Lelkek könyvtára

Író: Ransom Riggs
Fordító: Gálvölgyi Judit
Eredeti cím: Library of Souls
Kiadó: Kossuth Kiadó
Kiadás éve: 2016
ISBN: 978 963 098 481 2


















Fülszöveg: A Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekeiben kezdődött és az Üresek városában folytatódott kaland izgalmas véget ér a Lelkek könyvtárában.
A történet elején a tizenhat éves Jacob felismeri nagy erejű, új képességét, és kisvártatva alámerül a történelembe, hogy kimentse különleges társait egy szigorúan őrzött erődből. Jacobot az útján elkíséri Emma Bloom, a lángoló ujjú lány, és Addison MacHenry, az elveszett gyerekeket kiszimatoló kutya. A mai Londonból a Devil's Acre, az Ördög Hektárjának, a Viktória-korabeli Anglia legszörnyűbb nyomornegyedének labirintusszerű sikátoraiba utaznak. Ezen a helyen dől el örökre a világ összes különleges gyermekének sorsa.
Ahogyan az előző két kötet, a Lelkek könyvtára is a fantázia és a még sosem publikált régi fényképek elegyítésével nyújt egyedülálló olvasmányélményt.

Vélemény: Végre magyarul is kapható a Vándorsólyom különleges gyermekei trilógia utolsó kötete. Olyan gyorsan olvastam ki ezt a 468 oldalas regényt, hogy most nehezemre esik felfogni, hogy vége. Nagy valószínűséggel újra olvasom majd az egész sorozatot, és majd egy összefoglaló kritikát is írok róla.

A Lelkek könyvtára továbbra is feszített tempóban halad a történettel, hiszen ahogy a két első kötet, úgy ez is körülbelül három nap történéseit foglalja magában. Ennek hatására viszont nagyon sok az izgalmas jelenet: sem a szereplőknek, sem az olvasónak nem jut lélegzetvételnyi ideje az események feldolgozására.
Ebben a könyvben egy harmadik világba kerülnek, amelynek szabályai merőben különböznek a korábban látogatott hurkokétól. Így utólagosan azt gondolom, hogy nem ártott volna kicsit lassítani a tempón, és többet beszélni arról, mi hogyan működik és miért. Az őszinteség kedvéért azonban itt meg kell jegyeznem, hogy olvasás közben egyáltalán nem zavart a magyarázatok hiánya, hiszen a lényeget így is tökéletesen érteni. Igazából csak a világ iránti kíváncsiságom ébredt fel, és ezért gondolom azt, hogy egy kicsit több információ megosztása nem ártott volna.
A blog visszatérő olvasói valószínűleg tudják már, mennyire szeretem a lassúbb folyású regényeket. A Lelkek könyvtára azonban gyorsan halad előre, mégis imádtam minden egyes betűjét. Ez egyrészt a szerző, Ransom Riggs fantasztikus stílusának (és a fordító kiváló munkájának) köszönhető, a magába szippantó történetnek, a realisztikus karakterábrázolásnak és a regény három kötetét belengő különleges hangulatnak.

A regény ott veszi fel a fonalat, ahol a második kötetben elejtette. Jacobot, Emmát és Addisont (a beszélő kutya) a sors elszakította különleges barátaiktól, akiket lelkük kiszipolyozására raboltak el Caul (Vándorsólyom kisasszony öccse) és emberei. A triónak meg kell mentenie a gyerekeket, de persze erre egyedül nem lennének képesek. A keresés során eljutnak Devil's Acre-ba, az egyik talán legborzalmasabb hurokba, hiszen oda száműzik az ymbrynék a különleges világ bűnözőit. Nekem nagyon tetszett ennek a huroknak a leírása, mert úgy éreztem, hogy a szerző objektívan állt hozzá az ott folyó üzelmekhez, az ottani élethez és kultúrához. Minden borzalmát megmutatja az olvasónak, és valahogy mégsem érezni, hogy ítélkezne az ott élőkön. Imádom az objektivitást, hiszen nem szabad elfelejtenünk, hogy az éremnek mindig két oldala van, Ransom Riggs pedig minden esetben megmutatja mindketttőt.
A szereplők (Caul kivételével) például nem jók vagy rosszak, hanem a morális spektrum különböző helyein állnak. Jelen helyzetük, múltjuk, ismeretségi körük határozzák meg őket, és képesek a változásra. Nem egy karakter esetében tapasztalhatunk személyiségbeli fejlődést a történet előrehaladtával.
Jacob például tele van kétséggel saját képességeit és a történetben foglalt szerepét illetően. A regény elején csak Emma tartja benne a lelket, de ahogy kezdi érteni képességének működését és egyre magabiztosabban használja, úgy végre képes határozottabb döntések hozatalára.
Emma tüzes karaktere még mindig olyan lenyűgöző, mint az elején, erős mellékszereplő, aki nélkül Jacob biztosan nem jutott volna idáig. Lobbanékonysága gyakran sodorná veszélybe, de a könyv végére úgy érzem ő is sokat tanult magáról.

Orandi et Legendi

Mint ahogyan a korábbi két kötetben, úgy most is tele volt fényképekkel a regény. Leginkább illusztrációként szolgáltak, szerintem sokkal inkább, mint az első könyvekben. Korábban úgy éreztem, hogy sokat adnak hozzá a történet hangulatához, segítettek elképzelni azt, amit a leírás alapján néha nem volt könnyű, illetve kicsit nyugtalanítóak voltak. Lehet, hogy hozzászoktam a fekete-fehér képek hangulatához, de most nem egy kép esetében sem éreztem azt a különös borzongást, amit korábban igen. Valahogy nem voltak olyan furák, tényleg csak illusztráltak.






Az általam olvasott könyvekkel ellentétben, ebben a regényben nem igen van társadalmi problémákra utaló részek, sem megoldások, vagy azok hiányának kiemelése. Vannak természetesen morális dilemmák, hiszen azok nélkül nem regény a regény, de azok sem olyan súlyosak, hogy hatással lennének az ember hangulatára. Itt az emberi kapcsolatok és az akció a lényeg, a regény mozgatórugója pedig a baráti szeretet. A történetnek egyetlen célja van, a szórakoztatás, azt pedig mesteri szintre emeli. Pillanatok alatt beszippant a könyv, és többé biztosan nem ereszt. Engem mindenesetre magával ragadott, úgyhogy igazán sajnálom, hogy ezzel a kötettel véget is ér a történet.

Az árulás szíve

Író: Mary E. Pearson

Fordító: miks-Rédai Viktória

Eredeti cím: The Heart of Betrayal

Kiadó: Gabo Kiadó

Kiadás éve: 2016

ISBN: 978 963 406 254 7

Fülszöveg: A Venda barbár birodalmában foglyul esett Lia és Rafe számára alig van esély a menekülésre. Kaden, hogy megmentse Liát, akit korábban meg kellett volna ölnie, most azt állítja, hogy a hercegnő különleges adottságot birtokol – ez pedig felkelti a vendai komizár érdeklődését.

Semmi sem fekete vagy fehér többé. Rafe hazudott Liának, ám feláldozta a szabadságát, hogy megvédje. Kaden az életére tört, most mégis megmenti. A vendaiakról pedig, akiket Lia világéletében barbárnak hitt, kiderül, hogy távolról sem azok.
Liának meg kell küzdenie a neveltetésével, az adottságával és saját érzéseivel, miközben veszedelmes játékba fog az ellenséges főváros szívében… és döntései mindörökre megváltoztatják hazája, Morrighan és a saját sorsát.

* Ha kíváncsi vagy a spoileres kritikára, kattints a következő linkre.

Ahogyan az első kötetben, úgy ebben a folytatásban is váltott szemszögből figyelhetjük meg a történet haladását: Lia, Rafe, Kaden és - szerencsére csak ritkán - Paulinéból. Ha az arányokat nézzük, akkor legtöbbször a főszereplőn, azaz Lián keresztül értesülünk a helyzet alakulásáról.

A könyv összesen hatvannégy fejezetes, ebből:

• 38 jut Liára
• 11 jut Rafe-re
• 11 jut Kadenre 
• 4 jut Pauline-ra

Számomra nagyon különös volt a könyv szerkezeti felosztása, a fejezetek ugyanis különböző hosszúságúak voltak, olvasásuk még csak körülbelül sem tartottak ugyanolyan sokáig. Nagyon rövidek voltak például olyankor, amikor nem a főszereplő szemszögéből íródtak (min. másfél oldal, max. három oldal). Volt azonban olyan, amikor három egymást követő fejezet is Lia szemszögéből íródott, az első nyolc és fél, a következő másfél, a harmadik pedig tizenkét oldalas volt; habár valóban egymástól elkülönülő történéseket dolgoztak fel, nagyon furcsa volt ez a hatalmas különbség. Visszanézve ez volt a helyzet már az első kötetnél is, de akkor valahogy nem keltette fel a figyelmemet úgy, ahogyan most.

 

A szereplők

A fontosabb szereplők továbbra is ugyanazok, mint az első kötetben, azaz:

• Lia - Arabella Celestine Idris Jezelia, morrighani hercegnő
• Rafe - Jaxon Tyrus Rafferty, Dalbreck hercege és egyetlen örököse
• Kaden - vendai orgyilkos
• Pauline - Lia egykori szobalánya és legjobb barátnője

De most kiegészül a Komizárral, aki a könyv végéig a legtöbb jelenetben szintén szerepel. Magáról a Komizár személyéről keveset tudunk meg ebben a kötetben. Náhányan úgy gondolják, hogy egykor jó ember volt, én azonban kételkedem abban, hogy valaha más lett volna a személyisége. A segítségét legalábbis ebben a részben mindig manipulatív hátsó szándékkal nyújtotta, így kedveltetve meg magát a néppel és környezetével. Mindezek alapján viszont egysíkú, általános főgonosz szerepet tölt be, nincs igazán benne semmi különleges. Az a típus, akit az ember imád utálni.

