Lelkek könyvtára

Író: Ransom Riggs
Fordító: Gálvölgyi Judit
Eredeti cím: Library of Souls
Kiadó: Kossuth Kiadó
Kiadás éve: 2016
ISBN: 978 963 098 481 2


















Fülszöveg: A Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekeiben kezdődött és az Üresek városában folytatódott kaland izgalmas véget ér a Lelkek könyvtárában.
A történet elején a tizenhat éves Jacob felismeri nagy erejű, új képességét, és kisvártatva alámerül a történelembe, hogy kimentse különleges társait egy szigorúan őrzött erődből. Jacobot az útján elkíséri Emma Bloom, a lángoló ujjú lány, és Addison MacHenry, az elveszett gyerekeket kiszimatoló kutya. A mai Londonból a Devil's Acre, az Ördög Hektárjának, a Viktória-korabeli Anglia legszörnyűbb nyomornegyedének labirintusszerű sikátoraiba utaznak. Ezen a helyen dől el örökre a világ összes különleges gyermekének sorsa.
Ahogyan az előző két kötet, a Lelkek könyvtára is a fantázia és a még sosem publikált régi fényképek elegyítésével nyújt egyedülálló olvasmányélményt.

Vélemény: Végre magyarul is kapható a Vándorsólyom különleges gyermekei trilógia utolsó kötete. Olyan gyorsan olvastam ki ezt a 468 oldalas regényt, hogy most nehezemre esik felfogni, hogy vége. Nagy valószínűséggel újra olvasom majd az egész sorozatot, és majd egy összefoglaló kritikát is írok róla.

A Lelkek könyvtára továbbra is feszített tempóban halad a történettel, hiszen ahogy a két első kötet, úgy ez is körülbelül három nap történéseit foglalja magában. Ennek hatására viszont nagyon sok az izgalmas jelenet: sem a szereplőknek, sem az olvasónak nem jut lélegzetvételnyi ideje az események feldolgozására.
Ebben a könyvben egy harmadik világba kerülnek, amelynek szabályai merőben különböznek a korábban látogatott hurkokétól. Így utólagosan azt gondolom, hogy nem ártott volna kicsit lassítani a tempón, és többet beszélni arról, mi hogyan működik és miért. Az őszinteség kedvéért azonban itt meg kell jegyeznem, hogy olvasás közben egyáltalán nem zavart a magyarázatok hiánya, hiszen a lényeget így is tökéletesen érteni. Igazából csak a világ iránti kíváncsiságom ébredt fel, és ezért gondolom azt, hogy egy kicsit több információ megosztása nem ártott volna.
A blog visszatérő olvasói valószínűleg tudják már, mennyire szeretem a lassúbb folyású regényeket. A Lelkek könyvtára azonban gyorsan halad előre, mégis imádtam minden egyes betűjét. Ez egyrészt a szerző, Ransom Riggs fantasztikus stílusának (és a fordító kiváló munkájának) köszönhető, a magába szippantó történetnek, a realisztikus karakterábrázolásnak és a regény három kötetét belengő különleges hangulatnak.

A regény ott veszi fel a fonalat, ahol a második kötetben elejtette. Jacobot, Emmát és Addisont (a beszélő kutya) a sors elszakította különleges barátaiktól, akiket lelkük kiszipolyozására raboltak el Caul (Vándorsólyom kisasszony öccse) és emberei. A triónak meg kell mentenie a gyerekeket, de persze erre egyedül nem lennének képesek. A keresés során eljutnak Devil's Acre-ba, az egyik talán legborzalmasabb hurokba, hiszen oda száműzik az ymbrynék a különleges világ bűnözőit. Nekem nagyon tetszett ennek a huroknak a leírása, mert úgy éreztem, hogy a szerző objektívan állt hozzá az ott folyó üzelmekhez, az ottani élethez és kultúrához. Minden borzalmát megmutatja az olvasónak, és valahogy mégsem érezni, hogy ítélkezne az ott élőkön. Imádom az objektivitást, hiszen nem szabad elfelejtenünk, hogy az éremnek mindig két oldala van, Ransom Riggs pedig minden esetben megmutatja mindketttőt.
A szereplők (Caul kivételével) például nem jók vagy rosszak, hanem a morális spektrum különböző helyein állnak. Jelen helyzetük, múltjuk, ismeretségi körük határozzák meg őket, és képesek a változásra. Nem egy karakter esetében tapasztalhatunk személyiségbeli fejlődést a történet előrehaladtával.
Jacob például tele van kétséggel saját képességeit és a történetben foglalt szerepét illetően. A regény elején csak Emma tartja benne a lelket, de ahogy kezdi érteni képességének működését és egyre magabiztosabban használja, úgy végre képes határozottabb döntések hozatalára.
Emma tüzes karaktere még mindig olyan lenyűgöző, mint az elején, erős mellékszereplő, aki nélkül Jacob biztosan nem jutott volna idáig. Lobbanékonysága gyakran sodorná veszélybe, de a könyv végére úgy érzem ő is sokat tanult magáról.

Orandi et Legendi

Mint ahogyan a korábbi két kötetben, úgy most is tele volt fényképekkel a regény. Leginkább illusztrációként szolgáltak, szerintem sokkal inkább, mint az első könyvekben. Korábban úgy éreztem, hogy sokat adnak hozzá a történet hangulatához, segítettek elképzelni azt, amit a leírás alapján néha nem volt könnyű, illetve kicsit nyugtalanítóak voltak. Lehet, hogy hozzászoktam a fekete-fehér képek hangulatához, de most nem egy kép esetében sem éreztem azt a különös borzongást, amit korábban igen. Valahogy nem voltak olyan furák, tényleg csak illusztráltak.






Az általam olvasott könyvekkel ellentétben, ebben a regényben nem igen van társadalmi problémákra utaló részek, sem megoldások, vagy azok hiányának kiemelése. Vannak természetesen morális dilemmák, hiszen azok nélkül nem regény a regény, de azok sem olyan súlyosak, hogy hatással lennének az ember hangulatára. Itt az emberi kapcsolatok és az akció a lényeg, a regény mozgatórugója pedig a baráti szeretet. A történetnek egyetlen célja van, a szórakoztatás, azt pedig mesteri szintre emeli. Pillanatok alatt beszippant a könyv, és többé biztosan nem ereszt. Engem mindenesetre magával ragadott, úgyhogy igazán sajnálom, hogy ezzel a kötettel véget is ér a történet.

Az árulás szíve

Író: Mary E. Pearson

Fordító: miks-Rédai Viktória

Eredeti cím: The Heart of Betrayal

Kiadó: Gabo Kiadó

Kiadás éve: 2016

ISBN: 978 963 406 254 7

Fülszöveg: A Venda barbár birodalmában foglyul esett Lia és Rafe számára alig van esély a menekülésre. Kaden, hogy megmentse Liát, akit korábban meg kellett volna ölnie, most azt állítja, hogy a hercegnő különleges adottságot birtokol – ez pedig felkelti a vendai komizár érdeklődését.

Semmi sem fekete vagy fehér többé. Rafe hazudott Liának, ám feláldozta a szabadságát, hogy megvédje. Kaden az életére tört, most mégis megmenti. A vendaiakról pedig, akiket Lia világéletében barbárnak hitt, kiderül, hogy távolról sem azok.
Liának meg kell küzdenie a neveltetésével, az adottságával és saját érzéseivel, miközben veszedelmes játékba fog az ellenséges főváros szívében… és döntései mindörökre megváltoztatják hazája, Morrighan és a saját sorsát.

* Ha kíváncsi vagy a spoileres kritikára, kattints a következő linkre.

Ahogyan az első kötetben, úgy ebben a folytatásban is váltott szemszögből figyelhetjük meg a történet haladását: Lia, Rafe, Kaden és - szerencsére csak ritkán - Paulinéból. Ha az arányokat nézzük, akkor legtöbbször a főszereplőn, azaz Lián keresztül értesülünk a helyzet alakulásáról.

A könyv összesen hatvannégy fejezetes, ebből:

• 38 jut Liára
• 11 jut Rafe-re
• 11 jut Kadenre 
• 4 jut Pauline-ra

Számomra nagyon különös volt a könyv szerkezeti felosztása, a fejezetek ugyanis különböző hosszúságúak voltak, olvasásuk még csak körülbelül sem tartottak ugyanolyan sokáig. Nagyon rövidek voltak például olyankor, amikor nem a főszereplő szemszögéből íródtak (min. másfél oldal, max. három oldal). Volt azonban olyan, amikor három egymást követő fejezet is Lia szemszögéből íródott, az első nyolc és fél, a következő másfél, a harmadik pedig tizenkét oldalas volt; habár valóban egymástól elkülönülő történéseket dolgoztak fel, nagyon furcsa volt ez a hatalmas különbség. Visszanézve ez volt a helyzet már az első kötetnél is, de akkor valahogy nem keltette fel a figyelmemet úgy, ahogyan most.

 

A szereplők

A fontosabb szereplők továbbra is ugyanazok, mint az első kötetben, azaz:

• Lia - Arabella Celestine Idris Jezelia, morrighani hercegnő
• Rafe - Jaxon Tyrus Rafferty, Dalbreck hercege és egyetlen örököse
• Kaden - vendai orgyilkos
• Pauline - Lia egykori szobalánya és legjobb barátnője

De most kiegészül a Komizárral, aki a könyv végéig a legtöbb jelenetben szintén szerepel. Magáról a Komizár személyéről keveset tudunk meg ebben a kötetben. Náhányan úgy gondolják, hogy egykor jó ember volt, én azonban kételkedem abban, hogy valaha más lett volna a személyisége. A segítségét legalábbis ebben a részben mindig manipulatív hátsó szándékkal nyújtotta, így kedveltetve meg magát a néppel és környezetével. Mindezek alapján viszont egysíkú, általános főgonosz szerepet tölt be, nincs igazán benne semmi különleges. Az a típus, akit az ember imád utálni.

Egy másik új szereplő Calantha, akiről nagyon nehéz eldönteni, hogy barát-e vagy ellenség, de mindenképpen fontos szerepet kap a történetben. Ő sokkal árnyaltabb karakter a Komizárnál, ennélfogva érdekesebb is, sőt fejlődőképes.

Karakterfejlődés leginkább Kaden esetében történik. Az olvasó is megismeri történetének egy részét, így könnyebb vele szimpatizálni. Kiderül ugyanis, honnan is ismeri ilyen jól a morrighani nyelvet és kultúrát, és miért fűzi olyan szoros kötelék Vendához és a Komizárhoz.

Lia tovább erősödik, óvatos szárnypróbálgatásokba kezd az adottságát illetően, habár még nehezen tudja elfogadni a természetnek ezt a logikusan megmagyarázhatatlan oldalát. Tartózkodása miatt mindent racionálisabban próbál megközelíteni mint általában, és éppen ez akadályozza meg szerintem abban, hogy képességének teljes hatalmát élvezhesse. Minél több különös dolog történik vele, annál földhözragadtabban gondolkozik, ez pedig megnehezíti adottságénak kiteljesedését. A főszereplőnk azonban ebben fejlődik leginkább a regény során, a végére már úgy éreztem, hogy kezdi elfogadni a dolgokat.

Rafe viszonylag háttérszerepbe kényszerül, legnagyobb sajnálatomra. Belőle merít Lia lelkierőt a mindennapokban, de ennél sajnos nincs nagyobb szerepe, hiszen a szökést sem ő szervezi. A rab státusz miatt és a lelki manipulációi sikerének érdekében a Komizár általában távol tartja őket egymástól, így ebben a kötetben sokkal kevesebb a romantikus jelenet, azok viszont nagyon jók, hiszen ilyenkor lélegezhet fel az olvasó, amolyan "szünet" szerepet töltenek be.

Venda

A többi királyságról nem igen esett szó ebben a kötetben, azok szokásairól és hitrendszeréről az előző kötet kritikájában olvashattok, ezen a linken.

Többet tudtunk meg viszont Venda politikai struktúrájáról. Az országot a Komizár irányítja. Az emberből Komizár csak akkor lehet, ha megöli az elődjét (ez az összes hatalmi pozícióval így van). Állítólag a pozíció rejtette életveszély miatt nem olyan gyakori a váltás. A Komizár munkáját egy tanács segíti, amely a következőkből áll:

• 10 rahtan: jelentése - aki soha nem hibázik. A Komizár legmegbízhatóbb emberei, fő tanácsadói. A rahtanok egyike az orgyilkos.
• 14 kormányzó: Venda 14 tartományának vezetői
• 5 chievdar: katonai vezetők
• a Komizár

Venda kopár vidék, ahol nehezen terem meg az élethez szükséges élelem. A nép tehát többnyire éhezik, főleg mióta egy hatalmas sereget is etetnie kell. Az ott élők ebből adódóan nagyon babonásak, hisznek a régi énekekben, reménykedni akarnak, ezért könnyen manipulálhatók. Csak egy szokásukról szerzünk tudomást, egy különös asztali áldás féleségről, amely egy köszönetmondó szöveg elmondása után, egy csont övre akasztásával zárul.

Kiderül az is, hogy melyik aktuális földrész posztapokaliptikus területén játszódik a történet, de nem lövöm le a poént, hátha ti is kitalálnátok olvasás közben. Én mindenesetre most már biztos vagyok abban, hogy elméletem helyes volt, és a mi világunk disztópikus jövőjében játszódik a történet.

Kérdések

Az első kötet elolvasása után maradtak bennem kérdések, ezek egy részére azonban itt fény derült. Természetesen újabb kérdések is felmerültek, hiszen máskülönben nem is tarthatná fent az olvasó érdeklődését a szerző.

1. Megbízhatunk-e Gwynethben?

2. A morrighaniak mért hisznek olyan könnyen Lia árulásában?

3. Mi lett a Komizárral?

4. Mi lesz most Liával?

5. A történtek után Lia miért nem maradt?

Összesítés

Nagyon tetszett a regénynek ez a folytatása, amint ez a bőbeszédű kritikámból talán érződik is. Természetesen számítottam a váltott szemszögre, hiszen furcsa lett volna most váltani, mégis zavart néha, leginkább akkor, amikor Pauline-ra váltottunk. Ezek a részek szerencsére rövidek voltak, de szerintem feleslegesek, hiszen mindezt később Liának is elmesélhette volna barátnője, vagy más szemtanú.

A regény továbbra is jól kidolgozott. bonyolult kultúrával és hitrendszerrel operál, ami reálissá, könnyen elképzelhetővé varázsolja a történetet. A szereplők is emberiek, nem tökéletesek, megvannak a maguk hibái, mégis szerethetők. Jól működik Rafe és Lia kapcsolata, és a Kadenhez fűződő testvéri érzelmek sincsenek eltúlozva, a szerelmi háromszög gyenge, nem idegesítő és inkább testvéri érzelmekről szól.

Én mindenképpen ajánlom mindenkinek, aki szívesen olvas olyan regényt, amelynek erős női főszereplője van. Lia általában nem szorul segítségre, sőt, gyakran ő ment meg másokat. Nem az a típus, aki arra vár, hogy fehér paripáján megérkezzen a szőke herceg, hanem kezébe veszi az irányítást, és megoldja.

Oda vagyok Az árulás szívéért, és alig várom már a harmadik, egyben utolsó kötet megjelenését (habár nem tudom, hogy lehetne mindezt egy kötetben lezárni).

Ha kíváncsiak vagytok az első kötet kritikájára, ezen a linken találjátok.

Az árulás szíve - spoileres kritika

Író: Mary E. Pearson

Fordító: Miks-Rédai Viktória

Eredeti cím: The Heart of Betrayal

Kiadó: Gabo Kiadó

Kiadás éve: 2016

ISBN: 978 963 406 254 7

Fülszöveg: A Venda barbár birodalmában foglyul esett Lia és Rafe számára alig van esély a menekülésre. Kaden, hogy megmentse Liát, akit korábban meg kellett volna ölnie, most azt állítja, hogy a hercegnő különleges adottságot birtokol – ez pedig felkelti a vendai komizár érdeklődését.

Semmi sem fekete vagy fehér többé. Rafe hazudott Liának, ám feláldozta a szabadságát, hogy megvédje. Kaden az életére tört, most mégis megmenti. A vendaiakról pedig, akiket Lia világéletében barbárnak hitt, kiderül, hogy távolról sem azok.
Liának meg kell küzdenie a neveltetésével, az adottságával és saját érzéseivel, miközben veszedelmes játékba fog az ellenséges főváros szívében… és döntései mindörökre megváltoztatják hazája, Morrighan és a saját sorsát.

Figyelem: ez a kritika cselekmény leírást tartalmaz. Ha a spoiler mentes kritika érdekel, kattints a következő linkre.

Ahogyan az első kötetben, úgy ebben a folytatásban is váltott szemszögből figyelhetjük meg a történet haladását: Lia, Rafe, Kaden és - szerencsére csak ritkán - Paulinéból. Ha az arányokat nézzük, akkor legtöbbször a főszereplőn, azaz Lián keresztül értesülünk a helyzet alakulásáról.

A könyv összesen hatvannégy fejezetes, ebből:

• 38 jut Liára
• 11 jut Rafe-re
• 11 jut Kadenre 
• 4 jut Pauline-ra

Számomra nagyon különös volt a könyv szerkezeti felosztása, a fejezetek ugyanis különböző hosszúságúak voltak, olvasásuk még csak körülbelül sem tartottak ugyanolyan sokáig. Nagyon rövidek voltak például olyankor, amikor nem a főszereplő szemszögéből íródtak (min. másfél oldal, max. három oldal). Volt azonban olyan, amikor három egymást követő fejezet is Lia szemszögéből íródott, az első nyolc és fél, a következő másfél, a harmadik pedig tizenkét oldalas volt; habár valóban egymástól elkülönülő történéseket dolgoztak fel, nagyon furcsa volt ez a hatalmas különbség. Visszanézve ez volt a helyzet már az első kötetnél is, de akkor valahogy nem keltette fel a figyelmemet úgy, ahogyan most.

A szereplők

A fontosabb szereplők továbbra is ugyanazok, mint az első kötetben, azaz:

• Lia - Arabella Celestine Idris Jezelia, morrighani hercegnő
• Rafe - Jaxon Tyrus Rafferty, Dalbreck hercege és egyetlen örököse
• Kaden - vendai orgyilkos
• Pauline - Lia egykori szobalánya és legjobb barátnője

De most kiegészül a Komizárral, aki a könyv végéig a legtöbb jelenetben szintén szerepel. Magáról a Komizár személyéről keveset tudunk meg ebben a kötetben. Calantha és Kaden úgy gondolják, hogy egykor jó ember volt, én azonban kételkedem abban, hogy valaha más lett volna a személyisége. A segítségét legalábbis ebben a részben mindig manipulatív hátsó szándékkal nyújtotta, így kedveltetve meg magát a néppel és környezetével.

Liának is saját céljai elérésére érdekében kegyelmez meg, amikor látja, hogy milyen szívesen fogadják őt a vendaiak többsége. a lány karizmája hatással lévén népére, úgy dönt, hogy maga mellett tartja (esküvővel) a lányt, de a férfi megmutatja szeme fehérjét amint az több "követőre" lel, mint az tetszene a Komizárnak.

Egy másik új szereplő Calantha, az előző Komizár bántalmazott lánya, akit az új (azaz aktuális) Komizár mentett meg (ezzel is népszerűségre téve szert, hiszen a lányt sokan szerették). A lányt gyakran megverte apja, az egyik ilyen alkalommal majdnem bele is halt sérüléseibe. Szeretője, aki az esemény kiváltó oka volt , el is hunyt az véreskezű apa által okozott sérülésekbe. A Komizár iránt érzett hála miatt nehezen tudja eldönteni, hogy kinek az oldalán áll.

Karakterfejlődés leginkább Kaden esetében történik. Az olvasó is megismeri történetének egy részét, így könnyebb vele szimpatizálni. Kiderül ugyanis, hogy egy Merighani nemes törvénytelen gyermeke, akit anyja halála után bántalmazott az apja, majd eladott egy koldus csoportnak. A koldusok éheztették a gyermek Kadent, hogy jobban megeshessen rajta az emberek szíve és így több pénzt tudjon kéregetni. Ha nem tért vissza elegendő pénzzel, akkor megverték. Ilyen állapotban talált rá az akkor még orvgyilkosként tevékenykedő jövendőbeli Komizár, és magával vitte, megmentve a gyermek életét. A férfi bosszút esküdött apja ellen, minden egyes tette ezt szolgálja és a tervezett morrighani háborút is eszköznek tekinti célja elérésében.

Kaden végtelenül hálás a Komizárnak, erős kötelék fűzik őket egymáshoz, már-már testvéri szeretet. A férfi Lia iránt érzett érzelmei azonban rossz hatással vannak erre a kapcsolatra és tanúi lehetünk a két szereplő eltávolodásának.

Lia tovább erősödik, óvatos szárnypróbálgatásokba kezd az adottságát illetően, habár még nehezen tudja elfogadni a természetnek ezt a logikusan megmagyarázhatatlan oldalát. Tartózkodása miatt mindent racionálisabban próbál megközelíteni mint általában, és éppen ez akadályozza meg szerintem abban, hogy képességének teljes hatalmát élvezhesse. Minél több különös dolog történik vele, annál földhözragadtabban gondolkozik, ez pedig megnehezíti adottságénak kiteljesedését. A főszereplőnk azonban ebben fejlődik leginkább a regény során, a végére már úgy éreztem, hogy kezdi elfogadni a dolgokat.

Rafe viszonylag háttérszerepbe kényszerül, legnagyobb sajnálatomra. Belőle merít Lia lelkierőt a mindennapokban, de ennél sajnos nincs nagyobb szerepe, hiszen a szökést sem ő szervezi. A rab státusz miatt és a lelki manipulációi sikerének érdekében a Komizár általában távol tartja őket egymástól, így ebben a kötetben sokkal kevesebb a romantikus jelenet, azok viszont nagyon jók, hiszen ilyenkor lélegezhet fel az olvasó, amolyan "szünet" szerepet töltenek be. 

 

Lia sorsa

Lia sorsát úgy tűnik, hogy egy szokásos kiválasztottságra utaló jövendölés, jóslat határozza meg, amely a következőképpen hangzik:

Morrighan ágyékából,

a pusztulás távolából,

uralkodók fondorkodásából,

a királynő félelméből

remény születik.

A halál túloldalán,

a nagy szakadékon átkelvén,

ahol az éhség lelkeket zabál,

ezer könnyet sírnak majd el.

A sárkány feléled majd,

ezer arcot vesz fel,

becsapja az elnyomottakat, összegyűjti a gonoszokat,

istenként, megállíthatatlanul csap le,

ítélete kérlelhetetlen,

törvénye hajthatatlan,

elrabolja az álmokat,

eltapossa a reményt.

Míg egy hatalmasabb nem támad,

a nyomorúság gyermeke,

aki gyenge volt,

akit meghurcoltak,

akit karommal és indákkal jelöltek meg,

aki titokban kapta meg a Jezelia nevet.

A sajátjai árulják el,

megverik és megalázzák,

mégis felfedi a gonoszt,

mert a százarcú sárkány

nem ismer határokat.

És meglehet, hosszan vártok,

de az ígéret hatalmas:

a Jezeliának nevezett

élete lesz az áldozat

a ti életetek reményéért.

1. versszak: ez a leírás bármilyen morrighani uralkodótól született személyre illik, lehetne akár Lia egyik testvére, de akár lehet egy már meghalt, vagy még meg sem született ember is.

2. versszak: ha abból a feltételezésből indulunk ki, hogy a vers Liáról szól, akkor ez a leírás vonatkozhat arra az időszakra, amikor a hercegnőt rabként Terravinből Vendába viszik, hiszen egy sivatagon kelnek át, majd a folyó felett egy hídon Vendába. Persze jelenthet teljesen mást, és talán szó szerint a halálra vonatkoztatható, nem pedig egy halott vidékre, főleg ha arra gondolunk, hogy a második kötet végén Lia a halálán van.

3. versszak: a korábban vázolt feltételezésből kiindulva, az első kötet olvasása után azt gondoltam, hogy ez a rész a Komizárról szólhat, hiszen láthatóan nem csak Vendaiakat gyűjtött maga köré: Kadenről például kiderült, hogy morrighani származású. Szintén illik a Komizárra az a kijelentés, hogy elnyomottakat használ ki, hiszen Kadenről és Ebenről is tudni lehet, hogy a morrighani rendszer keményen elbánt velük, menekülniük kellett az országból. Valószínűleg az ilyen emberek ellenérzéseire épít a Komizár, hiszen őket lehet legjobban fanatizálni. Az ezer arc pedig utalhat arra, hogy milyen manipulatív személy, más-más arcot mutat attól függően, hogy mit akar elérni.
A második kötet végén azonban Lia halálosan megsebesíti a Komizárt. Habár nem látjuk konkrétan, hogy meghalt (szerintem nem is), ha ez mégis megtörténne, akkor ez a versszak nem szólhat a Komizárról. Ez esetben azonban talán nem is egyetlen személyről szól, hanem általánosan az emberekben rejlő gonoszra utal, hiszen rengeteg emberről kiderül, hogy elárulták népüket, sokan akarhatják ezt a háborút.

4. versszak: ez az a rész, amely egyértelműen Liára utal. A lány kavahja (a hátára festett tetoválás) a morrighani és a dalbrecki királyság jelképeinek összefonódását ábrázolja: az oroszlán és a szőlő indák, tehát szó szerint "karommal és indákkal jelölték meg". Liát valójában Arabella Celestine Idris Jezeliának hívják, beceneve a Jezelia rövidítése. A nevet édesanyjától kapta úgy, hogy apja nem egyezett bele.
Az utolsó versszaknak csupán az első szava, a "Míg" szócska utal arra, hogy mi lehet Lia feladata: valószínűleg a "sárkányt" kell megállítania valahogy.

