Feljövök érted a város alól

Író: Pék Zoltán
Cím: Feljövök érted a város alól
Kiadó: Agave
Kiadás éve: 2015
ISBN: 978 615 552 256 7

Fülszöveg: Corvinus élete olyan, mint a neve: kölcsönzött. A túlélésre játszik, és mint a többi shiftelő, dolgokat ad-vesz, radar alatt, a város alatt. Egy olyan Pesten él, amely a régi belvárost elhagyva egyre kijjebb és feljebb szorul, egy olyan Budával átellenben, amelyet egy szinte faji alapon működő egyház ural.

Corvinust ebben a kettéhasadt városban utoléri a saját múltja, és lehetősége adódik helyrehozni a dolgokat. Vagy, ha azt nem is, akkor legalább bosszút állni. Kimozdul a mindennapi életéből és teréből, hogy visszatérjen egy olyan világba, amely egyszer már kivetette magából.

Ebben a történetben a jövő itt van, és egyfolytában vége. Pék Zoltán disztópiája egy felismerhetetlenségig eltorzult Budapest mélyére invitálja az olvasót, és vezeti keresztül egy cselekménnyel teli, izgalmas történeten, melyben csak menekülés van, de menekvés nincs.

Vélemény: Pék Zoltán első regénye kettős érzéseket keltett bennem. Egyrészt tetszett. Érdekes jövőt, érdekes társadalmi felépítést ábrázol, különös hangulatot teremtenek a hosszú belső monológok, a különös környezet, a beszélő nevek. Azonban nem tetszett, hogy nem derült ki, miért is alakultak így a dolgok. A regény történéseit nem köti dátumhoz (engem ez nem zavart), így nem tudni mikor játszódik. Valamikor, a cselekmény kezdete előtt történt egy egyházi személy elleni merénylet, ami valamiért elindította a változásokat. Közben elbukott az Európai Unió, lemaradt a nyugat és fellendült a kelet, így lett Ázsia gazdaságilag és technikailag jóval fejlettebb, mint Európa (az Egyesült Államokkal nem tudjuk mi a helyzet). Valamilyen oknál fogva hatalmas vándorlás indult meg, Magyarország területén már sok más nép is él. A regényben csak Budáról és Pestről esik szó, nem tudni mi a helyzet az ország többi részén. Többször is elhintették a szereplők, hogy mindennek a hátterében különböző politikai és gazdasági érdekek húzódtak, de soha nem derül ki igazán, hogy miért is alakultak így a dolgok. Talán szándékosan tartják az embereket tudatlanságban? Nem tanítják őket meg arra, mi történt? Ez is egy elfogadható magyarázat lenne, habár az oktatásról nem esik szó a regényben, de talán épp ez jelzi, hogy ebben a világban nincs is ilyen? Akkor mi a helyzet a szakmákkal? Vagy mindenki, aki dolgozni akar autodidakta módon sajátítja el az ehhez szükséges készségeket? Vagy csak a Sikánban és Budán dolgoznak az emberek? - és így tovább... Rengeteg megválaszolatlan kérdés merült fel olvasás közben.

Ha azonban az ember lánya el tudja fogadni, hogy ezekre nem kap választ - a könyv felétől tisztán látni, hogy így lesz - akkor egészen élvezhető, sőt szerethető olvasmánnyá válik. A regény valójában Corvinus belső monológja, habár elég sok minden történik vele: mozgalmas cselekmény, bőven akad akció. A főszereplő barátságról, ellenségekről, életről, halálról, jóról és rosszról gondolkozik, miközben áthágja az élet által elébe vetett akadályokat.

A történeti háttér hiánya külön is érdekes hangulatot kölcsönöz, hiszen az olvasó nincs hozzászokva ahhoz, hogy kevesebbet tudjon, mint a főszereplő. Mi, akik kezünkbe vesszük a könyvet, általában mindentudó felsőbb hatalmakként figyeljük, ahogy a főhős rájön mindarra, ami számunkra nyilvánvaló. A szerző tálcán kínálja számunkra a kész történetet, nekünk csak befogadni kell azt, és jót derülni, amikor a karakterek nem jönnek rá arra, amit mi már két fejezettel korábban láthattunk. Hozzá szoktunk ehhez, kényelmes és kellemes élménnyé teszi az olvasást. Ebben a regényben azonban nem ez a helyzet. Csak annyit tudunk a világról, amelyben játszódik, amennyit a főszereplő hajlandó megosztani velünk. Corvinus pedig fukarul osztja az információt, mintha minden egyes morzsáját sajnálná tőlünk. Eleinte nagyon zavart és rontott is az olvasás élményén. Később azonban megértettem, hogy pont erről szól az egész: nem számít a múlt, a lényeg, hogy ide lyukadtunk ki. A jelen a lényeg, hogy túléljük, hogy megérjük a holnapot. Corvinusnak nincsenek kilátásai, azon a környéken valószínűleg kevesen élik meg az idős kort, így hát carpe diem: a főszereplőnk a mának él. Nem aggasztja a múlt, mert az feleslegesen emésztené fel az energiáit; keveset foglalkozik a jövővel, mert fogalma sincsen arról, hogyan alakul majd.

A különös hangulatot a történet befejezése is fokozza, nekünk kell kitalálni, hogy hogyan is jöhetett ki Corvinus az utolsó jelentből. Nem akarom lelőni a poént, így ennél többet nem árulok el róla, csak annyit fűznék hozzá, hogy nekem az egész regényből a befejezés tetszett a legjobban. Gyönyörű szimbolikus kört írt le a szereplő, tökéletes lezárása a történetnek és illeszkedik a regény hangulatához: se nem ilyen, se nem olyan.

Végső soron tehát inkább tetszett, mint nem. Biztos azonban, hogy nem ez lett a kedvenc science-fiction regényem. Ennek ellenére azt gondolom, hogy első regénynek nagyon jó, remélem Pék Zoltán folytatja majd az írást és sok könyvét olvashatom még.

Ha szereted a sci-fi társadalmi kérdések felől való megközelítését, akkor ez a regény neked való, mert Pék Zoltán egyáltalán nem részletezte a technikai vívmányok fejlődését. Mozgalmas történet, amely ennek ellenére inkább hangulat regény, ennek tudatában vegyétek kézbe, és akkor nem lesz csalódás.