
Az általam olvasott legtöbb könyv vagy sorozat - azaz van már/lesz folytatása - vagy életrajz, amikor a főszereplő halála után nehéz lenne új kötetet írni. Így hát csalok: nagyon szeretném, ha Jean-Christophe Ruffin több történelmi regényt írna, mert az az egy amit olvastam - Le grand Coeur - fantasztikus volt.
2. Tojás - Egy könyv, ami meglepett
Lisa Genova Megmaradt Alice-nek című regénye olyan szempontból lepett meg, hogy én azt hittem imádni fogom, elolvasása után azonban úgy éreztem, hogy tetszett, de semmi több.
Kellemes meglepetést tartogatott azonban Pierre Debesson Qui a tué Achille? című történelmi regénye, mert nagyon tetszett, még ha ez volt a szerző első kiadott regénye.
3. Tojásvadászat - Egy könyv, amit nehezen szereztél meg
Legnehezebben beszerezhető könyvnek Hárs Lászlótól a Majd a gyerekek című regénysorozat, amit gyerekkoromban olvastam először. Édesanyám nagyon szereti, de az ő kötetei elvesztek, így valamelyik karácsonyra úgy döntöttem, megveszem neki őket. Több hónapig tartott, mire mindet megtaláltam, egy köteteket pedig csak karácsony után tudtam beszerezni.

Rengeteg ilyen könyvem van, de legnagyobb kedvenceim a Comtesse de Ségur regényei, és a Heidi sorozat, amiket már rengetegszer olvastam.
5. Tavasz - Egy könyv, aminek a borítója a tavaszt idézi fel benned
Mary Hooper: Édességek kicsiny boltja
6. Jézus - Egy vallásos/spirituális könyv, amit szeretsz
Nem annyira vallásos és spirituális, de nagyon szeretem Chirstopher Moore Biff evangéliuma című regénye, amely Jézus gyerekkoráról szól. De ha szigorúan vesszük a kérdést, akkor Gárdonyi Géza Isten rabjai, vagy Müller Péter Szeretetkönyve tetszett legjobban ebben a témában.
7. Feltámadás - Egy könyv olyan szerzőtől, aki már elhunyt
Daniel Keyes két regénye, a Virágot Algernonnak és Az Ötödik Sally. Mindkettő fantasztikus regény, mindenkinek ajánlom őket.

Rengeteg könyv van a kívánságlistámon, első helyen jelenleg Catherynne M. Valente, A lány, aki Tündérföld alá zuhant és a tivornya élére állt című regénye található. Imádtam az első kötetet és alig várom, hogy magaménak tudhassam a másodikat is (ami jövő héten esedékes).
9. Édesség - Egy édes könyv
Szerintem az egyik legédesebb könyvek Tustek Anna Cilike sorozata. Egyszerűen elolvadok az olvasásuk közben, olyan aranyos a főszereplő és olyan kedves az udvarlója. Persze mulatságos is, hiszen az életben nem találkozni ennyire szerencsétlen lánnyal... na jó, ez így nem igaz, mert ismerek ilyet (és imádlak).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése