2015. szeptember 8., kedd

Én és az olvasás

Az olvasás világnapja alkalmából úgy gondoltam, megosztom veletek az olvasással való hosszú múltra visszatekintő viszonyomat.



Volt akkora szerencsém, hogy olyan családban születtem, amelyik eleve nyitott volt az irodalomra: édesanyám és nagymamám sokat olvasott fel nekünk gyermekkorunkban. Édesanyám a magyar meséket, nagymamám a franciákat, így óvodás koromban leginkább olyan képes könyvek kerültek hozzánk mint a Caroline, a Martine és más hasonló történetek. Hamar megtanultuk szeretni a könyveket, én pedig egyre több mesét szerettem volna, a család viszont nem tudta követni a tempómat. Ennek hatására egyáltalán nem esett nehezemre megtanulnom olvasni, sőt megkönnyebbültem, hogy már hosszabb meséket is olvashattam, és nem függtem az idősebb családtagok időbeosztásától. Beléptem hát a tipikus francia lányregények korába: Comtesse de Ségur regényeket olvastam, végigmentem a Heidi sorozaton, és a Heartland (lovas történetek) 28 kötetének büszke tulajdonosa lettem. Természetes kíváncsiságom arra sarkallt, hogy megtanuljak magyarul is olvasni: ehhez a Már tudok olvasni című könyv, a hasonló elnevezésű könyvsorozat (Már tudok olvasni!), magyar nagyszüleim és édesanyám türelme voltak segítségemre. Az újonnan megszerzett tudás ellenére magyarul csak sokkal később kezdtem el olvasni, tizenegy éves korom körül, amikor ide költöztünk. Akkoriban ismerkedtem meg a Harry Potterrel, aminek addigra már három része jelent meg, én pedig sokáig dacból nem olvastam el őket, gondolván hogy túl nagy a felhajtás körülötte ahhoz, hogy jó legyen.Ötödikes koromban azonban mégis neki veselkedtem, és hamar megszállottá váltam. Akik azonban a sorozat kezdetén szerettek bele a regényekbe tudják, hogy sokáig kellett az újabb kötetekre várni. A köztes időben tehát más regények felé kellett fordulnom. 
Addigra már Magyarországon éltünk, eljött tehát a kötelező olvasmányok kora. Mivel kedvenc tantárgyam a történelem volt, egyáltalán nem bántam, hogy néhány könyvet muszáj volt elolvasni, hiszen az első ilyen élményeim során pont hasonló témájú regényeket adtak fel. Az első komoly magyar olvasmányom tehát Gárdonyi Gézától a Láthatatlan ember volt, majd azt követte a Mondák könyve, a Görög mítoszok és mitológiák, a Milétoszi hajós, az Egri csillagok... Bevezettek tehát a történelmi regények világába, amiből sokáig nem szabadultam. Eleinte főleg ókori Egyiptomban játszódó könyveket olvastam (Christian Jacq volt sokáig a kedvenc szerzőm), majd tágítottam a látókörömön, és következtek más népek és korok történetei is - eleinte nagyrészt franciául (az említett kötelezőkön kívül).
A Harry Potter sorozat iránti töretlen lelkesedésem ellenére sokáig nem olvastam fantasyt. A műfajjal kapcsolatos tudatlanságomra a harmadik Gyűrűk Ura film megjelenésekor ébredtem rá (akkor néztem csak meg az első két filmet is, korábban, mások elbeszélése alapján félelmetesnek tartottam). Ekkor természetesen Tolkien sagajával kezdtem, majd következett az Eragon, majd a kevésbé ismert könyvek is.
A krimikkel E. S. Gardneren keresztül ismerkedtem meg tizenöt évesen, abban a korban, amikor az ember szívesen olvas gyilkosságokról és sötét motivációkról. Csak úgy faltam a Perry Mason sorozatot, utána pedig következtek a Sherlock Holmes novellák, majd Arsène Lupin, és azóta is szívesen fordulok ehhez a műfajhoz, ha elegem van a szépirodalomból.



Az olvasás iránti szeretetem, a különböző műfajok iránti nyitottságom nem csak a neveltetésemből fakadt. Azok közé a könyvmolyok közé tartoztam, akik a világ elől menekülnek könyveik lapjai közé. Kevés barátom volt, nehezen bíztam meg korosztályomban és nyíltam meg mások előtt. Részben saját döntés alapján zárkóztam el osztálytársaim elől, részben pedig ők közösítettek ki, mivel viszonylag jó tanuló voltam, a tanárok kedveltek, én is őket, ami akkoriban nem volt valami népszerű dolog. Az olvasás által izgalmas, bár fiktív "barátokra" leltem, új világokat fedezhettem fel, utaztam térben és időben, repültem sárkányháton, legyőztem rettentő sötét urakat, lehettem gazdag hercegnő, és megtehettem mindazt, amit a valóságban nem mertem.
A könyvek egyszerre nyújtottak lehetőséget fantasztikus kalandokra és a való világ előli menekülésre. Ahogy Katarina Bivald Sara nevű főhőse is mondja: "az emberek békén hagynak, ha beletemetkezel egy könyvbe". Én is tapasztalhattam ezt: amint olvastam elzárkózhattam mások elől, a többiek pedig szintén figyelmen kívül hagytak ilyenkor.
Ez azonban nem jó oka az irodalom szeretetének. Nem szabad hagyni, hogy magába szippantsanak a könyvek annyira, hogy arra vágysz, bárcsak egyik kedvenc regényed világában élhetnél. Egyrészt azért, mert valójában nem olyan kellemes dolog a Halálfalók elől menekülni. Másrészt pedig azért, mert - habár észre sem veszed - rengeteg valós, izgalmas eseményt hagy ki az ember. Sokkal később, az egyetem alatt jöttem rá mi mindenből maradtam ki általános iskola és gimi alatt csak azért, mert nem voltam képes kompromisszumot kötni a világgal.



Szerencsére mostanra úgy érzem, helyére billent az egyensúly. Ugyanúgy szeretek olvasni, mint régen, ugyanolyan könnyen veszek bele a könyvvásárlásba, és ugyanúgy örülök minden egyes ajándékba kapott kötetnek. A különbség csupán az, hogy a regények világánál sokkal jobban tetszik a sajátom, hiszen megtaláltam benne barátaimat, az izgalmat, utazásaim során megismerhettem új kultúrákat és embereket. Mindezek során rájöttem, hogy a rengeteg olvasás nyitottá tett, megtanított több szemszögből is megközelíteni helyzeteket, problémákat, embereket, így megértőbbé és türelmesebbé tett.
Ahogy idősödtem, megláttam az olvasás társadalmi hasznát is. Hiszem minden egyes könyv az író életének, így tehát társadalmának leképezése. Elkerülhetetlen tehát, hogy a valóságban is előforduló társadalmi problémák is megjelenjenek ezekben a regényekben, ami sokaknak segíthet megérteni a világunkat. A megértés pedig az első lépés a változtatás felé. Idealista nézőpont természetesen, de én szeretek hinni abban, hogy az emberiség képes változni, és hogy ehhez a könyveken keresztül vezet az út.

Az olvasás tehát számomra a gyermekkoromat, egy menekülési lehetőséget, egy szórakozási formát és a tanulás egyik legjobb módját jelenti. Nem tudom, és nem is akarom olvasás nélkül elképzelni az életemet, mert szerintem kevés ennél sokrétűbb tevékenység van.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése