A dombok halvány képe: értelmezés

Ecuko a történet főszereplője, ő a mesélő is. A regény felváltva  a történet jelenében (Angliában) és Ecuko emlékeiben (Nagaszakiban) játszódik, és főleg a ki nem mondott dolgokra, a hangulatokra támaszkodik. 

A történet időrendbe állítva:

Amikor a Nagaszakit ért atombomba támadás során Ecuko elveszíti családját és szerelmét, valami megtörik benne. Az átélt borzalmak nyomot hagynak az emberben, akár tetszik, akár nem [szimbólum: hegedű, azáleák (ami a hiedelem szerint az örökké síró kakukk vércseppjeiből sarjad), Fudzsivara asszony megjegyzései]. Az özvegy Ogata-szan, a lány iskolájának igazgatója [következtetés alapja: egy környéken laktak] saját gyermekei (egy lány és egy fiú) mellé befogadja, saját lányaként szereti. A kezdeti nehézségek ellenére Ecuko hamar beilleszkedik a családba, nagyon hálás is a tőlük kapott szeretetért. Ez az érzés az (nem pedig a szerelem), ami rávette arra, hogy elfogadja Ogata-szan fia, Dzsiro házassági ajánlatát.

A japán szokások szerint az újdonsült házasoknak az özvegy apóshoz kellett volna költözniük, Dzsiro azonban, az amerikaiak nyomában járó változás szelét meglovagolva úgy dönt, hogy külön lakásba költöznek, (újra) kiszakítva Ecukot a szeretett környezetből.

A lány első gyermekével várandós, amikor látogatóba érkezik hozzájuk Ogata-szan. Az Ecuko és apósa között lezajló párbeszédekből hamar kiderül, hogy sokkal közelebb állnak ők ketten egymáshoz, mint a lány Dzsirohoz, aki leginkább úgy bánik vele, ahogyan egy szolgával tenné. A japán szokások szerint ez rendben is lenne, de az utcán egyre gyakrabban látni egymás kezét fogva sétáló szerelmes párokat, véleményüket kifejtő nőket. Ebben a lelkiállapotban találkozik Ecuko a nála idősebb, kalandor Szacsikoval és kislányával, Marikoval. Szacsiko egy Frank nevű amerikai férfit követve érkezett Nagaszakiba abban a reményben, hogy az illető magával viszi őt és kislányát az Egyesült Államokba, ahol akár "irodista" is válhatna belőle. Szerinte "Japán nem lányoknak való hely". Szacsiko maga is elismeri, hogy rossz anya. Lányával a háború idején Ozsakában tartózkodtak, ahol Mariko tanúja volt például annak, hogy egy zokogó nő saját gyermekét fojtotta vízbe. Az átélt borzalmak komoly traumát okoztak a kislánynak, aki nem tudja feldolgozni a látottakat. Anyja pedig szimbolikus módon ugyanúgy megfojtja lányát a folyamatos költözéssel, az Amerikába való utazás fenyegetésével, az iskolakerülés engedésével és konkrétabb módon kiscicáinak vízbe fojtásával (mivel nem vihetik őket magukkal).

Ecuko mindezek hatására, illetve férje és Ogata-szan eltávolodása után [következtetés alapja: sakk játszma, Sigeo Macuda ügy] pár évvel leánya, Keiko [anyósa után nevezték el] születése után elválik férjétől és egy utazó riporterhez megy feleségül, aki Angliába viszi őket. Nem tudja azonban levetkőzni a japán szokásokat: udvarias, de zárkózott marad és ez a gyermeknevelésben is problémákat okoz majd. Keiko nem tudja feldolgozni a költözést és apja hiányát, így nehezen kezelhetővé, zárkózottá válik. Ecuko viszont nem tudja elérni, hogy megnyíljon neki, hiszen ő sem nyitott, illetve nem meri (udvariasságból) erőltetni a témát. Miután születik egy húga, Niki, a nevelőapa távolságtartóbb lesz, mivel nem tud mit kezdeni a kislány személyiségével (amit szerinte apjától örökölt, azaz Japánból hozott). Keiko nem találja a helyét az új világban és családjában, így idősebb korában elköltözik otthonról, majd pár évvel nevelőapja halála után öngyilkos lesz.

Sok mindenről szól ez a regény: a háború hosszú távú hatásairól, hiszen azt ábrázolja, milyen nehéz túltenni magunkat az átélt borzalmakon [Mariko, Fudzsivara asszony megjegyzései]; de szól arról is, milyen nehezen válunk meg a tanult viselkedésformáktól, illetve hogyan adjuk át őket gyermekeinknek [Ecuko]. Szól arról is, hogy az ember követ el hibákat, de éppen ez teszi őt emberré, és hogy nem minden hibát lehet jóvá tenni [Szacsiko, Ecuko]. Minden cselekedetnek hatása van, akár a vízbe dobott kő által létrejött hullámok, végig söpör életünkön és átformál minket.