Alma. A sötét birodalom

Író: Berg Judit, Polgár Judit
Illusztrátor: Bernát Barbara
Kiadó: Ecovit Kiadó
Kiadás éve: 2013
ISBN: 978 963 898 880 5

Fülszöveg: Egy különös nyári délután, amelyen egymást érik a váratlan és nyugtalanító események, Alma, Drifter, Félix és Bella egy számukra idegen világban kerül. Vissza szeretnének jutni a saját valóságukba, de a sötét birodalom uralkodója próbatételek elé állítja őket. látni akarja, hogyan lesznek úrrá váratlan helyzeteken. Meg tudnak-e hozni súlyos döntéseket? Képesek-e áldozatokra? S a végén méltó ellenfélnek bizonyul-e Alma?

Berg Judit, József Attila- és IBBY-díjas író, Rumini megteremtője és polgár Judit, minden idők legjobb női sakkozója összefogott, hogy egy izgalmas kalandregényben egy kicsit a sakkról, de inkább a sakkon túl az életről meséljenek fiatal olvasóinak. Ők már tapasztalták: senki sem abszolút jó vagy abszolút gonosz, semmi sem fekete-fehér, még a sakktáblán sem, nemhogy az életben.

Nem kell, hogy sakkozni tudj. Alma társai sem tudnak. Mégis, nélkülük Alma biztosan bukásra lenne ítélve.

Vélemény: Bevallom, nekem ez a történet közepesen tetszett, habár a szerző stílusa fantasztikus. A gyermekkönyvek és ifjúsági regények gyakran esnek abba a hibába, hogy a közönségre való tekintettel nagyon egyszerűen fogalmaznak, annak ellenére, hogy egy gyerek fejlődésének pont a változatos, választékos szöveg tesz jót. Ebből a szempontból tehát piros pont jár Berg Juditnak, de ezt a Rumini sorozat olvasásakor is tudtuk, hogy a hölgy kifogástalanul ír és fogalmaz. Ne értsetek félre, a választékos nem egyenlő nehezen érthető, kilométer hosszú mondatokkal tarkított szöveggel.

A történetvezetés is fantasztikus, a következő példa jól illusztrálja ezt. A gyerekek a sakk birodalomba érkezve azt a tanácsot kapták, hogy a birodalom urához forduljanak segítségért, ő tudja majd hogyan juthatnak haza. A négy gyerek elindul tehát és onnantól fogva, az egész történet mindenféle rejtvény megoldásáról szól (ami nem csak a szereplők, de az olvasó agyát is megdolgoztatják). Rejtvény rejtvényt követ, olyannyira, hogy egy idő után már sok, és talán idegesítővé is válik, hiszen az ember úgy érzi, soha nem jutnak el a célig, nem halad a történet. Abban a pillanatban, hogy megfordult a fejembe, hogy letegyem a könyvet, Félix - az egyik szereplő - kitör, hogy elege van már a rejtvényekből. Az olvasó pontos reakcióját tükrözve legszívesebben ő is kiszállna. Fantasztikus tudatosságot bizonyít ez a szerző részéről, ezektől az apró mozzanatoktól válik olvashatóvá és szerethetővé a történet.

A karakterek is érdekesek. Félix bizonyos szinten az olvasó képmása, türelmetlenkedik, haladni szeretne, de a rejtvények lelassítják (a türelmetlenségéért meg is kapja a méltó büntetést). Ő az eminens diák, a sportoló, az osztály büszkesége és legnépszerűbb tagja. Drifter sokkal inkább magába forduló típus, számítógépes játékok előtt tölti szabadidejének nagy részét, kivéve, amikor gördeszkázik a parkban. Bella Félix kishúga, még aranyos és ártatlan, senki nem feltételezné, hogy hasznos tagja lehet a csapatnak, főleg a bátyja nem. Alma - a főszereplő - volt számomra a legkevésbé érdekes, a sakktudásán kívül azért nem ragadta meg a figyelmemet annyira, mert tipikus Mary Sue karakter, azaz túl tökéletes. Mindenkivel megértő, majdnem mindig tudja a választ mindenre, önfeláldozó stb. Természetesen szükség van egy ilyen személyre ahhoz, hogy ezt a nagyon különböző személyiségekből álló csapatot összetartsa, jelenléte tehát mindenképpen igazolt.

A szereplőkben épp gyarlóságuk érdekes, hiszen a próbák leküzdéséhez mindenképpen együtt kell működniük, felül kell kerekedniük rossz tulajdonságaikon és előítéleteiken. Arra tanítja a fiatal olvasókat, hogy amíg nem ismerte meg a másikat, addig ne ítélkezzen felette, hiszen nem tudhatja, milyen értékek is rejlenek benne, és mikor is lesz pont egy ilyen személy segítségére szükség. A történet tényleg arról szól, hogy senki nem csak jó vagy rossz, nincs olyan, hogy fekete-fehér.

Nekem mindezek ellenére nem tetszett annyira, de azt hiszem leginkább szubjektív okokból. Nem tudok sakkozni, habár a történet megértéséhez nem feltétlenül szükséges. Magyarázó ábrákat találni a könyv végén és a margóban, ha az ember mindenképpen érteni szeretné miről is beszél Alma. Én mindezek ellenére bizton állítom, hogy sokkal élvezhetőbb, ha az ember azért konyít valamennyit a sakkhoz (a bábuk lépéseinél azért többet). Mivel az egész birodalom a sakk körül épül, a rejtvények többsége a sakkal kapcsolatosak, a sakkozni nem tudó viszont kénytelen elővenni egy táblát, vagy lerajzolni a lépéseket ahhoz, hogy ő maga is megoldja őket (ha persze van ilyen igénye, mert ha nincs, a válasz pár sorral lejjebb úgyis kiderül). Engem tehát lelombozott, hogy a példák egyszerűsége ellenére sem tudtam mindre magam megtalálni a választ, talán ezért sem élveztem annyira a regény olvasását.

Mindenképpen ajánlom a könyvet abban az esetben, ha az olvasó tud sakkozni, vagy ha szereti ezt a sportot. Ha nem szereti, ne olvassa el, de akkor is élvezheti, ha esetleg nem tud sakkozni. Maga a történet nagyon tetszett nekem, a szereplők érdekesek voltak, sokat fejlődtek a történet során, illetve tanulni is rengeteget lehet tőlük. Van egy-két nyomasztóbb, de nem félelmetes rész, ami miatt kisebb gyerekeknek nem ajánlanám, de tizenkét éves kortól szerintem már egyedül olvasva is élvezhető regény.