5. versszak: az ötödik és a hatodik új, eddig ismeretlen versszakok, amelyekre csak a második rész végén derül fény. Az, hogy a "száz arcú sárkány nem ismer határokat" alátámaszthatja azt az elméletet, miszerint nem egy személyről, hanem egy szervezetről, vagy az emberi gonoszság általános megszemélyesítéséről van szó. Jelentheti azonban azt is, hogy a Komizár hatalma mindenhova elér, előle nem menekülhet senki.
Az, hogy a sajátjai elárulják utalhat arra, hogy a morrighaniak hátat fordítottak neki: először amikor vérdíjat tűztek ki rá, majd amikor elhitték, hogy saját akaratából lett a Komizár felesége, és árulónak bélyegezték. Szólhat azonban egy jövőbeni árulásról, talán Rafe, vagy Pauline részéről (nagyon remélem, hogy nem).

6. versszak: ez a versszak szerintem Lia halálát vetíti előre, hiszen majdnem azt mondja, hogy életével kell áldoznia a nagyobb jó érdekében.

 

Venda

A többi királyságról nem igen esett szó ebben a kötetben, azok szokásairól és hitrendszeréről az előző kötet kritikájában olvashattok, ezen a linken.

Többet tudtunk meg viszont Venda politikai struktúrájáról. Az országot a Komizár irányítja. Az emberből Komizár csak akkor lehet, ha megöli az elődjét (ez az összes hatalmi pozícióval így van). Állítólag a pozíció rejtette életveszély miatt nem olyan gyakori a váltás. A Komizár munkáját egy tanács segíti, amely a következőkből áll:

• 10 rahtan: jelentése - aki soha nem hibázik. A Komizár legmegbízhatóbb emberei, fő tanácsadói. A rahtanok egyike az orgyilkos.
• 14 kormányzó: Venda 14 tartományának vezetői
• 5 chievdar: katonai vezetők
• a Komizár

Venda kopár vidék, ahol nehezen terem meg az élethez szükséges élelem. A nép tehát többnyire éhezik, főleg mióta egy hatalmas sereget is etetnie kell. Az ott élők ebből adódóan nagyon babonásak, hisznek a régi énekekben, reménykedni akarnak, ezért könnyen manipulálhatók. Csak egy szokásukról szerzünk tudomást, egy különös asztali áldás féleségről, amely egy köszönetmondó szöveg elmondása után, egy csont övre akasztásával zárul.

 

Helyszín

Venda fővárosa (Sanctum) nagy valószínűséggel az "egykori" Washington területén fekszik, a városnézés közben ugyanis Kaden megmutat Liának néhány romot. Az egyik ilyen egy egykori, majdnem száznyolcvan méter magas torony szerű építményé, amelyet az Ősök egy vezetőjük emlékére állítottak. A másik egy szobor, amely "egy férfi fejét és vállait ábrázolta. Az arc nem egy isten tökéletes arca volt, nem is az ideális katonáé. Különös árnyakkal bírt: a homloka túl széles volt, az orra hatalmas, kiemelkedő járomcsontja miatt úgy tűnt, mint aki éhezik." Szerintem az egykori National Mall parkban állnak és a Washington-, illetve a Lincoln-emlékművek romjait csodálják. A leírás mindenesetre illik rá, a fehér márvány, a templomszerű épület romjai a szobor mögött mind-mind az Egyesült Államok fővárosának két legismertebb emlékműjére utal.

Azt gondolom, hogy mindez alátámasztja a hipotézisemet, mely szerint a regény egy posztapokaliptikus jövőben játszódik. Habár naivan úgy gondoltam, hogy Európa egykori területén zajlanak a könyv történései, megelégszem Amerikával is. A klíma azonban különös, de ezt okozhatta az "apokalipszis".

 

Kérdések

Az első kötet elolvasása után maradtak bennem kérdések. Lássuk, hogy kaptunk-e rájuk választ.

1. A vendaiak miért is támadják szomszédaikat/mik a Komizár motivációi? 

A Komizár csak még több hatalmat szeretne, illetve egy termékenyebb, kellemesebb klímájú országot. Több ezres sereget állított fel ennek elérése érdekében és az Ősök könyveiből rengeteg katonai eszközt (lőszer, stb) épített, mindezt persze népe jólétének árán, hiszen mindezek költségeit egyre nehezebben tudják megfizetni.

2. Kaden múltjában mi történhetett, ami Vendába taszította? 

A férfi egy morrighani nemes törvénytelen fia volt. Apja bántalmazta, majd anyja halála után eladta őt koldusoknak, akik éheztették őt. A Komizár ebből a helyzetből mentette ki, így nyerve el bizalmát és örök hűségét, amelyet a morrighaniak ellen érzett gyűlölet is táplál.

3. Mi pontosan az adottság? 

Az adottságról még nem derült ki sok minden, de jelenleg úgy tűnik, hogy ősök által "suttogott" vagy "énekelt" megérzés szerűség. A regény közepétől fogva még emberi alakot, Venda személyében meg is jelenik Liának.

4. Mire lett Lia "kiválasztva"? 

Ez még nem derül ki pontosabban, habár az erről szóló vers bővült két versszakkal. Majdnem biztos, hogy valamilyen áldozatot kell hoznia, hacsak nem ő az áldozat, azaz életével kell áldoznia.

5. Mi vagy van-e a királyságok között történelmi és kulturális kapocs? 

Van, de nem derült fény részletekre.

6. Miért nem bízik egymásban a morrighani és a dalbercki királyság? 

Csak annyi derült ki, hogy többször is átverték egymást, illetve hogy Dalbreck igényt tart egy kikötőre, amely szerinte őt illeti.

7. Most komolyan, Eben lovának megölése előtt mit mond Lia vendaiul? Ez csak engem foglalkoztat? 

Nem derült ki, de elég csúnya lehetett.

Újabb kérdések is felmerültek:

1. Megbízhatunk-e Gwynethben? Hiszen megtudjuk, hogy a Kancellártól született gyermeke, neki kémkedett sokáig.

2. Lia népe miért hiszi el, hogy önszántából megy feleségül a Komizárhoz azok után, hogy Pauline szólt Lia testvéreinek arról, hogy a lányt elrabolták? 

3. Meghalt-e a Komizár? Ha igen, ki veszi át a helyét és ő is akar-e majd háborút?

4. Túl éli-e Lia a sérüléseit? Ha igen, most hova mennek?

5. Miért nem maradt Lia, hogy ő legyen az új Komizár miután megölte az előzőt? Hiszen ezzel talán megakadályozhatna egy háborút.

 

Összesítés

Nagyon tetszett a regénynek ez a folytatása, amint ez a bőbeszédű kritikámból talán érződik is. Természetesen számítottam a váltott szemszögre, hiszen furcsa lett volna most váltani, mégis zavart néha, leginkább akkor, amikor Pauline-ra váltottunk. Ezek a részek szerencsére rövidek voltak, de szerintem feleslegesek, hiszen mindezt később Liának is elmesélhette volna barátnője, vagy más szemtanú.

A regény továbbra is jól kidolgozott. bonyolult kultúrával és hitrendszerrel operál, ami reálissá, könnyen elképzelhetővé varázsolja a történetet. A szereplők is emberiek, nem tökéletesek, megvannak a maguk hibái, mégis szerethetők. Jól működik Rafe és Lia kapcsolata, és a Kadenhez fűződő testvéri érzelmek sincsenek eltúlozva, nincs kellemetlenkedő szerelmi háromszög (csak Kaden részéről, de szerintem ő úgyis Pauline-nal jön majd össze, hiszen ugyanazokkal a jelzőkkel illette a lányt, mint saját anyját, ez pedig jel).

Én mindenképpen ajánlom mindenkinek, aki szívesen olvas olyan regényt, amelynek erős női főszereplője van. Lia általában nem szorul segítségre, sőt, gyakran ő ment meg másokat. Nem az a típus, aki arra vár, hogy fehér paripáján megérkezzen a szőke herceg, hanem kezébe veszi az irányítást, és megoldja.

Oda vagyok Az árulás szívéért, és alig várom már a harmadik, egyben utolsó kötet megjelenését (habár nem tudom, hogy lehetne mindezt egy kötetben lezárni).

Ha kíváncsiak vagytok az első kötet kritikájára, ezen a linken találjátok.

Ezen a linken találhattok egyéb információkat a Gabo SFF és a Könyvjelző blogoknak köszönhetően.

Az árulás csókja

 
Szerző: Mary E. Pearson
Fordító: Miks-Rédai Viktória
Eredeti cím: The Kiss of Deception
Kiadó: Gabo Könyvkiadó
Kiadás éve: 2015
ISBN: 978 963 406 127 4

Fülszöveg: EGY HERCEGNŐ KERESI A HELYÉT AZ ÚJJÁSZÜLETETT VILÁGBAN.

Megszökik az esküvője napján. Ősi iratokat lop el a kancellár titkos gyűjteményéből. A saját apja küld fejvadászokat utána.

Ő Lia hercegnő, Morrighan Királyságának Első Leánya.

Morrighan Királyságának rendjét hagyományok és egy letűnt világ történetei szabják meg, de bizonyos hagyományoknak Lia nem hajlandó engedelmeskedni. Az elrendezett házasság elől menekülő és új életre vágyó lány az esküvője reggelén egy távoli halászfaluba szökik. Egy fogadóban talál munkát, ahová hamarosan két idegen érkezik, de Lia mit sem tud arról, hogy egyikük az elhagyott herceg, a másik pedig egy ellene küldött orgyilkos.

Megtévesztés és árulás szövi hálóját a három fiatal köré, és Lia veszedelmes titkokra bukkan, amelyek elpusztíthatják a világát. A titkokon túl azonban olyasmit is talál, amire nem számított – szerelmet.

Vélemény: A történet a felelősségei elől menekülő hercegnő és az őt kereső herceg és orgyilkos szemszögéből íródott. A legtöbb esetben Lián keresztül figyelhetjük meg a történéseket, de itt-ott található egy-egy olyan fejezet, amely a herceg vagy az orgyilkos, Rafe vagy Kaden szemszögéből íródott (pl. az egyik fejezetcím az, hogy "A herceg", a következőé meg az, hogy "Az orgyilkos", majd későbbi fejezet címe az, hogy "Kaden", majd pedig az, hogy "Rafe". A regény tehát váltott szemszögből, illetve első szám első személyben íródott, amit nem kedvelek annyira. Ennek szövődménye lett az, hogy a herceg és orgyilkos kilétét övező titokzatosság összezavart, hiszen nem lett volna gond, ha csak Lia szempontjából ismerjük meg a történetet, az izgalom ráadásul így is megmaradt volna. Vizuális típus lévén, engem sokáig összezavart, hogy nem tudni melyik a herceg és melyik az orgyilkos és mégis belelátni a fejükbe, hiszen így nem tudtam elképzelni a jeleneteket. Számomra az olvasás olyan, mint a filmnézés: nem a betűket látom, hanem a jelenetet, ezért különösen zavaró, ha nem lehetek biztos abban, hogy ki-kicsoda. Az egyetlen megoldás az volt, hogy kitaláljam kit rejtenek a megadott nevek. Szerencsére eltaláltam, habár nem egy félrevezető információt kaptunk (ha érdekelnek a spoileres véleményem, KATT)

A történet főbb szereplői tehát Lia, Rafe, Kaden, Pauline (a hercegnő legjobb barátnője) és Berdi (a fogadós). Tetszettek a karakterek, habár sokáig nem derülnek ki a motivációik, a múltjukból sem tudunk meg sokat, mégis árnyaltak, több síkuak, és érdekesek. Személy szerint én nagyon örültem annak, hogy végül abba a személybe szeretett bele Lia, akinek mindvégig szurkoltam. Nem vagyok oda a szerelmi háromszögekért, általában nem is nagyon olvasok olyan regényeket, amelyekben kiemelt szerepet kap egy ilyen szerelmi szál. Ebben a regényben azonban tetszett, hogy a főszereplő már az első pillanattól fogva jobban vonzódott az egyikhez, mint a másikhoz, és kitartott választottja mellett. Nagyon remélem, hogy a következő kötetben ezt nem kívánja bonyolítani a szerző, mert hatalmas csalódás érne.

A szereplők, akármilyen keveset is szerepelnek, mind rétegeltek, megvannak a maguk motivációi, története, problémái, így mindegyik valóságosnak hat. Azt hiszem ez az egyik oka annak, hogy ez a regény egyszerűen magába szippant, és nem enged. A szereplőgárda hitelessége miatt az olvasó könnyen együttérezhet velük, a helyükbe képzelheti magát. Ott van például a kedves és naiv, mégis erős Pauline szerelmi története és annak következményei, Berdi története, a teravinni pap, Berdi kisegítői, a vendai csapat  története (Griz, Eben, Finch és Malich). Minden szereplő jelenére hatással van a múlt, és nagyon érdekes végignézni azt, ahogyan engednek ennek a hatásnak, vagy épp hogy küzdenek ellene.

A regény egy másik zseniális tulajdonsága azok az apró momentumok, amelyekre az ember első olvasásra talán fel sem figyel. Egy elejtett mondat, egy különös kérés, amelynek abban a pillanatban nincs jelentősége, mégis, ha az olvasó elgondolkozik rajtuk rájön, hogy a későbbiekben ezeknek nagyon fontos lesz majd. Talán kicsit túlzónak hat, de ilyen szempontból emlékeztet a Harry Potter sorozatra, hiszen arra is jellemző volt az ilyesmi.

A világ is fantasztikusan lett felépítve, habár arról nagyon keveset tudtunk meg az első kötetben. Úgy éreztem, hogy ez a tudatlanság megakadályoz abban, hogy teljes mértékben érthessem a különböző karakterek motivációit, döntéseinek következményét (pl. miért kell egy esküvő, a szövetséghez, azaz miért nem lehet szövetség, ha a hercegnő elszökik... hiszen közös érdek fűződik hozzá).

A mondavilág szerint a morrighani nép a Túlélők leszármazottai. Úgy tűnik, hogy valamilyen tragédia folytán, egy korábbi technikailag igen fejlett civilizáció eltűnt, a kataklizmát pedig csak kevesen élték túl. A romok és az Ősök leírása alapján, nekem az a tippem, hogy a mi civilizációnk bukása után játszódik a történet, Európában. A térkép alapján ez persze nem igazolható, nekem akkor is ez az érzésem támadt olvasás közben.

A túlélők vándorolni kezdtek, amíg letelepedésre alkalmas helyet nem találtak. Az énekekben hullarablókról is van szó, mindenesetre biztosan tudni, hogy Morrighan és Dalbreck birodalmait a Túlélők leszármazottai alapították. Van egy harmadik nép is, amely valószínűleg hasonlóképpen alakult, Lia anyjáé, habár arról alig tesznek említést a regényben. Szerintem a vagabundok (Lia a regény második felében találkozik ezzel a vándor-kereskedő néppel) is ugyaninnen származnak, ők Gaudrei népe.

A hitvilággal kapcsolatban annyi derül ki, hogy a nagy vándorlásról szóló történetek amolyan szentírásnak minősülnek, az ezzel kapcsolatos dalok pedig amolyan imák. Több istenük is van, de egyiknek sincs saját neve, az általuk vezérelt dolgok alapján különböztetik meg őket. A hiedelmek szerint, egy család első leány gyermeke különleges adottsággal rendelkezik. Az istenek adták ezt az ajándékot a Túlélőknek, hogy ezzel is könnyítsék akkori nehéz helyzetüket. Abból, ami a regényben kiderül, ez az adottság valahol az előérzet és a jövőbe látás között van fél úton, de erről sem derül ki sok minden, hiszen a hercegnő nem rendelkezik az adottsággal.

Mivel ez egy regénysorozat első kötete, természetesen maradtak megválaszolatlan kérdések, amelyekből számomra a legfontosabbak:

1. A vendaiak miért is támadják szomszédaikat/mik a Komizár motivációi?
2. Az orgyilkos múltjában mi történhetett, ami Vendába taszította?
3. Mi pontosan az "adottság"?
4. Mire lett Lia "kiválasztva"?
5. Mi vagy van-e a királyságok között történelmi és kulturális kapocs?
6. Miért nem bízik egymásban a morrighani és a dalbrecki királyság?

Forrás: MFKata gondolatai

Mint láthatjátok, nagyon tetszett nekem ez a regény, hiszen még mindig gondolkozom a megoldáson, habár pontosan tudom, hogy csak a következő kötet megjelenésekor fogok többet tudni. Tetszett a karakterek személyiségének felépítése, a történet struktúrája és tempója, a bizonytalanság, ami a herceg és az orgyilkos kilétét övezte hozzáadott egy kis izgalmat a történethez. Tetszik, hogy Lia döntésének következményei vannak, amiket ő fel is ismer. Különösen tetszik, hogy ilyen erős női karakter lett a történet főszereplője, aki valójában egyedül is boldogul, nem feltétlenül van szüksége arra, hogy megmentsék. A regény vége amúgy borzalmas, hiszen fontos pillanatban szakad meg a történet, az olvasó pedig csak bosszankodik, hogy "hogyan lehet ilyen pillanattal zárni egy regényt". Talán az egyetlen dolog, amely számomra érthetetlen és idegesítő volt olvasás közben az, hogy miért nem volt képes valaki megmondani Liának az esküvő előtt, hogy a herceg fiatal és jóképű, vagy miért nem találkozhattak.

Mindenképpen ajánlom neked ezt a regényt, ha szereted a fantasyt, a romantikát, az erős női szereplőket és a misztikumot.

Ha tetszett az első regény, akkor a második, Az árulás szíve című kötet első fejezetét ITT olvashatod el. Megjelenés: 2016 könyvfesztivál.

Ready player one

Író: Ernest Cline
Fordító: Roboz Gábor
Kiadó: Agave
Kiadás éve: 2015
ISBN: 978 615 552 281 9





















Fülszöveg: 2044-et írunk, és a valóság elég ronda egy hely. Az emberiség nagy részéhez hasonlóan a gimnazista Wade Watts is azt a kiutat látja zord környezetéből, hogy bejelentkezik az OASIS-ba, a világméretű virtuális utópiába, ahol az avatárján keresztül mindenki szabadon tanulhat, dolgozhat, és szórakozhat. Ugyancsak az emberiség nagy részéhez hasonlóan Wade is arról álmodozik, hogy ő találja meg elsőként a virtuális világ elrejtett kincsét. A szimuláció tervezőjeként ismert James Halliday ugyanis ördögi feladványt hagyott maga után, amelynek leggyorsabb megfejtője szédületes vagyonra és hatalomra tehet szert.

A Halliday által kifundált feladatok sikeres teljesítéséhez a popkultúra megszállott ismeretére van szükség, Wade pedig éppúgy otthon van a Gyalog galoppban, mint a Pac-Manben, a Rush életművében vagy az animékben. Amikor a tizennyolc éves srác hosszú évek kitartó munkája után megoldja az első feladványt, hirtelen a figyelem középpontjába kerül, és ez életveszélybe sodorja. Egyes játékosok ugyanis még a gyilkosságig is hajlandóak elmenni a mesés nyeremény megszerzéséért.

Ernest Cline első regénye a 2011-es megjelenését követően megkapta a rangos Prometheus-díjat, és mostanra a popkulturális irodalom egyik legfontosabb kortárs művévé vált. Több millió példányban adták el, világszerte óriási rajongótábora van, és készül belőle már a nagyköltségvetésű film is: Steven Spielberg rendezésében várhatóan 2017 végén mutatják be a mozik.

Vélemény: A történet első szám első személyben, múltidőben íródott, a főszereplő Wade Watts (Parzival) szemszögéből. A regényt úgy írta meg Ernest Cline, mintha Wade önéletrajzot írt volna. Általában nem szeretem, ha a főszereplő mesél, de ebben az esetben egyáltalán nem volt zavaró, nagyon is illett a regény stílusához, sőt, talán ez volt az egyetlen megfelelő módja egy ilyen történet elmondásához.

Wade önirónikus, szarkasztikus stílusa mindenképpen tetszett, sokkal viccesebbé és élvezhetőbbé tette az amúgy tragikus történetet (hiába olyan a vége, amilyen, szerintem ez igenis tragikus).

"A valódi életben nem voltam más, mint egy antiszociális remete. Egy kívülálló. Egy sápadt bőrű, popkultúra-megszállott kocka. Egy agorafóbiás otthonülő, igaz barátok, családtagok, és valódi emberi kapcsolatok nélkül. Csak egy újabb szomorú, elveszett, magányos lélek, aki egy bálványozott játékra pazarolja az életét. Az OASIS-on belül viszont egészen más volt a helyzet. (…) Popkulturális ikon voltam, a virtuális valóság közismert rocksztárja. A nyestkörökben pedig legenda. Fenét. Egy isten."

Nekem nagyon tetszett Wade karaktere a korábban említett stílus miatt, illetve naivitása, bártságossága és kedvessége is megfogott. Társai illettek hozzá, tökéletesen kiegészítették, erősítették egymást. Minden fontosabb mellékszereplő (H, Art3mis, Shoto) rétegelt karakter volt bonyolult személyiséggel: saját történettel, titkokkal, hibákkal és jó tulajdonságokkal.

Különösen tetszett a történet háttereként szolgáló disztópikus világ. A Ready Player One egy olyan jövőben játszódik, amelyben világunkat sikeresen tönkre tettünk: a globális felmelegedés hatására megváltozott a klíma, elfogyott a kőolaj, az atomháborúk pedig nem segítettek a környezetvédelmen. Az emberiség önző módon a nagyobb nyereség érdekében hagyta, hogy mindez megtörténjen, sőt, többnyire magára hagyta a bolygót annak ellenére, hogy még mindig ott él, hallani sem nagyon akarnak arról, hogy mi történik ott:

"A híradások kizárólag akkor szakították meg a népszerű interaktív szitkomokat és szappanoperákat, amikor valami egészen rendkívüli esemény történt. Mondjuk felfedeztek valamilyen új, ütős vírust, vagy egy újabb világváros tűnt el egy gombafelhőben."

Hogy miért? Egy James Halliday nevű ember létrehozta az OASIS-t (Ontologically Anthropocentric Sensory Immersive Simulation), egy virtuális valóságot. Az emberek nagy része tehát egy számítógép által generált, nem létező világban tengeti napjait, csak hogy ne kelljen szembe néznie a Föld hanyatlásával, szegénységükkel, betegségeikkel, az éhezéssel és a borzalmas körülményeikkel. A dolgok odáig fajultak, hogy az elnökválasztás sokkal kevésbé fontos eseménynek számít, mint az OASIS Felhasználói Bizottság elnökének és alelnökének választása, hiszen a Földnek már úgyis mindegy, 2044-re pedig már felnőtt egy olyan generáció, amely többnyire az OASIS-ban nőtt fel. 

"A generációm nem ismerte az OASIS nélküli világot. Számunkra ez a szimuláció sokkal több volt játéknál vagy szórakozási lehetőségnél. Amióta az eszünket tudtuk, az életünk szerves részét képezte. Egy rusnya világba születtünk, és az OASIS jelentette nekünk az egyedüli boldog menedéket."

Olvasóként persze rögtön látjuk, hogy ez a hozzáállás egy ördögi körbe vezeti az emberiséget, hiszen ha nem választanak megfelelő vezetőket, semmi esélye nem lesz annak, hogy javuljon a helyzet, mert akár tetszik, akár nem, a politikusoknak van csak akkora hatalma, hogy ilyen horderejű döntéseket hozzanak meg. Mégis, az aktuális statisztikák alapján láthatjuk, hogy jelenleg is nagy problémát jelent a választási hajlandóság gyengesége, nagy léptekkel haladunk tehát ebbe az irányba.

"Emberek milliárdjai dolgoztak és játszottak az OASIS-ban nap mint nap. Néhányan úgy ismerkedtek meg, szerettek egymásba és házasodtak össze, hogy egyszer sem tartózkodtak ugyanazon a földrészen. Az emberek valódi személyisége és avatárja közötti határvonal lassan elmosódott."

Az emberek már nem csak szabadidejűket töltik az OASIS-ban, hiszen a történet megkezdésének időpontjában már az üzleti élet nagy része a virtuális valóságban zajlik: ott intéznek ügyeket, tárgyalnak, adnak/vesznek (pl. szemtanúi lehetünk majd egy lakásvásárlásnak az OASIS-on keresztül), stb. Borzalmasnak és ijesztőnek tűnhet az emberi kapcsolatok ilyen erőteljes átalakulása, hiszen a virtuális világba csak egy számítógéphez csatlakozva lehet belépni, ami azt jelenti, hogy az emberek már nem igen találkoznak személyesen.

Én a regény olvasása közben mindezek ellenére megtaláltam az OASIS látszólagos pozitív oldalait is. Az ember ugyanis nem köteles saját, valódi adataival belépni a rendszerben. Annak mutathatja és mondhatja magát, amilyennek szeretné, függetlenül attól, hogy valójában milyen is ő. Persze ennek meglehetnek a veszélyei, de többnyire előnyökkel is járhat: az ember szabadon és ingyen tanulhat mindenki, a világ minden tudásához hozzáférhet, szabadon szórakozhat, illetve annak adhatja ki magát, akinek csak akarja.

"Marie véleménye szerint az OASIS volt a legjobb dolog, ami valaha történt a színesbőrűekkel és a nőkkel. Kezdettől fogva egy fehér férfi avatárt használt online ügyeinek intézéséhez, mert így látványos változást tapasztalt a bánásmódját és a rendelkezésére álló lehetőségeket illetően."

Az OASIS a lehetőségek tárházának tűnhet, ám valójában csak tüneti kezelést nyújt, a betegséget pedig hagyja súlyosbodni. Hiszen a színes bőrű nők problémájára valóban megoldást jelent az, hogy fehér férfinek tetetthetik magukat? Nem. A megoldás az lenne, ha olyannak fogadnák el őket amilyenek, az ha nem kellene szerepet játszaniuk. Az OASIS lehet egy út a megoldás felé, de nem maga a megoldás. Éppen ezért lennék kíváncsi a történet folytatására (nem tudok arról, hogy tervezné a szerző). A könyv egy kerek történetet mutat be, van eleje és vége, mégis érzem, hogy van itt még mit mondani.

Én mindenképpen oda vagyok, ha egy történet nem csak szórakoztatási céloknak felelnek meg, hanem reflektálnak a valóságra, illetve van tanulságuk is. Mindenképpen úgy érzem, hogy a Ready Player One megfelelt ezeknek a kritériumoknak, hiszen elénk állít egy a valóságunkon alapuló lehetséges jövőt, és olyan komoly társadalmi problémákat említ, amelyek minket is mélyen érintenek. Mindezek mellett azonban szórakoztató, emészthető, és egyáltalán nem szájbarágós, így mindenképpen ajánlom mindenkinek, aki szívesen olvas disztópiákat, vagy csak az időt múlatná egy kellemes regény társaságában.

A fakír, aki egy IKEA-szekrényben ragadt

Író: Romain Puértolas
Fordító: Takács M. József
Eredeti cím: L'extraordinaire voyage du fakir qui était resté coincé dans une armoire IKEA
Kiadó: Libri
Kiadás éve: 2014
ISBN: 978 963 310 370 8



















Fülszöveg: Volt egyszer egy szürke ruhás, nagyon szakállas hindu fakír, Hathadrab Béhrez Nehmár (ejtsd: hat-darabért-ez-nem-ár). Csalásból éldegélt, cukorszögeket és ál-pengéket nyelt reggeltől estig. Egy napon ez a fakír megérkezik Párizsba, hogy felkeresse az elemes bútorok Mekkáját, a szerelési útmutatók Lourdes-ját: az IKEA áruházat. Vásárolni szeretne magának egy – a kényelmét és a kenyérkeresetét egyszerre biztosító – szöges ágyat. Mivel szállodára nincsen pénze, elhatározza, hogy az éjszakát az áruházban tölti. Ám a szekrényt, ahol elbújik, egyszer csak felteszik egy Angliába induló kamionra, melynek rakterében néhány szudáni férfi lapul. Angliában letartóztatják, és a bevándorlókkal együtt kitoloncolják Spanyolországba. Innen egy utazóládában menekülve Rómában találja magát ahol nekilát megírni első regényét… A fakír szemfényvesztően mulatságos és szép szerelmi történetből megismerhetjük az illegális bevándorlók különös utazását Európába, az ígéret földjére.

Vélemény: Romain Puértolas rengeteg díjat nyert ezzel a regénnyel, elolvasása után pedig azt kell mondanom, meg is érdemelte.
Ha hasonlítanom kéne valamihez, akkor először Christopher Moore Biff evangéliuma jut eszembe. Habár a két szerző más fajta humorral operál, a két regény mindenképpen hasonlít abban, hogy könnyed, vicces módon próbál átadni egy igen fontos üzenetet. Míg a Biff evangéliuma a vallások közötti átjárhatóságot és a vallási toleranciát helyezte előtérben, az IKEA szekrényben ragadt fakír története az illegális bevándorlók és a különböző etnikumok iránti megértést emelte ki. A két történet abban is hasonlít, hogy az üzenet ugyan fontos, a felszín alatt folyton jelen van, mégse szájbarágósan tálalják a szerző, nem ez a regény fő eleme.

A mi esetünkben, a történet főszereplőjének különös utazását követhetjük nyomon (a francia cím: az IKEA szekrényben ragadt fakír fantasztikus utazása), ahogy önszántán kívül illegális bevándorlóvá válik, miután egy IKEA szekrényben ragadt, amelyet Angliába szállítanak Franciaországból. Utazása során rengeteg emberrel hozza össze a sors és rájön eddigi tisztességtelen élete értelmetlenségére. Úgy dönt, mostantól csak jót szeretne cselekedni és másokon segíteni, ez azonban nem olyan egyszerű, mint ahogy elsőre hangzik.

Nagyon tetszett a történetvezetés, a regényt a bejárt országok szerint tagolta a szerző. Kedveltem Ajatashatru (magyarul Hathadrab) karakterét, világlátását. A történetben ő az a szereplő, aki azt jelképezi, hogy igenis meg lehet változni: megérintik őt a bevándorlóktól hallott történetek, amelyek hatására rájön, habár kemény élete volt, van akinek még nála is rosszabb sors jutott. Mivel önkéntelenül is osztozik hányattatásaikon, közelről tapasztalhatta a rendszer működését és igazságtalanságát. Hiszen - ahogy Wiraj mondja - a bevándorlók nem tehetnek arról, hogy a Földközi tenger rossz oldalán születtek, ahol éhezés, betegség és halál jut osztályrészül. Csupán arra vágynak, hogy tisztességes munkát találjanak Európában (akár szart is lapátolnának kézzel, ha cserében befogadnák őket) és családjukat támogathassák, hogy azoknak ne kelljen tovább éhezniük. Mindent kockára tesznek - az életüket, az egészségüket és a büszkeségüket - hogy küzdhessenek a rájuk kirótt szerep ellen és ne kelljen végignézniük, hogy gyermekük éhen hal. Igen, csupán a rossz oldalon születtek. Európa pedig visszaküldi őket a halálba.

A történet főszereplőjén kívül nagyon tetszettek a mellékszereplők is, hiszen mindegyik karakteres volt, a maga módján vicces. A társadalom különböző rétegeinek egy-egy karikatúrisztikus karakterjegyeinek megszemélyesítései voltak, az ő jelenlétük is hordozott egyfajta társadalomkritikát, néha pozitívat, néha negatívat.
Különösen oda voltam a regény kezdéséért és befejezéséért, mindkettőt mesterien kivitelezte a szerző. Már az első mondat felkelti az olvasó figyelmét, hiszen különös, és már ott felcsillan a humor: "Az első szó, ami a Franciaországba érkező indiai fakír Hathadrab Béhrez Nehmar ajkát elhagyta egy svéd szó volt: IKEA." A befejezést pedig azért szerettem, mert a happy endet és a borzalmas valóságot egyszerre jelenítette meg záró soraiban, tökéletesen összegezve az esélyegyenlőség hiányának abszurditását.

A jelenleg is Magyarországra érkező menekültek ügye szerintem tökéletes apropót nyújt a regény elolvasásához annak ellenére, hogy nem a háború elől menekülőkről szól a történet. Ha érdekel, mi motiválhatja őket arra, hogy szülőhazájukat elhagyják és életüket kockára tegyék azért, hogy Európába jöhessenek; ha nem elégszel meg felszínes információkkal; ha kíváncsi vagy egy új nézőpontra, akkor mindenképpen olvasd el ezt a szórakoztató regényt.
Ha pedig az üzenete nem érdekel, de szereted a viccet, kedveled a Monty Python-féle humort, akkor is ajánlom ezt a regényt, hiszen önmagában is rém szórakoztató történetet mesél el, amelyben az abszurd és a helyzetkomikum tökéletes elegyének hatására többször is hangosan nevettem olvasás közben.

Feljövök érted a város alól

Író: Pék Zoltán
Cím: Feljövök érted a város alól
Kiadó: Agave
Kiadás éve: 2015
ISBN: 978 615 552 256 7

Fülszöveg: Corvinus élete olyan, mint a neve: kölcsönzött. A túlélésre játszik, és mint a többi shiftelő, dolgokat ad-vesz, radar alatt, a város alatt. Egy olyan Pesten él, amely a régi belvárost elhagyva egyre kijjebb és feljebb szorul, egy olyan Budával átellenben, amelyet egy szinte faji alapon működő egyház ural.

Corvinust ebben a kettéhasadt városban utoléri a saját múltja, és lehetősége adódik helyrehozni a dolgokat. Vagy, ha azt nem is, akkor legalább bosszút állni. Kimozdul a mindennapi életéből és teréből, hogy visszatérjen egy olyan világba, amely egyszer már kivetette magából.

