Gondold újra

Szerző: Szalai Mónika

Kiadó: Álomgyár kiadó

Kiadás éve: 2016

ISBN: 978 615 559 679 7

Fülszöveg: Minden ​család múltja befolyásolja annak jövőjét?
Az 1800-as évek Európájában járunk. Emma felismerve hibáit és tévedéseit megpróbálja újragondolni az életét, változtatni a viselkedésén, de lépten-nyomon akadályokba ütközik. A Headey család fokozatosan elénk táruló szövevényes titkai alaposan felforgatják Emma mindennapjait.
A fiatal lány, aki eddig makacsul ellenállt a házasság gondolatának, egy napon szembesül vele, hogy néhai nagyanyja, az erős akaratú, a családot vaskézzel irányító Anne Marie Shields döntései milyen nagy hatással bírhatnak még leszármazottai életére is, ha egyszer csak bepillanthatunk a múlt kútjába.
Mindeközben Emma egy régi jó barátjával való kapcsolatát is felülvizsgálja, aki hosszú távollét után újra felbukkan a nő életében.
Vajon csak hazugság volt, hogy a férfi rendszeresen írt neki? Vagy valami rejtélyes okból tűntek el az egymásnak küldött levelek? Kiderül-e valaha az igazság? Tisztázhatók-e a családot beárnyékoló titkok és félreértések? Kitart-e Emma az egyedüllét mellett?

Szalai Mónika hisz benne: nem véletlen, hogy a romantikus és fordulatos családregény hőseiben a modern olvasó is magára ismerhet.

Girl Seated by Shore by George Elgar Hicks, 1878

Általában a kritikáim írását azzal kezdem, hogy utána nézek, mit lehet tudni a szerzőről, hiszen az életében történtek gyakran befolyásolhatják, új értelmet adhatnak a regénynek, illetve nem figyelmen kívül hagyható szempont, hogy első könyves szerzőről van-e szó. Ez esetben azonban még az internet végtelen forrásai sem tudták kielégíteni kíváncsiságomat,egy Facebook adatlapon, és egy Titokzatos éjszaka című regényen kívül ugyanis semmit nem találtam a szerzőről. Amúgy a könyv története hasonlít a Gondold újra című regényéhez: egy hölgy kutatja saját múltját.

"Anne csak anyja halálos ágyánál tudja meg, hogyan is került az Arcin családhoz. Nyomozni kezd valódi származása, szülei után, de arra álmában sem számít, amivel végül szembesülnie kell. A megtalált múlt rég elfeledett sebeket tép fel, amelyre sem régi, sem újonnan megtalált családja nincs felkészülve. A múltról senki sem beszél szívesen, így szinte lehetetlennek tűnik kiderítenie, hogy mi is történhetett azon a titokzatos éjszakán, mikor édesanyja meghalt, ő pedig nevelőszüleihez került. Történet a XVIII. századból, kicsit másképp, egy cseppnyi romantikával fűszerezve."

Úgyhogy másodszor is a könyvhöz fordultam, és mily meglepetés! a jogok Borsa Brownt, az Arab és a Maffia sorozatok íróját illetik. Vajon a Szalai Mónika csupán álnév lenne? Úgy döntöttem hát, hogy felkeresem az Álomgyár kiadót, és egyenesen feltettem nekik a kérdést. Mészáros Judit nagyon hamar válaszolt is nekem:

"Ő valóban Szalai Mónika, méghozzá a saját nevén. Sajnos egy hiba miatt Borsa Brown került a könyvbe, de nem ő írta. E-könyvben már javították, de az eddig megjelent nyomtatott példányok esetében ugye lehetetlen sajnos."

A fent említett Titokzatos éjszaka című regényt is ő írta, a két történet közötti hasonlóság tehát nem véletlen. Ezek alapján a Gondold újra című regény a szerző második publikált könyve, ezt mindenképpen vegyétek figyelembe olvasás közben.

The Letter by Carl Larsson, 1885

Elég sok problémám volt ezzel a regénnyel, akkor is, ha maga az alapötlet tetszett. Az egyik legnagyobb bajom a történet szerkezetével volt, amit elsősorban a könyvben előforduló ellentmondások tükröznek, illetve az idő múlásának nem megfelelő ábrázolása, ami a szereplők hirtelen és megmagyarázhatatlan "hangulatváltozásában" mutatkozik meg.

• Az 54. oldalon például Miss Carvahall meglátogatja Emmát, aki ennek okán gondolkozik. Hamar levonja a következtetést, hogy valószínűleg udvariasságból nézett be hozzá, hiszen szomszédok lesznek. Pár mondattal később azonban "nem értette, mi a valódi oka látogatója jövetelének, mert hogy nem csak udvariasságból tette tiszteletét, abban Emma egy pillanatig sem kételkedett". Ezt a hirtelen hangulatváltozást nem magyarázza meg a szerző, hiszen udvariasan viselkedett a látogató, a főszereplőnek nem lett egyre gyanúsabb a helyzet, korábban pedig már talált megfelelő magyarázatot a látogatásra. Természetesen elképzelhető, hogy egy beszélgetés során a partner hangsúlyából vagy viselkedéséből az ember levon bizonyos következtetéseket, de az író olyan hamar el akar jutni a számára érdekes részhez, hogy megfeledkezik minket is beavatni ezekbe a részletekbe.
• Újabb hasonló probléma merül fel a 105. oldalon is. Emma néhány távoli rokonnál tölt pár napot, de az olvasót csak az első nap történéseibe avatják bele. Amikor ideje hazamenni, Emma "sokáig nézte sóvárogva az elsuhanó tájat, mert az elmúlt két hét élete talán legszebb szakasza volt". Miért volt az? Hiszen majdnem ismeretlen rokonoknál töltött el két hetet, nem volt kellemetlen, feszengő stb.? Mikor barátkozott meg annyira velük, vagy mit csinált ezalatt az idő alatt, hogy ez az időszak válik hirtelen élete legszebb szakaszává? A szerző ezt nem magyarázza el nekünk.

• A 171. oldalt, a könyv második részét azzal nyitja, hogy "Augusztus hava rekkenő hőséggel köszöntött a ház lakóira", majd két oldallal később eljutunk "egy borús szeptemberi napig". Itt megint túl gyorsan telik az idő, egyszer meleg van, aztán borús, az olvasó pedig csak kapkodja a fejét, hogy akkor most mi van.

Az író tehát rosszul kezeli az időt: nem érezni annyira a múlását, nem beszél arról, ami két esemény között zajlik, így meglepetésszerű érzései vannak a főszereplőnek. Erre a legszebb példa, amikor a 249. oldalon megannyi álmatlan éjszakáról beszél, amiről most hallunk először.
Ugyanígy az idővel kapcsolatos az, ahogyan a szereplőket bemutatja. A könyv elején csupán egy fejezet játszódik Emma fiatal korában, a regény többi részében 27 éves. Amikor gyerekkorára utal vissza általában a nagymamájára gondol, a többi szereplő múltjára nem igazán. Így nehezünkre esik megérteni Emma szüleinek hozzáállását, vagy Ralph-fal való barátságát. A regény végére hangzik el olyasmi, hogy soha nem hallgatott a szülei tanácsaira, illetve nem tanult a hibáiból, de az is kiderül, hogy Ralph mindig megdorgálta, ha Emma rosszat tett és a lány őrá mindig hallgatott. Nagyon kíváncsi lettem volna egy újabb Mr. Knightleyra, mert szerettem Jane Austen karakterét (az Emma című regényéből), azonban egészen a 245. oldalig nem is derül ki, hogy ilyesmi kapcsolat lett volna a két szereplő között, csak annyit tudunk, hogy sok időt töltöttek együtt (a hét éves korkülönbség ellenére).

Összességébe az olvasási élmény olyan volt, mint az esti álmodozás, amelyről egy korábbi bejegyzésemben már említettem. Elalvás előtt történeteket találok ki, ha van egy olyan ami tetszik, akár egy hétig is azzal alszom el. Mivel ezek a történetek csak nekem szólnak, nem bajlódok a részletekkel, hanem csakis a nekem tetsző jelenetekkel foglalkozok, hiszen én tudom, hogy mi történt közöttük. Azt tapasztaltam a regényben is, hogy a szerző gyorsan el akart jutni az érdekes mozzanatokhoz, és nem fektetett elég energiát arra, hogy ezeket megfelelően összekösse.

Stamner Church, Sussex, by John Martin, 1834

A másik problémám az volt, hogy sok szempontból nem korhű a regény. Úgy látogatnak el különböző személyekhez, hogy érkezésükről nem tájékoztatják őket, fiatal lányokat engednek egyedül sétálni a városban, illetve Emma újságot olvas, ami pedig a nőknek tilos volt. A levelezés hiánya amúgy a szereplők közötti kapcsolattartás szempontjából is szükséges lett volna, hiszen Emma többször is említi, hogy bizonyos személyek hiányoznak neki. Akkor miért nem írt neki? Vagy ha írt, miért nem tudhatunk róla mi is? A regényben viszonylag hirtelen, és megmagyarázhatatlanul szeret egymásba két szereplő, a levelezés például jó módszer lett volna arra, hogyan is történt ez.

A karaktereket sem kedveltem meg különösen. A főszereplőn kívül két típusú karakter volt: az amelyik minden titokról tud és bölcselkedik, és azok, akik semmit nem tudnak, ezért befolyásolhatók.
Anne Marie Shields nagymama az első kategóriába tartozik. A háttérben szövi a szálakat, erről senkinek nem szól semmit, de elvárja, hogy mindenki hallgasson rá. Lenézi Ralphot, amiért "elmenekül" a problémák elől és nincs bátorsága maradni, pedig csak mérges, amiért az keresztülhúzta a terveit: lenézi az érdekházasságot - mert maga is ebben élt, és látja, hogy ez milyen borzalmas dolog - mégis dühös, amiért a férfi elmenekül egy ilyen frigy elől. Amikor azonban ő követ el hibákat, annyira fél mások haragjától vagy véleményétől, hogy nem vallja be őket, csak a halála után felbontandó levélben, olyankor, amikor már senki sem kérhet tőle számon semmit. Az a nő valóban zsarnokoskodott családja felett, és magas lóról beszélt mindenkihez. Bölcsességeket osztogatott, és mindenkit lenézett, aki nem felelt meg magas erkölcsi elvárásainak, pedig ő maga sem azok szerint élt.

• Fiatalkorában érdekből egy nála gazdagabb férfihoz ment feleségül. Gondolkozzunk csak el egy pillanatra azon, hogy szerelem és pénz nélkül vajon hogyan sikerült egy tehetős férfit megszereznie?
• Titkolta származását a saját családja elől is.
• Vélhetően lelkiismeret furdalás nélkül fogad el egy olyan örökséget, ami nem őt illetné, és ami ketté szakítja a családot, mégis ő papol a családi összetartás fontosságáról.
• Bizonyos értelemben ellopta unokáját a fiától és menyétől, hogy ő nevelhesse fel.

Olyan komoly sebeket okozott a családjának, hogy halála után is hatással vannak életükre, a nagymama emléke a síron túl is kísérti leszármazottait.

Ha mindez nem volna elég, megjelenik Anna néni, Anne Marie Shields unokahúga, aki átveszi ezt a szerepet. Belekontárkodik Emma életébe, bölcselkedik, pedig maga is távol áll a tökéletességtől. A legrosszabb a titkolózás, illetve, hogy mindent csak azután magyaráz el, hogy Emma már rájött, vagy megtapasztalta. Ez is gyávaságból adódik, hiszen korábban is szólhatott volna róla, hogy felkészíthesse a lányt lelkileg, de nem, inkább megvárja, hogy ne legyen más választása. Pedig szociális helyzetekbe mindig jobb felkészülten érkezni, hogy a megfelelő módon viselkedhess, ez pedig a XIX. századi Angliában még fontosabb volt, mint manapság.

A második kategóriába tartoznak Emma szülei, maga Emma és Ralph. Anne Marie és Anna az orruknál fogva vezetik őket, szövögetik a terveiket, és nincsenek tekintettel arra, hogy mások mit szeretnének. A többiek legnagyobb hibája pedig az, hogy mindezt hagyják. Emma szülei, akik utálták a nagymamát, megbíznak Anna néniben, pedig nagyon hasonlít az elhunyt zsarnokra. Emma csak sodródik az árral, folyton meggondolja magát, folyton változik a hangulata, Ralph az egyetlen, aki a második kudarc után végre eltökélten harcol a saját céljaiért, csak azt sajnálom, hogy ebbe nem kaphattunk jobb betekintést.

Anthony Trollope: Marion Fay c. regény eredeti illusztrációja

Összességébe tehát baj volt a regény szerkezetével, ami leginkább ellentmondások, illetve az idő esetlen kezelésével járt, amitől a szereplők szeszélyesnek tűntek. Sokszor éreztem úgy, hogy a szerzőnek nem volt türelme kidolgozni a két fontos esemény közötti átkötést, emiatt pedig olvasás közben gyakran nem értettem, hogyan is alakulhatott úgy a történet.
Néhol úgy éreztem, hogy nem elég korhű: nagyon hiányzott számomra a levelezés, ami pedig akkoriban hatalmas szerepet töltött be az emberek életében. A szereplőket sem kedveltem különösebben, a kivétel Ralph, akit sajnáltam, hiszen sokan a múltban elkövetett hibái alapján ítélik meg. Úgy érzem, hogy ebből a karakterből többet is ki lehetett volna hozni, sajnálom, hogy ilyen kevés szerepet kapott. Azok a jelentek tetszettek leginkább, amikben ő is benne volt, szerintem a szerző azokat dolgozta ki legjobban.
Maga az alapötlet tetszett, hiszen mindenképpen egyetértek azzal, hogy a múlt befolyásolja azt, hogy milyen emberekké válunk, és fontos azt megismerni ahhoz, hogy megértsük a hozzánk közel állókat. A regény amolyan Büszkeség és balítélet / Emma keverékére, hiszen egy önálló gondolkodású, sokra vágyó hősnőnk, és egy régi jó barát szoros kapcsolatát ábrázolja, bizonyos szempontból viszont Elizabeth Adler Bűnös gazdagok című regényére emlékeztetett, amelyben szintén nagy szerepet kap egy család története, a múlt felkutatása és egy hatalmas örökség. A két stílus azonban nagyon különbözik, Szalai Mónikának pedig sajnos nem sikerült meggyőznie arról, hogy összeillenének.

A boltkóros útra kel

Eredeti cím: Shopaholic Abroad

Szerző: Sophie Kinsella

Fordító: Béresi CsillaKiadó: Libri

Kiadás éve: 2015

ISBN: 978 963 310 460 6

Fülszöveg: Az ​​Egy boltkóros naplójából megismert Becky Bloomwood immár ismert pénzügyi tanácsadó, aki saját tévéműsorral büszkélkedhet. Csinos, okos, rendszerető, aki szinte mindennek ellen tud állni, csak a kísértésnek nem. A megfontolt pénzügyi szakemberből ugyanis – belépve egy női divatüzletbe – a másodperc töredéke alatt pénzügyi analfabéta válik, aki szíve szerint még a bolti eladót is a kosarába tenné, ha akciós lenne.

Amikor a lány szerelme, Luke, a tehetséges üzletember New York-ban nyit irodát, Becky is vele tart, és míg Manhattan tárt karokkal fogadja az álompárt, Becky lassan a Fifth Avenue teljes kínálatát szerény otthonuk hálószobájában halmozza fel. Mi lesz, ha otthon megtudják, hogy a pénzügyi tanácsadó menthetetlenül eladósodott? És melyik vállfáról lehet leakasztani sürgősen egy jóakarót, aki gazdag, gáláns, és teljesen elment az esze?

Sophie Kinsella soron következő Boltkóros regényében a világ legdrágább és egyben legfeleslegesebb üzleteinek világába kalauzolja el rajongóit. Az imádnivaló, de mániákus vásárló Becky ismét kínos helyzetben találja magát, és ezúttal élete nagy szerelmét is magával rántja a boltkórosok poklába.

Forrás: https://www.maxkirsten.com/workaholism/

Vélemény: Ez a könyv a "Boltkóros" sorozat második kötete. Ahogyan az előző, úgy ez is első szám első személyben íródott múlt időben, a főszereplő, Rebecca Bloomwood szemszögéből, amolyan memoár szerűen. A történet továbbra is a korábban jól bevált humorral operál: helyzetkomikum és abszurd humor.

A történet néhány hónappal az előző kötet utolsó történései után veszi fel a fonalat. Amint az első regény utolsó oldalaiból kiderül, Rebecca távol áll attól, hogy kigyógyuljon szenvedélybetegségéből, de új televíziós állásának hála sikerült kifizetnie minden tartozást... hogy újabbakat halmozhasson fel. A baj csak az, hogy a kedves és türelmes Dereck Smeath nyugdíjba vonul, a helyébe lépő új igazgató pedig nem olyan elnéző mint elődje volt.

Annak ellenére, amit a fülszöveg állít, ebben a regényben nem költöznek New York-ba, csupán két hetet töltenek ott, de tény, hogy a cselekmény nagy része a Nagy Almában játszódik. Becky és Luke együtt utaznak oda, így tehát jobban megismerkedhetünk a férfival, akiről kiderül, hogy maga sem tökéletes. Ha Rebecca vásárlás függő, akkor Luke munkafüggő, és természetesen egyik sem ismerné el, hogy valami nincs rendben.

A munkafüggőség (workaholism) is komoly pszichológiai zavar, amely ugyanolyan káros hatással lehet az ember egészségére és magánéletére, mint bármely más szenvedélybetegség.

"A workaholic is a work-obsessed individual who gradually becomes emotionally crippled and addicted to power and control in a compulsive drive to gain approval and public recognition of success." (Forrás: Psychology Today)  

Vagyis a munkafüggő egy olyan egyén, aki a munka megszállotja, a siker és elismerés kényszeres hajszolásában pedig fokozatosan érzelmi nyomorékká válik, illetve a hatalom és az irányítás rabjává. A sok munkával eltöltött óra tehát csak egyike a sok tünetnek, de a többi is elég lenne ahhoz, hogy tönkre tegyen egy párkapcsolatot vagy családot. Hiszen a munkamániások a tervek és elvégzendő feladatok elvégzésének, különböző célok elérésének köforgásában élnek, számukra semmi más nem számít igazán. A munkafüggőség gyakran gyerekkori traumához köthető, általában egy családtag halál, az egyik szülő betegsége, a szülők elválása válthatja ki, illetve a eredmény központú családban való nevelkedés. Milyen érdekes, hogy ezek közül kettő is igaz Luke-ra: biológiai édesanyja kiskorában elhagyta őt és az apját, illetve csakis az emberek társadalmi helyzete alapján ítéli meg másokat. Teljesen nyilvánvaló, honnan fúj a szél, Rebecca is látja a problémát, de Luke, mint a legtöbb szenvedélybeteg, tagadásban él.

A regény többsége tehát a két függőség problematikáját dolgozza fel. Megismerkedhetünk tehát mindkét szereplő saját és közös problémáival, kettejüknek meg kell tanulniuk elfogadni egymást hibáikkal együtt, a kérdés az, hogy sikerül-e.

Nekem nagyon tetszett, hogy betekintést nyerhettünk végre Luke életébe is, láthatjuk hogyan dolgozik, megismerhetjük a céljait, illetve bele pillanthatunk cége működésébe is. Az izgalom forrása már nem csak Becky tartozásainak rendezéséből fakad, hanem Luke üzleti kísérletéből is. Mindkét szereplőnek teljes szívből szurkol az ember, hiszen a maguk módján szerethető, kedves személyek ők.

A regény teret enged egy kis feminizmusnak is, ami szintén nagyon tetszett. Becky betelefonálós műsorában ismeri meg Enidet, akit a nyugdíjas férje arra akar rávenni, hogy hagyja ott az állását. Enid azonban imádja a munkáját, nehéz szívvel hagyná ott, így Becky meggyőzi, hogy ne tegye, hiszen joga van ahhoz, hogy azt tegye, amit szeretne. Tudom, apróság, de mivel szívügyem a téma, jól esett ezt a jelenetet olvasni.

