítani a szerző, mert hatalmas csalódás érne.

A szereplők, akármilyen keveset is szerepelnek, mind rétegeltek, megvannak a maguk motivációi, története, problémái, így mindegyik valóságosnak hat. Azt hiszem ez az egyik oka annak, hogy ez a regény egyszerűen magába szippant, és nem enged. A szereplőgárda hitelessége miatt az olvasó könnyen együttérezhet velük, a helyükbe képzelheti magát. Ott van például a kedves és naiv, mégis erős Pauline szerelmi története és annak következményei, Berdi története, a teravinni pap, Berdi kisegítői, a vendai csapat  története (Griz, Eben, Finch és Malich). Minden szereplő jelenére hatással van a múlt, és nagyon érdekes végignézni azt, ahogyan engednek ennek a hatásnak, vagy épp hogy küzdenek ellene.

A regény egy másik zseniális tulajdonsága azok az apró momentumok, amelyekre az ember első olvasásra talán fel sem figyel. Egy elejtett mondat, egy különös kérés, amelynek abban a pillanatban nincs jelentősége, mégis, ha az olvasó elgondolkozik rajtuk rájön, hogy a későbbiekben ezeknek nagyon fontos lesz majd. Talán kicsit túlzónak hat, de ilyen szempontból emlékeztet a Harry Potter sorozatra, hiszen arra is jellemző volt az ilyesmi.

A világ is fantasztikusan lett felépítve, habár arról nagyon keveset tudtunk meg az első kötetben. Úgy éreztem, hogy ez a tudatlanság megakadályoz abban, hogy teljes mértékben érthessem a különböző karakterek motivációit, döntéseinek következményét (pl. miért kell egy esküvő, a szövetséghez, azaz miért nem lehet szövetség, ha a hercegnő elszökik... hiszen közös érdek fűződik hozzá).

A mondavilág szerint a morrighani nép a Túlélők leszármazottai. Úgy tűnik, hogy valamilyen tragédia folytán, egy korábbi technikailag igen fejlett civilizáció eltűnt, a kataklizmát pedig csak kevesen élték túl. A romok és az Ősök leírása alapján, nekem az a tippem, hogy a mi civilizációnk bukása után játszódik a történet, Európában. A térkép alapján ez persze nem igazolható, nekem akkor is ez az érzésem támadt olvasás közben.

A túlélők vándorolni kezdtek, amíg letelepedésre alkalmas helyet nem találtak. Az énekekben hullarablókról is van szó, mindenesetre biztosan tudni, hogy Morrighan és Dalbreck birodalmait a Túlélők leszármazottai alapították. Van egy harmadik nép is, amely valószínűleg hasonlóképpen alakult, Lia anyjáé, habár arról alig tesznek említést a regényben. Szerintem a vagabundok (Lia a regény második felében találkozik ezzel a vándor-kereskedő néppel) is ugyaninnen származnak, ők Gaudrei népe.

A hitvilággal kapcsolatban annyi derül ki, hogy a nagy vándorlásról szóló történetek amolyan szentírásnak minősülnek, az ezzel kapcsolatos dalok pedig amolyan imák. Több istenük is van, de egyiknek sincs saját neve, az általuk vezérelt dolgok alapján különböztetik meg őket. A hiedelmek szerint, egy család első leány gyermeke különleges adottsággal rendelkezik. Az istenek adták ezt az ajándékot a Túlélőknek, hogy ezzel is könnyítsék akkori nehéz helyzetüket. Abból, ami a regényben kiderül, ez az adottság valahol az előérzet és a jövőbe látás között van fél úton, de erről sem derül ki sok minden, hiszen a hercegnő nem rendelkezik az adottsággal.

Mivel ez egy regénysorozat első kötete, természetesen maradtak megválaszolatlan kérdések, amelyekből számomra a legfontosabbak:

1. A vendaiak miért is támadják szomszédaikat/mik a Komizár motivációi?
2. Az orgyilkos múltjában mi történhetett, ami Vendába taszította?
3. Mi pontosan az "adottság"?
4. Mire lett Lia "kiválasztva"?
5. Mi vagy van-e a királyságok között történelmi és kulturális kapocs?
6. Miért nem bízik egymásban a morrighani és a dalbrecki királyság?

Forrás: MFKata gondolatai

Mint láthatjátok, nagyon tetszett nekem ez a regény, hiszen még mindig gondolkozom a megoldáson, habár pontosan tudom, hogy csak a következő kötet megjelenésekor fogok többet tudni. Tetszett a karakterek személyiségének felépítése, a történet struktúrája és tempója, a bizonytalanság, ami a herceg és az orgyilkos kilétét övezte hozzáadott egy kis izgalmat a történethez. Tetszik, hogy Lia döntésének következményei vannak, amiket ő fel is ismer. Különösen tetszik, hogy ilyen erős női karakter lett a történet főszereplője, aki valójában egyedül is boldogul, nem feltétlenül van szüksége arra, hogy megmentsék. A regény vége amúgy borzalmas, hiszen fontos pillanatban szakad meg a történet, az olvasó pedig csak bosszankodik, hogy "hogyan lehet ilyen pillanattal zárni egy regényt". Talán az egyetlen dolog, amely számomra érthetetlen és idegesítő volt olvasás közben az, hogy miért nem volt képes valaki megmondani Liának az esküvő előtt, hogy a herceg fiatal és jóképű, vagy miért nem találkozhattak.

Mindenképpen ajánlom neked ezt a regényt, ha szereted a fantasyt, a romantikát, az erős női szereplőket és a misztikumot.

Ha tetszett az első regény, akkor a második, Az árulás szíve című kötet első fejezetét ITT olvashatod el. Megjelenés: 2016 könyvfesztivál.

A fakír, aki egy IKEA-szekrényben ragadt

Író: Romain Puértolas
Fordító: Takács M. József
Eredeti cím: L'extraordinaire voyage du fakir qui était resté coincé dans une armoire IKEA
Kiadó: Libri
Kiadás éve: 2014
ISBN: 978 963 310 370 8



















Fülszöveg: Volt egyszer egy szürke ruhás, nagyon szakállas hindu fakír, Hathadrab Béhrez Nehmár (ejtsd: hat-darabért-ez-nem-ár). Csalásból éldegélt, cukorszögeket és ál-pengéket nyelt reggeltől estig. Egy napon ez a fakír megérkezik Párizsba, hogy felkeresse az elemes bútorok Mekkáját, a szerelési útmutatók Lourdes-ját: az IKEA áruházat. Vásárolni szeretne magának egy – a kényelmét és a kenyérkeresetét egyszerre biztosító – szöges ágyat. Mivel szállodára nincsen pénze, elhatározza, hogy az éjszakát az áruházban tölti. Ám a szekrényt, ahol elbújik, egyszer csak felteszik egy Angliába induló kamionra, melynek rakterében néhány szudáni férfi lapul. Angliában letartóztatják, és a bevándorlókkal együtt kitoloncolják Spanyolországba. Innen egy utazóládában menekülve Rómában találja magát ahol nekilát megírni első regényét… A fakír szemfényvesztően mulatságos és szép szerelmi történetből megismerhetjük az illegális bevándorlók különös utazását Európába, az ígéret földjére.

Vélemény: Romain Puértolas rengeteg díjat nyert ezzel a regénnyel, elolvasása után pedig azt kell mondanom, meg is érdemelte.
Ha hasonlítanom kéne valamihez, akkor először Christopher Moore Biff evangéliuma jut eszembe. Habár a két szerző más fajta humorral operál, a két regény mindenképpen hasonlít abban, hogy könnyed, vicces módon próbál átadni egy igen fontos üzenetet. Míg a Biff evangéliuma a vallások közötti átjárhatóságot és a vallási toleranciát helyezte előtérben, az IKEA szekrényben ragadt fakír története az illegális bevándorlók és a különböző etnikumok iránti megértést emelte ki. A két történet abban is hasonlít, hogy az üzenet ugyan fontos, a felszín alatt folyton jelen van, mégse szájbarágósan tálalják a szerző, nem ez a regény fő eleme.

A mi esetünkben, a történet főszereplőjének különös utazását követhetjük nyomon (a francia cím: az IKEA szekrényben ragadt fakír fantasztikus utazása), ahogy önszántán kívül illegális bevándorlóvá válik, miután egy IKEA szekrényben ragadt, amelyet Angliába szállítanak Franciaországból. Utazása során rengeteg emberrel hozza össze a sors és rájön eddigi tisztességtelen élete értelmetlenségére. Úgy dönt, mostantól csak jót szeretne cselekedni és másokon segíteni, ez azonban nem olyan egyszerű, mint ahogy elsőre hangzik.

Nagyon tetszett a történetvezetés, a regényt a bejárt országok szerint tagolta a szerző. Kedveltem Ajatashatru (magyarul Hathadrab) karakterét, világlátását. A történetben ő az a szereplő, aki azt jelképezi, hogy igenis meg lehet változni: megérintik őt a bevándorlóktól hallott történetek, amelyek hatására rájön, habár kemény élete volt, van akinek még nála is rosszabb sors jutott. Mivel önkéntelenül is osztozik hányattatásaikon, közelről tapasztalhatta a rendszer működését és igazságtalanságát. Hiszen - ahogy Wiraj mondja - a bevándorlók nem tehetnek arról, hogy a Földközi tenger rossz oldalán születtek, ahol éhezés, betegség és halál jut osztályrészül. Csupán arra vágynak, hogy tisztességes munkát találjanak Európában (akár szart is lapátolnának kézzel, ha cserében befogadnák őket) és családjukat támogathassák, hogy azoknak ne kelljen tovább éhezniük. Mindent kockára tesznek - az életüket, az egészségüket és a büszkeségüket - hogy küzdhessenek a rájuk kirótt szerep ellen és ne kelljen végignézniük, hogy gyermekük éhen hal. Igen, csupán a rossz oldalon születtek. Európa pedig visszaküldi őket a halálba.

A történet főszereplőjén kívül nagyon tetszettek a mellékszereplők is, hiszen mindegyik karakteres volt, a maga módján vicces. A társadalom különböző rétegeinek egy-egy karikatúrisztikus karakterjegyeinek megszemélyesítései voltak, az ő jelenlétük is hordozott egyfajta társadalomkritikát, néha pozitívat, néha negatívat.
Különösen oda voltam a regény kezdéséért és befejezéséért, mindkettőt mesterien kivitelezte a szerző. Már az első mondat felkelti az olvasó figyelmét, hiszen különös, és már ott felcsillan a humor: "Az első szó, ami a Franciaországba érkező indiai fakír Hathadrab Béhrez Nehmar ajkát elhagyta egy svéd szó volt: IKEA." A befejezést pedig azért szerettem, mert a happy endet és a borzalmas valóságot egyszerre jelenítette meg záró soraiban, tökéletesen összegezve az esélyegyenlőség hiányának abszurditását.

A jelenleg is Magyarországra érkező menekültek ügye szerintem tökéletes apropót nyújt a regény elolvasásához annak ellenére, hogy nem a háború elől menekülőkről szól a történet. Ha érdekel, mi motiválhatja őket arra, hogy szülőhazájukat elhagyják és életüket kockára tegyék azért, hogy Európába jöhessenek; ha nem elégszel meg felszínes információkkal; ha kíváncsi vagy egy új nézőpontra, akkor mindenképpen olvasd el ezt a szórakoztató regényt.
Ha pedig az üzenete nem érdekel, de szereted a viccet, kedveled a Monty Python-féle humort, akkor is ajánlom ezt a regényt, hiszen önmagában is rém szórakoztató történetet mesél el, amelyben az abszurd és a helyzetkomikum tökéletes elegyének hatására többször is hangosan nevettem olvasás közben.

Les anges meurent de nos blessures

Író: Yasmina Khadra (Mohammed Moulessehoul)
Cím: Les anges meurent de nos blessures
Kiadó: Éditions Julliard
Kiadás éve: 2013
ISBN: 978 226 624 650 7



















Fülszöveg: Il se faisait appeler Turambo, du nom du village misérable où il était né, dans l'Algérie des années 1920. Il avait pour lui sa candeur désarmante et un direct du gauche foudroyant. Il fréquenta le monde des Occidentaux, connut la gloire, l'argent et la fièvre des rings, pourtant aucun trophée ne faisait frémir son âme mieux que le regard d'une femme. De Nora à Louise, d'Aïda à Irène, il cherchait un sens à sa vie. Mais dans un monde où la cupidité et le prestige règnent en maîtres absolus, l'amour se met parfois en grand danger.

Vélemény: Előljáróban annyit, hogy ez a könyv még nem jelent meg magyarul, én is franciául olvastam. Olyan mély nyomot hagyott bennem, hogy úgy gondoltam, ennek ellenére meg kell osztanom veletek az élményt. Aki teheti (beszéli a nyelvet és be is tudja szerezni), az mindenképpen olvassa el ezt a fantasztikusan vezetett, színes szereplőkkel teli megható és elgondolkoztató történetet.
A szerző az első világháború utáni Algériát mutatja be, a háború okozta traumát és hatásait, a gyarmatosítók és a helyiek viszonyát, a szegénységet, a nélkülözést, az éhezést, a küzdelmet, a faji megkülönböztetést, a hírnév árát. A történet főszereplőjének életét követjük, a mélyszegénységből való kitörését, profi ökölvívóvá válását és bukását.

A regény a börtönben kezdődik, Turambo kivégzésének napján. A férfi fél a haláltól, ezért emlékeibe menekül, és próbálja megérteni, hogyan is jutott el idáig. A következő fejezettől már időrendben halad tovább a történet onnantól, hogy családjával együtt egy nyomornegyedbe kényszerül, miután egy földcsuszamlás romba döntötte szülőfaluját. Életének történetét három részre osztja, három nagy szerelme mentén: Nora (unokatestvére), Aida (egy prostituált), és Irène (egy rokkant ex-ökölvívó lánya) iránt táplált, gyakran viszonzatlan érzelmeivel való küzdelme.
A fiú egyik leghőbb vágya, hogy ő irányíthassa a sorsát, de milyen lehetőségei lehettek egy értékrendjéhez hű, fiatal arab fiúnak a francia gyarmatban? Egy nap aztán híre megy, hogy egy verekedés során kiütött egy ökölvívót, így veszi szárnyai alá DeStefano, edző, és M. Bolloq, helyi gazdag személyiség. A fiút sem a hírnév, sem a gazdagság nem vonzza, csupán függetlenséget szeretne és rendes megélhetést, hogy családját eltarthassa, sok mindenhez azonban nem ért, így elfogadja az ajánlatot.
De Turambo nem csak pénzre, hanem szeretetre is vágyik, legyen szó baráti, testvéri, anyai, vagy egy nő szeretetéről. Miután a halottnak hitt apjáról kiderül, hogy valójában elhagyta őket, ez a szükséglet csak erősebbé válik, de milyen esélyekkel indulhat az ökölvívás önzéssel és kapzsisággal kikövezett útján?