A mai nap jó korán indult, hiszen az első előadás, amelyre kíváncsi voltam 10:30-kor kezdődött, én pedig nem Budapesten lakom. Hiába szokott hozzá az ember a korai kelésre a munka miatt, mégsem esett jól, amikor fél nyolckor megszólalt az ébresztőm. Persze jobb kedvre derültem, amint olyan éberségi állapotba kerültem, hogy felfoghassam mi vár ma rám.
Amúgy nagyon kellemes volt az érkezés, hiszen ahogy a képen is láthatjátok, akkor még nagyon kevesen voltak. Nyugodtan körbe sétálhattam, tolakodás nélkül szemlélhettem a standokon kiállított könyveket, még bele is tudtam nézni egy-kettőbe.
Az első előadás címe "Könyvtári reneszánsz. Könyvtárak az információs társadalomban". A beszélgetés apropóját dr. Sípos Anna Magdolna azonos című könyvének megjelenése adta, dr. Kerekes Pál moderálta az eseményt. Én magam egyszerű okból érdeklődtem a téma iránt: úgy láttam, hogy majdnem minden blogger társam írt legalább egyszer olyan bejegyzést, hogy "ebook vagy könyv", vagy "el fognak-e tűnni a könyvek". A téma gyakran előjön a kiadók facebook oldalain is, így úgy gondoltam hát, hogy jó lenne erre a kérdésre szakszerű választ kapni. Dr. Anna Magdolna könyve komoly kutatási munka eredménye, és a könyvtárak országos helyzetét elemzi (kapható ebook formájában is, tervezem a megvételét), az adatgyűjtés eredményeire alapozva.
A médiában állítólag elhangzott egy bűvös szám: 100 millió könyvtári kontaktus volt. E kifejezés jelentéstartama tág, magában foglalja a könyvtári látogatás, de a könyvtár honlapjának felkeresését is. Mi több, dr. Sípos Anna Magdolna szerint, ennek a számnak 70-80%-át éppen a digitális térben létesített kontaktus teszi ki, ezt érti a könyvtárak reneszánsza alatt. A hölgy igen optimista, szerinte a könyvtáraknak a szerepe mindkét igénynek megfelelni, és képes a digitalizáció felé is nyitni. Engem azért nem győzött meg, mert arra a kérdésre, hogy az a 70-80% mire keresett rá az oldalon, nem tudta a választ. Valójában ez oldal látogatottságot, kattintást jelent, de sose elemezték, hogy a könyvtár honlapjának mely részei érdekli a látogatókat, pedig ez lenne a lényeg (mert nem nevezném digitalizáció felé haladásnak, ha az oldal látogatói csak a nyitvatartási időt nézik meg). Engem ez azért képeszt el, mert igazán könnyű ezeknek az adatoknak utána nézni (google analytics), mégsem teszi senki.
A reneszánsz persze még nem történt meg, ezt dr. Anna Magdolna is hangsúlyozta, a lehetősége azonban fennáll, ezzel pedig egyetértek. Hiszen, ahogy ő is mondta, a könyvtárak és az irodalmi világ átélt már hatalmas változásokat, és azokhoz is tudott alkalmazni. Ez azonban nem jelenti biztosan azt, hogy a könyvek nem tűnnek majd el, erre szerintem itt nem kaptam kielégítő választ (csupán a hölgy optimista hozzáállását).