Nekem tehát összességébe véve ez a második kötet is nagyon tetszett. Érdekesség, hogy a 2009-ben megjelent "Egy boltkóros naplója" című film sokkal inkább ezen a könyvön alapul, nem pedig az elsőn. Rengeteg ismerős jelenettel találkoztam így olvasás közben, de ez egy kicsit sem zavart, hiszen gyakran máshogy végződtek, mint a mozi változatban, Ebben az esetben is igaz, hogy sokkal kevesebb ciki jelent van a regényben, mint a filmben, így előbbi még most is sokkal jobban tetszik.

Ha tetszett az első könyv, akkor mindenképpen ajánlom neked ezt a részt is, mert méltó folytatásnak bizonyult.

Egy boltkóros naplója

Eredeti cím: The ​Secret Dreamworld of a Shopaholic / Confessions ​of a Shopaholic
Szerző: Sophie Kinsella
Fordító: Béresi Csilla
Kiadó: Libri
Kiadás éve: 2015
ISBN: 978 963 310 459 0

Fülszöveg: A fiatal és csinos Becky Bloomwoodnak látszólag bejött az élet. Sikeres magazinrovatában azoknak ad tanácsot, akik nem képesek beosztani a pénzüket, és már a hó vége előtt elköltik a következő havi fizetésüket. A gond csak az, hogy Becky is olyan, akinek minden bajára egy új feszes top a gyógyír. Baja pedig van elég. Például, hogy a vásárlási láz miatt nyakig ül az adósságban. Hiába tudja a tökéletes receptet: költs kevesebbet, keress többet!, ha boldogtalan, ha túlórázik, ha összebalhézik a pasijával, ha túl sok a zsizsegés vagy éppen halálra unja magát, Becky vásárol. Egyre nyomasztóbb pénzzavarából egyre komolyabb költekezéssel igyekszik kimászni. Két választása maradt: vagy ellenáll a csábító kirakatoknak, a kihagyhatatlan akcióknak és a csecsebecséknek, vagy az adósok börtönében felpróbálhatja a cseppet sem divatos rabruhát. Vajon sikerül Beckynek úrrá lennie szenvedélyén? Leszámol a boltkórossággal, mielőtt az élete komédiából átcsap tragédiába? És létezik az a férfi, aki egy ilyen bolond csajt szeretni képes?

Sophie Kinsella egy szenvedélyes vásárlóról írt fergeteges humorú könyvet, amelynek szétszórt, de szerethető főhőse pont olyan, mint a legjobb barátnőnk barátnője. A Boltkóros sorozat többi kötete is olvasók millióit nevetteti meg világszerte.

Forrás: http://www.lelicorrales.com.br/p/personal-stylist.html

 Vélemény: Megjelenése környékén, azaz 2009-ben láttam az "Egy boltkóos naplója" című filmet, de a könyvet eddig nem olvastam el. Nem volt rossz a film, de soha nem szerettem azokat a történeteket, amelyekben túl sok ciki dolog történik a főszereplővel, mert olvasás/filmnézés közben annyira beleélem magam, hogy olyan érzés, mint ha magam is átélném ezeket a fölöttébb kínos pillanatokat. Kellemetlenül érzem magam ilyenkor, hiszen az ember ilyen esetekben leginkább arra vágyna, hogy a föld alá süllyedjen, de persze a filmben általában rengeteg tanúja volt a "botlásoknak".

Aztán a héten, vagyis hét évvel később, megláttam a könyvet anyám polcán és úgy döntöttem, adok neki egy esélyt. Nem bántam meg.

A könyv első szám első személyben íródott múlt időben, a főszereplő, Rebecca Bloomwood szemszögéből. Olyan, mint ha ő maga írta volna a könyvet, többször is kiszól belőle az olvasónak, például amikor épp magyaráz valamit, vagy előttünk is igazolni próbálja (rossz) döntéseit. A történet humoros, könnyed hangvételű, a humor forrása leggyakrabban a helyzetkomikum. Néhány fejezet végén/elején (nézőpont kérdése) azonban vannak beszúrt levelek, általában azon intézményektől, amelyeknek tartozik, ezek máshogy viccesek, mert visszautalnak a Rebeccától kapott levelekre, amelyekben hajmeresztő kifogásokat talált ki a fizetés késedelmének megmagyarázása, a bank munkatársai pedig ezekre mindig kimondottan udvariasan válaszolnak. A humor itt az idézett sorok és az udvarias/üzleti hangnem keveredéséből fakad, vagyis az abszurditásból.

A történet, humoros könnyedsége mögött, azonban egy igen sötét témát dolgoz fel: a szenvedélybetegséget. Rebecca Bloomwood ugyanis boltkóros (shopaholic), azaz vásárlás függő.

"A szenvedélybetegek számára az öröm, boldogság, eufória, kielégülés állapotának kizárólagos forrása egy fókuszált tevékenységre szűkül, élete ettől függ, látásmódja érzelemvilága beszűkül [...].  A szenvedélybeteg saját létezését, érzelmi stabilitását, örömét a szenvedélye tárgyával való megéléstől teszi függővé. [...] Valamely szer, szokás kizárólagos uralma jelenti a személyiség korlátozottságát, rabságát, mert nélküle az élet sivár, és kietlen a szenvedélybeteg számára.
Ez a hatalomátvétel, a függőség kialakulása lassan, szinte észrevétlenül történik, a kialakult szenvedélybetegségben viszont a személy már próbálja tagadni saját maga és a környezete előtt is, ezért a leszokást rendkívül megnehezíti a tagadás és a megvonásos tünetek jelenléte."
(Forrás: budaipszichologus.hu)

Mindez meg is jelenik a könyvben: Rebecca mindent a vásárlásnak rendel alá, újabb ruhacikkek beszerzésénél nagyobb gyönyört nem is ismer.

"Ó, az a pillanat. Az a pillanat, amikor ujjaim a fényes, sima szatyor fogantyújára kulcsolódnak, amikor mindaz, ami benne van, az enyém lesz. Milyen érzés? Mint amikor napokig koplalok, azután végre a számban érzem a friss, meleg vajas pirítós ízét. Mint amikor fölébredek reggel, és rájövök: hétvége van. Mint a szex csúcspillanatai. Amikor minden más kitörlődik az agyamból. Tiszta, önző élvezet."

Ez azonban komoly hatással van magánéletére. Komoly hitelkártya tartozást halmoz fel, de olyan súlyos tagadásban él, hogy fel sem fogja milyen égető gondjai vannak. A legrosszabb esetekben csakis a vásárlás könnyíthet a lelkén, a legrosszabb helyzet pedig éppen a tartozásai miatt alakul ki. Ördögi körforgásba kerül, a könyv pedig arról szól, hogy vajon képes lesz-e rendbe hozni pénzügyeit.

Itt meg kell jegyeznem, habár a történet fókuszában valóban Becky súlyos anyagi gondjai és függősége áll, a hangsúly mégsem ezen van. Rebecca kedvessége, naivitása áll a regény középpontjában, vicces megjegyzései, rossz helyzetfelismerése, azaz a humor és a könnyedség. Sok olyan kritikát olvastam, amelyeknek szerzője idegenkedik a főszereplő "felszínességétől", de azt gondolom, ez a felszínesség valójában éppen a függősége miatt alakul ki, Becky valójában egyáltalán nem ilyen.

A regény során ugyanis sok minden kiderül róla. A történet elejétől fogva folyton hangoztatja, hogy pénzügyi lapnál dolgozik, de valójában nem ért a pénzügyekhez. Amikor mások érdekében lesz szüksége erre a tudásra kiderül, hogy igenis konyít a dologhoz, az évek során magába szívta a legfontosabb információkat, tapasztalatot szerzett ebben a szektorban. A nőkre egyik legjellemzőbb pszichés problémáját illusztrálja, az angolul "imposter syndrome"-nak nevezett jelenséget: a félelem, hogy kiderül, nem érdemled meg a sikereidet, hogy azokat csak a szerencsének és nem a kemény munkának köszönheted, vagy az érzés, hogy valójában nem is értesz ahhoz, amit csinálsz. Én azt gondolom, hogy Becky függősége ennek a pszichés zavarnak egy extrémebb változatából ered. Álmodozik a sikerről, de amint elér valamit, (habár örül neki) valójában úgy érzi nem érdemli meg. Magabiztosságát a ruháiból veszi, a kinézetéből, mert úgy érzi (tévesen), hogy másból nem merítheti.

A szerelemben sem a pénz vezérli, habár belemegy egy randiba egy gazdag ismerősével, később belátja, hogy ez nem volt jó ötlet és nem megy el másodszorra pénzügyi gondjai ellenére sem. Nem fogad el segítséget sem a szüleitől, sem a barátaitól, egyedül próbálja megoldani a problémáit, ez pedig komoly bátorságra és eltökéltségre vall, nem pedig felszínességről.

Összességébe véve tehát kedveltem Beckyt, még akkor is, ha tényleg volt egy-két olyan pillanat, amikor elámított az, hogyan is lehet ilyen mértékű tagadásban élni. Tény azonban, hogy a függőség képes olyan pszichés állapotot kialakítani, amelyben a függő már nem látja reálisan saját helyzetét.

A mellékszereplőknek kevés szerep jutott, nem voltak olyan részletesen és jól kidolgozva, mint Rebecca, de ritka jelenlétük miatt nekem ez nem okozott gondot. Luke Brandon tipikus elérhetetlen, gazdag, rejtélyes "love interest", Suze pedig tipikus legjobb barátnő. Aki nekem leginkább tetszett, az Dereck Smeath volt, az hitelkeret osztály főmunkatársa. A filmmel ellentétben a regény Mr. Smeath-je teljes mértékben emberséges volt, hajlandó lenne segíteni Rebeccán, ha az végre venné a bátorságot, hogy felkeresse. Tetszik, hogy a bank alkalmazottját nem a fő ellenségként ábrázolják, hiszen nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy ők is csak emberek, akik a munkájukat végzik.

Nagyon tetszett tehát a regény, ajánlom akkor, ha szereted a helyzetkomikumot, illetve akkor is, ha olvasnál egy könnyedebb történetet a függőségről (általában, joggal, nagyon depisek az ezt a témát feldolgozó művek). Szerintem fontos a regény közölni valója, de azt figyelmen kívül hagyva is élvezhető, kellemes olvasmány. A célközönsége inkább a hölgyek, de természetesen bárki olvashatja, aki kedveli a műfajt.