Egy másik új szereplő Calantha, akiről nagyon nehéz eldönteni, hogy barát-e vagy ellenség, de mindenképpen fontos szerepet kap a történetben. Ő sokkal árnyaltabb karakter a Komizárnál, ennélfogva érdekesebb is, sőt fejlődőképes.

Karakterfejlődés leginkább Kaden esetében történik. Az olvasó is megismeri történetének egy részét, így könnyebb vele szimpatizálni. Kiderül ugyanis, honnan is ismeri ilyen jól a morrighani nyelvet és kultúrát, és miért fűzi olyan szoros kötelék Vendához és a Komizárhoz.

Lia tovább erősödik, óvatos szárnypróbálgatásokba kezd az adottságát illetően, habár még nehezen tudja elfogadni a természetnek ezt a logikusan megmagyarázhatatlan oldalát. Tartózkodása miatt mindent racionálisabban próbál megközelíteni mint általában, és éppen ez akadályozza meg szerintem abban, hogy képességének teljes hatalmát élvezhesse. Minél több különös dolog történik vele, annál földhözragadtabban gondolkozik, ez pedig megnehezíti adottságénak kiteljesedését. A főszereplőnk azonban ebben fejlődik leginkább a regény során, a végére már úgy éreztem, hogy kezdi elfogadni a dolgokat.

Rafe viszonylag háttérszerepbe kényszerül, legnagyobb sajnálatomra. Belőle merít Lia lelkierőt a mindennapokban, de ennél sajnos nincs nagyobb szerepe, hiszen a szökést sem ő szervezi. A rab státusz miatt és a lelki manipulációi sikerének érdekében a Komizár általában távol tartja őket egymástól, így ebben a kötetben sokkal kevesebb a romantikus jelenet, azok viszont nagyon jók, hiszen ilyenkor lélegezhet fel az olvasó, amolyan "szünet" szerepet töltenek be.

Venda

A többi királyságról nem igen esett szó ebben a kötetben, azok szokásairól és hitrendszeréről az előző kötet kritikájában olvashattok, ezen a linken.

Többet tudtunk meg viszont Venda politikai struktúrájáról. Az országot a Komizár irányítja. Az emberből Komizár csak akkor lehet, ha megöli az elődjét (ez az összes hatalmi pozícióval így van). Állítólag a pozíció rejtette életveszély miatt nem olyan gyakori a váltás. A Komizár munkáját egy tanács segíti, amely a következőkből áll:

• 10 rahtan: jelentése - aki soha nem hibázik. A Komizár legmegbízhatóbb emberei, fő tanácsadói. A rahtanok egyike az orgyilkos.
• 14 kormányzó: Venda 14 tartományának vezetői
• 5 chievdar: katonai vezetők
• a Komizár

Venda kopár vidék, ahol nehezen terem meg az élethez szükséges élelem. A nép tehát többnyire éhezik, főleg mióta egy hatalmas sereget is etetnie kell. Az ott élők ebből adódóan nagyon babonásak, hisznek a régi énekekben, reménykedni akarnak, ezért könnyen manipulálhatók. Csak egy szokásukról szerzünk tudomást, egy különös asztali áldás féleségről, amely egy köszönetmondó szöveg elmondása után, egy csont övre akasztásával zárul.

Kiderül az is, hogy melyik aktuális földrész posztapokaliptikus területén játszódik a történet, de nem lövöm le a poént, hátha ti is kitalálnátok olvasás közben. Én mindenesetre most már biztos vagyok abban, hogy elméletem helyes volt, és a mi világunk disztópikus jövőjében játszódik a történet.

Kérdések

Az első kötet elolvasása után maradtak bennem kérdések, ezek egy részére azonban itt fény derült. Természetesen újabb kérdések is felmerültek, hiszen máskülönben nem is tarthatná fent az olvasó érdeklődését a szerző.

1. Megbízhatunk-e Gwynethben?

2. A morrighaniak mért hisznek olyan könnyen Lia árulásában?

3. Mi lett a Komizárral?

4. Mi lesz most Liával?

5. A történtek után Lia miért nem maradt?

Összesítés

Nagyon tetszett a regénynek ez a folytatása, amint ez a bőbeszédű kritikámból talán érződik is. Természetesen számítottam a váltott szemszögre, hiszen furcsa lett volna most váltani, mégis zavart néha, leginkább akkor, amikor Pauline-ra váltottunk. Ezek a részek szerencsére rövidek voltak, de szerintem feleslegesek, hiszen mindezt később Liának is elmesélhette volna barátnője, vagy más szemtanú.

A regény továbbra is jól kidolgozott. bonyolult kultúrával és hitrendszerrel operál, ami reálissá, könnyen elképzelhetővé varázsolja a történetet. A szereplők is emberiek, nem tökéletesek, megvannak a maguk hibái, mégis szerethetők. Jól működik Rafe és Lia kapcsolata, és a Kadenhez fűződő testvéri érzelmek sincsenek eltúlozva, a szerelmi háromszög gyenge, nem idegesítő és inkább testvéri érzelmekről szól.

Én mindenképpen ajánlom mindenkinek, aki szívesen olvas olyan regényt, amelynek erős női főszereplője van. Lia általában nem szorul segítségre, sőt, gyakran ő ment meg másokat. Nem az a típus, aki arra vár, hogy fehér paripáján megérkezzen a szőke herceg, hanem kezébe veszi az irányítást, és megoldja.

Oda vagyok Az árulás szívéért, és alig várom már a harmadik, egyben utolsó kötet megjelenését (habár nem tudom, hogy lehetne mindezt egy kötetben lezárni).

Ha kíváncsiak vagytok az első kötet kritikájára, ezen a linken találjátok.

Az árulás szíve - spoileres kritika

Író: Mary E. Pearson

Fordító: Miks-Rédai Viktória

Eredeti cím: The Heart of Betrayal

Kiadó: Gabo Kiadó

Kiadás éve: 2016

ISBN: 978 963 406 254 7

Fülszöveg: A Venda barbár birodalmában foglyul esett Lia és Rafe számára alig van esély a menekülésre. Kaden, hogy megmentse Liát, akit korábban meg kellett volna ölnie, most azt állítja, hogy a hercegnő különleges adottságot birtokol – ez pedig felkelti a vendai komizár érdeklődését.

Semmi sem fekete vagy fehér többé. Rafe hazudott Liának, ám feláldozta a szabadságát, hogy megvédje. Kaden az életére tört, most mégis megmenti. A vendaiakról pedig, akiket Lia világéletében barbárnak hitt, kiderül, hogy távolról sem azok.
Liának meg kell küzdenie a neveltetésével, az adottságával és saját érzéseivel, miközben veszedelmes játékba fog az ellenséges főváros szívében… és döntései mindörökre megváltoztatják hazája, Morrighan és a saját sorsát.

Figyelem: ez a kritika cselekmény leírást tartalmaz. Ha a spoiler mentes kritika érdekel, kattints a következő linkre.

Ahogyan az első kötetben, úgy ebben a folytatásban is váltott szemszögből figyelhetjük meg a történet haladását: Lia, Rafe, Kaden és - szerencsére csak ritkán - Paulinéból. Ha az arányokat nézzük, akkor legtöbbször a főszereplőn, azaz Lián keresztül értesülünk a helyzet alakulásáról.

A könyv összesen hatvannégy fejezetes, ebből:

• 38 jut Liára
• 11 jut Rafe-re
• 11 jut Kadenre 
• 4 jut Pauline-ra

Számomra nagyon különös volt a könyv szerkezeti felosztása, a fejezetek ugyanis különböző hosszúságúak voltak, olvasásuk még csak körülbelül sem tartottak ugyanolyan sokáig. Nagyon rövidek voltak például olyankor, amikor nem a főszereplő szemszögéből íródtak (min. másfél oldal, max. három oldal). Volt azonban olyan, amikor három egymást követő fejezet is Lia szemszögéből íródott, az első nyolc és fél, a következő másfél, a harmadik pedig tizenkét oldalas volt; habár valóban egymástól elkülönülő történéseket dolgoztak fel, nagyon furcsa volt ez a hatalmas különbség. Visszanézve ez volt a helyzet már az első kötetnél is, de akkor valahogy nem keltette fel a figyelmemet úgy, ahogyan most.

A szereplők

A fontosabb szereplők továbbra is ugyanazok, mint az első kötetben, azaz:

• Lia - Arabella Celestine Idris Jezelia, morrighani hercegnő
• Rafe - Jaxon Tyrus Rafferty, Dalbreck hercege és egyetlen örököse
• Kaden - vendai orgyilkos
• Pauline - Lia egykori szobalánya és legjobb barátnője

De most kiegészül a Komizárral, aki a könyv végéig a legtöbb jelenetben szintén szerepel. Magáról a Komizár személyéről keveset tudunk meg ebben a kötetben. Calantha és Kaden úgy gondolják, hogy egykor jó ember volt, én azonban kételkedem abban, hogy valaha más lett volna a személyisége. A segítségét legalábbis ebben a részben mindig manipulatív hátsó szándékkal nyújtotta, így kedveltetve meg magát a néppel és környezetével.

Liának is saját céljai elérésére érdekében kegyelmez meg, amikor látja, hogy milyen szívesen fogadják őt a vendaiak többsége. a lány karizmája hatással lévén népére, úgy dönt, hogy maga mellett tartja (esküvővel) a lányt, de a férfi megmutatja szeme fehérjét amint az több "követőre" lel, mint az tetszene a Komizárnak.

Egy másik új szereplő Calantha, az előző Komizár bántalmazott lánya, akit az új (azaz aktuális) Komizár mentett meg (ezzel is népszerűségre téve szert, hiszen a lányt sokan szerették). A lányt gyakran megverte apja, az egyik ilyen alkalommal majdnem bele is halt sérüléseibe. Szeretője, aki az esemény kiváltó oka volt , el is hunyt az véreskezű apa által okozott sérülésekbe. A Komizár iránt érzett hála miatt nehezen tudja eldönteni, hogy kinek az oldalán áll.

