5 +1 ok arra, hogy ne bízz meg Dumbledore-ban

Nem tudom, ki hogyan szokott elaludni, de nekem sokat segít, hogyha valamilyen történetet vagy mesét találok ki és "játszok le" magamnak képzeletben. A minap J. K. Rowling varázslatos világában jártam, és egy olyan általam kitalált szereplő bőrébe bújtam, aki utálja a Roxfort igazgatóját. Elképzeltem egy jelenetet, amelyben a fejéhez vágja mindazt, amiért nem bízik meg benne és nem kedveli, és magam is meglepődtem, hogy milyen könnyen találok kivetni valót Dumbledore viselkedésében.
Félreértés ne essék, imádom ezt a szereplőt, és mindezek ellenére továbbra is ugyanúgy szeretni fogom, és tudom, hogy jó szándék vezérelte. Albus Percival Wulfric Brian Dumbledore magányos ember volt, akit saját családi, szerelmi tragédiái, illetve a sok év magány formált olyanná, amilyen a hét kötetben megismertük. Hihetetlenül okos ember volt, hiszen minden lehetséges tanulmányi díjat elnyert, és tudományos eredményeit elismert szaklapokban publikálhatta. A kor legnagyobb mágusaival állt közeli barátságban, vagy levelező viszonyban, legyőzte Grindelwaldot, és még maga Lord Voldemort is félt tőle. Bölcs ember volt, hiszen rengeteg jó tanácsát idézik a rajongók a mai napig. Éppen ez a szereplő legnagyobb problémája: olyan erősnek, okosnak, bölcsnek és nagy hatalmúnak lett megírva, hogy a legapróbb hiba is hatalmasnak tűnik, illetve sokkal nagyobb következménnyel jár, mint a rendes emberek esetében is. Úgy gondolom tehát, hogy érdemes azért tisztában lenni a másik oldalával is, hogy teljes képet kaphassunk erről a különleges varázslóról. Íme tehát 5 +1 ok arra, miért ne bízz meg Dumbledore-ban.

1. Túl sok elkötelezettsége van

Albus Dumbledore-nak rengeteg elkötelezettsége van, hiszen nem csak a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola igazgatója, hanem a Wizengamot (Legfelsőbb Varázslóbíróság) főmágusa, és a Mágusok Nemzetközi Szövetségének elnöke is. Mindez nem lenne probléma, ha nem vállalt volna olyan különleges szerepet a háborúban is. Az ember azonban nem szakadhat ennyi felé, nem teljesíthet maximálisan minden egyes szerepben, valamelyik sérülni fog. Szerintem pont a legfontosabb, a iskolaigazgatói feladatait nem tudja száz százalékosan teljesíteni, amiből a lentebb felsorolt problémák adódnak.

2. Harry Potter kiképzése

Gondoljunk csak bele a Kis Túlélő kalandjaiba... valóban elkerülhetetlenek voltak, vagy Dumbledore hajszolta bele a fiút? Nem érzitek néha, hogy arra tanítja, félelem nélkül menjen a halálba? Mert ha belegondolunk, többségük esetében komoly veszélyek fenyegették Harryt és társait, szóval biztos elkerülhetetlenek voltak, vagy az igazgató így próbálta felkészíteni a fiút?

Vegyünk sorba minden esetet:

• Első tanév: a bölcsek köve
  Albus Dumbledore és Nicolas Flamel tudják, hogy Voldemort meg akarja szerezni a bölcsek kövét, hogy annak segítségével térhessen vissza, erre úgy döntenek, hogy egy kamaszokkal teli intézménybe rakják, majd:
  - Hagridet akkor küldi a Gringottsba a kőért, amikor Harry is ott van, hogy a fiú lássa, hogy valami titkos van ott
  - Hagridet is megbízza a titokkal, még ha tudja is, hogy képtelen titkot tartani
  - Edevis tükrét - amely a kő legfőbb védelme - először olyan helyre teszi, ahol Harry megtalálhatja, majd elmeséli neki, pontosan hogyan működik
  - A követ védő feladatokat egy első éves is meg tudja oldani (ezek közül az egyik Ron Weasly... most komolyan)
• 2. tanév: a titkok kamrája
  Nem hiszem el, hogy Dumbledore nem jött rá, hogy a szörny, ami a Titkok kamrájában él, egy baziliszkusz. A tanév során kiderül, hogy Harry tud párszaszóul. Ha akarta volna, megkérhette volna a fiút, hogy segítsen rájönni a Titkok kamrája elhelyezkedésére, majd lemehetett volna egyedül szembenézni a kígyóval és Tom Denemmel. De nem így tett, hanem hagyta, hogy kővé dermedjenek a diákjai, és csak a szerencsén múlott, hogy egyikük sem nézett közvetlenül a bestia szemébe.
• 3 kötet: az Azkabani fogoly
  Miért küld két diákot időnyerővel megmenteni egy szökött rabot és egy halálra ítélt hippogriffet, amikor mindezt maga is megtehette volna?
• 4. kötet: a Tűz serlege
  Tudván, hogy Voldemort egyre erősödik, mégis elfogadta a Trimágus tusa megrendezését saját iskolájában. Miért nem inkább Franciaországban, vagy Észak-Európában szervezték meg, ahol a Roxfort diákjai legalább annyival nagyobb biztonságban lehettek volna? Nem beszélve arról, hogy akkor Harryt nem is küldték volna, így a neve sehogy sem kerülhetett volna bele a serlegbe.
• 6. kötet: a félvér herceg
  Itt legalább már nem titkolja a célját, nyíltan készíti fel a fiút a Voldemort elleni harcra.

Engem nem az a tény zavar, hogy felkészíti Harry Pottert arra, hogy később megküzdjön Lord Voldemorttal, hanem az, ahogyan teszi: komoly veszélynek kitéve a fiút, társait, és az iskola minden diákját. Miért nem tudott egyszerűen csak különórákat adni neki? Akár egyre nehezebb szintű akadálypályát is építhetett volna a gyereknek, hogy ellenőrzött, biztonságos környezetben gyakorolhasson. Biztos lett volna jobb megoldás.

Mindez persze csak akkor szükséges, ha egy gyerekre akarjuk bízni a világ megmentését. Hiszen ez nem lett volna feltétlenül szükséges, csak akkor, ha Dumbledore hisz a jóslatokban. A minisztérium ugyanis tele van olyan jóslatokkal, amelyek soha nem váltak valóra, és Dumbledore maga is elárulta, hogy szerinte el lehet kerülni a jóslatok beteljesülését. Akkor csak azért teszi mindezt, mert Voldemort hisz benne? Pedig nem kell Harry Potternek lenni ahhoz, hogy megsemmisíts néhány horkruxot, majd megöld a legyengült Sötét Nagyurat, hiszen ezekhez nem szükségeltetik emberfeletti erő, vagy különleges képesség. Akkor miért is teszi ki szegény fiút mindenféle traumának és veszélynek, ha ez nem feltétlenül szükséges...

3. Szabály- és törvényszegésre buzdít 

Albus Dumbledore különös viszonyban áll a szabályokkal és törvényekkel. Gyakran előrébb valónak tartja a kitűzött célt, vagy az általa kedvelt személyek jóllétét, mint a törvények és szabályok betartását, erre pedig rengeteg példa áll rendelkezésünkre:

• Rebeus Hagrid: hagyja, hogy a vadőr állatokkal kísérletezzen, és az ismeretlen, keresztezett fajoknak a diákokat is kitegye. Nem ismerem a varázsvilág törvényeit, de ha sárkányt nem szabad tartani, akkor kétlem, hogy három fejű kutyát, vagy durrfarkú szurcsókot lehetne.
• Harry Potter: azt sem tudom, hol kezdjem a felsorolást. A fiú esetében éppen az a baj, hogy maga az igazgató buzdítja szabály- és törvényszegésre, már az első évtől fogva. Az esetek többségében nem bünteti meg, amikor megszegi az iskola szabályait (pl. amikor éjszaka kijár Edevis tükréhez), sőt, előfordul, hogy meg is jutalmazza (első tanév végi pontlavinája). A Titkok kamrája elején nem kapnak komoly büntetést (pl. pontlevonást, kirúgás) a repülő Ford Anglia használatáért (törvényszegés), a végén pedig Dumbledore professzor 200-200 ponttal jutalmazta a fiút és legjobb barátját Ronald Weasleyt, pedig Ginny megmentéséhez és a baziliszkusz legyőzéséhez is jó pár szabályt áthágtak (pedig kérhettek volna segítséget egy felnőttől). Komoly törvényszegésre is ráveszi a gyereket, amikor az engedélyezett használattól eltérő célra használtatja vele az időnyerőt, vagy amikor egy szökött rab megmentésére kéri őt.
• A tekergők: a kivitelezést ugyanis nem ma kezdte az igazgató, már Harry Potter szülei korában is tapasztalhattak tőle hasonlót a diákok. A legemlékezetesebb eset természetesen az a "csíny", amely majdnem Perselus Piton életébe került, mégsem vont maga után kirúgást.