My Lady Jane

Szerző: Cynthia Hand, Brodi Ashton, Jodi Meadows

Kiadó: HarperCollins

Kiadás éve: 2016

ISBN:

Összefoglaló

Mi van, ha egyszerűen nem tetszik nekünk az, ahogy bizonyos történelmi személyek sorsa alakult? Cynthia Hand, Brodi Ashton és Jodi Meadows szerint, egyszerűen át kell írni a történelmet. A regény, ahogy a címéből is kiderül leginkább Lady Jane Greyről szól, de fontos szerepet kap benne férje Guilford Dudley, és VI. Eduárd angol király is.

A regényben varázslat keveredik történelmi tényekkel, és bizonyos lefejezés előtt a szerzők úgy döntöttek, inkább meghagyják adott szereplők fejét a helyükön, és úgy alakítják a történetet, hogy megkaphassák a jól megérdemelt happy endet. Humoros, romantikus félig-meddig történelmi regény, a nyári időszakra leginkább alkalmas olvasmány.

Vélemény

A júniusi OwlCrate csomagban érkezett könyv olvasásának előítélet mentesen kezdtem neki, hiszen eddig ha történelmi regényt olvastam, az inkább a krimi műfajával, nem pedig a romantikával és a fantasyvel keveredett, illetve semmit nem olvastam még ezektől a szerzőktől, habár nevük nem ismeretlen számomra. Talán az elvárások teljes hiánya, talán jelen lelkiállapotom miatt, talán egyszerűen a kivitelezés minősége tette, mindenesetre nagyon tetszett nekem ez a regény.

A könyv három szemszögből, első szám harmadik személyben, illetve múlt időben íródott: Jane, Gifford és Eduárd személye váltakozik fejezetenként, kötött sorrendben: Eduárd, Jane, Gifford, azaz minden szereplőre azonos számú fejezet jutott, ugyanannyit szerepelnek a történetben. Ez persze annak tudható be, hogy a három szerző mindegyike egy-egy karakterért volt felelős. Jelenleg nem lehet tudni biztosan, hogy mely szerző mely karakter fejezeteit írta, de talán a közös honlapjukon játék keretében közzétett photoshopozott képeket nyomnak tekinthetjük.

Ezeken a képeken Jodit láthatjuk Jane-ként, Brodit Giffordként és Cynthiát Eduárdként. Talán a regény megírását is így osztották fel egymás között.

A regényt két részre osztották, a történelmileg viszonylag hű (a bizonyos lefejezés előttig), és a történelmi tényeket megváltoztató második rész, amelyben Jane és Gifford végül megtarthatják a fejüket. Érdekes, hogy a szerzők előszava ellenére az első rész az, amely hosszabb: a regény összesen 512 oldalas, a második rész pedig a 293. oldalon kezdődik, az első rész tizennyolc fejezetes, a második csak tizenkettő.

A könyv megírása Cynthia Hand ötlete volt, aki történelem minorral rendelkezik, és mindig is úgy találta, hogy Lady Jane Grey sorsa túl tragikus. A regényben a szerzők több mű és író előtt tisztelegnek, hatással voltak a történetre: legfőképpen A herceg menyasszonya és Shakespeare (utóbbit több mint ötvenszer idézik), Monty Python, az Aranyhaj és a nagy gubanc, a Trónok harca, az Örökkön örökké (Hamupipőke feldolgozás) és a Star Wars -- Én egyiket sem ismerem annyira, hogy a könyvet angolul olvasva felismerjem az utalásokat és idézeteket, kivétel ez alól az "as you wish", ami persze A herceg menyasszonyából származik.

A világ

Habár félig-meddig történelmi regényről van szó, a szerzők fantasy elemeket is beemeltek a történetbe. A regény így egy olyan XVI. századi Angliában játszódik, amelynek népessége két részre szakadt: Edian és Verity. Az Edianok képesek valamilyen állati alakot felvenni, a Verityk pedig emiatt vadásszák őket. Edianná bármikor válhat az ember, általában erős érzelmi sokk hatására változik át először, majd megtanulja képességét uralni, hogy bármikor képes legyen alakot váltani. Az Edian csakis egy állattá tud változni, általában állat alakban érzi magát nagyobb biztonságban.

A Verity egy vallási mértéket öltő mozgalom, amely az Edianok kiirtását tűzte ki nemes feladatául. Székhelyük Rómában található, Európa legtöbb országának ez a hivatalos vallása. 

A történet elején a két "irányzat" közötti feszültség már odáig fajult, hogy az Edianok egy csoportja is szerveződésbe kezdett, és a környék lakosságának zaklatásába kezdenek.

A szereplők

A cím ellenére a regénynek három főszereplője is van, a már fent említett történelmi alakokra ugyanis azonos számú fejezetet szenteltek a szerzők, mindhárom személyiség rendesen kidolgozott, így nem állíthatjuk azt, hogy Jane kapta a főszerepet.

Mivel azonban Jane Grey a címadó karakter, foglalkozzunk először vele. A lány a történet elején tizenhat éves, amikor Eduárd király (némi ráhatással) úgy dönt, hogy Giffordhoz kell feleségül mennie. Jövendőbelijével még soha nem találkozott, ami részben annak tudható be, hogy bálozás helyett szívesebben olvas, illetve annak, hogy férje egy ló. Na, de ne szaladjunk előre, Giffordot később tárgyaljuk ki. Jane tehát olvasott, művelt nő, aki éppen ezért öntudatos is, nem szereti, ha neme okán bánnak vele másképpen. Erős női karakter, aki nem hagyja magát eltiporni, tudását pedig többször is kamatoztatja kalandjaik során.

Gifford, a férjjelölt, egy ló. Egyike az Ediánoknak, akik - mint már korábban is írtam - képesek állati alakot ölteni. G - merthogy jobban szereti, ha így nevezik - nem tudja képességét uralni, ezért napkeltétől napnyugtáig ló alakban kénytelen tölteni idejét, ami valójában nincs is ellenére. Költői vénával lett megáldva, így éjszakái nagy részét sem a bálokon, vagy családja körében tölti, hanem sokkal szívesebben vesz részt felolvasó esteken. Nem ő regény a legbátrabb szereplője, de ha a szükség úgy hozza, rá mindig lehet számítani.

Eduárd gyermekkora óta király, alig emlékszik olyan időkre, amikor nem kellett koronát hordania. Ez azt is jelenti, hogy nem emlékszik olyan időkre, amikor nem más vezette az ország dolgait helyette. Eduárd talán nem a legjobb király, de mindenképpen kedves, jóindulatú fiú. Habár némileg szexistának indul, a regény során bőven akad lehetősége megtanulnia, hogy a nők sokkal többre képesek, mint azt ő gondolta volna.

Mind a főszereplők, mind a mellékszereplők érdekesek voltak, rétegesek, mindnek megvoltak a maguk motivációi, szóval már csak ilyen szempontból is egyedülállóan színes, változatos és humoros történet volt ez.

Gondolatok

Ami elvezet végül a regénnyel kapcsolatos véleményemre. A világ felépítése nem volt rossz, az Edianok élete és képességei érdekesek, de mindenképpen a szereplők vitték a pálmát. Ugyanez a regény mágia nélkül is fantasztikus lett volna, ha a karakterek ilyenek maradnak.

A könyv tele van erős női karakterekkel: ott van természetesen a művelt Jane, a taktikus Bess (akiből a történelem során I. Erzsébet királyné lesz), a hatalomvágyó Mary (I. Mary, aki lefejezné Jane-t és Giffordot), a fifikás Gracie, illetve Eduárd egyben bölcs és kicsit talán őrült nagyanyja. ezek a nők mind fontos részét képezik a történetnek, nagyrészt ők viszik előre a történetet, a regény férfi karakterei sehol nem tartanának, ha ők nem lettek volna.

Aztán ott vannak a férfiak, kicsit szexisták, mindez azonban abból fakad, hogy leplezni próbálják a tényt, hogy talán nem felelnek meg a kor férfi ideáljának. Mindketten művészetkedvelők és inkább töltenék idejük nagy részét ezzel foglalatoskodva, mint háborúzva, vagy egyesek esetében uralkodva. Mindezek ellenére nem nyámnyilák, ha szükség van a segítségükre, akkor lehet rájuk számítani, mindent megtennének azért, hogy megvédjek szeretteiket, még akkor is, ha azok csak ritkán szorulnak erre. Kedvesek, udvariasak, érzéseiket kimutatják, és jé, mégis férfiak maradnak.

A regény egyik központi eleme tehát a nemek közötti egyenlőség. Lehetsz okos nő, lehetsz vezető nő, lehetsz érzelmes férfi, lehetsz művészetet kedvelő férfi, mindezt következmény nélkül, nem fogsz varázslatos módon nemet, vagy szexuális irányultságot váltani. A karakterek megtanulják elfogadni önmagukat olyannak amilyenek, illetve rájönnek arra, hogy a társadalmilag elfogadott nem feltétlenül maga az igazság.

A regény másik fontos társadalmi kérdésfeltevése az Edian-Verity konfliktus keretében bemutatott diszkrimináció és előítélet, ami könnyen párhuzamba hozható a manapság is erős jelenlétű vallási és faji konfliktusokkal. A szereplők legfőbb célja a népesség két része közötti egyenlőség megteremtése, de lépten-nyomon beleütköznek az emberek buta előítéleteibe, amelyek megakadályozzák a fejlődést. A nép ugyanis a rossz tapasztalatok alapján általános következtetéseket vonnak le, ami mindig a konfliktus mélyüléséhez vezet. Soha nem szabad általánosítani, hiszen mind különbözünk, és ez egy népcsoporton belül is érvényes. Mindkét oldalon vannak jó és rossz emberek is, ez nem bőrszíntől, vallástól vagy varázsképességektől függ. Különösen tetszett a mód, ahogy ezt a regény bemutatja és megérteti Jane-en keresztül mind a szereplőivel, mind az olvasóval.

Mindenképpen ajánlom ezt a regényt, legfőképpen ebben a nyári évszakban, hiszen humoros, és hossza ellenére könnyed történet, amelyet könnyen el tudnék képzelni a strandolók kezében is, valamilyen kellemes koktél társaságában. Én gyakran felnevettem olvasás közben, a humor forrása leginkább az irónián és szarkazmuson alapszik. Mindeközben izgalmasnak is találtam, a szereplők sorsa gyakran egy hajszálon múlik, nem szívesen tettem le munka előtt a regényt, mert nehezen tudtam kivárni a nyolc óra végét, hogy megtudhassam végre, túlélik-e egyáltalán a legutóbbi eseményeket. A műfajok keveredésének, illetve a három szereplő nemi felosztásának köszönhetően azt gondolom nagyon sokaknak tetszhet, hiszen egy női és két férfi főszereplői vannak, a regény a történelmi, a fantasy és a humor műfajaiban is megállja a helyét.

Fangirl

Szerző: Rainbow Rowell

Fordító: Sóvágó Katalin

Eredeti cím: Fangirl

Kiadó: Scolar kiadó

Kiadás éve: 2015

ISBN: 978 963 244 584 7

Fülszöveg 01: Szuper történet a családról, a fantáziákról, az első szerelemről a nagykorúság küszöbén. A főiskolát kezdő ikerpár - a külsőn kívül - szinte mindenben különbözik: Wren folyton zizeg, bulizik, randizik, tele van baráttal, míg tesója, Cath a koleszban gubbaszt, folyton magányosan és morcosan. Sikerül-e mindkét lánynak önmagára találnia úgy, hogy közben ne veszítsék el egymást?

Rainbow Rowell mindig olyanokról ír, akiknek be nem áll a szájuk. Meg olyanokról, akik zűrösek. És olyanokról, akik szerelmesek lesznek...

Fülszöveg 02: Cath imádja Simon Snow-t. 

Oké, Simon Snow-t mindenki imádja… 

Ám Cath-nek az egész élete abból áll, hogy rajong – amihez nagyon ért. Cath és Wren, az ikrek kisiskolás korukban menekültek a Simon Snow-sorozathoz, miután az anyjuk elment. 

Elolvasták a könyveket. Újraolvasták őket. Beköltöztek a Simon Snow-fórumokra, továbbírták Simon Snow történeteit, az összes premieren valamelyik szereplőnek öltöztek. 

Cath nővére nagyjából kinőtt a rajongásból, de Cath nem bír. Nem is akar. 

Most, hogy felvették őket a főiskolára, Wren megmondja Cath-nek, hogy nem akar egy szobában lakni vele. Cath kikerül a védelmi zónájából, ettől fogva egyedül kell megállnia a lábán. Lesz egy mogorva szobatársa, akinek a kedves fiúja örökké náluk lebzsel; egy regényíró professzora, aki szerint a fanfickel bealkonyult a civilizációnak; egy jóképű évfolyamtársa, aki csak a szavakról akar dumálni… és közben folyamatosan izgulhat lágyszívű, érzékeny apjáért, aki még sose volt igazán egyedül. 

Tehát az a nagy kérdés: kibírja-e Cath úgy, hogy Wren nem fogja a kezét? Elég nagy már ahhoz, hogy a saját életét élje? Egyáltalán fel akar-e nőni

Vélemény: Úgy érzem egyik fülszöveg sem találja el a történet lényegét: az első egyenesen idegesítő, főleg az, amit Rainbow Rowellről ír. Nagyon leegyszerűsíti azt, amivel ez a fantasztikus szerző dolgozik. Ezek az elemek valóban megtalálhatók a könyvében de általában nem is igazán ezekről szólnak a regényei. Történeteinek mndig van egy mélyebb vonatkozása, amely önmagunk, vagy a rossz körülmények legyőzéséről szól ezáltal szólítva meg az olvasó lelkét, aki önmagára ismerve rájöhet, hogy nincs egyedül a problémáival, és igen, van kiút. Mindezt teszi úgy, hogy összességében mégis kellemes, vidám történetet tud kialakítani belőle.

Ilyen volt az Eleanor és Park, és ilyen volt a Fangirl is.

Ez a regény E/3-ban íródott, múlt időben, de néha olyan érzésem volt, mint ha eredetileg E/1-ben fogalmazta volna a szerző, majd később átírta volna: bizonyos párbeszédek esetében ugyanis nem mindig volt tiszta, hogy épp ki beszél. Persze ez a fordításból is adódhat, hiszen az angolban a "she" és "he" (a cselekvő személy nemére utaló személyes névmás) szavakat mindenképpen ki kell rakni az igék elé, ami komoly segítséget jelent a beszélő azonosításában. A magyarban nem különböztetjük meg a grammatikai nemet, ami viszont összezavarhatja az olvasót.

Ha már a hibáknál tartunk, természetesen ebben a könyvben is voltak elütési hibák, de szerencsére olyan kevés, hogy nem igazán zavarta meg az olvasást. És igazából ennyi negatívumot tudok csak felhozni a regény ellen... mert amúgy fantasztikus élményt nyújtott.

Ahogyan a fülszövegben is elhangzik, a regény főszereplője Cath, akinek ikertestvére úgy dönt, hogy egy távolabbi egyetemen akar tanulni, magával rángatva testvérét. Habár egész életükben mindig együtt csináltak mindent, Wren úgy dönt ideje végre külön életet élniük, így miután rávette a "költözésre", magára hagyja, hogy végre annyit bulizhasson új haverjaival, amennyit csak lehet. Cathnek, akinek már így is túl sok volt a változásból, nehezen birkózik meg ezzel az új helyzetben, elhagyatottnak érzi magát és meg nem értettnek. Aggódik apjáért, testvéréért, és önmagáért, hiszen:

"Cath szeretett aggódni. Proaktívnak érezte magát tőle, még ha teljesen tehetetlen volt is."

A szorongásokkal teli lány nehezen illeszkedik be új környezetében, és az időközben felmerülő családi és személyes problémák egyre csak megerősítik őt abban, hogy rossz döntés volt elhagynia az otthon biztonságát. A regény tehát arról szól, hogyan próbálja meg Cath leküzdeni saját félelmeit és korlátait, illetve hogy környezete milyen hatással van erre a folyamatra.

Ami nekem leginkább tetszett az volt, hogy valósághűen ábrázolta a szorongás mibenlétét, illetve az emberre gyakorolt hatásait, a könyvnek mégsem volt depressziós hangulata, ugyanis az a legfontosabb tudnivaló a szorongásról, hogy az ember nem mindig szenved tőle, nem él folyamatos félelemben. Kimondottan boldog is, ha a dolgok szokásos medrükben folynak. A rutin jelenti a fogódzkodót, és minden újdonság potenciális veszélyforrást rejt magában. Kimondottan tetszett, ahogy Cath racionalizálja félelmeit, hiszen azok rossz tapasztalatokon alapulnak, amelyek megismétlődhetnének, így joggal tart minden új helyzettől. Valójában persze attól, hogy egyszer valami nem sikerült, vagy valaki megbántott nem jelenti azt, hogy minden alkalommal megismétlődik majd. Azonban van rá esély, és ez elég ahhoz, hogy táplálja a rossz érzéseket.

Azt gondolom, hogy gyakran félreértik az emberek a pánikbetegséget és a szorongást: vagy azt gondolják, hogy folytonos szenvedésben él az ember, vagy pedig azt, hogy valójában semmiség az egész, és csakis lustasága miatt nem képes ezen az apróságon felülkerekedni. Azzal gyanúsítják az embert, hogy így kényelmes neki, hogy valójában nem is szeretne megváltozni. Nagyobbat nem is tévedhetnének, és ez a regény tökéletes arra, hogy erre rávilágítson. A szorongó ember gyakran teljes mértékben tudatában van annak, hogy félelmei irracionális méreteket öltenek, illetve azt is tudják, mi lenne a normális viselkedés. Érzékenységük miatt azonban sokkal sérülékenyebbek, mint mások, ennek tudatában pedig hiába minden racionalitás, segítség nélkül nem igen képesek legyőzni a nyomasztó gondolatokat.

- Csak... néha nem lehet feladni? Nem lehet azt mondani : ez nagyon fáj, úgyhogy feladom?
- Veszélyes precedenssel szolgálna.
- Hogy kerüljük a fájdalmat?
- Hogy kerüljük az életet.

Maga a szerelmi szál is minőségi volt: nem volt eltúlozva sem a konfliktus, sem a romantika, így a regény nem ment át csöpögős, rózsaszín ködbe burkolt limonádévá. A srác hozzáállása, türelme és kedvessége példaértékű volt (bárcsak több hozzá hasonló férfival találkoztam volna életem során) és Cath hozzáállása sem volt túlzottan drámai a konfliktus fellépésekor, bántottsága és fájdalma megmaradt a realitás szintjén.
Őszintén szólva, egy szereplővel kapcsolatban sem éreztem úgy, hogy sztereotipikus viselkedésmintával ruházta volna fel a szerző. Senki sem tökéletes, de nem is utálatos, mindegyiket meg lehet érteni, és elfogadni. Mindegyik rétegelt, realisztikus személyiséggel. Színesítik a történetet, de többségük hozzá is ad, új jelentésréteget adva a történethez.

Tetszett a testvéri viszony leírása is. Persze ikernek lenni külön kihívás lehet, de én úgy éreztem, hogy a regényben leírt testvéri kapcsolatban rejlő problémák nem csak rájuk vonatkoznak. Én legalábbis többször is találkoztam benne ismerős jelentekkel, helyzetekkel és konfliktusokkal. Mindig van egy ragaszkodó és egy elkülönülni vágyó testvér, mindig van egy vad, és egy nyugodtabb, stb. Cath és Wren kapcsolatának dinamikája hihetetlenül valósághű volt.

A fandom világáról is érdekes volt regényben találkozni. Egy rajongó közösségen kívül az ember ritkán emlegeti, hogy mennyire oda van egy filmért (filmsorozatért), vagy egy könyv (könyvsorozatért), hiszen - ahogy a könyvben is említik - ezt valamiért még mindig egyfajta szégyen övezi. Szerintem ez azért olyan különös, mert látva mennyien írnak fanfictionöket és milyen sikereket érnek el, a fiatalabb generációk nagy többsége benne van ebben. Én magam is élvezettel olvastam őket, és szívesen írtam is, de tény, hogy a testvéreimen kívül senki nem tudott róla. A fandom közösségek pedig közös érdeklődésük miatt igen szoros kapcsolatok hálójából áll, hihetetlenül erős támogatást képesek egymásnak nyújtani tudatosan és tudattalanul is. Tény, hogy amikor az embernek nincsenek a környezetében barátai, az internet képes kitágítani a teret, és lehetetlen nem találni olyan személyt, aki nem élt volna át hasonló problémákat, akivel ne lenne közös érdeklődési köröd. Ha az ember megtalálja a megfelelő közösséget, akkor végre úgy érezheti, hogy nem lóg ki annyira a sorból, vannak hozzá hasonló emberek ezen a világon, nincsen egyedül. Én azt gondolom, hogy az internetnek ez az oldala különös erővel bír és egyike azoknak a pozitívumoknak, amelyek mindenképpen említésre méltóak. Szerintem sincs ebben semmi szégyellni való.

