Ready player one

Író: Ernest Cline
Fordító: Roboz Gábor
Kiadó: Agave
Kiadás éve: 2015
ISBN: 978 615 552 281 9





















Fülszöveg: 2044-et írunk, és a valóság elég ronda egy hely. Az emberiség nagy részéhez hasonlóan a gimnazista Wade Watts is azt a kiutat látja zord környezetéből, hogy bejelentkezik az OASIS-ba, a világméretű virtuális utópiába, ahol az avatárján keresztül mindenki szabadon tanulhat, dolgozhat, és szórakozhat. Ugyancsak az emberiség nagy részéhez hasonlóan Wade is arról álmodozik, hogy ő találja meg elsőként a virtuális világ elrejtett kincsét. A szimuláció tervezőjeként ismert James Halliday ugyanis ördögi feladványt hagyott maga után, amelynek leggyorsabb megfejtője szédületes vagyonra és hatalomra tehet szert.

A Halliday által kifundált feladatok sikeres teljesítéséhez a popkultúra megszállott ismeretére van szükség, Wade pedig éppúgy otthon van a Gyalog galoppban, mint a Pac-Manben, a Rush életművében vagy az animékben. Amikor a tizennyolc éves srác hosszú évek kitartó munkája után megoldja az első feladványt, hirtelen a figyelem középpontjába kerül, és ez életveszélybe sodorja. Egyes játékosok ugyanis még a gyilkosságig is hajlandóak elmenni a mesés nyeremény megszerzéséért.

Ernest Cline első regénye a 2011-es megjelenését követően megkapta a rangos Prometheus-díjat, és mostanra a popkulturális irodalom egyik legfontosabb kortárs művévé vált. Több millió példányban adták el, világszerte óriási rajongótábora van, és készül belőle már a nagyköltségvetésű film is: Steven Spielberg rendezésében várhatóan 2017 végén mutatják be a mozik.

Vélemény: A történet első szám első személyben, múltidőben íródott, a főszereplő Wade Watts (Parzival) szemszögéből. A regényt úgy írta meg Ernest Cline, mintha Wade önéletrajzot írt volna. Általában nem szeretem, ha a főszereplő mesél, de ebben az esetben egyáltalán nem volt zavaró, nagyon is illett a regény stílusához, sőt, talán ez volt az egyetlen megfelelő módja egy ilyen történet elmondásához.

Wade önirónikus, szarkasztikus stílusa mindenképpen tetszett, sokkal viccesebbé és élvezhetőbbé tette az amúgy tragikus történetet (hiába olyan a vége, amilyen, szerintem ez igenis tragikus).

"A valódi életben nem voltam más, mint egy antiszociális remete. Egy kívülálló. Egy sápadt bőrű, popkultúra-megszállott kocka. Egy agorafóbiás otthonülő, igaz barátok, családtagok, és valódi emberi kapcsolatok nélkül. Csak egy újabb szomorú, elveszett, magányos lélek, aki egy bálványozott játékra pazarolja az életét. Az OASIS-on belül viszont egészen más volt a helyzet. (…) Popkulturális ikon voltam, a virtuális valóság közismert rocksztárja. A nyestkörökben pedig legenda. Fenét. Egy isten."

Nekem nagyon tetszett Wade karaktere a korábban említett stílus miatt, illetve naivitása, bártságossága és kedvessége is megfogott. Társai illettek hozzá, tökéletesen kiegészítették, erősítették egymást. Minden fontosabb mellékszereplő (H, Art3mis, Shoto) rétegelt karakter volt bonyolult személyiséggel: saját történettel, titkokkal, hibákkal és jó tulajdonságokkal.

Különösen tetszett a történet háttereként szolgáló disztópikus világ. A Ready Player One egy olyan jövőben játszódik, amelyben világunkat sikeresen tönkre tettünk: a globális felmelegedés hatására megváltozott a klíma, elfogyott a kőolaj, az atomháborúk pedig nem segítettek a környezetvédelmen. Az emberiség önző módon a nagyobb nyereség érdekében hagyta, hogy mindez megtörténjen, sőt, többnyire magára hagyta a bolygót annak ellenére, hogy még mindig ott él, hallani sem nagyon akarnak arról, hogy mi történik ott:

"A híradások kizárólag akkor szakították meg a népszerű interaktív szitkomokat és szappanoperákat, amikor valami egészen rendkívüli esemény történt. Mondjuk felfedeztek valamilyen új, ütős vírust, vagy egy újabb világváros tűnt el egy gombafelhőben."