Dumbledore maga is akkor tartja be a törvényeket, ha épp neki tetszik. Már a Főnix rendjének létezése sem törvényes, ha engem kérdeztek, hiszen bejegyzetlen paramilitáris szervezetről van szó. Emlékszem, hogy gúnyosan húztam a számat az ötödik kötet olvasása közben, amikor kiderül, hogy a miniszter attól fél, hogy az igazgatónak van egy serege, de ha belegondolunk, akkor félelme nem volt alaptalan. Albus Dumbledore-nak bizony már rég óta van egy serege, ami hozzá, nem pedig a minisztériumhoz hűséges, ez pedig komoly kockázatot jelent a varázstársadalom számára. Persze Caramel csak a saját hatalmát féltette, de ez nem von le semmit a dolog súlyából.

Azzal, pedig, hogy az igazgató nem jelenti, hogy törvényt szegnek az ismerősei, ő maga is bűntárssá válik, így maga is törvényt sért. Nem jelenti fel Hagridet a rengeteg veszélyes lény miatt, amit felnevel, és aminek kiteszi a diákokat. Biztos vagyok abban, hogy az igazgató azt sem jelentette a minisztériumban, hogy a bölcsek kövét egy három fejű kutya kíséretében egy állami iskolában kívánja őrizni. Tudtommal nem kért engedélyt egy vérfarkas tanárként való alkalmazásához egy állami iskolában, ahogyan azt sem jelentette, hogy Mordon professzor főbenjáró átkot használ a diákokon. Ne felejtsük el azt sem, hogy részt vett egy szökött rab és egy halálra ítélt hippogriff megmentésében. Tudomást szerez Voldemort gyenge pontjáról, a horkruxokról, de nem értesíti róla a megfelelő hatóságokat, így biztosan bűnös lehet valamilyen nyomozás akadályozásában.

4. Elfogult, kivételez, igazságtalan 

Habár sok esetben lazán kezeli a szabályokat, és nem feltétlenül tartatja be őket a diákokkal, ez sajnos nem minden esetben igaz. Valójában csak azokkal kapcsolatban nézi el a törvény- és szabályszegést, akiket kedvel, vagy akik valamiért fontosak a számára. Emlékeztek, milyen felháborító módon adott pontokat a Griffendélnek az első kötet végén? A termet már kidíszítették a Mardekár színeiben, szegény diákok nem csak hitték, hanem tudták, hogy megnyerik a kupát, erre Dumbledore pontokat osztogat a Griffendélnek szabályszegésért, ráadásul pont annyit, hogy megnyerjék a kupát. Igen, mert a bölcsek köve megmentéséhez az iskola kb. minden szabályát meg kellett szegniük Harryéknek. A Mardekár is veszített abban az évben egy csomó pontot Draco miatt, képzeljétek milyen komoly erőfeszítés árán tudtak mégis annyit összeszedni, hogy megnyerjék a kupát, erre az igazgató semmibe veszi a kemény munkát, és elveszi tőlük a megérdemelt jutalmat.

5. Veszélyezteti a diákok biztonságát

Fentiekből adódik, hogy Albus Dumbledore az évek során rengeteg olyan döntést hozott, amelynek akár tragikus következményei is lehettek volna. Ne feledjük, hogy az iskolában maximum huszonkét felnőtt tartózkodik, nekik kell megvédeniük 280 tanulót (hogyha minden évfolyamban annyi diák van, mint Harryében). Ez pocsék arány, ha figyelembe vesszük azt, hogy itthon egy osztálykirándulás esetében a kötelező arány 1 felnőtt / ~10 gyerek. A helyzetet megint súlyosbítja a kastély beláthatatlan méretei, illetve a titkos átjárók és rejtekhelyek mennyisége, illetve a Tiltott Rengeteg létezése, mérete és veszélyei.

Mindezek ismeretében az ember azt gondolná, hogy kétszer is meggondolja majd az igazgató, mielőtt komolyan veszélyeztetné a rá bízott gyerekek testi épségét. Dumbledore professzor ehhez képest olyan veszélyfaktorok előfordulását tette lehetővé, amelyek akár a diákok életébe is kerülhettek volna.

• Harry első tanévében például rögtön kettő ilyen is volt:
  - egy sötét varázsló által áhított tárgy elhelyezése az iskolán belül: mi lett volna, ha Voldemort az parancsolja Mógusnak, hogy zsarolja meg az igazgatót, ehhez pedig ő elrabol néhány gyereket és talán megkínozza, vagy megöli őket? Már a troll is majdnem megölte Hermionét, csoda, hogy mással nem próbálkozott,
  - egy három fejű kutya elhelyezése az iskolán belül, egy egyszerű alohomorával nyitható ajtó mögött. Most komolyan! Nem csak a griffendéles elsősök tévedhetnek el egy ilyen hatalmas épületben, hanem bármelyik ház tanulói. Áldhatják az isteneket, hogy senki más nem tévedt oda és sérült meg.
• A második évben sem volt másképp: mint már fent is említettem, biztos vagyok benne, hogy a Titkok kamráját jóval hamarabb is le lehetett volna zárni, ha Dumbledore igazán akarja.
• A harmadik tanévben: az igazgató úgy döntött, hogy vérfarkast alkalmaz. Én nagyon kedvelem Lupin professzort, de ez a döntés komoly veszélynek tette ki a magukat megvédeni nem tudó diákokat. És majdnem komoly baj is történt a tanév végén, amikor a professzor elfelejtette meginni a farkasölő főzetet... Megint csak a szerencsének köszönhették, hogy senkinek nem esett komoly baja.
  Nem szólva arról, hogy ebben a tanévben teszi meg Hagridet tanárnak is, ami a gyerekek biztonsága szempontjából nem éppen ideális kinevezés (hippogriff incidens, keresztezett fajok).
• A negyedik tanévben belement, hogy megrendezzék a Trimágus tusát. Dumbledore sejtette, hogy Voldemort erősödik, erre megengedi, hogy a saját iskolájában megrendezzenek egy olyan versenyt, amelynek könnyen halálos kimenetele is lehet a résztvevők számára. Tálcán nyújtja a lehetőséget, hogy valaki balesetnek tüntesse fel a diákok halálát, már-már kiszolgáltatja őket a rosszakaróknak. És milyen a verseny felügyelete? Két olyan feladat is van, amely során a tanárok nem nagyon vagy csak késleltetetten tudnának segíteni a bajbajutott diákokon: a tó mélyén és a labirintusban zajló fordulókra gondolok. Mit tehettek volna, ha a tóban az egyik versenyző baleset során eszméletét veszti? A gyerek nem tud segítségért kiáltani, ha nincs magánál. Ugyanez a probléma a labirintussal is. A forduló elején megmondják a versenyzőknek, hogy baj esetén színes csillagokat szórjanak fel, de mi van ha eltörik vagy elveszik a pálcájukat, vagy eszméletüket vesztik?
• Az ötödik kötetben zárkózott viselkedésével sodorja veszélybe Harryt (és bárkit, aki hajlandó a fiút követni), de mást szerencsére abban a tanévben nem fenyegetett komoly veszély.
• A hatodik kötetben Dumbledore tudja, hogy Draco feladata őt megölni, mégsem távolítja őt el az iskolából, sőt, még csak nem is segít neki. Nem próbál beszélni vele, elmagyarázni, hogy más módja is van a problémák megoldásának, és hogy megbocsát neki, amiért egyáltalán eszébe jutott, hogy megölje.

+1. A nagyobb jó

Nem akarok belemenni az igazgató sötét múltjába, de mindenképpen említésre méltónak találom ezt a nézetet, mert úgy érzem, hogy sok döntését befolyásolja. A Grindelwalddal való barátsága során a fiatal Albus Dumbledore úgy érzi, rendben lenne leleplezni a varázsvilágot és szolga sorba kényszeríteni a muglikat a nagyobb jó érdekében. Szerencsére benő a feje lágya, és rájön, hogy nem tehetünk embereket rabszolgává, és hogy a titoktartás valójában mindkét társadalom javát szolgálja. Úgy érzem azonban, hogy nem adta fel teljes mértékben a "nagyobb jó" ideálját. A könyvek során tanúsított viselkedését én legalábbis nem tudom máshogy magyarázni.
A nagyobb jó érdekében, érdemes egy gyermeket egy bántalmazó családnál hagyni, a nagyobb jó érdekében érdemes ugyanezt a gyereket lehetetlen feladatokra bírni, és ennek érdekében egy csomó diákot veszélyeztetni. Rendben van felnevelni úgy, hogy a halálba küldhessük... Jó ideje sejtette, hogy Harrynek fel kell majd áldoznia magát, és hogy ebbe valószínűleg belehal majd, mégsem hagyta, hogy nyugodt és boldog gyerekkora legyen.
És nem csak Harryt mozgatta bábként, hanem a környezetében élők többségét is. Folyamatosan befolyásolja az embereket, hiszen mindenkiről tudja, hogyan hathat rá. Pitonra Lily emlékével, Caramelre a hatalom illúziójával, Harryre a hős komplexusával, stb. Mindezt persze a nagyobb cél érdekében, Voldemort legyőzéséért. Vajon a tény, hogy megnyerték a háborút és a szereplők egy része még túl is élte azt jelenti, hogy a cél szentesíti az eszközt? Hogy Dumbledore-nak igaza volt?
Mindezek ellenére, én úgy hiszem, hogy elismerhetjük a tudását, a bölcsességét, a stratégiai érzékét. Elmondhatjuk, hogy mindig kiállt azok mellett, akik fontosak voltak a számára, és nagyon tudott volna szeretni, ha képes lett volna valakit újra közel engedni magához. A sok jó tulajdonság ellenére ne felejtsük el, hogy nem volt tökéletes ember. Akaratlanul is, de hozzájárult a Griffendél és a Mardekár közötti ellentét mélyedéséhez, biztosan jó sok embert meg is bántott bizonyos megnyilvánulásaival, és voltak, akik emiatt bizalmukat vesztették. Azt is el tudom képzelni, hogy a kivételezése volt néhány személynek az utolsó csepp a pohárba, ami Voldemort oldalára taszította őket.

Perselus Piton professzor

Perselus Piton 1960 január 9-én született Porf-Esekben a Fonó soron, egy iparváros szegényebb részén Eileen Prince és Tobias Piton egyetlen gyermekeként. Apja mugli, anyja boszorkány volt, így a gyermekük félvér lett.

Perselus Piton egy városban élt Lily és Petunia Evansszal. A családfő erőszakos hajlamai miatt a fiú sok időt töltött házon kívül, így találkozott velük kilenc évesen. Lilyvel hamar összebarátkoztak, hiszen ők voltak a városka egyetlen varázsló gyermekei, a fiatal Perselus később bele is szeretett kis barátnőjébe.

Ő és Lily 1971-ben kezdték meg tanulmányaikat a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolában, a Teszlek Süveg a Mardekárba osztotta Pitont, míg Lily a rivális házba, a Griffendélbe került. Hamar szerzett magának ellenségeket is, James Potter és Sirius Black, akik szintén ennek a háznak voltak a diákjai.

Perselus okos fiatalember volt, kitűnő eredményeket ért el tanulmányai során. Képes volt javítani a megtanult bájitalok receptjein, illetve saját bűbájokat és átkokat fejlesztett ki, később kitűnő legilimensz lett, illetve képes volt seprű nélkül is repülni. Intellektusa révén be is került a Lump klubba. Egészen fiatal korban kezdett érdeklődni a fekete mágia iránt, mindezek mellett hamar megtanulta mardekáros társaitól a tisztavér felsübbrendűségének elvét, mindez pedig a mugli születésű Lily Evansszal való barátságába került.

Perselus Piton valószínűleg a Rémisztően Agyfacsaró Varázstani Szigorlat (RAVASZ), és roxforti évei után vált Halálfalóvá néhány évfolyamtársával együtt.

Rövid ideig szollgálta csak a Sötét Nagyurat, átállt ugyanis miután rájött, hogy következő áldozata Lily Evans és családja lenne. Az Albus Dumbledore vezetése alatt álló Főnix Rendjének tagja lett, vállalta a kémkedéssel járó veszélyeket, és mindent megtett annak érdekében, hogy megments a nőt, akit még ennyi év után is szeretett, de sajnos hiába.

Perselus Piton 1981-ben lett Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolájának bájitaltan professzora és a Mardekár házvezető tanára, habár a sötét varázslatok kividése posztra pályázott. Szokatlan lehetett, hogy ilyen fiatalon ilyen felelősségteljes pozícióba jutott, de meglehet, hogy akkoriban ő volt az egyetlen mardekáros tanár a Roxfortban. Piton professzor szigorú, szőrszálhasogató, gyakran igazságtalan tanár volt, mégis rendkívül hatékonyan végezte munkáját, amivel kivívta a többi professzor tiszteletét is. Habár saját házával is szigorúan bánt, mindig megpróbált kedvezni saját diákjainak.

Hihetetlen tehetségét bájitalok terén ebben az időszakban kamatoztathatta igazán, a tudományág kiváló mesterévé vált, olyan bonyolult bájitalokat is képes volt elkészíteni, mint a farkasölő főzetet. Ez sajnos csak türelmetlenebbé tette diákjaival szemben, RAVASZ felkészítő osztályába csak azon tanulókat volt hajlandó felvenni, akik Kiváló jegyet kaptak a Rendes Bűbájos Fokozaton (RBF), mert csakis róluk tudta elképzelni, hogy megvan bennük a tárgyhoz szükséges szenvedély és kitartás.

A Potter család halála után és a Sötét Nagyúr ideiglenes eltűnésének időszakában Piton professzornak különösen óvatosnak kellett maradnia. Dumbledore és ő maga is gyanították, hogy a Nagyúr egyszer visszatérhet, ezért kellett a professzornak úgy cselekdnie mindvégig, hogy a háború folytatása esetén újra kémkedhessen. Mindez komoly önuralmat igényelt, folytonos odafigyelést, hiszen a volt halálfalók gyermekei minden mozdulatáról értesíthették szüleiket.

Amikor tehát Harry Potter 1991-ben a Roxfort diákja lett, magától értetődő módon viselkedett hidegen és elutasítóan. Ez valószínűleg nem eshetett nehezére, hiszen legnagyobb ellenségének fia, illetve annak élő bizonyítéka volt, hogy Lily nem őt szerette. Mindezek ellenére többször is megmentette a fiút, segített neki.

Az 1991/1992-es tanév ideje alatt Nicolas Flamel Dumbledore gondjaira bízta a Bölcsek kövét, mert gyanították, hogy veszélyben lehet. Ebben az évben kezdte Mógus professzor oktatni a sötét varázslatok kivédése tantárgyat. Hamar gyanús lett, így Perselus Piton feladata lett a leleplezése, illetve hogy megakadályozza a kő ellopását. Valószínű, hogy nem tudott arról, hogy Mógus Lord Voldemorttal osztozott a testén.

Piton professzor nem játszott jelentős szerepet az 1992/1993-as tanév során, amikor a fiatal Tom Denem emléke megnyitotta a Titkok kamráját. Nagyobb szerepe volt azonban az 1993/1994-es tanévben, hiszen ő főzte Lupin professzornak a farkasölő főzetet, illetve tanév végén megpróbálta Harry Pottert, Hermione Grangert és Ron Weasleyt megmenteni az Azkabanból szökött rabtól, Sirius Blacktől. Akkoriban nem tudott még a férfi ártatlanságáról, meg volt győződve arról, hogy ő árulta el Lily Evanst, ezért pedig valószínűleg még jobban utálta, mint diák éveik alatt. A mentési kísérlet azonban nem sikerült, hiszen diákjai ellene fordulnak és elkábítják bájitaltan professzorukat. Biztos volt abban, hogy a gyerekek segítettek Blacknek a szökésben, felháborodásában és mérgében elárulta mindenkinek, hogy Remus Lupin vérfarkas.

Az 1994/1995-ös tanévben szervezték meg a Trimágus tusát, amikor Harry Potter nevét valaki bele tette a Serlegbe. Piton professzor nem hitt Harrynek, amikor a fiú azt állította, hogy nem ő jelentkezett a tusára. Ebben a tanévben szerez Harry Potter tudomást Piton professzor halálfaló múltjáról, de Dumbledore megnyugtatja, mondván biztos a férfi hűségében, habár ennek okát nem árulja el.
Piton professzor hamar észrevette, hogy a karjába égetett Sötét jel egyre erősödik, egykori halálfaló társa, Karkaroff is tesz róla említést, félve a Sötét Nagyúr haragjától. Év végén, Lord Voldemort visszatérése után Dumbledor és McGalagony professzor társaságában ő tör be Barty Kupor (az ál Rémszem Mordon) irodájába, hogy megmentse Harry Pottert, később pedig megmutatja Caramell Mágiaügyi miniszternek a Sötét jegyét, ezzel próbálva bizonyítani, hogy a Sötét Nagyúr visszatért.

Az 1995/1996-os tanéve alatt Piton professzor megpróbál segíteni Harry Potternek okklumenciát tanítani, hogy a fiú képes legyen Voldemort Nagyúrral való mentális kapcsolatának irányítására. Egyikük sem képes azonban előítéletein és ellenérzésein felülkerekedni, az óráknak pedig végeszakad miután a fiú engedély nélkül belenéz Piton professzor merengőben tárolt emlékeibe. Mindezek ellenére Harry Potter év végén Piton professzorhoz fordul segítségért, amikor úgy hiszi, hogy keresztapját elrabolták. A bájitaltan professzor a körülmények miatt úgy tesz, mintha nem értené mit akar a fiú mondani, de azonnal értesíti Dumbledore-t és a Rendet, amint lehetősége adódik rá.

Az 1996/1997-es tanév különösen nehéz volt Piton professzor számára. Még a nyári szünidő alatt megszeghetetlen esküt tesz Narcissa Malfoynak arra, hogy segíti Dracot feladata teljesítésében. Mindezt azért vállalja, hogy kiderítse mit is kell a fiúnak tennie, illetve, hogy Bellatrixnak bizonyítsa a Sötét Nagyúr iránti hűségét. Később értesül azonban arról, hogy Draconak azt parancsolta a Nagyúr, hogy ölje meg Dumbledore-t. Az igazgató úr a nyáron súlyosan megsérült, haldoklott, így arra kérte Piton professzort, hogyha eljön az idő, ne hagyja, hogy Dracoból gyilkos váljon, ölje meg inkább ő. A professzor sokáig nem egyezik bele, egyrészt mert megkedvelte az igazgatót, másrészt pedig azért mert tudta, hogy ezzel a tettel semmi esélye nincs arra, hogy a háború után újra beilleszkedjen a varázsló társadalomba. Mindezek ellenére végül elvállalja a feladatot, de mindez fájdalmat okoz neki.

Albus Dumbledore halála és Voldemort felemelkedése után Perselus Piton egyre jelentősebb szerepet töltött be. Ő az, aki elárulja Harry Potter indulásának pontos dátumát Voldemortnak, majd ő adja Mundungusnak a hét Harry ötletet. A Rendet megtámadják a halálfalók, amikor a fiút próbálják biztonságos helyre vinni, a küzdelem során Piton professzor véletlenül levágja George Weasly fülét, amikor egy másik halálfalót próbált megcélozni.

Az 1997/1998-as tannév alatt Piton professzor válik a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola igazgatójává, két halálfaló, Alecto és Amycus Carrow pedig szintén csatlakoznak a tanári karhoz. Piton professzor a tanév alatt mindent megtett ahhoz, hogy diszkréten védje a diákokat és visszafogja a Carrow testvéreket. A professzor végig konzultál Dumbledore portréjával, továbbra is kap tőle utasításokat. Ő kérte például arra, hogy adja oda Griffendél kardját Harry Potternek úgy, hogy az ne tudja meg, ki is segített neki (hiszen a fiú nem látta volna szívesen Dumbledore meggyilkolása után, illetve veszélyes lett volna, ha Voldemort Nagyúr meglátja a fiú elméjében, hogy a bajitaltan tanár segített neki). A kardot egy fagyott tavacska aljára helyezte, és őz patrónusa segítségével csalta oda Harryt.

Neville Lognbottom szerint a tanév alatt alig látták Piton professzort. ennek oka vagy az, hogy végig az igazgatói irodában tartózkodott, vagy pedig hogy minden szabadidejét azzal töltötte, hogy a triót szemmel tartsa. A diákok természetesen nem kedvelték az új igazgatót, a feloszlatott Dumbledore serege újra összeállt Ginny Weasley, Luna Lovegood és Neville Longbottom vezetésével.

Amikor Harry Potter visszatért a kastélyba, a Carrow testvérek a Sötét jegy segítségével szóltak a Sötét Nagyúrnak, Piton professzor pedig McGalagony professzortól kért felvilágosítást a fiú hollétéről, a Griffendél házvezetője azonban letámadja. A többi hézvezető tanár is megérkezik, így Piton professzor inkább a menekülést választja.

A roxforti csata alatt Voldemort magához hívja Pitont a Szellemszállásra. Elmagyarázza neki, hogy úgy gondolja, hogy mivel ő ölte meg Dumbledore-t, ő a bodza pálca valódi ura. Piton megpróbálja megmagyarázni, hogy nem így van, de a Nagyúr parancsot ad Nagininek, aki megharapja, halálos sérülést okozva a férfinak. Halála előtt azonban még van ideje a legfontosabb emlékeit átadni Harry Potternek, a fiú ez alapján érti meg, kihez volt a férfi valóban hűséges, és hogy mi lesz a feladata, hogyan tudják megnyerni a háborút.

Perselus Piton portréja nem került ki automatikusan az igazgatói iroda falára, hiszen elhagyta hivatalát, amikor a roxforti csata előtt elmenekült. Harry Potter azonban kibékülése jeléül elintézte, hogy a festményt mégis kitegyék a falra. Tisztelete újabb jeléül pdig középső fiát is róla nevezte Albus Perselus Potternek.

Perselus Piton halála után Rita Vitrol megjelentetett róla egy könyvet, amelynek címe Piton: Gazember vagy Szent?

Harry Potter és az elátkozott gyermek

Cím: Harry Potter et l'enfant maudit

Eredeti cím: Harry Potter and the Cursed Child

Szerző: J. K. Rowling, John Tiffany és Jack Thorne 

Franciára fordította: Jean-François Ménard

Kiadó: Gallimard

Kiadás éve: 2016

ISBN: 978 207 507 420 9

Fülszöveg: Tizenkilenc ​​évvel a roxforti csata után…

Harry Potter élete sosem volt könnyű – és most sem az, amikor a Mágiaügyi Minisztérium túlhajszolt dolgozójaként, férjként és három iskoláskorú gyermek apjaként kell helytállnia. Miközben Harry a múlttal viaskodik, kisebbik fiának, Albusnak is meg kell küzdenie a reá nehezedő családi örökséggel. A múlt és a jelen vészjósló összeolvadása azzal a ténnyel szembesíti apát és fiát, hogy a sötétség néha egészen váratlan helyekről támad.

A Harry Potter és az elátkozott gyermek, J.K. Rowling, John Tiffany és Jack Thorne új műve, a nyolcadik Harry Potter-történet, egyszersmind az első, amit színpadon hivatalosan bemutattak. Színpadra írta: Jack Thorne.

Ez a könyv, amely a színházi próbák szövegkönyvének különleges kiadása, lehetővé teszi, hogy azok is nyomon követhessék Harry Potternek, valamint családjának és barátainak sorsát, akik nem látták a darabot. Az ősbemutatóra 2016. július 30-án a londoni West Enden került sor.

A Harry Potter és az elátkozott gyermeket elsőként a Sonia Friedman Productions, Colin Callender és a Harry Potter Theatrical Productions vitte színre.

Vélemény: A Harry Potter és az elátkozott gyermek az azonos című színdarab szövegkönyve, vagyis NEM regény, jobb hát ha az ember nem akként olvassa, hiszen a két műfaj nem képes ugyanazt az élményt nyújtani.

A történet főszereplői egyértelműen Albus Perselus Potter és Scorpius Malfoy, habár igen fontos szerepet játszik Harry Potter is. Mint mindig, most is nagyon tetszett, ahogy Rowling a szereplőket árnyalta: senki sem egyértelműen jó vagy rossz (Voldemorton kívül), mindenkinek megvannak a hibái és jó tulajdonságai, motivációikat általában megértjük.

Harry érettebb lett, de nem a felismerhetetlenségig, hiszen továbbra is követ el hibákat, nehezen fejezi ki érzelmeit és elhamarkodott következtetéseket is von le. Az évek során volt ideje hozzá szokni a hírnevéhez, így nem gondol bele, hogy milyen nehéz lehet gyermekeinek apjuk "árnyékában" élni, és ez a középső fiával, Albus Perselus Potterrel való konfliktusának egyik legkiemelkedőbb oka. A Kis Túlélő középső gyermeke ugyanis sokban különbözik apjától, a társadalom mégis folyton hozzá hasonlítja. A kölönbözőségük miatt azonban nem képes a fiú megfelelni az elvárásoknak, így eltávolodik saját családjától.
Imádtam Scorpiust, illetve az apját is, mert végre bele láthatunk abba, hogy a Mardekárosok nem alapból rosszak, hanem az előítéletek és a körülmények terelik őket a sötét oldalra. Sajnos ez elment szerintem egy olyan szintre, hogy nem értem a fiú miért is került a Mardekárba, hiszen naiv, a végletekig kedves, udvarias, megértő még azokkal is, akik rosszul bánnak vele, nem éreztem rajta különösebb ambíciót, és intellektusa is inkább lexikai. Én valahogy végig inkább Hugrabugosnak éreztem, de persze lehet, hogy megkérte a Süveget, hogy a Mardekárba ossza, ami megmagyarázná a dolgot.

A történetben nekem különösen tetszett az, hogy választ adott arra az elterjedt hülye kérdésre, hogy Dumbledore miért nem hozott helyre mindent egy időnyerő segítségével. Fantasztikus ötlet volt bemutatni a színdarabban, hogy milyen drasztikus következményekkel járhat a legapróbb időbeli változtatás is. Az idő játéka egyértelműen a rajongók nosztalgikus érzéseire játszott, hiszen lehetővé tette, hogy újra megéljünk ikonikus jelenteket, illetve más megvilágításban is láthassuk kedvenc szereplőinket. Mindig érdekes elgondolkodni azon, hogy "mi lett volna, ha..."

Habár nagyon élveztem az olvasást, a darabban volt egy pont, amikor idegességemben majdnem lecsaptam a könyvet, és egy pillanatig elgondolkoztam azon, hogy nem olvasom tovább.

Mint ahogy később Harry is elmondja Albusnak, ő általában nem kereste a bajt, hanem a baj találta meg őt. Az első részben megpróbálja McGalagony segítségét kérni, amikor Dumbledore nincs az iskolában de az elküldi őt melegebb éghajlatra. A második részben Dumbledore megint elkerül az iskolából, McGalagony múlt évben nem segített, így Lockharthoz fordul. A harmadik részben véletlenül kerül bajba, ő csak Hagridet ment meglátogatni a barátaival. A negyedik részben nem ő tette a nevét a kupába. Az ötödik részben Dumbledore megint nincs az iskolában, de amúgy is kerülte Harryt egész évben, és csak Pitonhoz fordulhat segítségért, aki (érthető okokból persze) nem ad egyértelmű választ, ezért indul a minisztériumba. A hatodik részben Dumbledore viszi magával, Harry meg csak belecsöppen az eseményekbe, amikor visszaérnek. A hetedik részben meg már igazán nem volt választási lehetősége szegénynek, hiszen Dumbledore meghalt, nem tudja kiben bízhat, csak ő tud a horkruxokról, és amúgy is neki kell Voldemortot megölnie.

Ezzel szemben Albus teljesen önként vállalja a kockázatokat, nincs ebbe belekényszerítve. Csak az apja iránt érzett dühe vezeti, a bizonyítani vágyás, még csak bele se gondol a következményekbe. Nagyon felidegesített, amikor a Roxfort Expresszben meghozza a döntést, és ebbe legjobb barátját is belerángatja.

Azon kívül, hogy Albus hogyan vágott bele ebbe a kalandba, a könyv "hibái" a műfajból adódnak, tehát abból, hogy egy szövegkönyvet regényként olvastam. Egy színdarab leginkább párbeszédekből áll, természetes hát, hogy nem kaphatunk annyi információt, amennyit egy több száz oldalas regényben és így maradnak megválaszoltalan kérdések. Ha tehát ezeket a kritikáimat nem számítom bele, csupán egy igazi problémám volt a könyvvel, ez pedig nagyon jó arány.
Összességébe véve tetszett a történet, nagyon örültem, hogy visszatérhettem a varázsvilágba, és újra találkozhattam kedvenc szereplőimmel. Mindenképpen érezhető, hogy a nosztalgia faktorra épült az egész (múltbéli jelenetek újrajátszása), néhány kérdést megmagyarázott, és újabb kérdéseket vetett fel, de ez számomra egyáltalán nem volt zavaró. Egy oldalon kívül az olvasást végig fantasztikus élményként éltem meg, és ha regényben kaphatnánk meg egyszer a történetet, akkor biztosan úgy érezném, hogy méltó folytatása a Harry Potter sorozatnak.
Remélem, hogy egy nap DVD-n is megnézhetjük J. K. Rowling, John Tiffany és Jack Thorne munkáját, és így színdarabként is értékelhetjük majd a művet.

Nagyon nehezemre esett erről a történetről úgy elmondanom a véleményemet, hogy az ne tartalmazzon cselekményleírást. Ha a spoileres kritikára vagytok kíváncsiak, kattintsatok IDE.

Harry Potter és az elátkozott gyermek SPOILERES kritika

Cím: Harry Potter et l'enfant maudit
Eredeti cím: Harry Potter and the Cursed Child
Szerző: J. K. Rowling, John Tiffany és Jack Thorne
Franciára fordította: Jean-François Ménard
Kiadó: Gallimard
Kiadás éve: 2016
ISBN: 978 207 507 420 9














Fülszöveg: Tizenkilenc ​​évvel a roxforti csata után…

Harry Potter élete sosem volt könnyű – és most sem az, amikor a Mágiaügyi Minisztérium túlhajszolt dolgozójaként, férjként és három iskoláskorú gyermek apjaként kell helytállnia. Miközben Harry a múlttal viaskodik, kisebbik fiának, Albusnak is meg kell küzdenie a reá nehezedő családi örökséggel. A múlt és a jelen vészjósló összeolvadása azzal a ténnyel szembesíti apát és fiát, hogy a sötétség néha egészen váratlan helyekről támad.

A Harry Potter és az elátkozott gyermek, J.K. Rowling, John Tiffany és Jack Thorne új műve, a nyolcadik Harry Potter-történet, egyszersmind az első, amit színpadon hivatalosan bemutattak. Színpadra írta: Jack Thorne.

Ez a könyv, amely a színházi próbák szövegkönyvének különleges kiadása, lehetővé teszi, hogy azok is nyomon követhessék Harry Potternek, valamint családjának és barátainak sorsát, akik nem látták a darabot. Az ősbemutatóra 2016. július 30-án a londoni West Enden került sor.

A Harry Potter és az elátkozott gyermeket elsőként a Sonia Friedman Productions, Colin Callender és a Harry Potter Theatrical Productions vitte színre.

Kattints IDE a spoiler mentes kritikáért.

A Harry Potter és az elátkozott gyermek az azonos című színdarab szövegkönyve, vagyis NEM regény, jobb hát ha az ember nem akként olvassa, hiszen a két műfaj nem képes ugyanazt az élményt nyújtani.

Ami tetszett

1. A szereplők

A történet fő szereplői Harry James Potter, Albus Perselus Potter és Scorpius Malfoy.

Mint mindig, most is nagyon tetszett, ahogy Rowling a szereplőket árnyalta: senki sem egyértelműen jó vagy rossz (Voldemorton kívül), mindenkinek megvannak a hibái és jó tulajdonságai, motivációikat általában megértjük.

Harry érettebb lett, de nem a felismerhetetlenségig, hiszen továbbra is követ el hibákat, nehezen fejezi ki érzelmeit és elhamarkodott következtetéseket is von le. Az évek során volt ideje hozzá szokni a hírnevéhez, így nem gondol bele, hogy milyen nehéz lehet gyermekeinek apjuk "árnyékában" élni, és ez a középső fiával, Albus Perselus Potterrel való konfliktusának egyik legkiemelkedőbb oka. Albus a Mardekár házba kerül, ezért a Roxforti diákok többsége csalódott benne. A fiú úgy érzi, apja sem örülhet a dolognak, hiszen ez a "rossz varázslók" háza. Össze barátkozik Scorpius Malfoy-jal is, ami még egy ok arra, hogy úgy érezze semmi közös nincs benne és az apjában. Ez az érzés erősödik benne, az emberek viszont továbbra is Harryhez hasonlítják, ami egyre inkább növeli a belső, illetve az apja és fia közötti feszültséget. Harry mindenki szemében a megmentő, a tökéletes férfi, Albus viszont a mindennapokban is látja őt, így persze észreveszi, hogy nem olyan tökéletes mint azt sokan gondolnák, és ez vezeti őt ellensége karmai közé.

Imádtam Scorpiust, illetve az apját is, mert végre bele láthatunk abba, hogy a Mardekárosok nem alapból rosszak, hanem az előítéletek és a körülmények terelik őket a sötét oldalra. Míg Albus esetében viszonylag hamar körvonalazódik, hogy miért is került a Mardekárba, Scorpius esetében viszont még mindig nem értem a dolgot, hiszen naiv, a végletekig kedves, udvarias, megértő még azokkal is, akik rosszul bánnak vele, nem éreztem rajta különösebb ambíciót, és intellektusa is inkább lexikai. Én valahogy végig inkább Hugrabugosnak éreztem, de persze lehet, hogy megkérte a Süveget, hogy a Mardekárba ossza, ami megmagyarázná a dolgot.

2. Albus és Scorpius barátsága

Nagyon aranyos volt és nagyon szükségszerű. Az üzenet egyértelműen az, hogy a származás nem határozza meg, hogy milyen emberré válunk, illetve az, hogy senki nem szabhatja meg, kit szeretünk meg. Ennek a barátságnak a hatására Harry és Draco is kénytelen "közelebb kerülni egymáshoz", így ők is jobban megismerhetik a másikat, és rájönnek arra, hogy előítéleteik nem mind voltak megalapozottak.

3. A történet

Sokszor hangzott el a kérdés, hogy Dumbledore miért nem hozott helyre mindent egy időnyerő segítségével. Nagyon tetszett, hogy a színdarabban bemutatásra kerül milyen drasztikus következményekkel járhat a legapróbb időbeli változtatás is. Első körben nem Hermione válik miniszterré, második körben Harry lesz a miniszter, Ron és Hermione nem házasodnak össze így gyerekeik sem születnek, harmadik körben pedig Voldemort győzedelmeskedik. Mindezt úgy, hogy ők csak Cedric Diggoryt akarták megmenteni. Tetszik az a hozzáállás, hogy szüksége van a világnak a rosszra ahhoz, hogy jó lehessen. Ha viszont ezt összekutyuljuk, akkor annak csúf eredménye lehet.

Természetesen rajongóként örültem a visszatekintéseknek, amikor bizonyos jól ismert jeleneteket újra átélhettem. Leginkább viszont az tetszett, hogy újra láthattuk Piton professzort, ahogyan Voldemort ellen munkálkodik Hermionéval és Ronnal karöltve, tetszett az újabb, ezúttal sokkal inkább átgondolt, nem baleset szerű önfeláldozása. Úgy éreztem, hogy sokkal kézzelfoghatóbb bizonyítékát láthattuk hűségének és hősiességének, mint a könyvekben.

Mi nem tetszett

1. Albus kalandja

Mint ahogy később Harry is elmondja Albusnak, ő általában nem kereste a bajt, hanem a baj találta meg őt. Az első részben megpróbálja McGalagony segítségét kérni, amikor Dumbledore nincs az iskolában de az elküldi őt melegebb éghajlatra. A második részben Dumbledore megint elkerül az iskolából, McGalagony múlt évben nem segített, így Lockharthoz fordul. A harmadik részben véletlenül kerül bajba, ő csak Hagridet ment meglátogatni a barátaival. A negyedik részben nem ő tette a nevét a kupába. Az ötödik részben Dumbledore megint nincs az iskolában, de amúgy is kerülte Harryt egész évben, és csak Pitonhoz fordulhat segítségért, aki (érthető okokból persze) nem ad egyértelmű választ, ezért indul a minisztériumba. A hatodik részben Dumbledore viszi magával, Harry meg csak belecsöppen az eseményekbe, amikor visszaérnek. A hetedik részben meg már igazán nem volt választási lehetősége szegénynek, hiszen Dumbledore meghalt, nem tudja kiben bízhat, csak ő tud a horkruxokról, és amúgy is neki kell Voldemortot megölnie.

Ezzel szemben Albus teljesen önként vállalja a kockázatokat, nincs ebbe belekényszerítve. Csak az apja iránt érzett dühe vezeti, a bizonyítani vágyás, még csak bele se gondol a következményekbe. Nagyon felidegesített, amikor a Roxfort Expresszben meghozza a döntést, hogy segít Delphinek, és ebbe legjobb barátját is belerángatja. Egy pillanatra még az is felmerült bennem, hogy nem olvasom tovább a könyvet, mert egy ilyen hülyének a történetére nem vagyok kíváncsi. Szerencsére meggondoltam magam, és ezt végül nem bántam meg.

2. Delphini születése

Számomra a könyv legkülönösebb, illetve legérdekesebb eleme az, hogy kiderült, Bellatrixnak és Voldemortnak született egy gyermeke.

Először felháborodtam, hiszen elképzelni sem tudtam, hogy miért is feküdt volna le Voldemort Nagyúr Bellatrixszal. Persze lelkének szétdarabolása előtt lehettek szexuális igényei, hiszen ő is ember volt, de hogy utána is... Aztán arra gondoltam, mi van, ha nem is a lányuk, csupán azt hazudták neki. Ezzel viszont ellentmond a Harry sebhelyében érzett fájdalom, ami egyértelműen jelzi, hogy Voldemort valamilyen része még mindig létezik. Ez esetben viszont eddig miért nem érzett fájdalmat Harry? Hiszen 23 év alatt biztos érzett erőteljes dühöt a lány, és valószínűleg már jó ideje tervezte Diggory megmentését is.

Ha a lány valóban Voldemort leszármazottja, mi lehetett vele a Sötét Nagyúr szándéka? Nem tartom valószínűnek, hogy utódot szeretett volna, hiszen halhatatlannak érezte magát, ha pedig nem hal meg, akkor nincs szükség a vérvonal örökítésére sem. Szerelmes se lehetett Bellatrixba, hiszen nem képes megérteni ennek az érzelemnek a természetét. Bevallom, azt sem tudom elképzelni, hogy egy nyolcad lélekkel a testében képes lett volna szexuális vágyakat érezni. Arra gondolok tehát, hogy esetleg más úton termékenyíthette meg kedvenc halálfalóját, hiszen mi muglik is ismerünk erre más módszert, akkor a varázslók miért ne fejleszthettek ki volna egyet? 

Ez esetben marad a kérdés, hogy minek az a gyerek. Bellatrix már így is maximálisan hűséges volt hozzá, így az ok nem lehetett az, hogy őt még jobban akarta volna magához kötni. Lévén egy ilyen hűséges halálfalója, azt is nehezen képzelném el, hogy csak egy újabb hűséges szolgát akart volna magának kreálni. Főleg, hogy ahhoz túl paranoiás volt szerintem, hogy "jogos trónörököst" akarjon magának, hiszen biztosan féltette volna tőle a pozícióját.

Ha a gyermek nemzése tudatosan történt (márpedig ebben biztos vagyok), akkor valószínűleg más célt szolgálhatott. Én arra tippelnék, hogy valami varázslathoz volt rá szüksége Voldemortnak. Nem akarta életben tartani azt a gyereket, csupán addig kellhetett neki, amíg hasznosnak bizonyul.

A kérdés csak az, hogy vajon erre miért nem kapunk magyarázatot a színdarabban? Hiszen senki sem tudta volna elképzelni, hogy Voldemortnak gyermeke szülessen Bellatrixtől, komoly sokkot okoztak a hírrel a nézőknek és az olvasóknak, és mégsem szolgálnak semmilyen magyarázattal. Én ezt éreztem a darab legnagyobb hibájának. Ha úgy éreztem volna, hogy erre a hatalmas kérdésre kielégítő választ kapok, akkor biztosan megadtam volna neki az öt csillagot.

Megválaszolatlan kérdések

A műfajból adódóan egyszerűen nem lehet elkerülni, hogy bizonyos kérdésekre ne kapjunk választ. Egy színdarabban nem tehetik meg, hogy perceken keresztül magyarázzák háttértörténeteket, így én magam nem haragszom amiért nem tudom mindenre a választ, reménykedem azonban, hogy egy nap regény formájában is elolvashatjuk, hogy végre mindent érthessünk, a szereplők pontos motivációiról, sorsáról.

- Ki az elátkozott gyermek?
A Harry Potter könyvek címei eddig is tartalmaztak olyan elemet, amelyet megismerni, illetve megérteni csak a könyv elolvasása során lehetett. A Harry Potter és az elátkozott gyermek esetében viszont a könyv végére érve sem voltam biztos, kit is jelöl a cím. A lehetőségek szerintem: Delphini, Albus, Scorpius, Harry, Draco. Mindegyik leginkább a családja miatt tűnhet elátkozottnak, de nem tudni, pontosan melyikre is gondol a szerző.
A borító sem árul el sok mindent. Egy barna hajú fiú gyermeket láthatunk egy madárfészekben. A sötét hajból kiindulva a fiú lehet Harry vagy Albus, a fészek és a fekete szárnyak azonban egyértelműen Delphire utalnak. Akkor talán két elátkozott gyermek is van?

- Mi van Harry sebhelyével?
Harry a színdarabban elárulja, hogy már huszonkét éve nem érzett fájdalmat a sebhelyében, ez idő alatt pedig nem is értett párszaszóul sem. A történet folyamán azonban mindkét élmény visszatér, de nem igazán kapunk magyarázatot arra, hogy miért.
Leginkább azért érthetetlen számomra, mert a Harry Potter és a Halál ereklyéi részben kikerül Harryből Voldemort lelkének darabja, így semmilyen összeköttetésben nem állnak már. Ha Voldemort élne is, nem lehetne Harrynek víziói, nem fájhatna a sebhelye, illetve nem érthetne párszaszóul. Akkor más kapcsolat is lenne közöttük?
A kérdés egyik másik problémája, hogy Voldemort meghalt, így semmi oka nincs arra, hogy fájjon Harry sebhelye. Tény, hogy néhány nap erejére (az idő helytelen manipulációja miatt) Voldemort nyeri meg a Roxforti csatát, de ez az alternatív valóság, vagy másik dimenzió miért lenne hatással Harry sebhelyére a valóságban? Vagy Delphiniben élne tovább Voldemort? Akkor miért nem fájt az a sebhely már korábban, amíg a kislány felnőtt?


- Miért/hogyan szabadult meg Rodolphus az Azkabanból?
Delphini Rodolphus Lestrangetől értesül arról, hogy ő Voldemort és Bellatrix lánya, illetve ő árulja el neki a jóslatot. A kérdés csak az, hogy halálfaló múltja ellenére hogyan juthatott ki az Azkabanból? Megszökött vagy elengedték? Ha megszökött, hogyan csinálta? Ha elengedték, akkor miért?
Na és ami szintén érdekes kérdés lehet: mi lett vele ezután? A könyvben Delphini csak visszautal erre a párbeszédre, de nem említi, hogy mi történt azután a férfival, Rodolphus pedig nem tűnik fel a színen. Meghalt volna? Újra elfogták és visszakerült az Azkabanba?

- Ki mondta a jóslatot?
A színdarabban elhangzik egy jóslat, miszerint a "másiknak" meg kell halnia, egy láthatatlan fiú megöli az apját és mindez a Sötét Nagyúr visszatéréséhez vezethet. ezt a jóslatot találják Harryék Delphi szobájában, de nem tudni, hogy ki mondta. Annyit tudni, hogy Rodolphus Lestrange beszélt róla Delphinek, amikor kikerült valahogy az Azkabanból, de valószínűsíthető, hogy Voldemort halála után keletkezett, hiszen már "visszatérésről" beszél. Akkor Rodolphus mikor halhatta és kitől?

- Mi Delphini igazi motivációja?
Voldemort lányának (atya ég, de fura ezt leírni) motivációi sem voltak teljesen egyértelműek számomra. Legtöbbször az igazi mágia visszatéréséről beszél, illetve a (halott és általa soha nem ismert) apja hatalomra segítéséről és szolgálásáról hadovál. Vajon az a halálfaló család verte belé mindezt, aki felnevelte őt, csupán szeretné visszakapni igazi családját vagy egyszerűen örökölte volna szülei őrületét?

- Vajon hozzá nyúltak már előtte is az időhöz?
A történet szerint két olyan időnyerő is van, amely képes éveket visszamenni az időben. Az egyik egy kezdetleges változat, amely csupán öt percig képes a választott idősíkban tartani használóját, a másik egy ennél sokkal kifinomultabb műszer, amely segítségével a felhasználó akármennyi időt is tölthet ott. Az elsőt Nottnál találták, a másik pedig a Malfoy család birtokában volt.
A kérdés, hogy vajon a múlt eseményeit manipulálta-e már valaki, mielőtt Harryék megtalálták volna az időnyerőket? Mert ez megmagyarázhatná számomra Delphini születését. Hiszen ha valaki belekontárkodott Voldemort múltjában, akkor változhatott annyit a személyisége, hogy elképzelhetővé váljon a gyermeknemzés... Erre sajnos nem kapunk választ a könyvben.

Értékelés

Azon kívül, hogy Albus hogyan vágott bele ebbe a kalandba, a könyv "hibái" a műfajból adódnak, tehát abból, hogy egy szövegkönyvet regényként olvastam. Egy színdarab leginkább párbeszédekből áll, természetes hát, hogy nem kaphatunk annyi információt, amennyit egy több száz oldalas regényben. Ha tehát ezeket a kritikáimat nem számítom bele, csupán egy igazi problémám volt a könyvvel, ez pedig nagyon jó arány.
Összességébe véve tetszett a történet, nagyon örültem, hogy visszatérhettem a varázsvilágba, és újra találkozhattam kedvenc szereplőimmel. Mindenképpen érezhető, hogy a nosztalgia faktorra épült az egész (múltbéli jelenetek újrajátszása), néhány kérdést megmagyarázott, és újabb kérdéseket vetett fel, de ez számomra egyáltalán nem volt zavaró. Egy oldalon kívül az olvasást végig fantasztikus élményként éltem meg, és ha regényben kaphatnánk meg egyszer a történetet, akkor biztosan úgy érezném, hogy méltó folytatása a Harry Potter sorozatnak.
Remélem, hogy egy nap DVD-n is megnézhetjük J. K. Rowling, John Tiffany és Jack Thorne munkáját, és így színdarabként is értékelhetjük majd a művet.

Harry Potter és a bölcsek köve

Szerző: J. K. Rowling
Franciára fordította: Jean-François Ménard
Eredeti cím: Harry Potter and the Philosopher's Stone
Francia cím: Harry Potter à l'école des sorciers
Illusztrátor: Jim Kay
Kiadó: Gallimard
Kiadás éve: 2015
ISBN: 978 207 066 907 3














Fülszöveg: A Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolában töltött első tanév kemény erőpróba a diákok számára. Harry Potternek nem csupán a vizsgákon kell megfelelnie, de egy életre-halálra szóló küzdelemnek is részese lesz. A tizenegy éves varázslójelölt története meghódította az egész világot.

J.K. Rowling immár klasszikus műve most először jelenik meg illusztrálva. A fantasztikus, színes rajzokat a Kate Greenaway Medal kitüntetettje, Jim Kay készítette. Szemet gyönyörködtető és varázslatos könyv Harry Potter-rajongóknak és új olvasóknak.

Vélemény: Aki ismer, vagy követi a blog facebook oldalát az tudja, hogy igazi Harry Potter rajongó vagyok. Tizenegy évesen olvastam először a regényeket, amikor már az első három kötet rég megjelent. Mint sokan mások (tudom, mert jó pár ember mesélte), én is a regények körüli láz miatt nem olvastam őket korábban. Valahogy nem tetszett, hogy mindenkinek Harry Potteres tolltartója, mappája és füzete van a suliban: úgy éreztem, csak valami hülyeség lehet. A húgom végül megkapta az első három kötetet karácsonyra, de túl fiatal lévén akkoriban, még nem szeretett annyira olvasni, hogy ilyen hosszú történetekbe vesse bele magát. Én azonban "ha már megvan" alapon belekezdtem, hihetetlenül gyorsan kiolvastam, és már alig vártam a következő kötetek megjelenését.
A rajongásom az évek során kitartott és a regény lezárását is túlélte, ezért is kértem karácsonyra a nemrégiben megjelent illusztrált kiadást is, amely lehetőséget és főleg indokot adott a regény sokadszori újra olvasásának.
Ez a hosszas felvezetés azért szükséges, hogy megértsétek, nagyon nehezemre esik objektív kritikát írnom a regényekről, de természetesen mindent megteszek, ami tőlem telik: megpróbálom magam egyszerű muglinak képzelni, aki először vette kézbe a regényt. (spoiler mentes kritika)

A történet röviden: Szülei halála után az egy éves Harry Potter nénikéjéhez és bácsikájához kerül. Elkényeztetett unokatestvére és nevelői azonban koránt sem bánnak kedvesen a fiúval, így Harry gyakran ábrándozik arról, hogy egyszer egy távoli rokona érte jön és elviszi messzire. Kérése részben teljesül, amikor megtudja, hogy varázsló és felvételt nyert a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolajába. Ott végre barátokra tesz szert, de ellenségekre is, kiderül ugyanis, hogy szülei nem autóbalesetben haltak meg, hanem egy sötét varázsló halálos átkának hatására. Miért akarták megölni őt és családját? Vajon tényleg meghalt Ő, akit nem nevezünk nevén?


Vegyük hát először az első kötet címét: Harry Potter and the Philosopher's Stone, azaz Harry Potter és a bölcsek köve. Ha magyarul, vagy angolul olvasod, akkor úgy vélem, a szerző (és a fordító) lelövi a regény egyik legfontosabb "poénját": mit rejt a történet elején a Hagrid által megszerzett csomag, és mi a szerepe. Természetesen egy átlagos tizenéves nem feltétlenül tudja. mi is az a bölcsek köve... kivéve, hogy én nem voltam átlagos tizenéves. Már elsős koromtól fogva imádtam a történelmet, nagyon sokat olvastam a témáról és történetesen pontosan tudtam, ki Nicolas Flamel és mi a bölcsek köve (csodálkoztam is, hogy az általában okos Hermione Granger hogyan is nem hallott még erről a muglik körében is ismert francia alkimistáról). Az én esetemben természetesen mindez csak Flamel nevének említésekor derült ki, hiszen a regény francia címe - szó szerinti fordításban - "Harry Potter a varázslók iskolájában". Okos lépésnek tartom hát a francia fordítótól, hogy megváltoztatta a címet, mert így számomra nem spoilerezett el semmit.

A történetet narrátor meséli el (azaz első szám harmadik személyben írták), általában a főhős, Harry Potter szemszögéből (kivéve az első fejezetet, amikor Vernon Dursley és McGalagony professzoréból). A sorozat első kötete mese szerű elemekkel társul: a narráció stílusa, a varázsló világ csupa pozitívumainak bemutatása, és ennek szöges ellentétének megjelenítése a sötét varázsló, Lord Voldemort személyében. Fekete és fehér, jó és rossz harca, mint amihez kis korunktól fogva hozzászoktunk. Mindenképpen nyerő kombináció, hiszen a könyvektől egészen az akciófilmekig, manapság is ezen a szembeállításon alapul a szórakoztatóipari termékek többsége.
Szerkezetében a történet hasonlít egy krimihez, azzal a különbséggel, hogy a nyomozás a bűntény elkövetése előtt zajlik (ki kell deríteni ki, mit, mikor és miért akar ellopni) megelőzés céljából: kiderül a bűntény elkövetésének lehetősége, nyomozás folyik, majd a történet csúcspontja a konfrontáció a gonosztevővel, amit a megoldás követ. A történet tehát izgalmas, meglepő fordulatokban gazdag.
A világ, amelyben játszódik egyszerűen fantasztikus, nagyon könnyen bele tudja magát képzelni az ember, valóságosnak érzi. Mindez Joanne Rowling részletekig kidolgozott történetfelépítésének köszönhető, hiszen már az első fejezetben összevethető a varázslók és varázstalan személyek közötti kulturális különbségek: saját történelemmel, politikai élettel, kultúrával és tudományágakkal rendelkeznek a sajátos nyelvezetével, a maga híres/hírhedt személyeivel, zenei világával, öltözködési stílusával, sportjaival és szakirodalmával (lásd "Legendás állatok és megfigyelésük", illetve "A kviddics évszázadai").
A szereplők lehetnének a gyenge láncszemek, hiszen rengetegen vannak. Összesen 24 karakter játszik többé kevésbé fontos szerepet (102 nevet említenek a regényben, a tanároktól és a könyvszerzőktől a híres varázslókon át egészen a kentaurokig). Ennyi karakter könnyen összezavarhatná az olvasót és a történetet is, de nem ez a helyzet. A szerző ezt úgy éri el, hogy a mellékszereplőket olyan "látványos" tulajdonságokkal ruházza fel, amelyeknek köszönhetően emlékezetesekké válnak (Dumbledore a bölcs öreg, Hagrid a fél óriás, McGalagony macskává tud változni, Fred és George viccesek stb stb), illetve többségük vagy nagyon szerethető, vagy kifejezetten utálatos (követve a mesékre jellemző fekete-fehér struktúrát).

Most, hogy már a sorozat hét kötete megjelent, úgy vélem hiba lenne csak önmagában vizsgálni az elsőt. A sorozatban ugyanis komoly átalakulást figyelhetünk meg nem csak a karakterek személyiségében (ahogy felnőnek), hanem a történetvezetésben, a stílusban, a műfajban is. Véleményem szerint az első három kötet közelebb áll a meséhez, míg a negyedik kötettől átmegy ifjúsági regénybe, majd felnőtt fantasybe. Mi okozhatta ezt a változást? Írás közben tanul a szerző?
Én úgy gondolom, hogy a történet fejlődése a főszereplő, Harry Potter karkaterfejlődésével párhuzamos. Az első kötet elején Harry csupán tizenegy éves, természetes hát, hogy a világot gyermeki szemmel dolgozza fel, a gyermekek pedig hajlamosak mindent jóra és rosszra felosztani, számukra még nem létezik köztes út. Ahogy Harry egyre idősebb lesz, úgy jön rá arra is, hogy a dolgok nem lehetnek csak feketék, vagy fehérek, az emberek és a helyzetek ennél bonyolultabbak és pont ezzel a fejlődéssel párhuzamosan válik egyre összetettebbé a történet is. Mint a Harry Potter sorozattal kapcsolatban már említettem egy bejegyzésemben, aki gyerekként kezdte el olvasni a sorozatot annak megjelenésekor, az Harryvel együtt nőtt fel, a történet pedig minden alkalommal éppen megfelelő volt a korosztálynak. Aki most felnőtt fejjel áll neki egymás után elolvasni a regényeket nem élheti át ugyanezt az élményt, a történet azonban nem veszít értékéből. J. K Rowling géniuszát dícséri, hogy az első kötet megjelenése óta kicsiket és nagyokat egyaránt elbűvöl ez a történet, mindez most is, nyolc évvel az utolsó kötet megjelenése után is.

Az általam nem régiben olvasott kiadás különlegessége az illusztrációk voltak, és úgy gondolom nem tehetem meg, hogy ne említsem őket. Elképzelni sem tudom, hogy mennyi munkát fektethetett bele Jim Kay, de a végeredmény mindenesetre fantasztikus. Nekem nagyon tetszenek a rajzok, folyton azon kapom magam, hogy már megint a könyvet lapozgatom és gyönyörködöm bennük. Az olvasási élményt szerintem tizennégy éves kor felett nem befolyásolja, de fiatalabbaknál jól jöhetnek, főleg ha amúgy nincs oda az olvasásért és megriasztják azok a könyvek, amikben csupa betű van, semmi szín.
Szóval kicsiknek, vagy a nagy rajongóknak mindenképpen ajánlom ezt a kiadást, mert csodálatosan néz ki.

Harry Potter könyvsorozat

Író: J. K. Rowling
Franciára fordította: Jean-François Ménard
Magyarra Fordította: Tóth Tamás Boldizsár
A könyvek Magyarországon az Animus Könyvkiadónál jelentek meg.

 A történet Harry Potter, a Kis Túlélő és két jó barátja, Hermione Granger és Ron Weasley kalandjait követi 11. születésnapjuktól egészen hét évig, amíg a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolája képzése tart. Harry ugyanis varázsló, akinek szüleit sok sok évvel korábban megölte egy sötét varázsló, akit nem nevezünk nevén. Az akkor még totyogós Harry megmagyarázhatatlan okokból túlélte a támadást, a rá küldött halálos átok ugyanis visszapattant róla és eltalálta Tudjukkit. Úgy tűnt a század legnagyobb sötét varázslója meghalt, az első kötetben azonban kiderült, csupán testét veszítette el és minden erejével azon van, hogy visszatérhessen és megölhesse a fiút, aki legyőzte őt. Vajon sikerül neki?

Biztosan rengetegen ismeritek a Harry Potter könyveket, ennek ellenére úgy éreztem, egy bejegyzést mindenképpen szentelnem kell nekik, hiszen egyik kedvenc sorozatom.

J. K. Rowling fantasztikusan, a részletekig kidolgozott csodálatos világba repített minket. A tinédzserkoromat leginkább a következő kötet megjelenésére való izgatott várakozás jellemezte, az egész világ ebben a lázban égett. Láttam egy interjút az írónővel, ahol azt kérdezték, szerinte minek köszönhető a regények hatalmas sikere. Ő erre azt válaszolta, hogy szerinte annak, hogy szerethetők a karakterek. Szerintem azonban Rowling hihetetlen mesélő tehetsége teszi őket felejthetetlenné. Látszik, mennyire fontosak számára a szereplők, mennyire szereti őket és milyen komolyan veszi sorsuk alakulását, ezáltal válnak ugyanolyan fontossá az olvasó számára is.

A másik nagy húzása pedig szerintem az volt, hogy a regénysorozat meseszerűen kezdődik és ahogy haladunk előre a kötetekben, úgy válik egyre komolyabbá és sötétebbé a történet, az olvasóközönséggel (legalábbis a célközönséggel) együtt felnőve. Én is tizenegy évesen kezdtem olvasni és talán (a szerethető történet és karakterek ellenére) nem folytattam volna, ha meseszerű marad. Azért tapadtam rá és vártam olyan nagyon minden egyes kötetet, mert a szereplők velem együtt növekedtek, a történet pedig komolyodott. Habár nem vagyok hős, ugyanúgy kezdtem el én is kételkedni abban, hogy a felnőttek mindig megbízhatóak lennének, körülbelül ugyanakkor kezdett az idegeimre menni, hogy még gyerekként kezelnek, stb. Szerintem ez a titok nyitja, a regények sikerének kulcsa. Ezért gondolom, hogy a következő olvasó generációnak nehezebb lesz ugyanannyira szeretniük a könyveket, hiszen egyben elolvashatják az egész sorozatot, így pedig elveszik a varázs: vagy túl fiatal lesz az utolsó kötetekhez, vagy túl idős, amikor az első köteteknek lát neki. Nem azt mondom, hogy nem tetszhet majd nekik, hanem azt, hogy nem tudják majd ugyanolyan mélységekben beleélni magukat, ahogyan nekünk - az én generációmnak - megadatott.

Mint láthatjátok, a sorozatot én franciául olvastam, pontosan ezeket a kiadásokat (a négy első kötetet a Folio Junior, az utolsó hármat a Gallimard kiadásában). Mostanában olvastam újra őket, így fordítói szemmel találtam benne néhány hibát, de semmi felháborítóan rosszat. A magyar fordításról nem tudok nyilatkozni. Nagyon szeretem a francia kiadásokat, habár a mostani angol új kiadások gyönyörű borítóira kicsit irigykedem.

Na de visszatérve a könyvekre, mindenkinek ajánlom, kortól és nemtől függetlenül, hiszen megjelenésekor is minden generációt elvarázsolt a kedves írónő (akinek most tudtam meg, hogy Elzászi - azaz francia - felmenői vannak!!!). A könyvek megfelelő arányban keverik a komoly, morális kérdéseket és a humoros pillanatokat. Egy fantasy, ami valójában egy hatalmas krimi struktúrájára épül, hiszen a központi kérdés az, hogy miért és milyen körülmények között ölte meg Vol... azaz Tudjukki Harry szüleit és ennek milyen hatásai vannak a fiúra nézve. Szóval, ha szereted valamelyik műfajt, akkor ezt a regénysorozatot bizony neked találták ki!