Seraphina

Író: Rachel Hartman
Fordító: Simonyi Ágnes
Cím: Seraphina
Kiadó: Scolar
Kiadás éve: 2013
ISBN: 978 963 244 448 2


















Fülszöveg: A négy évtizednyi béke alig enyhítette a goreddi királyságban élő emberek és sárkányok közötti bizalmatlanságot. Bár a magukat emberi alakba préselő sárkányok racionális agyukkal tudósokként és tanárokként hajtanak hasznot az egyetemeknek, nem lehetnek teljes értéű tagjai  a társadalomnak - kivéve akkor, ha eltitkolják sárkány mivoltukat...
A tizenhat éves Seraphina Dombegh okkal tart mindkét oldaltól. A rendkívüli tehetségű muzsikus lány épp akkor szegődik el az udvarba, amikor a királyi család egyik tagját gyanúsan a sárkányokra valló módszerrel megölik. A Királynő őrségének kapitánya, a veszélyesen éles szemű Lucian Kiggs bevonja a nyomozásba Seraphinát. Miközben nekilátnak a béke lerombolására irányuló aljas összeesküvés leleplezésére, Seraphina azért is küzd, hogy megóvja gyerekkora óta hordozott titkát - amely olyan szörnyű, hogy felfedése az életébe is kerülhet.

Vélemény: Életemben először olvastam fantasyt magyarul. A többi műfajt már mind kipróbáltam ezen a nyelven, ezt valamiért eddig mégsem, de most pótoltam az elmaradást és egyáltalán nem bántam meg, hogy ehhez ezt a könyvet választottam. A fordítása nagyon jó (összehasonlítási alap nélkül), nem találtam benne csak egy-két hibát.
Ezen túl, egyszerűen fantasztikus regényről van szó, kilenc óra alatt olvastam ki mind a 433 oldalt. Egyszerűen letehetetlen volt, magába szippantott Rachel Hartman részletekig kidolgozott különös világa, ahol emberek és sárkányok egy törékeny egyezmény szellemében próbálnak egymás mellett, békében élni. Ha ilyen fantasztikus a szerző első könyve (nem csak én gondolom így, rengeteg díjat kapott), akkor minden egyes általa írt történetet el akarok majd olvasni, az biztos.

A regény a főhős, Seraphina szemszögéből íródott, első szám első személyben, DE múlt időben. Általában egyszerűen nem tudom elviselni az ilyen elbeszéléseket, az írónő azonban olyan ügyesen használta (talán a múltidő tehette), hogy csak a regény felénél vettem észre, hogy a mesélő "én"-ként utal magára.

J. K. Rowling és J. R. R. Tolkienhez hasonlóan, Rachel Hartman is olyan világot teremtett regényében, amelyet nem csak elképzelni tudunk könnyedén, hanem a részletekig kidolgozott bonyolult hit- és társadalmi rendszer miatt hitelesnek is találunk. Talán sárkányokkal tarkított, de végtére is saját történelmünk és társadalmunk tükörképe néz vissza ránk a könyv lapjai közül, amelyben az emberiség képtelen elfogadni egy tőle különböző, számára nehezen megérthető és ezért félelmetesnek tartott fajt, amely hasonló előítéletekkel viseltetik iránta (milyen ismerős). Az ember alakot felöltő sárkányoknak csengőt kell nyakukba akasztaniuk (akárcsak a pestiseseknek a középkorban), általában kerülik őket, csak akkor elegyednek szóba velük, ha valamiért muszáj. A sárkányok pedig lenézik az embereket, gyengének tartják őket, tudományuk és művészetük elsajátításának vágya az egyetlen valódi oka annak, hogy elfogadták a békét biztosító egyezményt. 40 év elteltével azonban felnő egy kicsit talán toleránsabb generáció is (sárkányok és emberek részéről egyaránt), amely számára természetessé vált az együttélés. A kérdés az, hogy szükség esetén ez a generáció hajlandó lesz-e hallatni a hangját, vagy szüleik és nagyszüleik hatására csendben meglapulnak majd.

!!!!! Cselekményleírást tartalmazó rész következik !!!!!

Főhősnőnk, Seraphina félig sárkány, félig ember. Ezt az állapotot mind az emberek, mind a sárkányok félelemmel vegyes utálattal és iszonyodással elutasítják, így a lánynak titokban kell tartania a dolgot, amit megnehezítenek a bizonyos testrészeit fedő pikkelyek, illetve a bizonyos időközönként rátörő látomások. A társadalmi és a titok nyomása alatt Seraphina is megtanulta, hogy szörnyetegnek tekintse és utálja önmagát: nem mer barátkozni, ne hogy kiderüljön borzalmas titka.
Az, ahogyan Seraphina önmagát látja olyan dolog, amivel szerintem sokan találkoztunk már. Legtöbbünknek van valami olyan tulajdonsága, vagy titka, amiről azt hisszük, a világ nem fogadná el. Vannak, akik emiatt sokáig magányosak, vagy bár sokan veszik őket körül, egyedül érzik magukat, hiszen senki  nem értheti meg őket.
A regény tehát legfőképpen a másság elfogadásáról szól, és a megbékélésről. Seraphina hatalmas utat tesz meg, amíg elér arra a pontra, hogy képes legen elfogadni önmagát és először kimondhassa a nyilvánvaló igazságot: "Valamennyien szörnyek és fattyúk vagyunk, és valamennyien gyönyörűek vagyunk."
Nem könnyítette meg a dolgát, hogy saját apja is sokáig titokban tartotta előtte a lány és kiskorában elhunyt édesanyja származását. A férfi is nehezen fogadta el a titkot, amelyre csak felesége halálakor, közös gyermekük születésekor derült fény. Haragudott szeretett feleségére, aki nem árulta el a titkot és valószínűleg lányára is, aki minden egyes nap erre emlékeztette.
Szerencsére Seraphina segítségére van érzékenynek nem nevezhető nagybátyja, Orma, aki sárkány lévén megtanítja neki mindazt, amit erről a társadalomról tudnia kell, illetve hogyan tartsa rendben elméjét ahhoz, hogy ne törjenek rá váratlan látomások.
 A bonyodalom akkor kezdődik, amikor az Egyezmény évfordulója előtt az egyik herceget sárkányra valló módszerrel ölik meg, feltüzelve az emberek indulatait. Seraphina is kikerül a névtelenségből, amikor a herceg temetésén zenéjével a könnyekig meghatja az egész várost, így többszörösen ügyelnie kell arra, hogy senki ne jöhessen rá, micsoda is ő valójában.
A sok titkolózás, a két nép között egyikhez sem tartozás érzése, saját elméjének rendben tartása és az udvari intrikák teljesen lefárasztják a lányt, ennek ellenére segít Lucian Kiggs fattyú hercegnek a merénylet felderítésében és egy esetleges összeesküvés leleplezésében. Ennek során végre barátokra lel, az ő elfogadó és megértő viselkedése, illetve önnön értékeire való ráébredése segíti őt abban, hogy végre elfogadja önmagát annak, ami: egy okos, tehetséges, két néphez tartozó lánynak.  

SPOILER  VÉGE

A történet hitelessége, az emberi érzések tökéletes ábrázolása miatt tetszett annyira ez a regény. Igen, ilyen esetben biztosan így reagálna a többség, csak egy-két ember merne kiállni az igazságért. A mellékszereplőket jól kidolgozta a szerző, és a főhősnőn kívül ők is átmennek érdekes jellemfejlődésen, ami még jobbá teszi a történetet.

Ez a fantasztikusan megírt regény természetesen kíváncsivá tett a folytatásra, aminek angol megjelenését idénre ígérik, fordításról még nem tudok.

Mindenkinek ajánlom, aki szereti a fantasyt, mert felejthetetlen élményben lesz része. Ha nem ismered ezt a műfajt, akkor tökéletes első olvasmány, mert könnyebb a Gyűrűk Uránál, az Eragonnál azonban összetettebb. Én pár óra alatt faltam be, beszippantott, magával ragadt ez a világ, Seraphina jósága és megértése, a mellékszereplők kidolgozottsága és szerethetősége. Az egyetlen negatívum, ami most eszembe jut az, hogy sokáig kell még várnom a folytatásra.