Ebben a történetben a jövő itt van, és egyfolytában vége. Pék Zoltán disztópiája egy felismerhetetlenségig eltorzult Budapest mélyére invitálja az olvasót, és vezeti keresztül egy cselekménnyel teli, izgalmas történeten, melyben csak menekülés van, de menekvés nincs.

Vélemény: Pék Zoltán első regénye kettős érzéseket keltett bennem. Egyrészt tetszett. Érdekes jövőt, érdekes társadalmi felépítést ábrázol, különös hangulatot teremtenek a hosszú belső monológok, a különös környezet, a beszélő nevek. Azonban nem tetszett, hogy nem derült ki, miért is alakultak így a dolgok. A regény történéseit nem köti dátumhoz (engem ez nem zavart), így nem tudni mikor játszódik. Valamikor, a cselekmény kezdete előtt történt egy egyházi személy elleni merénylet, ami valamiért elindította a változásokat. Közben elbukott az Európai Unió, lemaradt a nyugat és fellendült a kelet, így lett Ázsia gazdaságilag és technikailag jóval fejlettebb, mint Európa (az Egyesült Államokkal nem tudjuk mi a helyzet). Valamilyen oknál fogva hatalmas vándorlás indult meg, Magyarország területén már sok más nép is él. A regényben csak Budáról és Pestről esik szó, nem tudni mi a helyzet az ország többi részén. Többször is elhintették a szereplők, hogy mindennek a hátterében különböző politikai és gazdasági érdekek húzódtak, de soha nem derül ki igazán, hogy miért is alakultak így a dolgok. Talán szándékosan tartják az embereket tudatlanságban? Nem tanítják őket meg arra, mi történt? Ez is egy elfogadható magyarázat lenne, habár az oktatásról nem esik szó a regényben, de talán épp ez jelzi, hogy ebben a világban nincs is ilyen? Akkor mi a helyzet a szakmákkal? Vagy mindenki, aki dolgozni akar autodidakta módon sajátítja el az ehhez szükséges készségeket? Vagy csak a Sikánban és Budán dolgoznak az emberek? - és így tovább... Rengeteg megválaszolatlan kérdés merült fel olvasás közben.

Ha azonban az ember lánya el tudja fogadni, hogy ezekre nem kap választ - a könyv felétől tisztán látni, hogy így lesz - akkor egészen élvezhető, sőt szerethető olvasmánnyá válik. A regény valójában Corvinus belső monológja, habár elég sok minden történik vele: mozgalmas cselekmény, bőven akad akció. A főszereplő barátságról, ellenségekről, életről, halálról, jóról és rosszról gondolkozik, miközben áthágja az élet által elébe vetett akadályokat.

A történeti háttér hiánya külön is érdekes hangulatot kölcsönöz, hiszen az olvasó nincs hozzászokva ahhoz, hogy kevesebbet tudjon, mint a főszereplő. Mi, akik kezünkbe vesszük a könyvet, általában mindentudó felsőbb hatalmakként figyeljük, ahogy a főhős rájön mindarra, ami számunkra nyilvánvaló. A szerző tálcán kínálja számunkra a kész történetet, nekünk csak befogadni kell azt, és jót derülni, amikor a karakterek nem jönnek rá arra, amit mi már két fejezettel korábban láthattunk. Hozzá szoktunk ehhez, kényelmes és kellemes élménnyé teszi az olvasást. Ebben a regényben azonban nem ez a helyzet. Csak annyit tudunk a világról, amelyben játszódik, amennyit a főszereplő hajlandó megosztani velünk. Corvinus pedig fukarul osztja az információt, mintha minden egyes morzsáját sajnálná tőlünk. Eleinte nagyon zavart és rontott is az olvasás élményén. Később azonban megértettem, hogy pont erről szól az egész: nem számít a múlt, a lényeg, hogy ide lyukadtunk ki. A jelen a lényeg, hogy túléljük, hogy megérjük a holnapot. Corvinusnak nincsenek kilátásai, azon a környéken valószínűleg kevesen élik meg az idős kort, így hát carpe diem: a főszereplőnk a mának él. Nem aggasztja a múlt, mert az feleslegesen emésztené fel az energiáit; keveset foglalkozik a jövővel, mert fogalma sincsen arról, hogyan alakul majd.

A különös hangulatot a történet befejezése is fokozza, nekünk kell kitalálni, hogy hogyan is jöhetett ki Corvinus az utolsó jelentből. Nem akarom lelőni a poént, így ennél többet nem árulok el róla, csak annyit fűznék hozzá, hogy nekem az egész regényből a befejezés tetszett a legjobban. Gyönyörű szimbolikus kört írt le a szereplő, tökéletes lezárása a történetnek és illeszkedik a regény hangulatához: se nem ilyen, se nem olyan.

Végső soron tehát inkább tetszett, mint nem. Biztos azonban, hogy nem ez lett a kedvenc science-fiction regényem. Ennek ellenére azt gondolom, hogy első regénynek nagyon jó, remélem Pék Zoltán folytatja majd az írást és sok könyvét olvashatom még.

Ha szereted a sci-fi társadalmi kérdések felől való megközelítését, akkor ez a regény neked való, mert Pék Zoltán egyáltalán nem részletezte a technikai vívmányok fejlődését. Mozgalmas történet, amely ennek ellenére inkább hangulat regény, ennek tudatában vegyétek kézbe, és akkor nem lesz csalódás.

Les anges meurent de nos blessures

Író: Yasmina Khadra (Mohammed Moulessehoul)
Cím: Les anges meurent de nos blessures
Kiadó: Éditions Julliard
Kiadás éve: 2013
ISBN: 978 226 624 650 7



















Fülszöveg: Il se faisait appeler Turambo, du nom du village misérable où il était né, dans l'Algérie des années 1920. Il avait pour lui sa candeur désarmante et un direct du gauche foudroyant. Il fréquenta le monde des Occidentaux, connut la gloire, l'argent et la fièvre des rings, pourtant aucun trophée ne faisait frémir son âme mieux que le regard d'une femme. De Nora à Louise, d'Aïda à Irène, il cherchait un sens à sa vie. Mais dans un monde où la cupidité et le prestige règnent en maîtres absolus, l'amour se met parfois en grand danger.

Vélemény: Előljáróban annyit, hogy ez a könyv még nem jelent meg magyarul, én is franciául olvastam. Olyan mély nyomot hagyott bennem, hogy úgy gondoltam, ennek ellenére meg kell osztanom veletek az élményt. Aki teheti (beszéli a nyelvet és be is tudja szerezni), az mindenképpen olvassa el ezt a fantasztikusan vezetett, színes szereplőkkel teli megható és elgondolkoztató történetet.
A szerző az első világháború utáni Algériát mutatja be, a háború okozta traumát és hatásait, a gyarmatosítók és a helyiek viszonyát, a szegénységet, a nélkülözést, az éhezést, a küzdelmet, a faji megkülönböztetést, a hírnév árát. A történet főszereplőjének életét követjük, a mélyszegénységből való kitörését, profi ökölvívóvá válását és bukását.

A regény a börtönben kezdődik, Turambo kivégzésének napján. A férfi fél a haláltól, ezért emlékeibe menekül, és próbálja megérteni, hogyan is jutott el idáig. A következő fejezettől már időrendben halad tovább a történet onnantól, hogy családjával együtt egy nyomornegyedbe kényszerül, miután egy földcsuszamlás romba döntötte szülőfaluját. Életének történetét három részre osztja, három nagy szerelme mentén: Nora (unokatestvére), Aida (egy prostituált), és Irène (egy rokkant ex-ökölvívó lánya) iránt táplált, gyakran viszonzatlan érzelmeivel való küzdelme.
A fiú egyik leghőbb vágya, hogy ő irányíthassa a sorsát, de milyen lehetőségei lehettek egy értékrendjéhez hű, fiatal arab fiúnak a francia gyarmatban? Egy nap aztán híre megy, hogy egy verekedés során kiütött egy ökölvívót, így veszi szárnyai alá DeStefano, edző, és M. Bolloq, helyi gazdag személyiség. A fiút sem a hírnév, sem a gazdagság nem vonzza, csupán függetlenséget szeretne és rendes megélhetést, hogy családját eltarthassa, sok mindenhez azonban nem ért, így elfogadja az ajánlatot.
De Turambo nem csak pénzre, hanem szeretetre is vágyik, legyen szó baráti, testvéri, anyai, vagy egy nő szeretetéről. Miután a halottnak hitt apjáról kiderül, hogy valójában elhagyta őket, ez a szükséglet csak erősebbé válik, de milyen esélyekkel indulhat az ökölvívás önzéssel és kapzsisággal kikövezett útján?