Rainbow Rowell regényéből áradt a kedvesség, a megértés és a cinkos egyetértés is. Nem voltak benne váratlan fordulatok, Cathnek nem kellett sárkányokkal megküzdenie, megmentenie a világot egy gonosz sötét varázslótól, vagy értékes tárgyak után kutatnia. Van azonban, amikor saját félelmeink leküzdése pont olyan nehéz, mint az előbb felsorolt tetteket végrehajtani. Az embernek egy igazi ellensége van, és az önmaga. Senki más nem állhat utunkban, csakis mi magunk.

Habár semmi különösen rossz nem történt a regény során, gyakran elsírtam magam olvasás közben, amikor egyes sorok mögött felismerni véltem egy barátkozni nem akaró, sehova nem tartozó lány félelmét az új iskolába lépés előtt. Vagy azt a lányt, aki úgy érezte kihasználták és elárulták, megerősítve benne minden eddigi félelmét... Igen, gyakran ismertem magamra a regény olvasása közben, és ez fakasztott könnyekre. Olvasás közben egyszerre éltem át a régi sérelmeket, emlékeztem egykori fájdalmaimra és jöttem rá arra, hogy mekkora utat is tettem meg azóta. Egyszerre sajnáltam a gyerekkori énemet, és éreztem büszkeséget, amiért idáig jutottam, anélkül, hogy valaha is feladtam volna értékeimet.

Tudom, hogy sokan éltek át hasonlót, sőt, sokan ma is szorongásban élnek. Van kiút. Ez a regény pedig olyan tisztelettel és megértéssel illusztrálja mindezt, hogy kötelező olvasmánnyá tenném a gimnáziumban. Hiszen mi más lenne az irodalom legfőbb szerepe, minthogy ráébresszen arra, nem vagy egyedül a problémáiddal, más is élt már át hasonlót, megoldódik. Mindig megoldódik.

Ajánlom hát ezt a könyvet mindenkinek: lányoknak, nőknek, fiúknak és férfiaknak. Kicsiknek és nagyoknak. Gyönyörű utazásra indulhattok saját lelketek mélyére, vagy beleláthattok a furcsa osztálytársatok gondolataiba. A megértés a megismeréssel kezdődik, ez a regény pedig tökéletes kiindulópontja ennek az utazásnak.

Fanart:

Az árulás szíve

Író: Mary E. Pearson

Fordító: miks-Rédai Viktória

Eredeti cím: The Heart of Betrayal

Kiadó: Gabo Kiadó

Kiadás éve: 2016

ISBN: 978 963 406 254 7

Fülszöveg: A Venda barbár birodalmában foglyul esett Lia és Rafe számára alig van esély a menekülésre. Kaden, hogy megmentse Liát, akit korábban meg kellett volna ölnie, most azt állítja, hogy a hercegnő különleges adottságot birtokol – ez pedig felkelti a vendai komizár érdeklődését.

Semmi sem fekete vagy fehér többé. Rafe hazudott Liának, ám feláldozta a szabadságát, hogy megvédje. Kaden az életére tört, most mégis megmenti. A vendaiakról pedig, akiket Lia világéletében barbárnak hitt, kiderül, hogy távolról sem azok.
Liának meg kell küzdenie a neveltetésével, az adottságával és saját érzéseivel, miközben veszedelmes játékba fog az ellenséges főváros szívében… és döntései mindörökre megváltoztatják hazája, Morrighan és a saját sorsát.

* Ha kíváncsi vagy a spoileres kritikára, kattints a következő linkre.

Ahogyan az első kötetben, úgy ebben a folytatásban is váltott szemszögből figyelhetjük meg a történet haladását: Lia, Rafe, Kaden és - szerencsére csak ritkán - Paulinéból. Ha az arányokat nézzük, akkor legtöbbször a főszereplőn, azaz Lián keresztül értesülünk a helyzet alakulásáról.

A könyv összesen hatvannégy fejezetes, ebből:

• 38 jut Liára
• 11 jut Rafe-re
• 11 jut Kadenre 
• 4 jut Pauline-ra

Számomra nagyon különös volt a könyv szerkezeti felosztása, a fejezetek ugyanis különböző hosszúságúak voltak, olvasásuk még csak körülbelül sem tartottak ugyanolyan sokáig. Nagyon rövidek voltak például olyankor, amikor nem a főszereplő szemszögéből íródtak (min. másfél oldal, max. három oldal). Volt azonban olyan, amikor három egymást követő fejezet is Lia szemszögéből íródott, az első nyolc és fél, a következő másfél, a harmadik pedig tizenkét oldalas volt; habár valóban egymástól elkülönülő történéseket dolgoztak fel, nagyon furcsa volt ez a hatalmas különbség. Visszanézve ez volt a helyzet már az első kötetnél is, de akkor valahogy nem keltette fel a figyelmemet úgy, ahogyan most.

 

A szereplők

A fontosabb szereplők továbbra is ugyanazok, mint az első kötetben, azaz:

• Lia - Arabella Celestine Idris Jezelia, morrighani hercegnő
• Rafe - Jaxon Tyrus Rafferty, Dalbreck hercege és egyetlen örököse
• Kaden - vendai orgyilkos
• Pauline - Lia egykori szobalánya és legjobb barátnője

De most kiegészül a Komizárral, aki a könyv végéig a legtöbb jelenetben szintén szerepel. Magáról a Komizár személyéről keveset tudunk meg ebben a kötetben. Náhányan úgy gondolják, hogy egykor jó ember volt, én azonban kételkedem abban, hogy valaha más lett volna a személyisége. A segítségét legalábbis ebben a részben mindig manipulatív hátsó szándékkal nyújtotta, így kedveltetve meg magát a néppel és környezetével. Mindezek alapján viszont egysíkú, általános főgonosz szerepet tölt be, nincs igazán benne semmi különleges. Az a típus, akit az ember imád utálni.

Egy másik új szereplő Calantha, akiről nagyon nehéz eldönteni, hogy barát-e vagy ellenség, de mindenképpen fontos szerepet kap a történetben. Ő sokkal árnyaltabb karakter a Komizárnál, ennélfogva érdekesebb is, sőt fejlődőképes.

Karakterfejlődés leginkább Kaden esetében történik. Az olvasó is megismeri történetének egy részét, így könnyebb vele szimpatizálni. Kiderül ugyanis, honnan is ismeri ilyen jól a morrighani nyelvet és kultúrát, és miért fűzi olyan szoros kötelék Vendához és a Komizárhoz.

Lia tovább erősödik, óvatos szárnypróbálgatásokba kezd az adottságát illetően, habár még nehezen tudja elfogadni a természetnek ezt a logikusan megmagyarázhatatlan oldalát. Tartózkodása miatt mindent racionálisabban próbál megközelíteni mint általában, és éppen ez akadályozza meg szerintem abban, hogy képességének teljes hatalmát élvezhesse. Minél több különös dolog történik vele, annál földhözragadtabban gondolkozik, ez pedig megnehezíti adottságénak kiteljesedését. A főszereplőnk azonban ebben fejlődik leginkább a regény során, a végére már úgy éreztem, hogy kezdi elfogadni a dolgokat.

Rafe viszonylag háttérszerepbe kényszerül, legnagyobb sajnálatomra. Belőle merít Lia lelkierőt a mindennapokban, de ennél sajnos nincs nagyobb szerepe, hiszen a szökést sem ő szervezi. A rab státusz miatt és a lelki manipulációi sikerének érdekében a Komizár általában távol tartja őket egymástól, így ebben a kötetben sokkal kevesebb a romantikus jelenet, azok viszont nagyon jók, hiszen ilyenkor lélegezhet fel az olvasó, amolyan "szünet" szerepet töltenek be.

Venda

A többi királyságról nem igen esett szó ebben a kötetben, azok szokásairól és hitrendszeréről az előző kötet kritikájában olvashattok, ezen a linken.

Többet tudtunk meg viszont Venda politikai struktúrájáról. Az országot a Komizár irányítja. Az emberből Komizár csak akkor lehet, ha megöli az elődjét (ez az összes hatalmi pozícióval így van). Állítólag a pozíció rejtette életveszély miatt nem olyan gyakori a váltás. A Komizár munkáját egy tanács segíti, amely a következőkből áll:

• 10 rahtan: jelentése - aki soha nem hibázik. A Komizár legmegbízhatóbb emberei, fő tanácsadói. A rahtanok egyike az orgyilkos.
• 14 kormányzó: Venda 14 tartományának vezetői
• 5 chievdar: katonai vezetők
• a Komizár

Venda kopár vidék, ahol nehezen terem meg az élethez szükséges élelem. A nép tehát többnyire éhezik, főleg mióta egy hatalmas sereget is etetnie kell. Az ott élők ebből adódóan nagyon babonásak, hisznek a régi énekekben, reménykedni akarnak, ezért könnyen manipulálhatók. Csak egy szokásukról szerzünk tudomást, egy különös asztali áldás féleségről, amely egy köszönetmondó szöveg elmondása után, egy csont övre akasztásával zárul.

Kiderül az is, hogy melyik aktuális földrész posztapokaliptikus területén játszódik a történet, de nem lövöm le a poént, hátha ti is kitalálnátok olvasás közben. Én mindenesetre most már biztos vagyok abban, hogy elméletem helyes volt, és a mi világunk disztópikus jövőjében játszódik a történet.

Kérdések

Az első kötet elolvasása után maradtak bennem kérdések, ezek egy részére azonban itt fény derült. Természetesen újabb kérdések is felmerültek, hiszen máskülönben nem is tarthatná fent az olvasó érdeklődését a szerző.

1. Megbízhatunk-e Gwynethben?

2. A morrighaniak mért hisznek olyan könnyen Lia árulásában?

3. Mi lett a Komizárral?

4. Mi lesz most Liával?

5. A történtek után Lia miért nem maradt?

Összesítés

Nagyon tetszett a regénynek ez a folytatása, amint ez a bőbeszédű kritikámból talán érződik is. Természetesen számítottam a váltott szemszögre, hiszen furcsa lett volna most váltani, mégis zavart néha, leginkább akkor, amikor Pauline-ra váltottunk. Ezek a részek szerencsére rövidek voltak, de szerintem feleslegesek, hiszen mindezt később Liának is elmesélhette volna barátnője, vagy más szemtanú.

A regény továbbra is jól kidolgozott. bonyolult kultúrával és hitrendszerrel operál, ami reálissá, könnyen elképzelhetővé varázsolja a történetet. A szereplők is emberiek, nem tökéletesek, megvannak a maguk hibái, mégis szerethetők. Jól működik Rafe és Lia kapcsolata, és a Kadenhez fűződő testvéri érzelmek sincsenek eltúlozva, a szerelmi háromszög gyenge, nem idegesítő és inkább testvéri érzelmekről szól.

Én mindenképpen ajánlom mindenkinek, aki szívesen olvas olyan regényt, amelynek erős női főszereplője van. Lia általában nem szorul segítségre, sőt, gyakran ő ment meg másokat. Nem az a típus, aki arra vár, hogy fehér paripáján megérkezzen a szőke herceg, hanem kezébe veszi az irányítást, és megoldja.

Oda vagyok Az árulás szívéért, és alig várom már a harmadik, egyben utolsó kötet megjelenését (habár nem tudom, hogy lehetne mindezt egy kötetben lezárni).

Ha kíváncsiak vagytok az első kötet kritikájára, ezen a linken találjátok.

Az árulás szíve - spoileres kritika

Író: Mary E. Pearson

Fordító: Miks-Rédai Viktória

Eredeti cím: The Heart of Betrayal

Kiadó: Gabo Kiadó

Kiadás éve: 2016

ISBN: 978 963 406 254 7

Fülszöveg: A Venda barbár birodalmában foglyul esett Lia és Rafe számára alig van esély a menekülésre. Kaden, hogy megmentse Liát, akit korábban meg kellett volna ölnie, most azt állítja, hogy a hercegnő különleges adottságot birtokol – ez pedig felkelti a vendai komizár érdeklődését.

Semmi sem fekete vagy fehér többé. Rafe hazudott Liának, ám feláldozta a szabadságát, hogy megvédje. Kaden az életére tört, most mégis megmenti. A vendaiakról pedig, akiket Lia világéletében barbárnak hitt, kiderül, hogy távolról sem azok.
Liának meg kell küzdenie a neveltetésével, az adottságával és saját érzéseivel, miközben veszedelmes játékba fog az ellenséges főváros szívében… és döntései mindörökre megváltoztatják hazája, Morrighan és a saját sorsát.

Figyelem: ez a kritika cselekmény leírást tartalmaz. Ha a spoiler mentes kritika érdekel, kattints a következő linkre.

Ahogyan az első kötetben, úgy ebben a folytatásban is váltott szemszögből figyelhetjük meg a történet haladását: Lia, Rafe, Kaden és - szerencsére csak ritkán - Paulinéból. Ha az arányokat nézzük, akkor legtöbbször a főszereplőn, azaz Lián keresztül értesülünk a helyzet alakulásáról.

A könyv összesen hatvannégy fejezetes, ebből:

• 38 jut Liára
• 11 jut Rafe-re
• 11 jut Kadenre 
• 4 jut Pauline-ra

Számomra nagyon különös volt a könyv szerkezeti felosztása, a fejezetek ugyanis különböző hosszúságúak voltak, olvasásuk még csak körülbelül sem tartottak ugyanolyan sokáig. Nagyon rövidek voltak például olyankor, amikor nem a főszereplő szemszögéből íródtak (min. másfél oldal, max. három oldal). Volt azonban olyan, amikor három egymást követő fejezet is Lia szemszögéből íródott, az első nyolc és fél, a következő másfél, a harmadik pedig tizenkét oldalas volt; habár valóban egymástól elkülönülő történéseket dolgoztak fel, nagyon furcsa volt ez a hatalmas különbség. Visszanézve ez volt a helyzet már az első kötetnél is, de akkor valahogy nem keltette fel a figyelmemet úgy, ahogyan most.

A szereplők

A fontosabb szereplők továbbra is ugyanazok, mint az első kötetben, azaz:

• Lia - Arabella Celestine Idris Jezelia, morrighani hercegnő
• Rafe - Jaxon Tyrus Rafferty, Dalbreck hercege és egyetlen örököse
• Kaden - vendai orgyilkos
• Pauline - Lia egykori szobalánya és legjobb barátnője

De most kiegészül a Komizárral, aki a könyv végéig a legtöbb jelenetben szintén szerepel. Magáról a Komizár személyéről keveset tudunk meg ebben a kötetben. Calantha és Kaden úgy gondolják, hogy egykor jó ember volt, én azonban kételkedem abban, hogy valaha más lett volna a személyisége. A segítségét legalábbis ebben a részben mindig manipulatív hátsó szándékkal nyújtotta, így kedveltetve meg magát a néppel és környezetével.

Liának is saját céljai elérésére érdekében kegyelmez meg, amikor látja, hogy milyen szívesen fogadják őt a vendaiak többsége. a lány karizmája hatással lévén népére, úgy dönt, hogy maga mellett tartja (esküvővel) a lányt, de a férfi megmutatja szeme fehérjét amint az több "követőre" lel, mint az tetszene a Komizárnak.

Egy másik új szereplő Calantha, az előző Komizár bántalmazott lánya, akit az új (azaz aktuális) Komizár mentett meg (ezzel is népszerűségre téve szert, hiszen a lányt sokan szerették). A lányt gyakran megverte apja, az egyik ilyen alkalommal majdnem bele is halt sérüléseibe. Szeretője, aki az esemény kiváltó oka volt , el is hunyt az véreskezű apa által okozott sérülésekbe. A Komizár iránt érzett hála miatt nehezen tudja eldönteni, hogy kinek az oldalán áll.

Karakterfejlődés leginkább Kaden esetében történik. Az olvasó is megismeri történetének egy részét, így könnyebb vele szimpatizálni. Kiderül ugyanis, hogy egy Merighani nemes törvénytelen gyermeke, akit anyja halála után bántalmazott az apja, majd eladott egy koldus csoportnak. A koldusok éheztették a gyermek Kadent, hogy jobban megeshessen rajta az emberek szíve és így több pénzt tudjon kéregetni. Ha nem tért vissza elegendő pénzzel, akkor megverték. Ilyen állapotban talált rá az akkor még orvgyilkosként tevékenykedő jövendőbeli Komizár, és magával vitte, megmentve a gyermek életét. A férfi bosszút esküdött apja ellen, minden egyes tette ezt szolgálja és a tervezett morrighani háborút is eszköznek tekinti célja elérésében.

Kaden végtelenül hálás a Komizárnak, erős kötelék fűzik őket egymáshoz, már-már testvéri szeretet. A férfi Lia iránt érzett érzelmei azonban rossz hatással vannak erre a kapcsolatra és tanúi lehetünk a két szereplő eltávolodásának.

Lia tovább erősödik, óvatos szárnypróbálgatásokba kezd az adottságát illetően, habár még nehezen tudja elfogadni a természetnek ezt a logikusan megmagyarázhatatlan oldalát. Tartózkodása miatt mindent racionálisabban próbál megközelíteni mint általában, és éppen ez akadályozza meg szerintem abban, hogy képességének teljes hatalmát élvezhesse. Minél több különös dolog történik vele, annál földhözragadtabban gondolkozik, ez pedig megnehezíti adottságénak kiteljesedését. A főszereplőnk azonban ebben fejlődik leginkább a regény során, a végére már úgy éreztem, hogy kezdi elfogadni a dolgokat.

Rafe viszonylag háttérszerepbe kényszerül, legnagyobb sajnálatomra. Belőle merít Lia lelkierőt a mindennapokban, de ennél sajnos nincs nagyobb szerepe, hiszen a szökést sem ő szervezi. A rab státusz miatt és a lelki manipulációi sikerének érdekében a Komizár általában távol tartja őket egymástól, így ebben a kötetben sokkal kevesebb a romantikus jelenet, azok viszont nagyon jók, hiszen ilyenkor lélegezhet fel az olvasó, amolyan "szünet" szerepet töltenek be. 

 

Lia sorsa

Lia sorsát úgy tűnik, hogy egy szokásos kiválasztottságra utaló jövendölés, jóslat határozza meg, amely a következőképpen hangzik:

Morrighan ágyékából,

a pusztulás távolából,

uralkodók fondorkodásából,

a királynő félelméből

remény születik.

A halál túloldalán,

a nagy szakadékon átkelvén,

ahol az éhség lelkeket zabál,

ezer könnyet sírnak majd el.

A sárkány feléled majd,

ezer arcot vesz fel,

becsapja az elnyomottakat, összegyűjti a gonoszokat,

istenként, megállíthatatlanul csap le,

ítélete kérlelhetetlen,

törvénye hajthatatlan,

elrabolja az álmokat,

eltapossa a reményt.

Míg egy hatalmasabb nem támad,

a nyomorúság gyermeke,

aki gyenge volt,

akit meghurcoltak,

akit karommal és indákkal jelöltek meg,

aki titokban kapta meg a Jezelia nevet.

A sajátjai árulják el,

megverik és megalázzák,

mégis felfedi a gonoszt,

mert a százarcú sárkány

nem ismer határokat.

És meglehet, hosszan vártok,

de az ígéret hatalmas:

a Jezeliának nevezett

élete lesz az áldozat

a ti életetek reményéért.

1. versszak: ez a leírás bármilyen morrighani uralkodótól született személyre illik, lehetne akár Lia egyik testvére, de akár lehet egy már meghalt, vagy még meg sem született ember is.

2. versszak: ha abból a feltételezésből indulunk ki, hogy a vers Liáról szól, akkor ez a leírás vonatkozhat arra az időszakra, amikor a hercegnőt rabként Terravinből Vendába viszik, hiszen egy sivatagon kelnek át, majd a folyó felett egy hídon Vendába. Persze jelenthet teljesen mást, és talán szó szerint a halálra vonatkoztatható, nem pedig egy halott vidékre, főleg ha arra gondolunk, hogy a második kötet végén Lia a halálán van.

3. versszak: a korábban vázolt feltételezésből kiindulva, az első kötet olvasása után azt gondoltam, hogy ez a rész a Komizárról szólhat, hiszen láthatóan nem csak Vendaiakat gyűjtött maga köré: Kadenről például kiderült, hogy morrighani származású. Szintén illik a Komizárra az a kijelentés, hogy elnyomottakat használ ki, hiszen Kadenről és Ebenről is tudni lehet, hogy a morrighani rendszer keményen elbánt velük, menekülniük kellett az országból. Valószínűleg az ilyen emberek ellenérzéseire épít a Komizár, hiszen őket lehet legjobban fanatizálni. Az ezer arc pedig utalhat arra, hogy milyen manipulatív személy, más-más arcot mutat attól függően, hogy mit akar elérni.
A második kötet végén azonban Lia halálosan megsebesíti a Komizárt. Habár nem látjuk konkrétan, hogy meghalt (szerintem nem is), ha ez mégis megtörténne, akkor ez a versszak nem szólhat a Komizárról. Ez esetben azonban talán nem is egyetlen személyről szól, hanem általánosan az emberekben rejlő gonoszra utal, hiszen rengeteg emberről kiderül, hogy elárulták népüket, sokan akarhatják ezt a háborút.

4. versszak: ez az a rész, amely egyértelműen Liára utal. A lány kavahja (a hátára festett tetoválás) a morrighani és a dalbrecki királyság jelképeinek összefonódását ábrázolja: az oroszlán és a szőlő indák, tehát szó szerint "karommal és indákkal jelölték meg". Liát valójában Arabella Celestine Idris Jezeliának hívják, beceneve a Jezelia rövidítése. A nevet édesanyjától kapta úgy, hogy apja nem egyezett bele.
Az utolsó versszaknak csupán az első szava, a "Míg" szócska utal arra, hogy mi lehet Lia feladata: valószínűleg a "sárkányt" kell megállítania valahogy.

5. versszak: az ötödik és a hatodik új, eddig ismeretlen versszakok, amelyekre csak a második rész végén derül fény. Az, hogy a "száz arcú sárkány nem ismer határokat" alátámaszthatja azt az elméletet, miszerint nem egy személyről, hanem egy szervezetről, vagy az emberi gonoszság általános megszemélyesítéséről van szó. Jelentheti azonban azt is, hogy a Komizár hatalma mindenhova elér, előle nem menekülhet senki.
Az, hogy a sajátjai elárulják utalhat arra, hogy a morrighaniak hátat fordítottak neki: először amikor vérdíjat tűztek ki rá, majd amikor elhitték, hogy saját akaratából lett a Komizár felesége, és árulónak bélyegezték. Szólhat azonban egy jövőbeni árulásról, talán Rafe, vagy Pauline részéről (nagyon remélem, hogy nem).

6. versszak: ez a versszak szerintem Lia halálát vetíti előre, hiszen majdnem azt mondja, hogy életével kell áldoznia a nagyobb jó érdekében.

 

Venda

A többi királyságról nem igen esett szó ebben a kötetben, azok szokásairól és hitrendszeréről az előző kötet kritikájában olvashattok, ezen a linken.

Többet tudtunk meg viszont Venda politikai struktúrájáról. Az országot a Komizár irányítja. Az emberből Komizár csak akkor lehet, ha megöli az elődjét (ez az összes hatalmi pozícióval így van). Állítólag a pozíció rejtette életveszély miatt nem olyan gyakori a váltás. A Komizár munkáját egy tanács segíti, amely a következőkből áll:

• 10 rahtan: jelentése - aki soha nem hibázik. A Komizár legmegbízhatóbb emberei, fő tanácsadói. A rahtanok egyike az orgyilkos.
• 14 kormányzó: Venda 14 tartományának vezetői
• 5 chievdar: katonai vezetők
• a Komizár

Venda kopár vidék, ahol nehezen terem meg az élethez szükséges élelem. A nép tehát többnyire éhezik, főleg mióta egy hatalmas sereget is etetnie kell. Az ott élők ebből adódóan nagyon babonásak, hisznek a régi énekekben, reménykedni akarnak, ezért könnyen manipulálhatók. Csak egy szokásukról szerzünk tudomást, egy különös asztali áldás féleségről, amely egy köszönetmondó szöveg elmondása után, egy csont övre akasztásával zárul.

 

Helyszín

Venda fővárosa (Sanctum) nagy valószínűséggel az "egykori" Washington területén fekszik, a városnézés közben ugyanis Kaden megmutat Liának néhány romot. Az egyik ilyen egy egykori, majdnem száznyolcvan méter magas torony szerű építményé, amelyet az Ősök egy vezetőjük emlékére állítottak. A másik egy szobor, amely "egy férfi fejét és vállait ábrázolta. Az arc nem egy isten tökéletes arca volt, nem is az ideális katonáé. Különös árnyakkal bírt: a homloka túl széles volt, az orra hatalmas, kiemelkedő járomcsontja miatt úgy tűnt, mint aki éhezik." Szerintem az egykori National Mall parkban állnak és a Washington-, illetve a Lincoln-emlékművek romjait csodálják. A leírás mindenesetre illik rá, a fehér márvány, a templomszerű épület romjai a szobor mögött mind-mind az Egyesült Államok fővárosának két legismertebb emlékműjére utal.

Azt gondolom, hogy mindez alátámasztja a hipotézisemet, mely szerint a regény egy posztapokaliptikus jövőben játszódik. Habár naivan úgy gondoltam, hogy Európa egykori területén zajlanak a könyv történései, megelégszem Amerikával is. A klíma azonban különös, de ezt okozhatta az "apokalipszis".

 

Kérdések

Az első kötet elolvasása után maradtak bennem kérdések. Lássuk, hogy kaptunk-e rájuk választ.

1. A vendaiak miért is támadják szomszédaikat/mik a Komizár motivációi? 

A Komizár csak még több hatalmat szeretne, illetve egy termékenyebb, kellemesebb klímájú országot. Több ezres sereget állított fel ennek elérése érdekében és az Ősök könyveiből rengeteg katonai eszközt (lőszer, stb) épített, mindezt persze népe jólétének árán, hiszen mindezek költségeit egyre nehezebben tudják megfizetni.

2. Kaden múltjában mi történhetett, ami Vendába taszította? 

A férfi egy morrighani nemes törvénytelen fia volt. Apja bántalmazta, majd anyja halála után eladta őt koldusoknak, akik éheztették őt. A Komizár ebből a helyzetből mentette ki, így nyerve el bizalmát és örök hűségét, amelyet a morrighaniak ellen érzett gyűlölet is táplál.

3. Mi pontosan az adottság? 

Az adottságról még nem derült ki sok minden, de jelenleg úgy tűnik, hogy ősök által "suttogott" vagy "énekelt" megérzés szerűség. A regény közepétől fogva még emberi alakot, Venda személyében meg is jelenik Liának.

4. Mire lett Lia "kiválasztva"? 

Ez még nem derül ki pontosabban, habár az erről szóló vers bővült két versszakkal. Majdnem biztos, hogy valamilyen áldozatot kell hoznia, hacsak nem ő az áldozat, azaz életével kell áldoznia.

5. Mi vagy van-e a királyságok között történelmi és kulturális kapocs? 

Van, de nem derült fény részletekre.

6. Miért nem bízik egymásban a morrighani és a dalbercki királyság? 

Csak annyi derült ki, hogy többször is átverték egymást, illetve hogy Dalbreck igényt tart egy kikötőre, amely szerinte őt illeti.

7. Most komolyan, Eben lovának megölése előtt mit mond Lia vendaiul? Ez csak engem foglalkoztat? 

Nem derült ki, de elég csúnya lehetett.

Újabb kérdések is felmerültek:

1. Megbízhatunk-e Gwynethben? Hiszen megtudjuk, hogy a Kancellártól született gyermeke, neki kémkedett sokáig.

2. Lia népe miért hiszi el, hogy önszántából megy feleségül a Komizárhoz azok után, hogy Pauline szólt Lia testvéreinek arról, hogy a lányt elrabolták? 

3. Meghalt-e a Komizár? Ha igen, ki veszi át a helyét és ő is akar-e majd háborút?

4. Túl éli-e Lia a sérüléseit? Ha igen, most hova mennek?

5. Miért nem maradt Lia, hogy ő legyen az új Komizár miután megölte az előzőt? Hiszen ezzel talán megakadályozhatna egy háborút.

 

Összesítés

Nagyon tetszett a regénynek ez a folytatása, amint ez a bőbeszédű kritikámból talán érződik is. Természetesen számítottam a váltott szemszögre, hiszen furcsa lett volna most váltani, mégis zavart néha, leginkább akkor, amikor Pauline-ra váltottunk. Ezek a részek szerencsére rövidek voltak, de szerintem feleslegesek, hiszen mindezt később Liának is elmesélhette volna barátnője, vagy más szemtanú.

A regény továbbra is jól kidolgozott. bonyolult kultúrával és hitrendszerrel operál, ami reálissá, könnyen elképzelhetővé varázsolja a történetet. A szereplők is emberiek, nem tökéletesek, megvannak a maguk hibái, mégis szerethetők. Jól működik Rafe és Lia kapcsolata, és a Kadenhez fűződő testvéri érzelmek sincsenek eltúlozva, nincs kellemetlenkedő szerelmi háromszög (csak Kaden részéről, de szerintem ő úgyis Pauline-nal jön majd össze, hiszen ugyanazokkal a jelzőkkel illette a lányt, mint saját anyját, ez pedig jel).

Én mindenképpen ajánlom mindenkinek, aki szívesen olvas olyan regényt, amelynek erős női főszereplője van. Lia általában nem szorul segítségre, sőt, gyakran ő ment meg másokat. Nem az a típus, aki arra vár, hogy fehér paripáján megérkezzen a szőke herceg, hanem kezébe veszi az irányítást, és megoldja.

Oda vagyok Az árulás szívéért, és alig várom már a harmadik, egyben utolsó kötet megjelenését (habár nem tudom, hogy lehetne mindezt egy kötetben lezárni).

Ha kíváncsiak vagytok az első kötet kritikájára, ezen a linken találjátok.

Ezen a linken találhattok egyéb információkat a Gabo SFF és a Könyvjelző blogoknak köszönhetően.