Harry Potter és a bölcsek köve

Szerző: J. K. Rowling
Franciára fordította: Jean-François Ménard
Eredeti cím: Harry Potter and the Philosopher's Stone
Francia cím: Harry Potter à l'école des sorciers
Illusztrátor: Jim Kay
Kiadó: Gallimard
Kiadás éve: 2015
ISBN: 978 207 066 907 3














Fülszöveg: A Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolában töltött első tanév kemény erőpróba a diákok számára. Harry Potternek nem csupán a vizsgákon kell megfelelnie, de egy életre-halálra szóló küzdelemnek is részese lesz. A tizenegy éves varázslójelölt története meghódította az egész világot.

J.K. Rowling immár klasszikus műve most először jelenik meg illusztrálva. A fantasztikus, színes rajzokat a Kate Greenaway Medal kitüntetettje, Jim Kay készítette. Szemet gyönyörködtető és varázslatos könyv Harry Potter-rajongóknak és új olvasóknak.

Vélemény: Aki ismer, vagy követi a blog facebook oldalát az tudja, hogy igazi Harry Potter rajongó vagyok. Tizenegy évesen olvastam először a regényeket, amikor már az első három kötet rég megjelent. Mint sokan mások (tudom, mert jó pár ember mesélte), én is a regények körüli láz miatt nem olvastam őket korábban. Valahogy nem tetszett, hogy mindenkinek Harry Potteres tolltartója, mappája és füzete van a suliban: úgy éreztem, csak valami hülyeség lehet. A húgom végül megkapta az első három kötetet karácsonyra, de túl fiatal lévén akkoriban, még nem szeretett annyira olvasni, hogy ilyen hosszú történetekbe vesse bele magát. Én azonban "ha már megvan" alapon belekezdtem, hihetetlenül gyorsan kiolvastam, és már alig vártam a következő kötetek megjelenését.
A rajongásom az évek során kitartott és a regény lezárását is túlélte, ezért is kértem karácsonyra a nemrégiben megjelent illusztrált kiadást is, amely lehetőséget és főleg indokot adott a regény sokadszori újra olvasásának.
Ez a hosszas felvezetés azért szükséges, hogy megértsétek, nagyon nehezemre esik objektív kritikát írnom a regényekről, de természetesen mindent megteszek, ami tőlem telik: megpróbálom magam egyszerű muglinak képzelni, aki először vette kézbe a regényt. (spoiler mentes kritika)

A történet röviden: Szülei halála után az egy éves Harry Potter nénikéjéhez és bácsikájához kerül. Elkényeztetett unokatestvére és nevelői azonban koránt sem bánnak kedvesen a fiúval, így Harry gyakran ábrándozik arról, hogy egyszer egy távoli rokona érte jön és elviszi messzire. Kérése részben teljesül, amikor megtudja, hogy varázsló és felvételt nyert a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolajába. Ott végre barátokra tesz szert, de ellenségekre is, kiderül ugyanis, hogy szülei nem autóbalesetben haltak meg, hanem egy sötét varázsló halálos átkának hatására. Miért akarták megölni őt és családját? Vajon tényleg meghalt Ő, akit nem nevezünk nevén?


Vegyük hát először az első kötet címét: Harry Potter and the Philosopher's Stone, azaz Harry Potter és a bölcsek köve. Ha magyarul, vagy angolul olvasod, akkor úgy vélem, a szerző (és a fordító) lelövi a regény egyik legfontosabb "poénját": mit rejt a történet elején a Hagrid által megszerzett csomag, és mi a szerepe. Természetesen egy átlagos tizenéves nem feltétlenül tudja. mi is az a bölcsek köve... kivéve, hogy én nem voltam átlagos tizenéves. Már elsős koromtól fogva imádtam a történelmet, nagyon sokat olvastam a témáról és történetesen pontosan tudtam, ki Nicolas Flamel és mi a bölcsek köve (csodálkoztam is, hogy az általában okos Hermione Granger hogyan is nem hallott még erről a muglik körében is ismert francia alkimistáról). Az én esetemben természetesen mindez csak Flamel nevének említésekor derült ki, hiszen a regény francia címe - szó szerinti fordításban - "Harry Potter a varázslók iskolájában". Okos lépésnek tartom hát a francia fordítótól, hogy megváltoztatta a címet, mert így számomra nem spoilerezett el semmit.

A történetet narrátor meséli el (azaz első szám harmadik személyben írták), általában a főhős, Harry Potter szemszögéből (kivéve az első fejezetet, amikor Vernon Dursley és McGalagony professzoréból). A sorozat első kötete mese szerű elemekkel társul: a narráció stílusa, a varázsló világ csupa pozitívumainak bemutatása, és ennek szöges ellentétének megjelenítése a sötét varázsló, Lord Voldemort személyében. Fekete és fehér, jó és rossz harca, mint amihez kis korunktól fogva hozzászoktunk. Mindenképpen nyerő kombináció, hiszen a könyvektől egészen az akciófilmekig, manapság is ezen a szembeállításon alapul a szórakoztatóipari termékek többsége.
Szerkezetében a történet hasonlít egy krimihez, azzal a különbséggel, hogy a nyomozás a bűntény elkövetése előtt zajlik (ki kell deríteni ki, mit, mikor és miért akar ellopni) megelőzés céljából: kiderül a bűntény elkövetésének lehetősége, nyomozás folyik, majd a történet csúcspontja a konfrontáció a gonosztevővel, amit a megoldás követ. A történet tehát izgalmas, meglepő fordulatokban gazdag.
A világ, amelyben játszódik egyszerűen fantasztikus, nagyon könnyen bele tudja magát képzelni az ember, valóságosnak érzi. Mindez Joanne Rowling részletekig kidolgozott történetfelépítésének köszönhető, hiszen már az első fejezetben összevethető a varázslók és varázstalan személyek közötti kulturális különbségek: saját történelemmel, politikai élettel, kultúrával és tudományágakkal rendelkeznek a sajátos nyelvezetével, a maga híres/hírhedt személyeivel, zenei világával, öltözködési stílusával, sportjaival és szakirodalmával (lásd "Legendás állatok és megfigyelésük", illetve "A kviddics évszázadai").
A szereplők lehetnének a gyenge láncszemek, hiszen rengetegen vannak. Összesen 24 karakter játszik többé kevésbé fontos szerepet (102 nevet említenek a regényben, a tanároktól és a könyvszerzőktől a híres varázslókon át egészen a kentaurokig). Ennyi karakter könnyen összezavarhatná az olvasót és a történetet is, de nem ez a helyzet. A szerző ezt úgy éri el, hogy a mellékszereplőket olyan "látványos" tulajdonságokkal ruházza fel, amelyeknek köszönhetően emlékezetesekké válnak (Dumbledore a bölcs öreg, Hagrid a fél óriás, McGalagony macskává tud változni, Fred és George viccesek stb stb), illetve többségük vagy nagyon szerethető, vagy kifejezetten utálatos (követve a mesékre jellemző fekete-fehér struktúrát).

Most, hogy már a sorozat hét kötete megjelent, úgy vélem hiba lenne csak önmagában vizsgálni az elsőt. A sorozatban ugyanis komoly átalakulást figyelhetünk meg nem csak a karakterek személyiségében (ahogy felnőnek), hanem a történetvezetésben, a stílusban, a műfajban is. Véleményem szerint az első három kötet közelebb áll a meséhez, míg a negyedik kötettől átmegy ifjúsági regénybe, majd felnőtt fantasybe. Mi okozhatta ezt a változást? Írás közben tanul a szerző?
Én úgy gondolom, hogy a történet fejlődése a főszereplő, Harry Potter karkaterfejlődésével párhuzamos. Az első kötet elején Harry csupán tizenegy éves, természetes hát, hogy a világot gyermeki szemmel dolgozza fel, a gyermekek pedig hajlamosak mindent jóra és rosszra felosztani, számukra még nem létezik köztes út. Ahogy Harry egyre idősebb lesz, úgy jön rá arra is, hogy a dolgok nem lehetnek csak feketék, vagy fehérek, az emberek és a helyzetek ennél bonyolultabbak és pont ezzel a fejlődéssel párhuzamosan válik egyre összetettebbé a történet is. Mint a Harry Potter sorozattal kapcsolatban már említettem egy bejegyzésemben, aki gyerekként kezdte el olvasni a sorozatot annak megjelenésekor, az Harryvel együtt nőtt fel, a történet pedig minden alkalommal éppen megfelelő volt a korosztálynak. Aki most felnőtt fejjel áll neki egymás után elolvasni a regényeket nem élheti át ugyanezt az élményt, a történet azonban nem veszít értékéből. J. K Rowling géniuszát dícséri, hogy az első kötet megjelenése óta kicsiket és nagyokat egyaránt elbűvöl ez a történet, mindez most is, nyolc évvel az utolsó kötet megjelenése után is.

Az általam nem régiben olvasott kiadás különlegessége az illusztrációk voltak, és úgy gondolom nem tehetem meg, hogy ne említsem őket. Elképzelni sem tudom, hogy mennyi munkát fektethetett bele Jim Kay, de a végeredmény mindenesetre fantasztikus. Nekem nagyon tetszenek a rajzok, folyton azon kapom magam, hogy már megint a könyvet lapozgatom és gyönyörködöm bennük. Az olvasási élményt szerintem tizennégy éves kor felett nem befolyásolja, de fiatalabbaknál jól jöhetnek, főleg ha amúgy nincs oda az olvasásért és megriasztják azok a könyvek, amikben csupa betű van, semmi szín.
Szóval kicsiknek, vagy a nagy rajongóknak mindenképpen ajánlom ezt a kiadást, mert csodálatosan néz ki.