Hogy miért? Egy James Halliday nevű ember létrehozta az OASIS-t (Ontologically Anthropocentric Sensory Immersive Simulation), egy virtuális valóságot. Az emberek nagy része tehát egy számítógép által generált, nem létező világban tengeti napjait, csak hogy ne kelljen szembe néznie a Föld hanyatlásával, szegénységükkel, betegségeikkel, az éhezéssel és a borzalmas körülményeikkel. A dolgok odáig fajultak, hogy az elnökválasztás sokkal kevésbé fontos eseménynek számít, mint az OASIS Felhasználói Bizottság elnökének és alelnökének választása, hiszen a Földnek már úgyis mindegy, 2044-re pedig már felnőtt egy olyan generáció, amely többnyire az OASIS-ban nőtt fel. 

"A generációm nem ismerte az OASIS nélküli világot. Számunkra ez a szimuláció sokkal több volt játéknál vagy szórakozási lehetőségnél. Amióta az eszünket tudtuk, az életünk szerves részét képezte. Egy rusnya világba születtünk, és az OASIS jelentette nekünk az egyedüli boldog menedéket."

Olvasóként persze rögtön látjuk, hogy ez a hozzáállás egy ördögi körbe vezeti az emberiséget, hiszen ha nem választanak megfelelő vezetőket, semmi esélye nem lesz annak, hogy javuljon a helyzet, mert akár tetszik, akár nem, a politikusoknak van csak akkora hatalma, hogy ilyen horderejű döntéseket hozzanak meg. Mégis, az aktuális statisztikák alapján láthatjuk, hogy jelenleg is nagy problémát jelent a választási hajlandóság gyengesége, nagy léptekkel haladunk tehát ebbe az irányba.

"Emberek milliárdjai dolgoztak és játszottak az OASIS-ban nap mint nap. Néhányan úgy ismerkedtek meg, szerettek egymásba és házasodtak össze, hogy egyszer sem tartózkodtak ugyanazon a földrészen. Az emberek valódi személyisége és avatárja közötti határvonal lassan elmosódott."

Az emberek már nem csak szabadidejűket töltik az OASIS-ban, hiszen a történet megkezdésének időpontjában már az üzleti élet nagy része a virtuális valóságban zajlik: ott intéznek ügyeket, tárgyalnak, adnak/vesznek (pl. szemtanúi lehetünk majd egy lakásvásárlásnak az OASIS-on keresztül), stb. Borzalmasnak és ijesztőnek tűnhet az emberi kapcsolatok ilyen erőteljes átalakulása, hiszen a virtuális világba csak egy számítógéphez csatlakozva lehet belépni, ami azt jelenti, hogy az emberek már nem igen találkoznak személyesen.

Én a regény olvasása közben mindezek ellenére megtaláltam az OASIS látszólagos pozitív oldalait is. Az ember ugyanis nem köteles saját, valódi adataival belépni a rendszerben. Annak mutathatja és mondhatja magát, amilyennek szeretné, függetlenül attól, hogy valójában milyen is ő. Persze ennek meglehetnek a veszélyei, de többnyire előnyökkel is járhat: az ember szabadon és ingyen tanulhat mindenki, a világ minden tudásához hozzáférhet, szabadon szórakozhat, illetve annak adhatja ki magát, akinek csak akarja.

"Marie véleménye szerint az OASIS volt a legjobb dolog, ami valaha történt a színesbőrűekkel és a nőkkel. Kezdettől fogva egy fehér férfi avatárt használt online ügyeinek intézéséhez, mert így látványos változást tapasztalt a bánásmódját és a rendelkezésére álló lehetőségeket illetően."

Az OASIS a lehetőségek tárházának tűnhet, ám valójában csak tüneti kezelést nyújt, a betegséget pedig hagyja súlyosbodni. Hiszen a színes bőrű nők problémájára valóban megoldást jelent az, hogy fehér férfinek tetetthetik magukat? Nem. A megoldás az lenne, ha olyannak fogadnák el őket amilyenek, az ha nem kellene szerepet játszaniuk. Az OASIS lehet egy út a megoldás felé, de nem maga a megoldás. Éppen ezért lennék kíváncsi a történet folytatására (nem tudok arról, hogy tervezné a szerző). A könyv egy kerek történetet mutat be, van eleje és vége, mégis érzem, hogy van itt még mit mondani.

Én mindenképpen oda vagyok, ha egy történet nem csak szórakoztatási céloknak felelnek meg, hanem reflektálnak a valóságra, illetve van tanulságuk is. Mindenképpen úgy érzem, hogy a Ready Player One megfelelt ezeknek a kritériumoknak, hiszen elénk állít egy a valóságunkon alapuló lehetséges jövőt, és olyan komoly társadalmi problémákat említ, amelyek minket is mélyen érintenek. Mindezek mellett azonban szórakoztató, emészthető, és egyáltalán nem szájbarágós, így mindenképpen ajánlom mindenkinek, aki szívesen olvas disztópiákat, vagy csak az időt múlatná egy kellemes regény társaságában.