Karakterfejlődés leginkább Kaden esetében történik. Az olvasó is megismeri történetének egy részét, így könnyebb vele szimpatizálni. Kiderül ugyanis, hogy egy Merighani nemes törvénytelen gyermeke, akit anyja halála után bántalmazott az apja, majd eladott egy koldus csoportnak. A koldusok éheztették a gyermek Kadent, hogy jobban megeshessen rajta az emberek szíve és így több pénzt tudjon kéregetni. Ha nem tért vissza elegendő pénzzel, akkor megverték. Ilyen állapotban talált rá az akkor még orvgyilkosként tevékenykedő jövendőbeli Komizár, és magával vitte, megmentve a gyermek életét. A férfi bosszút esküdött apja ellen, minden egyes tette ezt szolgálja és a tervezett morrighani háborút is eszköznek tekinti célja elérésében.

Kaden végtelenül hálás a Komizárnak, erős kötelék fűzik őket egymáshoz, már-már testvéri szeretet. A férfi Lia iránt érzett érzelmei azonban rossz hatással vannak erre a kapcsolatra és tanúi lehetünk a két szereplő eltávolodásának.

Lia tovább erősödik, óvatos szárnypróbálgatásokba kezd az adottságát illetően, habár még nehezen tudja elfogadni a természetnek ezt a logikusan megmagyarázhatatlan oldalát. Tartózkodása miatt mindent racionálisabban próbál megközelíteni mint általában, és éppen ez akadályozza meg szerintem abban, hogy képességének teljes hatalmát élvezhesse. Minél több különös dolog történik vele, annál földhözragadtabban gondolkozik, ez pedig megnehezíti adottságénak kiteljesedését. A főszereplőnk azonban ebben fejlődik leginkább a regény során, a végére már úgy éreztem, hogy kezdi elfogadni a dolgokat.

Rafe viszonylag háttérszerepbe kényszerül, legnagyobb sajnálatomra. Belőle merít Lia lelkierőt a mindennapokban, de ennél sajnos nincs nagyobb szerepe, hiszen a szökést sem ő szervezi. A rab státusz miatt és a lelki manipulációi sikerének érdekében a Komizár általában távol tartja őket egymástól, így ebben a kötetben sokkal kevesebb a romantikus jelenet, azok viszont nagyon jók, hiszen ilyenkor lélegezhet fel az olvasó, amolyan "szünet" szerepet töltenek be. 

 

Lia sorsa

Lia sorsát úgy tűnik, hogy egy szokásos kiválasztottságra utaló jövendölés, jóslat határozza meg, amely a következőképpen hangzik:

Morrighan ágyékából,

a pusztulás távolából,

uralkodók fondorkodásából,

a királynő félelméből

remény születik.

A halál túloldalán,

a nagy szakadékon átkelvén,

ahol az éhség lelkeket zabál,

ezer könnyet sírnak majd el.

A sárkány feléled majd,

ezer arcot vesz fel,

becsapja az elnyomottakat, összegyűjti a gonoszokat,

istenként, megállíthatatlanul csap le,

ítélete kérlelhetetlen,

törvénye hajthatatlan,

elrabolja az álmokat,

eltapossa a reményt.

Míg egy hatalmasabb nem támad,

a nyomorúság gyermeke,

aki gyenge volt,

akit meghurcoltak,

akit karommal és indákkal jelöltek meg,

aki titokban kapta meg a Jezelia nevet.

A sajátjai árulják el,

megverik és megalázzák,

mégis felfedi a gonoszt,

mert a százarcú sárkány

nem ismer határokat.

És meglehet, hosszan vártok,

de az ígéret hatalmas:

a Jezeliának nevezett

élete lesz az áldozat

a ti életetek reményéért.

1. versszak: ez a leírás bármilyen morrighani uralkodótól született személyre illik, lehetne akár Lia egyik testvére, de akár lehet egy már meghalt, vagy még meg sem született ember is.

2. versszak: ha abból a feltételezésből indulunk ki, hogy a vers Liáról szól, akkor ez a leírás vonatkozhat arra az időszakra, amikor a hercegnőt rabként Terravinből Vendába viszik, hiszen egy sivatagon kelnek át, majd a folyó felett egy hídon Vendába. Persze jelenthet teljesen mást, és talán szó szerint a halálra vonatkoztatható, nem pedig egy halott vidékre, főleg ha arra gondolunk, hogy a második kötet végén Lia a halálán van.

3. versszak: a korábban vázolt feltételezésből kiindulva, az első kötet olvasása után azt gondoltam, hogy ez a rész a Komizárról szólhat, hiszen láthatóan nem csak Vendaiakat gyűjtött maga köré: Kadenről például kiderült, hogy morrighani származású. Szintén illik a Komizárra az a kijelentés, hogy elnyomottakat használ ki, hiszen Kadenről és Ebenről is tudni lehet, hogy a morrighani rendszer keményen elbánt velük, menekülniük kellett az országból. Valószínűleg az ilyen emberek ellenérzéseire épít a Komizár, hiszen őket lehet legjobban fanatizálni. Az ezer arc pedig utalhat arra, hogy milyen manipulatív személy, más-más arcot mutat attól függően, hogy mit akar elérni.
A második kötet végén azonban Lia halálosan megsebesíti a Komizárt. Habár nem látjuk konkrétan, hogy meghalt (szerintem nem is), ha ez mégis megtörténne, akkor ez a versszak nem szólhat a Komizárról. Ez esetben azonban talán nem is egyetlen személyről szól, hanem általánosan az emberekben rejlő gonoszra utal, hiszen rengeteg emberről kiderül, hogy elárulták népüket, sokan akarhatják ezt a háborút.

4. versszak: ez az a rész, amely egyértelműen Liára utal. A lány kavahja (a hátára festett tetoválás) a morrighani és a dalbrecki királyság jelképeinek összefonódását ábrázolja: az oroszlán és a szőlő indák, tehát szó szerint "karommal és indákkal jelölték meg". Liát valójában Arabella Celestine Idris Jezeliának hívják, beceneve a Jezelia rövidítése. A nevet édesanyjától kapta úgy, hogy apja nem egyezett bele.
Az utolsó versszaknak csupán az első szava, a "Míg" szócska utal arra, hogy mi lehet Lia feladata: valószínűleg a "sárkányt" kell megállítania valahogy.

5. versszak: az ötödik és a hatodik új, eddig ismeretlen versszakok, amelyekre csak a második rész végén derül fény. Az, hogy a "száz arcú sárkány nem ismer határokat" alátámaszthatja azt az elméletet, miszerint nem egy személyről, hanem egy szervezetről, vagy az emberi gonoszság általános megszemélyesítéséről van szó. Jelentheti azonban azt is, hogy a Komizár hatalma mindenhova elér, előle nem menekülhet senki.
Az, hogy a sajátjai elárulják utalhat arra, hogy a morrighaniak hátat fordítottak neki: először amikor vérdíjat tűztek ki rá, majd amikor elhitték, hogy saját akaratából lett a Komizár felesége, és árulónak bélyegezték. Szólhat azonban egy jövőbeni árulásról, talán Rafe, vagy Pauline részéről (nagyon remélem, hogy nem).

6. versszak: ez a versszak szerintem Lia halálát vetíti előre, hiszen majdnem azt mondja, hogy életével kell áldoznia a nagyobb jó érdekében.

 

Venda

A többi királyságról nem igen esett szó ebben a kötetben, azok szokásairól és hitrendszeréről az előző kötet kritikájában olvashattok, ezen a linken.

Többet tudtunk meg viszont Venda politikai struktúrájáról. Az országot a Komizár irányítja. Az emberből Komizár csak akkor lehet, ha megöli az elődjét (ez az összes hatalmi pozícióval így van). Állítólag a pozíció rejtette életveszély miatt nem olyan gyakori a váltás. A Komizár munkáját egy tanács segíti, amely a következőkből áll:

• 10 rahtan: jelentése - aki soha nem hibázik. A Komizár legmegbízhatóbb emberei, fő tanácsadói. A rahtanok egyike az orgyilkos.
• 14 kormányzó: Venda 14 tartományának vezetői
• 5 chievdar: katonai vezetők
• a Komizár

Venda kopár vidék, ahol nehezen terem meg az élethez szükséges élelem. A nép tehát többnyire éhezik, főleg mióta egy hatalmas sereget is etetnie kell. Az ott élők ebből adódóan nagyon babonásak, hisznek a régi énekekben, reménykedni akarnak, ezért könnyen manipulálhatók. Csak egy szokásukról szerzünk tudomást, egy különös asztali áldás féleségről, amely egy köszönetmondó szöveg elmondása után, egy csont övre akasztásával zárul.

 

Helyszín

Venda fővárosa (Sanctum) nagy valószínűséggel az "egykori" Washington területén fekszik, a városnézés közben ugyanis Kaden megmutat Liának néhány romot. Az egyik ilyen egy egykori, majdnem száznyolcvan méter magas torony szerű építményé, amelyet az Ősök egy vezetőjük emlékére állítottak. A másik egy szobor, amely "egy férfi fejét és vállait ábrázolta. Az arc nem egy isten tökéletes arca volt, nem is az ideális katonáé. Különös árnyakkal bírt: a homloka túl széles volt, az orra hatalmas, kiemelkedő járomcsontja miatt úgy tűnt, mint aki éhezik." Szerintem az egykori National Mall parkban állnak és a Washington-, illetve a Lincoln-emlékművek romjait csodálják. A leírás mindenesetre illik rá, a fehér márvány, a templomszerű épület romjai a szobor mögött mind-mind az Egyesült Államok fővárosának két legismertebb emlékműjére utal.

Azt gondolom, hogy mindez alátámasztja a hipotézisemet, mely szerint a regény egy posztapokaliptikus jövőben játszódik. Habár naivan úgy gondoltam, hogy Európa egykori területén zajlanak a könyv történései, megelégszem Amerikával is. A klíma azonban különös, de ezt okozhatta az "apokalipszis".

 

Kérdések

Az első kötet elolvasása után maradtak bennem kérdések. Lássuk, hogy kaptunk-e rájuk választ.

1. A vendaiak miért is támadják szomszédaikat/mik a Komizár motivációi? 

A Komizár csak még több hatalmat szeretne, illetve egy termékenyebb, kellemesebb klímájú országot. Több ezres sereget állított fel ennek elérése érdekében és az Ősök könyveiből rengeteg katonai eszközt (lőszer, stb) épített, mindezt persze népe jólétének árán, hiszen mindezek költségeit egyre nehezebben tudják megfizetni.

2. Kaden múltjában mi történhetett, ami Vendába taszította? 

A férfi egy morrighani nemes törvénytelen fia volt. Apja bántalmazta, majd anyja halála után eladta őt koldusoknak, akik éheztették őt. A Komizár ebből a helyzetből mentette ki, így nyerve el bizalmát és örök hűségét, amelyet a morrighaniak ellen érzett gyűlölet is táplál.

3. Mi pontosan az adottság? 

Az adottságról még nem derült ki sok minden, de jelenleg úgy tűnik, hogy ősök által "suttogott" vagy "énekelt" megérzés szerűség. A regény közepétől fogva még emberi alakot, Venda személyében meg is jelenik Liának.

4. Mire lett Lia "kiválasztva"? 

Ez még nem derül ki pontosabban, habár az erről szóló vers bővült két versszakkal. Majdnem biztos, hogy valamilyen áldozatot kell hoznia, hacsak nem ő az áldozat, azaz életével kell áldoznia.

5. Mi vagy van-e a királyságok között történelmi és kulturális kapocs? 

Van, de nem derült fény részletekre.

6. Miért nem bízik egymásban a morrighani és a dalbercki királyság? 

Csak annyi derült ki, hogy többször is átverték egymást, illetve hogy Dalbreck igényt tart egy kikötőre, amely szerinte őt illeti.

7. Most komolyan, Eben lovának megölése előtt mit mond Lia vendaiul? Ez csak engem foglalkoztat? 

Nem derült ki, de elég csúnya lehetett.

Újabb kérdések is felmerültek:

1. Megbízhatunk-e Gwynethben? Hiszen megtudjuk, hogy a Kancellártól született gyermeke, neki kémkedett sokáig.

2. Lia népe miért hiszi el, hogy önszántából megy feleségül a Komizárhoz azok után, hogy Pauline szólt Lia testvéreinek arról, hogy a lányt elrabolták? 

3. Meghalt-e a Komizár? Ha igen, ki veszi át a helyét és ő is akar-e majd háborút?

4. Túl éli-e Lia a sérüléseit? Ha igen, most hova mennek?

5. Miért nem maradt Lia, hogy ő legyen az új Komizár miután megölte az előzőt? Hiszen ezzel talán megakadályozhatna egy háborút.

 

Összesítés

Nagyon tetszett a regénynek ez a folytatása, amint ez a bőbeszédű kritikámból talán érződik is. Természetesen számítottam a váltott szemszögre, hiszen furcsa lett volna most váltani, mégis zavart néha, leginkább akkor, amikor Pauline-ra váltottunk. Ezek a részek szerencsére rövidek voltak, de szerintem feleslegesek, hiszen mindezt később Liának is elmesélhette volna barátnője, vagy más szemtanú.

A regény továbbra is jól kidolgozott. bonyolult kultúrával és hitrendszerrel operál, ami reálissá, könnyen elképzelhetővé varázsolja a történetet. A szereplők is emberiek, nem tökéletesek, megvannak a maguk hibái, mégis szerethetők. Jól működik Rafe és Lia kapcsolata, és a Kadenhez fűződő testvéri érzelmek sincsenek eltúlozva, nincs kellemetlenkedő szerelmi háromszög (csak Kaden részéről, de szerintem ő úgyis Pauline-nal jön majd össze, hiszen ugyanazokkal a jelzőkkel illette a lányt, mint saját anyját, ez pedig jel).

Én mindenképpen ajánlom mindenkinek, aki szívesen olvas olyan regényt, amelynek erős női főszereplője van. Lia általában nem szorul segítségre, sőt, gyakran ő ment meg másokat. Nem az a típus, aki arra vár, hogy fehér paripáján megérkezzen a szőke herceg, hanem kezébe veszi az irányítást, és megoldja.

Oda vagyok Az árulás szívéért, és alig várom már a harmadik, egyben utolsó kötet megjelenését (habár nem tudom, hogy lehetne mindezt egy kötetben lezárni).

Ha kíváncsiak vagytok az első kötet kritikájára, ezen a linken találjátok.

Ezen a linken találhattok egyéb információkat a Gabo SFF és a Könyvjelző blogoknak köszönhetően.

Az árulás csókja

 
Szerző: Mary E. Pearson
Fordító: Miks-Rédai Viktória
Eredeti cím: The Kiss of Deception
Kiadó: Gabo Könyvkiadó
Kiadás éve: 2015
ISBN: 978 963 406 127 4

Fülszöveg: EGY HERCEGNŐ KERESI A HELYÉT AZ ÚJJÁSZÜLETETT VILÁGBAN.

Megszökik az esküvője napján. Ősi iratokat lop el a kancellár titkos gyűjteményéből. A saját apja küld fejvadászokat utána.

Ő Lia hercegnő, Morrighan Királyságának Első Leánya.

Morrighan Királyságának rendjét hagyományok és egy letűnt világ történetei szabják meg, de bizonyos hagyományoknak Lia nem hajlandó engedelmeskedni. Az elrendezett házasság elől menekülő és új életre vágyó lány az esküvője reggelén egy távoli halászfaluba szökik. Egy fogadóban talál munkát, ahová hamarosan két idegen érkezik, de Lia mit sem tud arról, hogy egyikük az elhagyott herceg, a másik pedig egy ellene küldött orgyilkos.

Megtévesztés és árulás szövi hálóját a három fiatal köré, és Lia veszedelmes titkokra bukkan, amelyek elpusztíthatják a világát. A titkokon túl azonban olyasmit is talál, amire nem számított – szerelmet.

Vélemény: A történet a felelősségei elől menekülő hercegnő és az őt kereső herceg és orgyilkos szemszögéből íródott. A legtöbb esetben Lián keresztül figyelhetjük meg a történéseket, de itt-ott található egy-egy olyan fejezet, amely a herceg vagy az orgyilkos, Rafe vagy Kaden szemszögéből íródott (pl. az egyik fejezetcím az, hogy "A herceg", a következőé meg az, hogy "Az orgyilkos", majd későbbi fejezet címe az, hogy "Kaden", majd pedig az, hogy "Rafe". A regény tehát váltott szemszögből, illetve első szám első személyben íródott, amit nem kedvelek annyira. Ennek szövődménye lett az, hogy a herceg és orgyilkos kilétét övező titokzatosság összezavart, hiszen nem lett volna gond, ha csak Lia szempontjából ismerjük meg a történetet, az izgalom ráadásul így is megmaradt volna. Vizuális típus lévén, engem sokáig összezavart, hogy nem tudni melyik a herceg és melyik az orgyilkos és mégis belelátni a fejükbe, hiszen így nem tudtam elképzelni a jeleneteket. Számomra az olvasás olyan, mint a filmnézés: nem a betűket látom, hanem a jelenetet, ezért különösen zavaró, ha nem lehetek biztos abban, hogy ki-kicsoda. Az egyetlen megoldás az volt, hogy kitaláljam kit rejtenek a megadott nevek. Szerencsére eltaláltam, habár nem egy félrevezető információt kaptunk (ha érdekelnek a spoileres véleményem, KATT)

A történet főbb szereplői tehát Lia, Rafe, Kaden, Pauline (a hercegnő legjobb barátnője) és Berdi (a fogadós). Tetszettek a karakterek, habár sokáig nem derülnek ki a motivációik, a múltjukból sem tudunk meg sokat, mégis árnyaltak, több síkuak, és érdekesek. Személy szerint én nagyon örültem annak, hogy végül abba a személybe szeretett bele Lia, akinek mindvégig szurkoltam. Nem vagyok oda a szerelmi háromszögekért, általában nem is nagyon olvasok olyan regényeket, amelyekben kiemelt szerepet kap egy ilyen szerelmi szál. Ebben a regényben azonban tetszett, hogy a főszereplő már az első pillanattól fogva jobban vonzódott az egyikhez, mint a másikhoz, és kitartott választottja mellett. Nagyon remélem, hogy a következő kötetben ezt nem kívánja bonyolítani a szerző, mert hatalmas csalódás érne.

A szereplők, akármilyen keveset is szerepelnek, mind rétegeltek, megvannak a maguk motivációi, története, problémái, így mindegyik valóságosnak hat. Azt hiszem ez az egyik oka annak, hogy ez a regény egyszerűen magába szippant, és nem enged. A szereplőgárda hitelessége miatt az olvasó könnyen együttérezhet velük, a helyükbe képzelheti magát. Ott van például a kedves és naiv, mégis erős Pauline szerelmi története és annak következményei, Berdi története, a teravinni pap, Berdi kisegítői, a vendai csapat  története (Griz, Eben, Finch és Malich). Minden szereplő jelenére hatással van a múlt, és nagyon érdekes végignézni azt, ahogyan engednek ennek a hatásnak, vagy épp hogy küzdenek ellene.

A regény egy másik zseniális tulajdonsága azok az apró momentumok, amelyekre az ember első olvasásra talán fel sem figyel. Egy elejtett mondat, egy különös kérés, amelynek abban a pillanatban nincs jelentősége, mégis, ha az olvasó elgondolkozik rajtuk rájön, hogy a későbbiekben ezeknek nagyon fontos lesz majd. Talán kicsit túlzónak hat, de ilyen szempontból emlékeztet a Harry Potter sorozatra, hiszen arra is jellemző volt az ilyesmi.

A világ is fantasztikusan lett felépítve, habár arról nagyon keveset tudtunk meg az első kötetben. Úgy éreztem, hogy ez a tudatlanság megakadályoz abban, hogy teljes mértékben érthessem a különböző karakterek motivációit, döntéseinek következményét (pl. miért kell egy esküvő, a szövetséghez, azaz miért nem lehet szövetség, ha a hercegnő elszökik... hiszen közös érdek fűződik hozzá).

A mondavilág szerint a morrighani nép a Túlélők leszármazottai. Úgy tűnik, hogy valamilyen tragédia folytán, egy korábbi technikailag igen fejlett civilizáció eltűnt, a kataklizmát pedig csak kevesen élték túl. A romok és az Ősök leírása alapján, nekem az a tippem, hogy a mi civilizációnk bukása után játszódik a történet, Európában. A térkép alapján ez persze nem igazolható, nekem akkor is ez az érzésem támadt olvasás közben.

A túlélők vándorolni kezdtek, amíg letelepedésre alkalmas helyet nem találtak. Az énekekben hullarablókról is van szó, mindenesetre biztosan tudni, hogy Morrighan és Dalbreck birodalmait a Túlélők leszármazottai alapították. Van egy harmadik nép is, amely valószínűleg hasonlóképpen alakult, Lia anyjáé, habár arról alig tesznek említést a regényben. Szerintem a vagabundok (Lia a regény második felében találkozik ezzel a vándor-kereskedő néppel) is ugyaninnen származnak, ők Gaudrei népe.

A hitvilággal kapcsolatban annyi derül ki, hogy a nagy vándorlásról szóló történetek amolyan szentírásnak minősülnek, az ezzel kapcsolatos dalok pedig amolyan imák. Több istenük is van, de egyiknek sincs saját neve, az általuk vezérelt dolgok alapján különböztetik meg őket. A hiedelmek szerint, egy család első leány gyermeke különleges adottsággal rendelkezik. Az istenek adták ezt az ajándékot a Túlélőknek, hogy ezzel is könnyítsék akkori nehéz helyzetüket. Abból, ami a regényben kiderül, ez az adottság valahol az előérzet és a jövőbe látás között van fél úton, de erről sem derül ki sok minden, hiszen a hercegnő nem rendelkezik az adottsággal.

Mivel ez egy regénysorozat első kötete, természetesen maradtak megválaszolatlan kérdések, amelyekből számomra a legfontosabbak:

1. A vendaiak miért is támadják szomszédaikat/mik a Komizár motivációi?
2. Az orgyilkos múltjában mi történhetett, ami Vendába taszította?
3. Mi pontosan az "adottság"?
4. Mire lett Lia "kiválasztva"?
5. Mi vagy van-e a királyságok között történelmi és kulturális kapocs?
6. Miért nem bízik egymásban a morrighani és a dalbrecki királyság?

Forrás: MFKata gondolatai

Mint láthatjátok, nagyon tetszett nekem ez a regény, hiszen még mindig gondolkozom a megoldáson, habár pontosan tudom, hogy csak a következő kötet megjelenésekor fogok többet tudni. Tetszett a karakterek személyiségének felépítése, a történet struktúrája és tempója, a bizonytalanság, ami a herceg és az orgyilkos kilétét övezte hozzáadott egy kis izgalmat a történethez. Tetszik, hogy Lia döntésének következményei vannak, amiket ő fel is ismer. Különösen tetszik, hogy ilyen erős női karakter lett a történet főszereplője, aki valójában egyedül is boldogul, nem feltétlenül van szüksége arra, hogy megmentsék. A regény vége amúgy borzalmas, hiszen fontos pillanatban szakad meg a történet, az olvasó pedig csak bosszankodik, hogy "hogyan lehet ilyen pillanattal zárni egy regényt". Talán az egyetlen dolog, amely számomra érthetetlen és idegesítő volt olvasás közben az, hogy miért nem volt képes valaki megmondani Liának az esküvő előtt, hogy a herceg fiatal és jóképű, vagy miért nem találkozhattak.

Mindenképpen ajánlom neked ezt a regényt, ha szereted a fantasyt, a romantikát, az erős női szereplőket és a misztikumot.

Ha tetszett az első regény, akkor a második, Az árulás szíve című kötet első fejezetét ITT olvashatod el. Megjelenés: 2016 könyvfesztivál.

Gyilkosság világvége előtt

Író: Ben H. Winters
Fordító:Falvay Dóra
Eredeti cím: The Last Policeman
Kiadó: Agave kiadó
Kiadás éve: 2015
ISBN: 978 615 552 239 0

Fülszöveg: Mi értelme gyilkosok után nyomozni, ha hamarosan úgyis mind meghalunk?

Hank Palace nyomozó már számtalanszor szembesült ezzel a kérdéssel, mióta a 2011GV1 jelű aszteroida megjelent a kutatók radarján. Többé ugyanis nincs esély a megmenekülésre, nincs remény. Csupán hat hónapnyi drága idő maradt a becsapódásig, aztán a Föld elpusztul. A visszaszámlálás során lenyűgöző képet kapunk az apokalipszisbe rohanó Egyesült Államokról: gazdasága összeroppant, a termény a földeken rohad. Zsúfoltak a templomok, zsinagógák. Az emberek világszerte hagyják félbe munkájukat – de nem úgy Hank Palace.

Ő a végére akar járni egy látszólagos öngyilkosságnak, abban a városban, ahol hetente tucatjával történik ilyesmi – csakhogy ez az egy valamiért gyanús neki. Ő az egyetlen, aki mindenáron tudni akarja az igazat, ám nyomozása során sokkal keményebb kérdésekkel is szembesülnie kell annál, mint hogy „ki a bűnös”: Milyen alapokon áll civilizációnk? Mit ér egy élet? Mit tenne bármelyikünk, mit tennénk igazából, ha tudnánk, hogy napjaink meg vannak számlálva?

A krimi mellett a sci-fi felé is kitekintő Gyilkosság világvége előtt a bűnügyi rejtély megoldását egy közelgő apokalipszis előterébe helyezi. 2012-es megjelenését követően viharos kritikai sikert aratott, és Winters megkapta érte a műfajban legrangosabbnak számító Edgar Allan Poe-díjat, az Amazon pedig beválogatta az év legjobb száz könyve közé.

Vélemény: A legrosszabb amit tehetsz egy könyvvel az, ha magas elvárásokkal állsz neki az olvasásnak, hiszen az is egyfajta előítélet, ráadásul olyan, aminek lehetetlen megfelelni. Még nem jelent meg magyarul a regény, amikor én először hallottam róla, és tűkön ülve vártam, hogy mikor is tarthatom végre kezemben a saját példányomat. Nos, megtörtént, elolvastam.

Azt gondolom a magyar kiadás legnagyobb problémája a könyv címe és a fülszövege. A regényt ugyanis úgy írták meg, hogy sokáig "nem tudni", milyen katasztrófa következtében viselkedik a társadalom úgy, ahogy. A magyar kiadás azonban a címben, a borítón és a fülszövegben is lelövi a poént, így pedig rém unalmassá válik a könyv egy-egy részlete, amiben információkat csepegtet a főszereplő a Földet és az embereket sújtó tragédiáról. Emiatt megint olyan könyv volt ez számomra, amelyiknek első felét nem igen tudtam élvezni, a második felét azonban mindenképpen érdekesnek találtam.

A másik probléma számomra, hogy többször is megakadtam gépelési hibákon. Tudom, hogy általában marad egy-kettő, de az utóbbi időben olvasott könyvekben én nem találtam (vagy nem volt annyira észrevehető), így a regény olvasása közben mindig megakadtam rajtuk. Az egyik mondatban pedig egyenesen úgy éreztem, hogy egy egész szó hiányzik, mert valahogy nem volt értelme, lógott a levegőben.

Utánanéztem a kiadás folyamatának, és teljes mértékben megértem, hogy mennyi munka és fáradság van emögött. Én magam is fordítok (habár nem műfordítással foglalkozom), így ismerem a munkafolyamatot, a nehézségeket. Tudom, hogy a műfordítást nem fizetik meg rendesen, értem, hogy a fordító talán egyszerre több könyvön is dolgozik, ahogyan a szerkesztő is. Mindezek ellenére azt gondolom, hogy az olvasó egy termékért fizet (nem is keveset), a pénzéért pedig a lehető legjobb minőséget kell kapnia. Nem célom bárkit is megbántani, és nem is akarok pocskondiázni. Azt gondolom azonban, hogy a "megértés" egy dolog, az "elfogadás" pedig egy másik. Attól, hogy megértem az okát, nem kell elfogadnom. Ha csak csendben tűrném, hogy a pénzemért rossz minőségű terméket kapok, akkor magamra vethetnék amiért folyton újabb hibás könyveket kell olvasnom, ha pedig elmondom a véleményemet, akkor reménykedhetem abban, hogy ezt építő jellegű kritikának fogják majd fel az illetékesek, és tesznek majd valamit a fejlődés érdekében.

Mindezekkel együtt, körülbelül a könyv felétől kezdtem igazán élvezni a történetet, amikor jobban beindul a nyomozás. Korábban is voltak érdekes pillanatok, főleg azok tetszettek, amelyek a közelgő tragédiával kapcsolatos társadalmi reakcióját mutatták be. Tetszett, hogy nem a kollektív pánik mellett döntött a szerző, hanem vette a fáradtságot, és végig gondolta, hogy a különböző személyiség típusok vajon hogyan viselnék a közelgő biztos halál gondolatát. Van, aki továbbra is rendesen járna munkába, a normális életbe kapaszkodna, mások mindent feladnának a boldogság hajszolásáért, bakancslistájuk tételeinek teljesítéséért, egyesek beleőrülnének, mások katatón állapotba kerülnének. A lehetőségek tárháza végtelen, hiszen minden ember más, így hát máshogy is reagál egy ilyen hírre.

Na de mi motiválhatna egy embert gyilkosságra, ha nem sokára úgyis meghal mindenki? Ez volt a történet legfőbb kérdése, aminek megoldására rá kellett jönni ahhoz, hogy kiderüljön az igazság és meglegyen a tettes.

Személy szerint én a gyilkos első megjelenésének pillanatában tudtam, hogy ő lesz az, habár a motivációban nem voltam biztos. Ez egy másik oka talán annak, hogy nem tudtam úgy élvezni ezt a történetet, ahogyan szerettem volna, hiszen nem viseltem türelmesen azt, hogy a nyomozó nem gyanakszik eléggé az illetőre. Mindezek ellenére nem találtam rossznak a könyvet, talán inkább az olvasás körülményei, a hangulatom nem voltak megfelelőek.

Így mindenképpen ajánlom abban az esetben, ha szívesen olvasol disztópikus, világvégéről szóló realisztikus történeteket, ha szereted a krimi műfaját, és ha nem zavar, ha regény lassan halad csak előre.

(A borító nagyon tetszik, szeretem az egyszerűségét, de még jobbnak találom az eredeti amerikai borítót.)

Az árulás csókja spoileres jegyzetek

Szerző: Mary E. Pearson

Fordító: Miks-Rédai Viktória

Eredeti cím: The Kiss of Deception

Kiadó: Gabo Könyvkiadó

Kiadás éve: 2015

ISBN: 978 963 406 127 4

Fülszöveg: EGY HERCEGNŐ KERESI A HELYÉT AZ ÚJJÁSZÜLETETT VILÁGBAN.

Megszökik az esküvője napján. Ősi iratokat lop el a kancellár titkos gyűjteményéből. A saját apja küld fejvadászokat utána.
Ő Lia hercegnő, Morrighan Királyságának Első Leánya.
Morrighan Királyságának rendjét hagyományok és egy letűnt világ történetei szabják meg, de bizonyos hagyományoknak Lia nem hajlandó engedelmeskedni. Az elrendezett házasság elől menekülő és új életre vágyó lány az esküvője reggelén egy távoli halászfaluba szökik. Egy fogadóban talál munkát, ahová hamarosan két idegen érkezik, de Lia mit sem tud arról, hogy egyikük az elhagyott herceg, a másik pedig egy ellene küldött orgyilkos.
Megtévesztés és árulás szövi hálóját a három fiatal köré, és Lia veszedelmes titkokra bukkan, amelyek elpusztíthatják a világát. A titkokon túl azonban olyasmit is talál, amire nem számított – szerelmet.

Figyelem: ezek a jegyzetek cselekmény leírást tartalmaznak. Ha a spoiler mentes kritika érdekel, kattints a következő linkre.

Forrás: MFKata gondolatai

A történet a felelősségei elől menekülő hercegnő és az őt kereső herceg és orgyilkos szemszögéből íródott, a legtöbb esetben Lián keresztül figyelhetjük meg a történéseket, de itt-ott található egy-egy olyan fejezet, amely a herceg vagy az orgyilkos, Rafe vagy Kaden szemszögéből íródott (pl. az egyik fejezetcím az, hogy A herceg, a következőé meg az, hogy Az orgyilkos, majd későbbi fejezet címe az, hogy Kaden, majd pedig az, hogy Rafe). Vizuális típus lévén, engem sokáig összezavart, hogy nem tudni melyik a herceg és melyik az orgyilkos, hiszen így nem tudtam elképzelni a jeleneteket. Számomra az olvasás olyan, mint a filmnézés: nem a betűket látom, hanem a jelenetet, ezért különösen zavaró, ha nem lehetek biztos abban, hogy ki-kicsoda. Az egyetlen megoldás az volt, hogy kitaláljam kit rejtenek a megadott nevek. Szerencsére eltaláltam, habár nem egy félrevezető információt kaptunk.

• Rafe = Jaxon Tyrus Rafferty herceg.
  Gwyneth leírása: "[...] halász lehet.Erős a válla, sötét, napszítta a haja, és ráférne a fésülködés. A keze is össze van vagdalva. Komor fajta, aligha ad nagyobb borravalót."
  Lia leírása: "A halásznak nevezett napszítta, sötét hajával, és felhorzsolt kezével sokkal számítóbbnak tűnt, mint a városi halászok. Valami szokatlan merészség is sugárzott róla, a tartásából, mintha minden lépését tökéletesen magabiztosan tenné meg. [...] Igaz, a haja hosszú volt és fésületlenül hullott a vállára, ám meglehet, csak nehéz útja volt és nem talált semmit, amivel hátrakösse."
• Kaden = vendai orgyilkos
  Gwyneth leírása: "A jobb oldali, a szőke, meg kereskedő. Talán szőrméket árul. Kicsit ringatózva jár, mint azok mindig. És nézd a kezét, még sosem vont hálót, nem is kapált, legfeljebb nyilazott."
  Lia leírása: "A szőke testalkatra csaknem ugyanolyan volt, de talán egy ujjnyival alacsonyabb növésű és kissé szélesebb vállú; a haja is csak a gallérjáig ért. Ő is, mint a  barátja, józan életűnek tűnt, ugyanakkor valami komolyság lengte körül, mint egy saját felhő."

Az első nyom számomra Rafe lova volt. A herceg lováról tudjuk, hogy nehéz természetű, ez Svennel folytatott, indulás előtti beszélgetése közben derül ki. A fogadóban az első este Kaden szól Rafe-nek, hogy a lova ki akarja rúgni a pajta falát, majd egy másik alkalommal ugyanez a ló megharapja Kadent.

Három mozzanat volt, ami számomra félrevezető volt.

1. A Lia és Gwyneth által adott leírás, hiszen a hercegről feltételeznénk a összeszedettebb külsőt. 
2. Mivel ez a regény a sorozat első kötete még nem sokat tudni az említett országok kultúrájáról, így én azt feltételeztem, hogy Morrighan és Dalbreck hitvilága azonos. Kiderül azonban a fesztivál alkalmával, hogy Rafe nem ismeri az imákat és szent dalokat. Lehet, hogy tettette, hogy Lia ne ismerje fel, de az is lehet, hogy az ő országában más hitvilág él. Engem utóbbi lehetőség azért lepne meg, mert ők is hisznek az Első Leány adottságában, így feltételeztem, hogy ugyanazok a mondák körül épült fel hitrendszerük, mint Morrighan királysága esetében.
3. Amikor a Kancellár által küldött orgyilkost megölik, Rafe az, aki vállalja, hogy eltünteti a hullát, Kaden pedig bekíséri a remegő Liát. Az ember feltételezné, hogy az orgyilkosnak ebben nagyobb tapasztalata lévén, vállalja majd a feladatot, de nem így történt.

Mindenképpen érdekes, hogy Kaden nem csak jól beszéli a morrighani nyelvet, de ismeri is a dalokat, imákat. A regényből annyi derül ki a múltjáról, hogy királyi származású férfiak bántalmazhatták gyermekkorában. Talán ő is morrighani lett volna, és éppen Lia családjából bántotta volna valaki? Ez gondolom a későbbi kötetekben derül ki.

Egy újabb kiválasztott

A vendaiakon kívül a regényben a morrighani Kancellár is Lia életére tör, leginkább egy olyan dokumentum elrablása miatt, amely a hercegnőhöz hasonló tulajdonságokkal bíró hölgy valamiféle kiválasztott lenne.

"Morrighan ágyékából,
a pusztulás távolából,
uralkodók fondorkodásából,
a királynő félelméből
remény születik.

A halál túloldalán,
a nagy szakadékon átkelvén,
ahol az éhség lelkeket zabál,
ezer könnyet sírnak majd el.

A sárkány feléled majd,
ezer arcot vesz fel,
becsapja az elnyomottakat, összegyűjti a gonoszokat,
istenként, megállíthatatlanul csap le,
ítélete kérlelhetetlen,
törvénye hajthatatlan,
elrabolja az álmokat,
eltapossa a reményt.

Míg egy hatalmasabb nem támad,
a nyomorúság gyermeke,
aki gyenge volt,
akit meghurcoltak,
akit karommal és indákkal jelöltek meg,
aki titokban kapta meg a Jezelia nevet."

1. versszak: ez a leírás bármilyen morrighani uralkodótól született személyre illik, lehetne akár Lia egyik testvére, de akár lehet egy már meghalt, vagy még meg sem született ember is.

2. versszak: ha abból a feltételezésből indulunk ki, hogy a vers Liáról szól, akkor ez a leírás vonatkozhat arra az időszakra, amikor a hercegnőt rabként Terravinből Vendába viszik, hiszen egy sivatagon kelnek át, majd a folyó felett egy hídon Vendába. Persze jelenthet teljesen mást, és talán szó szerint a halálra vonatkoztatható, nem pedig egy halott vidékre.

3. versszak: a korábban vázolt feltételezésből kiindulva, azt gondolom, hogy ez a rész a Komizárról szólhat, hiszen láthatóan nem csak Vendaiakat gyűjtött maga köré. Szerintem Kaden például morrighani származású lehet, hiszen tökéletesen beszéli a nyelvet, de még a szent dalokat és imákat is ismerte a fesztiválkor.
Szintén illik a Komizárra az a kijelentés, hogy elnyomottakat használ ki, hiszen Kadenről és Ebenről is tudni lehet, hogy a morrighani rendszer keményen elbánt velük, menekülniük kellett az országból. Valószínűleg az ilyen emberek ellenérzéseire épít a Komizár, hiszen őket lehet legjobban fanatizálni.

4. versszak: ez az a rész, amely egyértelműen Liára utal. A lány kavahja (a hátára festett tetoválás) a morrighani és a dalbrecki királyság jelképeinek összefonódását ábrázolja: az oroszlán és a szőlő indák, tehát szó szerint "karommal és indákkal jelölték meg". Liát valójában Arabella Celestine Idris Jezeliának hívják, beceneve a Jezelia rövidítése. A nevet édesanyjától kapta úgy, hogy apja nem egyezett bele.
Az utolsó versszaknak csupán az első szava, a "Míg" szócska utal arra, hogy mi lehet Lia feladata: valószínűleg a "sárkányt" kell megállítania valahogy.

Őszintén szólva engem ez a szál nem hozott lázba, hiszen jó pár "kiválasztott" történetet olvastam már el, kicsit elkopottnak érzem már ezt a megoldást. Ami nekem legkevésbé tetszik az, hogy az utolsó versszak alapján teljesen egyértelmű, hogy Liáról van szó, egy pillanatig sem lehet kételkedni benne, vagy agyalni azon, hogy ki lehet az. Valahol ez így túl könnyűnek hat.

A szereplők

A történet főbb szereplői tehát Lia, Rafe, Kaden, Pauline (a hercegnő legjobb barátnője) és Berdi. Tetszettek a karakterek, habár sokáig nem derülnek ki a motivációik, a múltjukból sem tudunk meg sokat, mégis árnyaltak, több síkuak, és érdekesek. Személy szerint és nagyon örültem annak, hogy végül a hercegbe, azaz Rafe-be szeretett bele Lia, hiszen mindvégig neki szurkoltam. Nem vagyok oda a szerelmi háromszögekért, általában nem is nagyon olvasok olyan regényeket, amelyekben kiemelt szerepet kap egy ilyen szerelmi szál. Ebben a regényben azonban tetszett, hogy a főszereplő már az első pillanattól fogva jobban vonzódott az egyikhez, mint a másikhoz, és kitartott választottja mellett. Nagyon remélem, hogy a következő kötetben ezt nem kívánja bonyolítani a szerző, mert hatalmas csalódás érne.

A szereplők, akármilyen keveset is szerepelnek, mind rétegeltek, megvannak a maguk motivációi, története, problémái, így mindegyik valóságosnak hat. Azt hiszem ez az egyik oka annak, hogy ez a regény egyszerűen magába szippant, és nem enged. A szereplőgárda hitelessége miatt az olvasó könnyen együttérezhet velük, a helyükbe képzelheti magát. Ott van például a kedves és naiv, mégis erős Pauline szerelmi története és annak következményei, Berdi története, a teravinni pap, Berdi kisegítői, a vendai csapat története (Griz, Eben, Finch és Malich) ... minden szereplő jelenére hatással van a múlt, és nagyon érdekes végignézni azt, hogyan engednek ennek a hatásnak, vagy épp hogy küzdenek ellene.

Az univerzum

Mint már írtam, nagyon keveset tudunk meg arról a világról, amelyben a történet játszódik. A mondavilág szerint a morrighani nép a Túlélők leszármazottai. Úgy tűnik, hogy valamilyen tragédia folytán, egy korábbi technikailag igen fejlett civilizáció eltűnt, a kataklizmát pedig csak kevesen élték túl. A romok és az Ősök leírása alapján, nekem az a tippem, hogy a mi civilizációnk bukása után játszódik a történet, Európában. A térkép alapján ez persze nem igazolható (hiszen a térkép nem méretarányos, a földrajzi lenevezések pedig változhattak), nekem akkor is ez az érzésem támadt olvasás közben.

A túlélők vándorolni kezdtek, amíg letelepedésre alkalmas helyet nem találtak. Az énekekben hullarablókról is van szó, mindenesetre biztosan tudni, hogy Morrighan és Dalbreck birodalmait a Túlélők leszármazottai alapították. Van egy harmadik nép is, amely valószínűleg hasonlóképpen alakult, Lia anyjáé, habár arról alig tesznek említést a regényben. Szerintem a vagabundok (a fogságba ejtett Lia a regény második felében találkozik ezzel a vándorló-kereskedő néppel) is ugyaninnen származnak, ők Gaudrei népe.

Jelenleg három királyságról tudunk: Morrighan, Dalbreck és Venda.

• Morrighan: Lia, Pauline, Berdi otthona, fővárosa Civica, tengerparti királyság.
• Dalbreck: Jaxon Tyrus Rafferty herceg otthona.
• Venda: Kaden, Griz, Eben, Finch és Malich, a "barbárok" országa, vezetője a Komizár.

A hitvilágról sem derült még ki sok minden. A nagy vándorlásról szóló történetek amolyan szentírásnak minősülnek, az ezzel kapcsolatos dalok pedig amolyan imák. Több istenük is van, de egyiknek sincs saját neve, az általuk vezérelt dolgok alapján különböztetik meg őket. Nekem a fesztiválos jelentben leírt vallási ünnepség nagyon hasonlított a katolikus ünnepere, az utána következő mulatság pedig a búcsúkat juttatta eszembe. 

A hiedelmek szerint, egy család első leány gyermeke különleges adottsággal rendelkezik. Az istenek adták ezt az ajándékot a Túlélőknek, hogy ezzel is könnyítsék akkori nehéz helyzetüket. Abból, ami a regényben kiderül, ez az adottság valahol az előérzet és a jövőbe látás között van fél úton. A vagabund nép egyik tagja szerint azonban nem csak az első leányok rendelkeznek az adottsággal, hanem minden személy, aki hajlandó megtanulni odafigyelni a környezetére. Az adottság szerinte tehát megtanulható, nem pedig vele született képesség.
Eleinte úgy tűnik, hogy Lia nem rendelkezik az adottsággal. A regény folyamán azonban többször is hall különös dalokat, amik arról figyelmeztetik (habár erre ő nem jön rá), hogy valaki a nyomában van. Rabsága idején egy hang figyelmezteti, hogy nem jött el a szökés pillanat, később pedig a rá leselkedő veszélyt érzékeli előre, így képes megmenekülni. A fesztivál jelentben kiderül, hogy mekkora becsben tartják az első szülött lányokat.

• A kavah: Lia esküvői ceremóniájába beletartozik egy kavah rajzolása a hátára. A későbbiekben kiderül, hogy a kavah festékkel festett szimbólum, ami idővel lekopik a bőrről. A kavah festése drága szolgáltatás, így csak a nemesek engedhetik meg maguknak, ezért is aggódik Lia, hogy valaki meglátja, hiszen ez alapján felismerhetik. A hercegnő esetében viszont a kavah nem jön le, úgy viselkedik, mint egy tetoválás.

Egyéb

A regény egy másik zseniális tulajdonsága azok az apró momentumok,a melyekre az ember első olvasásra talán fel sem figyel. Egy elejtett mondat, egy különös kérés, amelynek abban a pillanatban nincs jelentősége, mégis, ha az olvasó elgondolkozik rajtuk rájön, hogy a későbbiekben ezeknek hatalmas jelentősége lesz majd. Talán kicsit túlzónak hat, de ilyen szempontból emlékeztet a Harry Potter sorozatra, hiszen arra is jellemző volt az ilyesmi.

Példák:

- Lia meglopja a Kancellárt (aki valamiért utálja a hercegnőt)

- A terravini pap segít Liának, de valójában miért?

- Gwyneth kém volt (kinek kémkedett, milyen ügyben)
- Gwyneth sok időt tölt egy idős házaspár gyermekével, aki hasonlít rá

- Griz beszéli a morrighani nyelvet, de nem akarja, hogy a többiek tudjanak róla. Talán ő is kém?

- A tigris és Lia kapcsolata

- A naplót, amit Lia ellopott, tollal írták... mert lehetett volna másképp is? Van/volt könyvnyomtatás? Vajon lúdtollra, vagy golyóstollra gondolt a szerző? (angolul a szerző a "pen" szót használta, ami szintén több értelmű szó)

Mint láthatjátok, nagyon tetszett nekem ez a regény, hiszen még mindig gondolkozom a megoldáson, habár pontosan tudom, hogy csak a következő kötet megjelenésekor fogok többet tudni. Tetszett a karakterek személyiségének felépítése, a történet struktúrája és tempója, a bizonytalanság, ami a herceg és az orgyilkos kilétét övezte hozzáadott egy kis izgalmat a történethez. Tetszik, hogy Lia döntésének következményei vannak, amiket ő fel is ismer. Különösen tetszik, hogy ilyen erős női karakter lett a történet főszereplője, aki valójában egyedül is boldogul, nem feltétlenül van szüksége arra, hogy megmentsék.

A váltott szemszögből, illetve első szám első személyben íródott regényeket nem kedvelem annyira, így ez volt az egyik olyan dolog, ami nem tetszett. Ennek szövődménye lett az, hogy a herceg és orgyilkost övező titokzatosság összezavart, hiszen nem lett volna gond, ha csak Lia szempontjából ismerjük meg a történetet, az izgalom viszont megmaradt volna.

A történetet meglehetősen izgalmas ponton szakította félbe a szerző, ami bosszantó lehet az olyan türelmetlen és kíváncsi olvasók számára, mint amilyen én vagyok. Lia, Kade és Rafe épp Venda területére lépnek, én pedig a Könyvfesztiválig izgulhatok, hogy vajon mi vár rájuk a szakadék túloldalán...
A regény végén persze mindenképpen maradtak megválaszolatlan kérdések, ami több részes sorozatnál természetes. Engem azért némiképpen zavart, hogy olyan keveset tudtunk meg a világról, amelyben a történet játszódik, pedig engem ez érdekelne leginkább. Úgy éreztem, hogy ez a tudatlanság megakadályoz abban, hogy teljes mértékben érthessem a különböző karakterek motivációit, döntéseinek következményét (pl. miért kell egy esküvő, a szövetséghez, azaz miért nem lehet szövetség, ha a hercegnő elszökik... hiszen közös érdek fűződik hozzá).

Megválaszolatlan kérdések:

1. A vendaiak miért is támadják szomszédaikat/mik a Komizár motivációi?

2. Kaden múltjában mi történhetett, ami Vendába taszította?

3. Mi pontosan az adottság?

4. Mire lett Lia "kiválasztva"?

5. Mi vagy van-e a királyságok között történelmi és kulturális kapocs?

6. Miért nem bízik egymásban a morrighani és a dalbercki királyság?
7. Most komolyan, Eben lovának megölése előtt mit mond Lia vendaiul? Ez csak engem foglalkoztat?

Mindenképpen ajánlom neked ezt a regényt, ha szereted a fantasyt, a romantikát, az erős női szereplőket és a misztikumot. Ha tetszett az első regény, akkor a második, Az árulás szíve című kötet első fejezetét ITT olvashatod el. Megjelenés: 2016 könyvfesztivál.

Ready player one

Író: Ernest Cline
Fordító: Roboz Gábor
Kiadó: Agave
Kiadás éve: 2015
ISBN: 978 615 552 281 9





















Fülszöveg: 2044-et írunk, és a valóság elég ronda egy hely. Az emberiség nagy részéhez hasonlóan a gimnazista Wade Watts is azt a kiutat látja zord környezetéből, hogy bejelentkezik az OASIS-ba, a világméretű virtuális utópiába, ahol az avatárján keresztül mindenki szabadon tanulhat, dolgozhat, és szórakozhat. Ugyancsak az emberiség nagy részéhez hasonlóan Wade is arról álmodozik, hogy ő találja meg elsőként a virtuális világ elrejtett kincsét. A szimuláció tervezőjeként ismert James Halliday ugyanis ördögi feladványt hagyott maga után, amelynek leggyorsabb megfejtője szédületes vagyonra és hatalomra tehet szert.

A Halliday által kifundált feladatok sikeres teljesítéséhez a popkultúra megszállott ismeretére van szükség, Wade pedig éppúgy otthon van a Gyalog galoppban, mint a Pac-Manben, a Rush életművében vagy az animékben. Amikor a tizennyolc éves srác hosszú évek kitartó munkája után megoldja az első feladványt, hirtelen a figyelem középpontjába kerül, és ez életveszélybe sodorja. Egyes játékosok ugyanis még a gyilkosságig is hajlandóak elmenni a mesés nyeremény megszerzéséért.

Ernest Cline első regénye a 2011-es megjelenését követően megkapta a rangos Prometheus-díjat, és mostanra a popkulturális irodalom egyik legfontosabb kortárs művévé vált. Több millió példányban adták el, világszerte óriási rajongótábora van, és készül belőle már a nagyköltségvetésű film is: Steven Spielberg rendezésében várhatóan 2017 végén mutatják be a mozik.

Vélemény: A történet első szám első személyben, múltidőben íródott, a főszereplő Wade Watts (Parzival) szemszögéből. A regényt úgy írta meg Ernest Cline, mintha Wade önéletrajzot írt volna. Általában nem szeretem, ha a főszereplő mesél, de ebben az esetben egyáltalán nem volt zavaró, nagyon is illett a regény stílusához, sőt, talán ez volt az egyetlen megfelelő módja egy ilyen történet elmondásához.

Wade önirónikus, szarkasztikus stílusa mindenképpen tetszett, sokkal viccesebbé és élvezhetőbbé tette az amúgy tragikus történetet (hiába olyan a vége, amilyen, szerintem ez igenis tragikus).

"A valódi életben nem voltam más, mint egy antiszociális remete. Egy kívülálló. Egy sápadt bőrű, popkultúra-megszállott kocka. Egy agorafóbiás otthonülő, igaz barátok, családtagok, és valódi emberi kapcsolatok nélkül. Csak egy újabb szomorú, elveszett, magányos lélek, aki egy bálványozott játékra pazarolja az életét. Az OASIS-on belül viszont egészen más volt a helyzet. (…) Popkulturális ikon voltam, a virtuális valóság közismert rocksztárja. A nyestkörökben pedig legenda. Fenét. Egy isten."

Nekem nagyon tetszett Wade karaktere a korábban említett stílus miatt, illetve naivitása, bártságossága és kedvessége is megfogott. Társai illettek hozzá, tökéletesen kiegészítették, erősítették egymást. Minden fontosabb mellékszereplő (H, Art3mis, Shoto) rétegelt karakter volt bonyolult személyiséggel: saját történettel, titkokkal, hibákkal és jó tulajdonságokkal.

Különösen tetszett a történet háttereként szolgáló disztópikus világ. A Ready Player One egy olyan jövőben játszódik, amelyben világunkat sikeresen tönkre tettünk: a globális felmelegedés hatására megváltozott a klíma, elfogyott a kőolaj, az atomháborúk pedig nem segítettek a környezetvédelmen. Az emberiség önző módon a nagyobb nyereség érdekében hagyta, hogy mindez megtörténjen, sőt, többnyire magára hagyta a bolygót annak ellenére, hogy még mindig ott él, hallani sem nagyon akarnak arról, hogy mi történik ott:

"A híradások kizárólag akkor szakították meg a népszerű interaktív szitkomokat és szappanoperákat, amikor valami egészen rendkívüli esemény történt. Mondjuk felfedeztek valamilyen új, ütős vírust, vagy egy újabb világváros tűnt el egy gombafelhőben."

Hogy miért? Egy James Halliday nevű ember létrehozta az OASIS-t (Ontologically Anthropocentric Sensory Immersive Simulation), egy virtuális valóságot. Az emberek nagy része tehát egy számítógép által generált, nem létező világban tengeti napjait, csak hogy ne kelljen szembe néznie a Föld hanyatlásával, szegénységükkel, betegségeikkel, az éhezéssel és a borzalmas körülményeikkel. A dolgok odáig fajultak, hogy az elnökválasztás sokkal kevésbé fontos eseménynek számít, mint az OASIS Felhasználói Bizottság elnökének és alelnökének választása, hiszen a Földnek már úgyis mindegy, 2044-re pedig már felnőtt egy olyan generáció, amely többnyire az OASIS-ban nőtt fel. 

"A generációm nem ismerte az OASIS nélküli világot. Számunkra ez a szimuláció sokkal több volt játéknál vagy szórakozási lehetőségnél. Amióta az eszünket tudtuk, az életünk szerves részét képezte. Egy rusnya világba születtünk, és az OASIS jelentette nekünk az egyedüli boldog menedéket."

Olvasóként persze rögtön látjuk, hogy ez a hozzáállás egy ördögi körbe vezeti az emberiséget, hiszen ha nem választanak megfelelő vezetőket, semmi esélye nem lesz annak, hogy javuljon a helyzet, mert akár tetszik, akár nem, a politikusoknak van csak akkora hatalma, hogy ilyen horderejű döntéseket hozzanak meg. Mégis, az aktuális statisztikák alapján láthatjuk, hogy jelenleg is nagy problémát jelent a választási hajlandóság gyengesége, nagy léptekkel haladunk tehát ebbe az irányba.

"Emberek milliárdjai dolgoztak és játszottak az OASIS-ban nap mint nap. Néhányan úgy ismerkedtek meg, szerettek egymásba és házasodtak össze, hogy egyszer sem tartózkodtak ugyanazon a földrészen. Az emberek valódi személyisége és avatárja közötti határvonal lassan elmosódott."

Az emberek már nem csak szabadidejűket töltik az OASIS-ban, hiszen a történet megkezdésének időpontjában már az üzleti élet nagy része a virtuális valóságban zajlik: ott intéznek ügyeket, tárgyalnak, adnak/vesznek (pl. szemtanúi lehetünk majd egy lakásvásárlásnak az OASIS-on keresztül), stb. Borzalmasnak és ijesztőnek tűnhet az emberi kapcsolatok ilyen erőteljes átalakulása, hiszen a virtuális világba csak egy számítógéphez csatlakozva lehet belépni, ami azt jelenti, hogy az emberek már nem igen találkoznak személyesen.

Én a regény olvasása közben mindezek ellenére megtaláltam az OASIS látszólagos pozitív oldalait is. Az ember ugyanis nem köteles saját, valódi adataival belépni a rendszerben. Annak mutathatja és mondhatja magát, amilyennek szeretné, függetlenül attól, hogy valójában milyen is ő. Persze ennek meglehetnek a veszélyei, de többnyire előnyökkel is járhat: az ember szabadon és ingyen tanulhat mindenki, a világ minden tudásához hozzáférhet, szabadon szórakozhat, illetve annak adhatja ki magát, akinek csak akarja.

"Marie véleménye szerint az OASIS volt a legjobb dolog, ami valaha történt a színesbőrűekkel és a nőkkel. Kezdettől fogva egy fehér férfi avatárt használt online ügyeinek intézéséhez, mert így látványos változást tapasztalt a bánásmódját és a rendelkezésére álló lehetőségeket illetően."

Az OASIS a lehetőségek tárházának tűnhet, ám valójában csak tüneti kezelést nyújt, a betegséget pedig hagyja súlyosbodni. Hiszen a színes bőrű nők problémájára valóban megoldást jelent az, hogy fehér férfinek tetetthetik magukat? Nem. A megoldás az lenne, ha olyannak fogadnák el őket amilyenek, az ha nem kellene szerepet játszaniuk. Az OASIS lehet egy út a megoldás felé, de nem maga a megoldás. Éppen ezért lennék kíváncsi a történet folytatására (nem tudok arról, hogy tervezné a szerző). A könyv egy kerek történetet mutat be, van eleje és vége, mégis érzem, hogy van itt még mit mondani.

Én mindenképpen oda vagyok, ha egy történet nem csak szórakoztatási céloknak felelnek meg, hanem reflektálnak a valóságra, illetve van tanulságuk is. Mindenképpen úgy érzem, hogy a Ready Player One megfelelt ezeknek a kritériumoknak, hiszen elénk állít egy a valóságunkon alapuló lehetséges jövőt, és olyan komoly társadalmi problémákat említ, amelyek minket is mélyen érintenek. Mindezek mellett azonban szórakoztató, emészthető, és egyáltalán nem szájbarágós, így mindenképpen ajánlom mindenkinek, aki szívesen olvas disztópiákat, vagy csak az időt múlatná egy kellemes regény társaságában.