A második előadás, amelyre elmentem az "Aggodalom Európáért, aggodalom a világért" volt. Nagyon sokan elmentek, ülőhely már nem volt mire odaértem, de ez érthető, hiszen neves személyek szólaltak fel (Nógrádi György - biztonságpolitikai szakértő, dr. Czukor József - ex berlini nagykövet, Ugrósdy Márton - kutató, Külügyi és Küligazgatási Intézet). A beszélgetést
Helmut Kohl (egykori német kancellár) és
Henry Kissinger
(Nobel-békedíjas diplomata) új köteteinek megjelenése miatt szervezték, így a témája is Európa helyzete és válsága volt. Mindketten konzervatívak, így nem mindennel értettem egyet, ami elhangzott. Mindenképpen igaz, hogy sajnos gyakran megfeledkezünk arról a tényről, hogy az Európai Unió létrehozásának legfőbb oka a háború lehetőségének megszüntetése volt. Manapság felnőtt egy olyan generáció, amely soha nem ismerte a háborút, ezért gyakran elfelejtik, hogy milyen fontos is annak elkerülése, és a beszélgetések gyakran apró cseprő ügyek megoldásár korlátozódnak,a fontos kérdésekben pedig nincs konszenzus. Ez utóbbi fogalom is gyakran elhangzott az előadáson, régen állítólag sokkal nagyobb hangsúlyt kapott a konszenzus, azaz a közös döntésre jutás. Manapság nem történnének meg az ehhez szükséges erőfeszítések, egyetértés nélkül pedig természetesen nehezen születhet igazságos döntés.
Néha, néhány elejtett szóban kitértek Magyarország-Európa viszonyára is, például a konszenzus keresése szempontjából. Többször elhangzott például, hogy az ország méretétől függetlenül mindenki véleménye ugyanannyit kel hogy érjen, hogy a legfőbb célnak a "segítek, hogy segíthessen magán" kellene lennie, és hogy a nemzeteket, történelmükért és kultúrájukért tisztelni kell. Én itt voltam bajban, ezekkel csak részben értek egyet.
- A tiszteletnek mindig mindkét irányban meg kell lennie, ahhoz, hogy tartós legyen.
- Ez mások véleményének meghallgatása és tiszteletben tartása esetén is így működik. Nem várhatjuk el, hogy tiszteljék a véleményünket, ha mi sem tesszük ugyanezt. Ha például az Európai Uniós üléseken "tiszteletteljesen" bólogatunk, de
utána haza érve ócsároljuk ugyanazt az intézményt, akkor mégis mit
várunk el?
- Azt gondolom, hogy a kultúrát, a történelmet, a nemzetet valóban tisztelni kell, de a benne élőknek viszont ki kell érdemelniük a tiszteletet. Mennyire idegesítő például, amikor egy tanár azért bánik kedvesebben egy diáktársaddal (akár megérdemli, akár nem), mert az apját tiszteli. A mi őseinknek kijár a tisztelet mindazért, amit az országért tettek, nekünk viszont bizonyítanunk kell, hogy mi is érdemesek vagyunk rá.
Ahogy többször elhangzott a beszélgetésen, tény, hogy manapság nincsenek vezető. "Sok a politikus, de nincs államférfi", ahogy ők mondták. Nincsenek erős vezetők, így nagyon nehéz rendben tartani az Európai Uniót, nehéz egységet teremteni, hiszen nincsen követendő példa. Azt gondolom, hogy az Unió jövője azon áll vagy bukik, hogy az emberek megértik-e újra az összetartozás, a kölcsönös tisztelet, a konszenzus fontosságát.
Ez után a kemény és fárasztó előadás után úgy döntöttem, hogy szünetet tartok. ekkor csatlakozott hozzám a húgom is, úgyhogy felmentünk a büfébe, és egy szendvics társaságában beszélgettünk egy jót. Így viszont kihagytam a "Science fiction politológiája" könyvbemutatót, de egyszerűen nem volt már agyam hozzá. Ehelyett viszont meghallgattuk a Kempelen Biomatic Orchestra zenei előadását, ami visszarepített minket a század elejére. Mindketten nagyon élveztük ezt a nosztalgikus utazást, főleg mert a jó idő is velünk tartott, így a friss levegőn ülve, napsütésben fürödve, jobbat nem is tudtam volna elképzelni, mint ezt a kellemes zenei élményt.
A jó időre tekintettel úgy döntöttünk, hogy kint maradunk, így meghallgattuk a Verslavina könyvbemutatóját (a "J. R. R. Tolkien és C. S. Lewis. Egy híres barátság története" helyett). A felolvasott versek egy része mulatságos volt, mások komolyabbak, de összességébe véve nagyon élvezetes volt meghallgatni a verslavina mozgalom történetét, amely lehetővé tette, hogy új lendületet kapjon a magyar költészet. Érdekes, hogy erre a területre is hogy beszivárgott a digitalizáció, hiszen a Verslavina a Facebookon zajlott, és nagy valószínűséggel ennek is köszönheti a figyelmet, a sikert. Az internet, még az irodalomnak erre a szegletére is hatással van, épp ezért gondolom reálisnak a könyvek ritkulását (nem gondolom, hogy eltűnnek majd, de azt igen, hogy azokból lesz kevesebb).
Ezek után a testvéremnek haza kellett mennie, így magamra maradva úgy döntöttem, még egy előadásra van energiám. elmentem hát a "Léleklapozgató - biblioterápia a könyvtárakban" című beszélgetésre, amelyet Sóron Ildikó tartott. Annak, aki nem tudná, a biblioterápia (felnőttek esetében) amolyan önismereti kurzus. Célja a csoportos kommunikáció fejlesztése, eszköze az irodalom. Két típusa van, a befogadásra irányuló, és az aktivitásra irányuló biblioterápia, amit általában felváltva használnak a csoportokon. Előbbi regények, szövegrészek elolvasásából és megbeszéléséből áll, míg utóbbi sokkal inkább kreatív folyamat, amely alatt kiegészíteni, átírni, illusztrálni kell a szöveget. A biblioterápiát egyetemen tanítják, mindenképpen érdemes elvégezni egy ilyen képzést, ha az ember hasonló gyakorlatokat akar tartani, hiszen nagy részben a pszichológia alapján működik.
Maguk a foglalkozások (zárt csoport esetén) amúgy nagyon hasonlítanak egy piszchoterápiára: Az elején megbeszélik, hogy mi az elérendő cél, majd minden héten (hónapban) ugyanabban az időpontban gyűlik össze a csoport, a foglalkozás mindig adott ideig tart, és ugyanazokkal a tagok (a biztonságérzetet ugyanis növeli az, hogy már ismered azokat, akik előtt majd beszélned kell) vesznek mindig részt. A csoportok amúgy maximum 6-12 fősök, tehát viszonylag biztos, hogy minden tagra jut idő.
Ami engem leginkább érdekelt, hogy miért is gondolják egyesek azt, hogy az irodalom segíthet, illetve pontosan hogyan is használják fel terápiás célra. A lényeg az, hogy a beszélgetésen van a hangsúly, kommunikációra késztetnek, mégpedig saját érzelmeid megosztására. Ha jól értettem nem is maga a könyv, vagy szövegrészlet az, ami segít, hanem az, hogy beszélnek róla. Egy történet mindig más érzelmeket váltanak ki az emberekből, a lényeg tehát megismerni mások reakcióját, nyitottnak lenni rá, és elfogadni, de közben megosztani a sajátjaidat is.
Nagyon érdekes volt, habár én magam abban reménykedtem, hogy szó esik majd arról is, hogy maga az olvasás milyen hatással lehet az emberi pszichére. Sajnos erről semmi nem hangzott el, hiszen az irodalomnak nem ezt a vetületét használja fel ez a tudomány.
Bevallom hősiesen, teljesen kimerültem ezután az előadás után (18 órakor volt vége), ezért úgy döntöttem, hogy ideje haza mennem. Indulás előtt még az alábbi könyveket beszereztem:
Ennyi volt hát a mai nap, remélem élveztétek a beszámolót. Holnap elvileg egész nap egyedül róhatom a Könyvfesztivál standjait, nyomon követhetitek majd az eseményeket az Instagramon (@napikonyv).
Megtudtam, hogy jelenleg a teljes könyvpiac díjbevételének 1%-át teszi ki az e-könyv, jelenleg főként a tinédzserek (kötelező olvasmányok miatt), és az idősek (klasszikusok olvasása, és a betűnagyítás miatt) használják. Leginkább a szórakoztató irodalmat veszik ilyen formátumban, hiszen aki e-könyvet olvas az általában utazás közben teszi (tömegközlekedés, nyaralás), olyankor pedig nem szívesen olvasnak szakirodalmat az emberek.
