Cím: World of Ink and Shadow
Kiadó: Harper Collins
Kiadás éve: 2016
ISBN: 978 144 341 659 7
Fülszöveg: Charlotte, Bramwell, Emily and Anne. The Brontës have always been inseparable. After all, nothing can bond four siblings quite like life in an isolated parsonage out on the moors. Their vivid imaginations lend them escape from their strict upbringing, actually transporting theminto their created worlds: the glittering Verdopolis and the romantic and melancholy Gondal.But at what price? As Branwell begins to descend into madness and the sisters feel their real lives slipping away, they must weight the cost of their powerful imaginations, even as their characters – the brooding Rogue and dashing Duke of Zamorna – refuse to let them go.
Gorgeously written and based on the Brontës' own juvenilia, Worlds of
Ink and Shadows brings to life one of history's most celebrated literary
families in a thrilling, suspenseful fantasy.
Vélemény: Ez a regény egyszerűen elvarázsolt, még most, órákkal az olvasása után is a hatása alatt állok. A regény a Brontë testvérek fiatalkorát dolgozza fel valós tények alapján, de fantasztikus elemekkel vegyítve. A négy testvér egy kis falu közelében, a nagyvilágtól elzárt angol vidék kellős közepében élnek, ahonnan nagyon úgy tűnik, hogy nincs menekvés. A hétköznapok egyhangúságát és az elkerülhetetlen jövő felettük lebegő Damocles kardját színes és izgalmas történetek kitalálásával próbálják feledtetni. De mi történik, ha lehetőségük adódik megálmodott világaikba utazni? Vajon ennek milyen ára lehet?
Hogy miért is tetszett nekem annyira ez a regény? Hát azért, mert én is az álmodozók egyike vagyok, rengeteg kitalált, részletekig kidolgozott világok kavarognak folyamatosan a fejemben, amelyekbe szívesen töltöm a szabadidőmet. A valóság néha unalmasnak hathat, egy idő után úgy érezhetjük, semmi sem képes többé meglepetést okozni. Ilyenkor a kitalált világok sugárzó ragyogása és szenvedélye mindennél vonzóbbnak hathat, ennek pedig komoly veszélyei vannak. A valóságban persze nem kerülhetünk szemben olyan borzasztó veszélyekkel, mint a regény Brontéi, de vannak más, a történetben megírt problémák, amelyek itt is felmerülhetnek: az emberektől való eltávolodás, a valóság egyre unalmasabbá válása. Ha az ember túl sokat tölt álomvilágaiban, akkor egy idő után nem lesz már képes a való élet apró örömeit észrevenni és megélni, nem látja majd a szépséget maga körül, pedig igenis ott van az, csak oda kell figyelni rá. A szeretteitől is akaratlanul eltávolodhat az illető, hiszen úgy érzi, senki nem érti meg, min megy keresztül, álmodozásait pedig gyerekesnek tekintenék.
A regény tökéletesen visszaadja ennek a függőségnek minden oldalát, a mámort és tökéletes gyönyört, amely a magad által felépített álomvilágba lépés jelent és a fásultságot, amely elfog, ha kilépsz onnan. Talán túl erősnek hat ezt a szokást függőségnek nevezni, én azonban biztos vagyok abban, hogy igenis erről van szó. Hiszen egy bizonyos szint után az ember már nem képes enélkül élni, keresi az első álmodozások, a világ felépítése közben érzett hatalmas boldogságot, de az igazság az, hogy a sokadik után hiába teszi, többé nem érezheti ugyanazt. Erről leszokni pedig szerintem van olyan nehéz, mint mondjuk a cigarettáról, vagy az enyhébb drogokról való leszokás, és folyamatosan ott lebeg a "visszaesés" veszélye is.
A regény főszereplői mind átélik ezeket az örömöket és nehézségeket, a felnövés elleni viaskodásukat, az álomvilághoz való ragaszkodásukat (káros hatásainak ellenére), a megfeszített belső harcot tökéletesen ábrázolta a szerző. A karakterek életszerűek, kidolgozottak, rétegeltek, erősek (mindig is oda voltam az erős női szereplőkért). A négy testvér közül legalább az egyikkel biztosan azonosulni tud az olvasó, annyira különböznek egymástól személyiségükben és életfelfogásukban. Pont annyira, amennyire a testvérek szoktak. Nem csak regényszereplőkként voltak élethűek, hanem hasonlítottak a valódi szerzők általam elképzelt személyiségére is. Szerintem Charlotte és Emily Brontë igenis lehettek olyanok, mint amilyennek Lena Coakley ábrázolta őket.
Én magam csak a könyv elolvasása után kutattam egy kicsit a történelmi tények után, és a könyv olvasása közben is érzett párhuzamokat a Jane Eyre és a Brontë testvérek életrajza között megerősítésre találtak. Charlotte első regényét valószínűleg a mindennapjaik ihlették, ami érthető. Az ember valamilyen formában mindig beleírja magát a történeteibe, ez legtöbbször nyilvánvalóan szembetűnik, ha az ember utána néz a dolgoknak.
Különösen tetszett, hogy olvasás közben többször is találkozhattam a jól ismert regényekre utaló mondatkora, néhány mozzanatot ugyanis biztosan azok ihlettek. Ez egy különös bájt kölcsönzött az történetnek, amolyan kikacsintásként hat az olvasóra.
A súlyos történések azonban határozott kontrasztban állnak a történetek ezen kellemes aspektusaival. A regény nagyrészt borongós hangulatú, az én "érzékeny" lelkem számára helyenként már-már ijesztő. Ha hasonlítanom kéne a Brontë nővérek valamelyik könyvéhez, akkor egyértelműen azt mondanám, hogy az Üvöltő szelek hangulatára hajaz, habár nem annyira nyomasztó változatban.
Én mindenképpen ajánlom a regényt minden Brontë rajongónak. Élveztem, hogy egy újabb történet erejére beléphettem a világukba, és egy kicsit többet tudhattam meg róluk. Ha nem is szereted annyira őket, az izgalmas, fordulatos történetért akkor is érdemes magadhoz venni a könyvet. Ebben a borongós téli időjárásban pedig tökéletes olvasmánynak bizonyult, sötétedés után mintha még izgalmasabbá válna. Én remélem magyarul vagy franciául is megjelenik majd, hogy olvasás közben még inkább beleélhessem magam a történetbe, mint így, idegen nyelven olvasva.
Vélemény: Ez a regény egyszerűen elvarázsolt, még most, órákkal az olvasása után is a hatása alatt állok. A regény a Brontë testvérek fiatalkorát dolgozza fel valós tények alapján, de fantasztikus elemekkel vegyítve. A négy testvér egy kis falu közelében, a nagyvilágtól elzárt angol vidék kellős közepében élnek, ahonnan nagyon úgy tűnik, hogy nincs menekvés. A hétköznapok egyhangúságát és az elkerülhetetlen jövő felettük lebegő Damocles kardját színes és izgalmas történetek kitalálásával próbálják feledtetni. De mi történik, ha lehetőségük adódik megálmodott világaikba utazni? Vajon ennek milyen ára lehet?
Hogy miért is tetszett nekem annyira ez a regény? Hát azért, mert én is az álmodozók egyike vagyok, rengeteg kitalált, részletekig kidolgozott világok kavarognak folyamatosan a fejemben, amelyekbe szívesen töltöm a szabadidőmet. A valóság néha unalmasnak hathat, egy idő után úgy érezhetjük, semmi sem képes többé meglepetést okozni. Ilyenkor a kitalált világok sugárzó ragyogása és szenvedélye mindennél vonzóbbnak hathat, ennek pedig komoly veszélyei vannak. A valóságban persze nem kerülhetünk szemben olyan borzasztó veszélyekkel, mint a regény Brontéi, de vannak más, a történetben megírt problémák, amelyek itt is felmerülhetnek: az emberektől való eltávolodás, a valóság egyre unalmasabbá válása. Ha az ember túl sokat tölt álomvilágaiban, akkor egy idő után nem lesz már képes a való élet apró örömeit észrevenni és megélni, nem látja majd a szépséget maga körül, pedig igenis ott van az, csak oda kell figyelni rá. A szeretteitől is akaratlanul eltávolodhat az illető, hiszen úgy érzi, senki nem érti meg, min megy keresztül, álmodozásait pedig gyerekesnek tekintenék.
A regény tökéletesen visszaadja ennek a függőségnek minden oldalát, a mámort és tökéletes gyönyört, amely a magad által felépített álomvilágba lépés jelent és a fásultságot, amely elfog, ha kilépsz onnan. Talán túl erősnek hat ezt a szokást függőségnek nevezni, én azonban biztos vagyok abban, hogy igenis erről van szó. Hiszen egy bizonyos szint után az ember már nem képes enélkül élni, keresi az első álmodozások, a világ felépítése közben érzett hatalmas boldogságot, de az igazság az, hogy a sokadik után hiába teszi, többé nem érezheti ugyanazt. Erről leszokni pedig szerintem van olyan nehéz, mint mondjuk a cigarettáról, vagy az enyhébb drogokról való leszokás, és folyamatosan ott lebeg a "visszaesés" veszélye is.
 |
| Branwell Brontë: a Brontë nővérek |
Én magam csak a könyv elolvasása után kutattam egy kicsit a történelmi tények után, és a könyv olvasása közben is érzett párhuzamokat a Jane Eyre és a Brontë testvérek életrajza között megerősítésre találtak. Charlotte első regényét valószínűleg a mindennapjaik ihlették, ami érthető. Az ember valamilyen formában mindig beleírja magát a történeteibe, ez legtöbbször nyilvánvalóan szembetűnik, ha az ember utána néz a dolgoknak.
Különösen tetszett, hogy olvasás közben többször is találkozhattam a jól ismert regényekre utaló mondatkora, néhány mozzanatot ugyanis biztosan azok ihlettek. Ez egy különös bájt kölcsönzött az történetnek, amolyan kikacsintásként hat az olvasóra.
A súlyos történések azonban határozott kontrasztban állnak a történetek ezen kellemes aspektusaival. A regény nagyrészt borongós hangulatú, az én "érzékeny" lelkem számára helyenként már-már ijesztő. Ha hasonlítanom kéne a Brontë nővérek valamelyik könyvéhez, akkor egyértelműen azt mondanám, hogy az Üvöltő szelek hangulatára hajaz, habár nem annyira nyomasztó változatban.
Én mindenképpen ajánlom a regényt minden Brontë rajongónak. Élveztem, hogy egy újabb történet erejére beléphettem a világukba, és egy kicsit többet tudhattam meg róluk. Ha nem is szereted annyira őket, az izgalmas, fordulatos történetért akkor is érdemes magadhoz venni a könyvet. Ebben a borongós téli időjárásban pedig tökéletes olvasmánynak bizonyult, sötétedés után mintha még izgalmasabbá válna. Én remélem magyarul vagy franciául is megjelenik majd, hogy olvasás közben még inkább beleélhessem magam a történetbe, mint így, idegen nyelven olvasva.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése